Lehúzta a rolót, valószínűleg már ki sem nyit többet a Blue Travel utazási iroda, amelyről a hétvégén kiderült, hogy bár utasai ötcsillagos szálloda árát fizették ki, Cipruson egy alacsony színvonalú hotelben helyezték el őket - írta a Népszava.
Csak az olaszoknál, a görögöknél, a bolgároknál és a románoknál működik alacsonyabb hatásfokkal az államigazgatás, mint Magyarországon - irányította rá ismételten a figyelmet a problémára egy kedden Brüsszelben rendezett konferencia.
A magyarok átlagosan 14 769 forintot tudnak havonta félretenni, ami 2,5 százalékos növekedés az előző évhez képest, és lényegében stagnálást jelent 2011-hez viszonyítva - derül ki az Erste Group megbízásából készített nemzetközi felmérésből. A megtakarítási szokásokat vizsgáló kutatás szerint a fiataloknak csak kevesebb mint fele tartja nagyon fontosnak a takarékoskodást, míg az 50 év felettieknek…
Az elmúlt hetek emelkedő trendjét folytatva erősödéssel zártak a vezető amerikai részvénypiacok, a Dow és az S&P 500 indexek új történelmi csúcsot értek el.
A szakszervezetek egységesen 103 500 forintos minimálbérre és 120 000 forintos garantált bérminimumra tettek javaslatot a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumnak (VKF) keddi ülésén, amelyen a jövő évi bérekről tárgyaltak a kormánnyal és a munkaadói szervezetekkel - közölte a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ).
Az MSZP szerint nincs jogalap arra, hogy dicshimnuszokat zengjen a Fidesz a foglalkoztatási adatokról akkor, amikor a munkanélkülieknek csak tizede kap álláskeresési járadékot, 30 százaléka segélyt, a többiek pedig semmit.
A közfoglalkoztatás mellett jelentősen nőtt a gazdálkodó szervezetek munkaerőigénye Nógrád megyében. Ez is hozzájárult a munkanélküliségi mutatók javulásához, az álláskeresők számának mérséklődéséhez - mondta el Tamási Ildikó, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója kedden.
A fiatal brit munkavállalóknak jobb képesítések megszerzésével kell felvenniük a versenyt a brit munkapiacra áramló kelet-európaiakkal - mondta kedden idézett nyilatkozatában a brit miniszterelnök.
Jövőre emelkedhet az önkéntes nyugdíjpénztári, illetve egészségpénztári egyéni befizetések után igénybe vehető adókedvezmény felső határa. Erről Lehoczky László, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke beszélt kedden Budapesten, egy szakmai konferencián.
Az Erste Group bank megerősítette idei profitvárakozását és alacsonyabb céltartalékolási előrejelzését. A bankcsoport 129 millió eurós kisebbségi részesedésekkel csökkentett nettó eredményről számolt...
A tegnapi csökkenést követően mérsékelt emelkedést jelez szerda reggel az elektronikus kereskedésben az arany határidős szállítású árfolyama, a Fed kamatdöntő ülésén születő döntést megelőzően.
Az amerikai és az ázsiai piacokon mutatkozó pluszokat követően optimista nyitás várható az európai részvénypiacokon is a Fed eszközvásárlási programjának folytatásával kapcsolatos várakozások nyomán.
Több mint négy kilométer utat újít fel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Budapesten, 13 helyszínen lesznek munkálatok, az összköltségük 1,2 milliárd forint.
A MOL kurdisztáni partnere, a Gulf Keystone bejelentette, hogy 50 millió dollár értékben fog átváltható kötvényeket kibocsátani, hogy javítsa készpénzállományát, amire a jelenleg is folyó kurdisztáni...
Lehúzta a rolót, valószínűleg már ki sem nyit többet a Blue Travel utazási iroda, amelyről a hétvégén kiderült, hogy bár utasai ötcsillagos szálloda árát fizették ki, Cipruson egy alacsony színvonalú hotelben helyezték el őket - írja a Népszava....
Az amerikai jegybank kétnapos ülése után a Fed ma esti közleményére várnak a befektetők világszerte. Kis elmozdulásokkal kezdődött a kereskedés az európai tőzsdéken és egyelőre úgy tűnik, hogy a...
Csak az olaszoknál, a görögöknél, a bolgároknál és a románoknál működik alacsonyabb hatásfokkal az államigazgatás, mint Magyarországon - irányította rá ismételten a figyelmet a problémára egy kedden...
A befektetési tanácsadás első lépése mindig az ügyfelek megismerése. Fontos meghallgatni őket mik a céljaik, hogyan gondolkodnak a befektetésekről. Amikor megkérdezem az ügyfeleket mi számukra az egyik legfontosabb szempont amit szeretnének, hogy figyelembe vegyünk egy külföldi ingatlan befektetéskor gyakran említik,, hogy ne legyen túl messze, könnyen oda lehessen jutni, jó legyen az időjárás.
Veszteséges negyedévet zárt a LinkedIn - derül ki a társaság tegnap este közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentéséből, viszont a cég így is felül tudta teljesíteni az elemzői várakozásokat. A...
Ma még lehetőségük van a befektetőknek a piaci ár és a 28 000 forintos felajánlási ár közti különbözet learbitrálására az Egis piacán - figyelembe véve a T+3 napos elszámolást, amivel évesítve 10%...
Hírdömping jön, a nagybetűs kivárás az úr a piacokon; a dollár igyekezett jóelőre lenyelni a veszteségeket, a forint ott folytatta, ahova tegnap gyengült.
Egy heti kvázi mozdulatlanság után tegnap figyelemre méltó gyengülést produkált a forint, amely az euróval szemben egy fontos szintig juttatta az árfolyamot. A ma esti Fed kamatdöntés és közlemény...
Az amerikai könnyűolaj határidős szállítású árfolyama 98 dollár alá csökkent az elektronikus kereskedésben szerdán, miután az API meglepetésre jelentősen emelkedő olajkészletekről számolt be.
Átlagosan 456 ezer forint többlet érkezik novemberben a háziorvosi praxisokhoz, de az OEP számításai szerint akár 500 ezer forint eltérés is lehet az egyes kifizetések között - írja szerdai cikkében a Magyar Hírlap....
Egy holland kutatás szerint rövid időn belül a kiskereskedelmi egységek negyede eltűnhet az online kereskedelem hatására. Angliában háromszázezer munkahely megszűnésével számolnak. Nem csak vásárlási szokásainkat, de városközpontjainkat is átalakíthatják a webáruházak.
Közzétette a harmadik negyedévre vonatkozó eredményeit a Volkswagen-Csoport is, árbevétel soron a társaság az elemzői várakozásokat enyhén alulteljesítette, míg az operatív profit tekintetében...
A szeptemberi, sokak számára nagy meglepetést okozó döntés (nem kezdődött el az eszközvásárlási program lassítása) után ma megismerhetjük az amerikai Fed Nyíltpiaci Bizottságának újabb kamatdöntését...
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szeretné, ha az Országgyűlés előtt lévő adótörvények tervezetébe bekerülne a sertés- és baromfihúsok áfájának 5 százalékra csökkentése, ennek érdekében a NAK kész a gyors szakmai egyeztetésre.
Környezetvédelmi adóból vagy vagyonadóból kellene finanszírozni a bérterhek mérséklését, állítják uniós szakértők. A célzott járulékcsökkentés, az új vállalati adók bevezetése, valamint a fogyasztási adók emelése illeszkedik az uniós gyakorlathoz, a válság terheit azonban a magyar gyakorlattal szemben máshol sokkal inkább a magasabb jövedelműek viselik.
Egy friss magyar felmérés szerint a 18-30 év közötti fiatalok a gyorsabb karrier elérése érdekében hajlamosak a gyakori munkahelyváltásra. Az Y generáció tagjai számára a munkavégzés közbeni szabadság és a munkahelyi légkör oldottsága kiemelkedően fontos. Az is kiderült, hogy a válaszadók több mint egyharmada külföldön képzeli el az álompozíció elérését.
Az Erste Group vezérigazgatója, Andreas Treichl bízik benne, hogy a következő hetekben meg tudnak egyezni a kormánnyal a devizahiteles csomagról - számolt be a Reuters hírügynökség. Az Erste Bank...
A szóbeli és az írásbeli kommunikációnak is vannak előnyei, hátrányai egyaránt. Míg a vezetők inkább a telefonos megkereséseket erőltetnék, addig sok fiatal alkalmazott a modernebb kommunikációs formákat helyezi előtérbe. A szó elszáll, az írás megmarad - bizonyos szempontból nagyon fontos, hogy legyen nyoma a kiadott munkának. Más esetekben pedig a személyes érintkezés hiánya okozhat kárt. A…
Tegnap csaknem 9%-os árfolyam emelkedéssel reagált a Nokia a vártnál kedvezőbb gyorsjelentésre, a mai napon pedig további 3 százalékos erősödés mutatkozik. A mobiltelefon üzletág értékesítését követően a befektetők figyelme elsősorban a hálózatfejlesztéssel foglalkozó NSN-re összpontosult.
Az előzetes adatok alapján a spanyol gazdaság a harmadik negyedévben 0,1 százalékos bővülést jelzett, a második negyedévben mutatott 0,1, és az első negyedévben regisztrált 0,4 százalékos zsugorodás után - közölte a spanyol statisztikai (INE) hivatal.