Sok felmérés készül ilyenkor év végén arról, hogy melyik cég hogyan ismeri el a munkavállalóinak egész éves munkáját, egyáltalán adnak-e bármilyen jutalmat, legyen az pénz, közös program, egy könyv vagy egy jövő évi naptár. A kutatásokból az derül ki, hogy kkv-szektorban a legelterjedtebb ajándék az utalvány, pedig számos kreatív ötlettel nagyobb örömet lehet okozni.
Az EKB tegnapi döntése után a piac első reakciói meglehetősen eltévelyedettnek tűnnek. Ha objektíven nézzük, el kell ismernünk, hogy az EKB a fő intézményi feladatai szerint cselekedett - olvasható Christopher Dembik, Saxo Bank szakértőjének kommentárjában.
Tegnap hónapok óta nem látott esést produkáltak az amerikai tőzsdék, ma reggel pedig az ázsiai piacokon is adták a részvényeket, és egyelőre úgy tűnik, hogy az európai piacokon sem találnak magukra...
Történetének legerősebb 9 hónapját zárta az ALTERA Vagyonkezelő Nyrt. – jelentette be a tőzsdei társaság 2015. harmadik negyedévi beszámolójában. Az ALTERA adózás előtti eredménye közel 40%-kal 78 millió forintra nőtt 2014 hasonló időszakához képest. A negyedéves nyereség legnagyobb része az ukrán Eximbank-kötvények értékesítéséből származott.
Bár enyhültek a hitelezési feltételek, a magyar bankok a hitelezésen keresztül a vállalati beruházásokat és a háztartások fogyasztási kiadásait is visszafogják, ami mögött elsősorban a gyenge banki...
Rossz lóra tették, akik az eurót temették, mert szárnyakat kapott a közös valuta. A tőzsdék azonban, főleg az európaiak, összeomlottak, viszont a BÉT szinte meg sem érezte a vihart. A forint meggyengült, a török líra még inkább.
Sokáig emlegetni fogják még a devizapiacokon az Európai Központi Bank december 3-i döntését. Pénteken próbálnak magukhoz térni a befektetők az első sokkhatások után, de könnyen lehet, hogy délután...
A Richter bejelentette, hogy az Aberdeen Asset Management befektetéskezelő cég 10 százalék alá ment a társaságban. Ez azért lehet érdekes, mert felmerül a kérdés, hogy a nagytulajdonos a részvények...
Rendesen odacsapták a piacokat, pedig Draghi csak picivel jelentett be kevesebbet, mint amit a piac várt. Nemcsak az keltett csalódást, hogy nem a jelenlegi 60 milliárd eurós programot emelte meg, hanem „csak” fél évvel megtoldotta a kötvényvásárlási programot, amit ráadásul akár még meg is toldhat, ha a vizsgálódási horizonton nem látja azt az EKB, hogy a 2 százalékos inflációs cél elérhető.
A befektetési célú életbiztosítások jellemzőinek radikális átgondolása zajlik ma Magyarországon. Cornelia Coman, a névváltás után NN-ként ismert életbiztosító vezérigazgatója szerint a reformok révén...
Az újonnan bejelentkező adózók 2015. december 1-je és december 21-e között választhatják 2016-ra az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az...
Megszaporodnak karácsony előtt a fogyasztási hitel igénylések. A Magyar Nemzeti Bankhoz érkező leggyakoribb panasz az, ha egy 0 százalékos kamatú fogyasztási hitelnek vannak egyéb költségei, és az ügyfelek gyakori tévedése, hogy csupán a kamatot nézik, nem pedig a Teljes Hiteldíj Mutatót - hívta fel a figyelmet a jegybank felügyeleti szóvivő-helyettese. Fülöp Zsuzsanna hozzátette: a legfontosabb,…
A Magyar Public Relations Szövetség Employer Branding Tagozata meghosszabbítja a november elején kiírt Employer Branding Award 2015 pályázatának nevezési időszakát. Január 18-áig lehet nevezni - tájékoztatták portálunkat.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a LEDLAND Kereskedelmi Kft. (Ledland) jogsértő módon reklámozta platina-, arany-, ezüst- és rézkolloid, valamint PentaMax C-vitamin bomba termékeit, mert többek között tiltott gyógyító és az egészségre gyakorolt megalapozatlan hatásokkal, valamint hamisan népszerűsítette azokat egy nemzetközi minőségellenőrző szervezet kiváló minősítésével. A…
Csokimikulás-kóstoló eseményen mutatta be legnépszerűbb szezonális termékeit a NESTLÉ diósgyőri gyára. A belga és a svájci gyerekeknek is Észak-Magyarországról hozza az ehető figurákat a Mikulás.
A Zágráb megyei bíróság újabb európai elfogatóparancsot fog kérni december közepéig Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen - jelentette a Jutarnji List című horvát napilap pénteken egy...
Az újonnan bejelentkező adózók 2015. december 1-je és december 21-e között választhatják 2016-ra az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
Immár jó másfél éve lejtőn van az olaj árfolyama, ám a zuhanás az elmúlt hónapokban inkább oldalazássá szelídült. Mindez támaszokkal, szűkülő alakzattal és egy mai OPEC találkozóval megspékelve akár...
Az EU-ban tervek formálódnak arról, hogy Törökország mellett Libanontól és Jordániától is vesznek át menekülteket, az ügyben pénteken kezdhetnek egyeztetést a tagállamok képviselői Brüsszelben - írta...
A Jedlik Ányos Terv keretében létesítendő, az elektromos járművek használatához szükséges alapvető töltő infrastruktúra telepítésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé...
A világ első számú sörgyártója felvásárolja a második legnagyobb sörgyártót, a SABMillert. A gigantikus, 105 milliárd dolláros tranzakció több ország sörpiacát is érinti, így egyelőre a hatóságok...
A hazai munkavállalók sokkal elégedettebbek azokkal a cégekkel, akik adnak cafeteria juttatásokat. Számos vezető azonban nem nyújtja ezt a lehetőséget.
A karácsonyi fogyasztási hitelekkel kapcsolatos ügyfélproblémák miatt az MNB - a pénzügyi intézményekre vonatkozó kiemelt ellenőrzései mellett Tudatos ünnepek címmel kommunikációs kampányt indított a fogyasztók felelős hitelfelvételének támogatására.
Az LMP kudarcnak tartja a közfoglalkoztatást, a siker ugyanis az ellenzéki párt szerint az lenne, ha csökkenne a programban résztvevők száma, nem pedig növekedne.
Néhány napon belül elkezdődik a déli Klotild palota felújítása a fővárosban, az építkezés várható költsége 6,5-7 milliárd forint, az épület egy 156 szobás, ötcsillagos szállodának ad majd helyet.
A német törvényhozás alsóháza (Bundestag) pénteken a várakozásoknak megfelelően nagy többséggel megszavazta a kormány előterjesztését arról, hogy a hadsereg (Bundeswehr) közvetlen támogatást nyújtson...
Tegnap hónapok óta nem látott esést produkáltak az amerikai tőzsdék, ma reggel pedig az ázsiai piacokon is adták a részvényeket, és egyelőre úgy tűnik, hogy az európai piacokon sem találnak magukra...
Tarlós István, Budapest főpolgármestere az immár szokásosnak tekinthető pénteki sajtótájékoztatóján nem tért ki a 2016-ban valamikor bevezetésre kerülő dugódíjra, így sem annak mértéke, sem területi...
A két ország ráadásul pénzügyi segítséget is kért az Európai Uniótól, hogy enyhítsen a menekültválság okozta terheken. AZ EU vizsgálja a lehetőségeket.
Két napja jelent meg egy 23,2 milliárd Ft keretösszegű pályázati felhívás, melyre mától jövő péntekig tudnak pályázni az állami, illetve állami fenntartású felsőoktatási intézmények fenntartásában...
Az újonnan bejelentkező adózók 2015. december 1-je és december 21-e között választhatják 2016-ra az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
Új piacra lépővel bővülnek az Antenna Hungária digitális földfelszíni televíziós szolgáltatásai, 2015. december 4-től megjelenik a kínálatban a Vintage TV zenecsatorna. Az AH és a Vintage TV között létrejött megállapodás alapján a csatorna a MinDig TV Extra Alapcsomagjában kap helyet, ugyanakkor egyedülálló módon a Vintage TV a kiemelt, 17:00-23:00 órai időszakban minden nap kódolatlanul lesz…
Nem csökken a fogyasztási hitelekhez kötődő ügyfélpanaszok száma, így az MNB decemberben kommunikációs kampányt indít az év végi körültekintő eladósodás támogatására.