A Daimler AG júliusban az egy évvel korábbihoz képest globálisan 11 százalékkal, 130 ezerre növelte a Mercedes-Benz márkájú autók eladását. Az év eleje óta az eladások 13 százalékkal, 913 ezerre nőttek.
A forint ott folytatja, ahol tegnap abbahagyta: két és fél éves mélyponton. Délelőtt újra 316 forint fölé emelkedett az euró jegyzése, szakértők szerint komoly esély van a 320-ra is.
Gyorsult az ipari termelés növekedése, az idén júniusban a termelés volumene 11,3 százalékkal volt magasabb Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, a munkanaphatástól megtisztított és a kiigazítatlan adatok szerint egyaránt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az előzetes adatok alapján. Az idén eddig ez a legmagasabb ütemű növekedés: májusban 10,1 százalékkal,…
Nagyon frusztráló lehet a fiatal számára, ha nem talál munkát, miközben kortársainak sikerült elhelyezkednie. Hogyan segíthet ilyenkor a szülő? - ebben ad tanácsot a KamaszPanasz.
Elmaradt az elemzők várakozásától a First Solar a tegnap este közzétett gyorsjelentésében, az idén gyártani tervezett napelem-kapacitással kapcsolatban pedig pesszimistábbá vált a menedzsment. Ezek...
A reggel elért 316-ról még tovább gyengült a forint és így új mélypontra került az euróval szemben, érintve a 317-es szintet is. A dolog nem meglepő annak tükrében, hogy külföldön sem igazán javul a...
A kakaó-, csokoládéipar termesztői kínálati oldala egy fordított piramisra emlékeztet: a 110-120 milliárd dolláros éves csokoládé-forgalom mintegy 12 milliárd dolláros kakaóbab piacon nyugszik, amit 5 millió kisvállalkozó termel meg, akiknek az éves összjövedelme 1400 dollár, ami munkanaponként mindössze 5,38 dollár.
A második negyedévben, a várt növekedés helyett, az első negyedévhez hasonlóan ismét csökkent az olasz bruttó hazai termék, azaz technikai értelemben recesszióba került a gazdaság - közölte szerdán az Istat olasz statisztikai hivatal.
A rendszerváltozást követő társadalmi és gazdasági folyamatok mára teljesen átformálták hazánkat. Magyarország sok szempontból két részre szakadt: egy fejlett, az EU fejlettebb területeihez minden...
Minden más világvárosnál több a multimilliomosok száma Hongkongban, messze megelőzve az európai városokat – írta a South China Morning Post hongkongi lap egy friss felmérésre hivatkozva. Kína 7,15 millió lakosú, különleges igazgatású területén 15 ezer 400 ember rendelkezik legalább 10 millió dollár szabadon felhasználható jövedelemmel. Ez némiképp több a New Yorkban élő 14 ezer 300 ...
A forint ott folytatja, ahol tegnap abbahagyta: két és fél éves mélyponton. Délelőtt újra 316 forint fölé emelkedett az euró jegyzése, szakértők szerint komoly esély van a 320-ra is.
Mi minősül pénzváltásnak? Milyen papírmunkára és speciális rendelkezések betartására kötelezettek a pénzváltók könyvelői? Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
Az itthon közvetve 7900 ember munkahelyéért felelős Dreher Sörgyárak Zrt. 2020-ig teljesítendő fenntarthatósági céljai között szerepel, hogy közvetlenül is támogassa a partnerei közé tartozó hazai kisvállalkozásokat, további lépéseket tegyen a felelős alkoholfogyasztásért, csökkentse ökológiai lábnyomát és növelje vízhatékonyságát.
A vártnál kedvezőbbek lettek az ipari termelés júniusi adatai, a bővülés motorja továbbra is a járműipar az MTI által megkérdezett elemzők értékelése szerint. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt előzetes adatai szerint az ipari kibocsátás júniusban 11,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz képest 1,8 százalékkal nőtt. Balatoni András, az ...
Nem kímélik a befektetők az orosz piacokat. A szerdai kereskedésben is esnek az orosz részvényindexek, a rubelre egyre nagyobb nyomás nehezedik. A Moszkva elleni nyugati szankciók rányomják a...
Új kempingpalackot fejlesztett ki, és hozzá országos cserehálózatot hozott létre a Prímagáz, amellyel megoldódik a túrázók régi problémája. Eddig ugyanis a kempingpalackok újratöltése nehézségekbe ütközött, ezentúl azonban mintegy 30 helyen lehet töltöttekre becserélni a kiürült palackokat. Megyeszékhelyeken és a kiemelt turisztikai körzetekben nyíltak meg a cserepontok - olvasható a Prímagáz…
Noha az elmúlt időszakban tartotta magát a részvény, most több tényező együttesen gyengíti a távközlési vállalat árfolyamát, kezdve a Deutsche Telekom amerikai leányának eladásával. Holnap érkezik a társaság gyorsjelentése, az operatív profit stagnálhat.
A sorozatban jó amerikai makroadatok dollárt erősítő hatása, az orosz-ukrán válság durvulása és a romló kockázati étvágy miatt eső részvénypiacok az a három fő tényező, amely most elsődlegesen...
A magyar bor-, gyöngyözőbor és pezsgőfogyasztást népszerűsítő kommunikációs kampányt indított a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing (AMC) vezérigazgatósága, annak érdekében, hogy éves szinten kiegyenlítettebbé tegye a fogyasztást.
Az Audi és a Chrysler autógyártókat, valamint tucatnyi japán autóalkatrész-gyártót találtak bűnösnek a kínai hatóságok szabadverseny-ellenes tevékenységük miatt, a Mercedest és a BMW-t tovább vizsgálják. A piaci tevékenység felügyeletéért felelős Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság (NDRC) szerdán jelentette be: versenyellenes árképzés miatt megbünteti a Fiat-hoz tartozó Chryslert, valamint a…
A Zwack Unicum Nyrt. nettó árbevétele 2,1 százalékkal emelkedett, adózott nyeresége 2,5 százalékkal, 335 millió forintra mérséklődött az üzleti évének június 30-án zárult első negyedévében – közölte a társaság a BÉT honlapján. A nemzetközi számviteli szabályok (IRFS) alapján készült, nem konszolidált gyorsjelentés szerint a jövedéki adóval csökkentett nettó árbevétel 2,783 milliárd forint…
A reggel elért 316-ról még tovább gyengült a forint és így új mélypontra került az euróval szemben, érintve a 317-es szintet is. A dolog nem meglepő annak tükrében, hogy külföldön sem igazán javul a...
A Zwack Unicum Nyrt. nettó árbevétele 2,1 százalékkal emelkedett, adózott nyeresége 2,5 százalékkal, 335 millió forintra mérséklődött az üzleti évének június 30-án zárult első negyedévében - közölte a társaság a BÉT honlapján.
Az ukrán válság súlyosbodása miatt a lengyel kormány tegnap a nemzetbiztonsági szervek szorosabb koordinációjáról döntött - jelentette be varsói sajtótájékoztatóján Donald Tusk miniszterelnök. A...
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) huszonhét területen tett javaslatot a takarékosságra a tárcát érintő mintegy 2,88 milliárd forint zárolására készített előterjesztésében - derül ki Seszták...
320-hoz közelít az euró jegyzése – A gázolaj már drágább, a kenyér is az lehet – Az elemzőket is meglepte a vártnál jobb ipari termelési adat – Vége: a posta eladta a Takarékbankot
A társaság nyilvános részvénytársasággá (nyrt.) alakításáról döntöttek a Graboplast Zrt. tulajdonosai, de egyelőre nem biztos, hogy bevezetik-e a tőzsdére a győri székhelyű társaság papírjait – közölte az esetleges tőzsdei bevezetés előkészítéssel megbízott Equilor Befektetési Zrt. kommunikációs ügynöksége szerdán az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint leghamarabb 2014 utolsó negyedévében lehet a…
A Concorde várakozásai szerint 106 milliárd forint körüli veszteségről adhat számot jövő hét pénteken az OTP Bank. Az elemzőház arra számít, hogy a devizahiteles csomag miatt az OTP óvatosságból a...
A kilenc monetáris tanácstagból nyolcan szavaztak az alapkamat 2,1 százalékra való csökkentésére. Érdekes módon még Pleschinger Gyula is, pedig ő már majdnem egy éve óvatosabb kamatpolitikát...
A magyar bor-, gyöngyözőbor és pezsgőfogyasztást népszerűsítő kommunikációs kampányt indított a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing (AMC) vezérigazgatósága, annak érdekében, hogy éves szinten kiegyenlítettebbé tegye a fogyasztást.
Júniusban 41,54 milliárd dollárra csökkent az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegének hiánya. Az elemzők az előző havi 44,66 milliárd dolláros adat után 45 milliárd dolláros hiányra számítottak....
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának júliusi kamatdöntő ülésén nyolcan szavazták meg a 20 bázispontos kamatcsökkentést, egy tag a kamat szinten tartására voksolt. Ugyanakkor most már biztos, véget ért a kamatvágások sora: 2015 végéig 2,1 százalékon marad az alapkamat.
Jelentősen növelte nyereségét a második negyedévben az NN Csoport (NN Group) biztosító társaság – tájékoztatta szerdán az MTI-t az ING Biztosító Zrt., az NN Group N.V. tagja. A közlemény szerint az NN Csoport nettó eredménye 39 millióról 252 millió euróra nőtt az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Az eredmény növekedését elsősorban ...
Az LMP szerint kudarcot vallottak azok a stratégiai megállapodások, amelyeket a kormány kötött, hiszen több multinacionális cég is több százas vagy akár ezren felüli létszámban bocsátja el dolgozóit.
Júniusban 41,54 milliárd dollárra csökkent az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegének hiánya. Az elemzők az előző havi 44,66 milliárd dolláros adat után 45 milliárd dolláros hiányra számítottak....