Mit igényelhetek, illetve milyen lehetőségeim vannak, ha az első fokú szakértői bizottság által c2 rokkantsági kategóriába tatozom? Gondolok például a munkavállalásra, vállalkozás lehet-e a nevemen, lehet-e alkalmazottam, jár-e parkolási kedvezmény, gépjármű adó mentesség, illetve bármi olyan amit igényelhetek vagy tehetek azért, hogy anyagilag kicsit könnyebb legyen.
Az utóbbi időben felerősödtek azon negatív hangok és közgazdasági elemzések, melyek a nyugat-afrikai Ebola járvány gazdasági, politikai és szociológiai hatásait próbálják megjósolni.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,51 pontos csökkenéssel, 18 006,73 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest kissé gyengült.(MTI)
Összességében továbbra is optimista a részvénypiacokat illetően a svájci UBS vagyonkezelési részlege, az amerikai piacot továbbra is felülsúlyozzák, míg Európában már csökkentették kitettségüket -...
Sikerült elfogadtatni a kedd esti minszki találkozó résztvevőivel a kelet-ukrajnai helyzetre általa előterjesztett béketervet - ezt jelentette be szerda hajnalban a fehérorosz fővárosban rendezett...
Gyengültek szerdán tőzsdenyitáskor a fontosabb nyugat-európai indexek. A londoni FTSE-100 0,07 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,09 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,27 százalékkal csökkent szerdán nyitáskor. Kedden a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,70 százalékos javulással 6822,76 ponton zárt, a frankfurti DAX-30 0,82 százalékos többlettel 9588,15 ponton végzett, Párizsban a CAC-40…
Folytatódtak az élénkülő munkaerőpiaci folyamatok 2014. május-július időszakban. A foglalkoztatottak száma nőtt, a munkanélkülieké pedig csökkent. A KSH jelentése szerint idén május-júliusra a...
Rogán Antal szerint még a forintosítás nélkül is a negyedével csökkenthetnek egy átlagos devizahiteles terhei a bankokat elmarasztaló jogerős ítéleteket követően az elszámolási törvény nyomán; erről a Fidesz frakcióvezetője szerdán beszélt a M1 Ma reggel című műsorában. Rogán Antal példája szerint egy átlagos devizahitelesnek, aki 2007-ben körülbelül 6,5 millió forintot vett fel svájci frankban,…
Egy év alatt 92 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, viszont 164 ezerrel többen dolgoznak, mint tavaly - 7,9 százalékra csökkent a munkanélküliség. Közben júliusban 414 ezren kerestek állást, közülük 230 ezren egy fillért sem kaptak az államtól.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrei is az iskolakezdésre készülnek, és mint sokan mások, az elmúlt hétvégén ők is felkeresték a főváros két népszerű távol-keleti termékeket árusító üzletközpontját. A „bevásárló körút” valójában egy ellenőrzéssorozat része volt, és mint kiderült, az ellenőrzött kereskedők kétharmada szabálytalanul üzletelt. A NAV végrehajtói több notórius adótartozótól sikerrel…
A túlzott lakossági eladósodás és a devizahitelezés újbóli felfutásának megakadályozása érdekében a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) és a hitelfedezeti mutató (HFM) alkalmazásával adósságfék-szabályozást vezet be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) január elsején – közölte a jegybank. Az új szabályozás a közlemény szerint alapvetően két fő pillérből áll. A jövedelemarányos törlesztőrészlet…
Csökkent munkaképességű nő vagyok. Sajnos a tapasztalatom /és nem csak az én tapasztalatom/, hogy a rehabilitációs munkahelyeken egészséges emberek látják el a munkát. Ez történik egy pápai munkahelyen, ahol a vezetőknek a családtagjaik is dolgoznak. Ezért aztán a sérült emberek nem jutnak munkához. Nem tudjuk, hogy ezt hogyan engedhetik meg? Mit lehet csinálni?
A szófiai városi bíróság elrendelte a csődbe ment Corpbank fő tulajdonosának, Szvetán Vasziljevnek, illetve a helyi jegybank egyik helyettes kormányzójának és további hat bankár vagyonának...
2014. május–júliusra a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 92 ezer fővel, 354 ezerre csökkent, a munkanélküliségi ráta 2,2 százalékponttal, 7,9 százalékra mérséklődött. A foglalkoztatottak létszáma 4 millió 127 ezer fő volt, 164 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 61,8 százalékra emelkedett.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrei is az iskolakezdésre készülnek: felkeresték a főváros két népszerű távol-keleti termékeket árusító üzletközpontját. Az ellenőrzésen kiderült, az ellenőrzött kereskedők kétharmada szabálytalanul üzletelt.
A befektetők jobban járnak, ha az idejüket azzal töltik, hogy megkeresik azokat a vállalatokat, amelyek 5 vagy 10 év múlva is nagy eséllyel növekedni fognak.
A GfK gazdaságkutató intézet szeptemberre vonatkozó, előremutató német hangulatindexe 8,6 pontra csökkent a korábbi 8,9 pontról. A Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők többsége arra számított, hogy nem változik a mutató.
Az amerikai részvényindexek tovább erősödtek kedden, aminek köszönhetően az S&P 500 indexének az értéke ismét átlépte a 2 000 pontos lélektani határt. Ázsiában is jó volt a hangulat, a vezető tőzsdék...
Folytatódtak az élénkülő munkaerő-piaci folyamatok 2014. május-július időszakban. A foglalkoztatottak száma nőtt, a munkanélkülieké pedig csökkent. A KSH jelentése szerint idén május-júliusra a...
Nyilatkozatháború kezdődött a MOL-INA ügyben a magyar olajóriás és a horvát kormány között. Egymással ellentétes állítások fogalmazódtak meg, előtérbe került a szerződések semmisnek nyilvánítása is. Visszautasításra került az OTP devizahiteles indítványa. Forrás: GazdaságTV.hu
Május-júliusban 4 millió 127 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 4,1 százalékkal, 164 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 3,1 százalékponttal 61,8 százalékra emelkedett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
A kormány keresi az európai uniós követelményeknek is megfelelő támogatási lehetőséget a dohánytermesztésben foglalkoztatott 20 ezer ember munkahelyének megőrzéséhez – ezt Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára mondta kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ófehértón, ahol termelői és feldolgozói megállapodást írtak alá az ágazat fenntartásának…
Az Y-generáció munkaerő-piaci megjelenésével igen sok fiatal kerül vezetői pozícióba, akik az általános fejlődéspszichológiai jellemzőik miatt a vezetői szerep kapcsán is számtalan nehézséggel szembesülnek, ugyanakkor a munkaerőpiac és a szervezetek aktuális elvárásait tekintve sok szempontból fokozottan alkalmasak vezetői pozíciók betöltésére. Ez az érdekes jelenség volt az, ami a BME Ergonómia…
Jó volt a hangulat kedden az Egyesült Államok részvénypiacán, az S&P 500 index a 2000-es lélektani szintje fölött járt már a mai kereskedésben, noha zárásra kissé süllyedt az árfolyam. Piaci elemzők...
Januártól jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatót (JTM) és a hitelfedezeti mutatót (HFM) vezet be a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A szabályozás célja a túlzott lakossági eladósodás és a devizahitelezés újbóli felfutásának megakadályozása.
Új szereplő érkezik a magyar parkettre. Személyét és termékeit sokan ismerik, és az elmúlt években mindig duplázott a cége, a cégcsoport már 10 milliárdos éves bevételnél jár. Most Európa felé terjeszkedne, ehhez a tőkét a tőzsdén keresztül vonná be. Üzleti interjú Norbival. Forrás: GazdaságTV.hu
Júniusban a korábban közöltnél nagyobb mértékben, 4,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatástól megtisztított és a nyers adatok szerint egyaránt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette második becslése alapján a KSH. Összehasonlítható adatok szerint a növekedés 1,6 százalékos volt.
A túlzott lakossági eladósodás és a devizahitelezés újbóli felfutásának megakadályozása érdekében az MNB új szabályozást alkotott. A 2015. január 1-jétől hatályba lépő adósságfék-szabályozás alapvetően két fő pillérből áll – olvasható az MNB honlapján.
Január 1-jével bevezeti az MNB a tavasszal beígért adósságfék-szabályozást - jelentette be a jegybank. Három intézkedéssel korlátozzák a túlzott lakossági hitelfelvételt: 1. bevezetik a...
Gyurcsány Ferenc szerint a demokratikus pártok a jelenlegi választási rendszerben együttes létre vannak ítélve, “együttműködés vagy politikai halál” – fogalmazott az egykori miniszterelnök, a DK elnöke a Népszabadságban szerdán közölt írásában. “Az optimális végcél világos: egységes Demokrata Pártot kellene létrehozni. De látva a mostani önkormányzati választásra való felkészülés bukdácsoló…
Gyakran mondják rólam, hogy direktív vagyok. Általában pozitív dolgokat értenek alatta. Olyanokat, mint aki például kimondja végre, amit mindenki gondol.
Szeptember közepétől 47 ezer hetedikes lány ingyenesen kaphatja meg a GlaxoSmithKline (GSK) nemzetközi gyógyszergyár által kifejlesztett, méhnyakrák-megelőző Cervarix vakcinát - értesült a ProfitLine.hu. A 45 év alatti nőket érintő második leggyakoribb – Magyarországon hetente 8 nő életét követelő – ráktípus ellen 93,2%-os védettséget biztosító oltás idén került a hazai Nemzeti Védőoltási…
Közel 25%-kal csökkenhet egy átlagos devizahiteles törlesztőrészlete a tisztességtelenségek elszámolása és az eredeti kamatszint helyreállítása következtében, vagyis a forintosítás nélkül is - mondta...
A kockázatvállaló kedv fellendítette a feltörekvő piacokbeli devizákat; eljött a carry trade ideje. A kockázatvállaló kedv fellendítette a feltörekvő piacokbeli devizákat; eljött a carry trade ideje A dollár ma reggel majdnem a legtöbb G10 devizapárjával szemben erősödött, ám gyengült a feltörekvő piacokbeli devizákkal szemben, mivel a javuló kockázatvállalási kedv és a szűk tartományok carry…
A túlzott lakossági eladósodás és a devizahitelezés újbóli felfutásának megakadályozása érdekében a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) és a hitelfedezeti mutató (HFM) alkalmazásával adósságfék-szabályozást vezet be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) január elsején - közölte a jegybank.
A második negyedévi 8,0 százalékról 7,9 százalékra csökkent a munkanélküliség az április-július közötti három hónap átlagában - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A tőzsde izgalmas, sokszínű világa sokakat érdekel, ám többeknek nincs idejük vagy kedvük az árfolyamok intenzív követésére. Számukra fejlesztettük ki a 10 perces stratégiát, amely a kevésbé aktív...
Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerda délelőtti nyilatkozatában kitért arra, hogy a lengyel titkosszolgálat megerősítette, hogy orosz reguláris katonai egységek tevékenykednek Ukrajna területén -...