Magyarország a közeljövőben 50 fős rendőri egységgel járul hozzá a macedón határvédelmi erőfeszítésekhez - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára a magyar-macedón gazdasági vegyes bizottság ülését követő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Azonnal esni kezdett a Magyar Telekom részvények árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén, miután a kormányszóvivő közölte: felmondják az összes minisztérium és háttérintézmény szerződését a céggel.
Az előző aukcióhoz képest magasabb hozammal értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Az MNB a bankokkal egyeztetve kialakította az NHP harmadik szakasza és a januárban induló Piaci Hitelprogram keretében bevezetett új jegybanki eszközök részletes feltételeit, amelyeket az MNB...
A nemzetgazdasági miniszter négy helyettes államtitkárt javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) élére, személyükben Varga Mihály biztosítékot lát arra, hogy január elsejétől az adófizetők már csak az új, ügyfélbarát szemlélettel találkozhatnak - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.
A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a vállalat úttörő üzemeként a konszernen belül is iránymutató innovációt vezetett be "árukosár koncepció" néven. Ennek egyik eleme, hogy a felszabaduló helyeken a...
A kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel szerződéseiket a Magyar Telekommal - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő.Tegnap bejelentette a...
Novemberben a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon átlépte az 5700 milliárd forintot, ami 0,8%-os vagyongyarapodást eredményezett októberhez képest. Múlt hónapban az értékesítési és hozamadatok...
Hogyan támogathatja a pályázásban egy bank a cégeket? Váczi Dávidot, a Budapest Bank EU-szakértőjét, vállalati termékértékesítés támogatási vezetőjét kérdeztük.
A kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel előfizetői szerződéseiket a Magyar Telekommal - közölte a kormányszóvivő csütörtökön az MTI-vel. Kovács Zoltán később hozzátette: a mobilinternet-előfizetéseket mondják fel.
A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a Mercedes-Benz Cars úttörő gyáraként a konszernen belül is iránymutató innovációt vezetett be „árukosár koncepció” néven. Ennek megvalósításához a vállalat közel 15 millió eurós beruházást hajt végre, melynek során többek között a gyár logisztikai csarnoka jelentősen kibővül.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium a Magyar Fejlesztési Központtal együttműködve humán erőforrás-kapacitás építésére kaptak támogatást az Európai Unió...
A Magyar Telekom ma megállapodást írt alá a New Wave Media Kft.-vel az Origo Zrt.-ben meglevő 100 százalékos tulajdoni részesedésének eladásáról körülbelül 13,2 millió euró (hozzávetőleg 4,2 milliárd forint) értékben. A tranzakció zárására várhatóan 2016 első negyedévében kerül sor - áll a Magyar Telekom közleményében.
A Mercedes-Benz kecskeméti gyára új innovációt vezetett be "árukosár koncepció" néven, melynek megvalósulásához a vállalat közel 15 millió eurós beruházást hajt végre. A beruházás során többek között...
Négy felhívás jelent meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, összesen közel harmincöt milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be Rákossy Balázs európai uniós...
Megállapodást írt alá a Magyar Telekom a New Wave Media Kft.-vel az Origo Zrt.-ben meglevő 100%-os tulajdoni részesedésének eladásáról körülbelül 13,2 millió euró (hozzávetőleg 4,2 milliárd forint)...
Egy jogállamban nem történhet meg az, amit Kovács Zoltán kormányszóvivő ma bejelentett – nyilvánvalóan Orbán Viktor kezdeményezésére - válaszul arra, hogy a Magyar Telekom felbontotta a szponzori szerződését Kovács Ákossal - olvasható a Magyar Liberális Párt közleményében.
Hamarosan akár bizonyos társasházak építésére is kiterjeszthetik az építési engedélyezési eljárások eltörlését - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Magyarország elviekben támogatja az állandó uniós határőrizeti szerv létrehozását, a részletekről még tárgyalni kell, de az irányt helyesnek tartja a magyar kormány - jelentette ki Orbán Viktor...
A FED Nyíltpiaci Bizottságának ülése a héja hangvételű várakozások irányába hajlott el, maga a kamatemelés ugyanakkor inkább galamb jellegűre sikerült, így a kockázatviselési hajlandóság összességében változatlan maradt - olvasható John J. Hardy, a Saxo Bank devizapiaci stratégiai igazgatójának kommentárjában
Megállapodást írt alá a Magyar Telekom a New Wave Media Kft.-vel az Origo Zrt.-ben meglevő 100%-os tulajdoni részesedésének eladásáról körülbelül 13,2 millió euró (hozzávetőleg 4,2 milliárd forint)...
"Hanyagság" gyanúja miatt bíróság elé kell állnia Christine Lagarde-nak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatójának, volt francia gazdasági és pénzügyminiszternek a Bernard Tapie üzletembernek...
A kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel előfizetői szerződéseiket a Magyar Telekommal - közölte a kormányszóvivő csütörtökön az MTI-vel. Kovács Zoltán később hozzátette: a mobilinternet-előfizetéseket mondják fel.
A nemzetgazdasági miniszter négy helyettes államtitkárt javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) élére, személyükben Varga Mihály biztosítékot lát arra, hogy január elsejétől az adófizetők már csak az új, ügyfélbarát szemlélettel találkozhatnak - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.
Az arab olajnagyhatalom nem bízza a véletlenre, hogy mi lesz, ha az olajkínálat tartósan erős marad. Előre biztosítja magának a piacokat, mégpedig olajfinomítók felvásárlásával. Ha már az övék, ők viszik oda az olajat, és ez egész addig működni fog, amíg benzin vagy gázolaj hajtja az autókat, és kerozin a repülőket.
A hagyományos növénynemesítési eljárások, például a keresztezés szabadalmaztatásának tilalma mellett döntöttek az uniós képviselők Strasbourgban. Ezek az eljárások kulcsszerepet játszanak az innovációban, az élelmiszerbiztonság fenntartásában és a kisvállalkozások fennmaradásában, ezért korlátozásuk nem fogadható el - tájékoztatott az állásfoglalásról az Európai Parlament (EP) közleménye…
Az új lakásokra már kifizetett, 27 százalékos áfával számított előlegeket nem érinti az áfacsökkentés, aki már idén leszerződött az új lakására és előleget is fizetett korábban, az csak a vételár...
Nyugat-Európában és itthon is jó hangulatban folyik a kereskedés, a főbb nyugati indexek 1-3 százalékot, míg a BUX értéke stagnált. A Magyar Telekom árfolyama a délelőtti emelkedést követően a...
Idén mintegy 2,5 millió tonna zöldséget és gyümölcsöt takarítottak be a termelők, mintegy 500 ezer tonnával kevesebbet a 2014. évi rekordnál, a terméskiesés oka főként a szélsőséges időjárás, a fagy, a nagy meleg és a kevés csapadék volt - mondták a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) vezetői évértékelő sajtótájékoztatójukon csütörtökön Budapesten.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb inflációs jelentése szerint folytatódik a magyar gazdaság felzárkózása, átmeneti lassulás után a növekedés 2016 második felétől ismét élénkülni fog.
Orbán Viktor miniszterelnök menekültpolitikájának változóban lévő európai megítélésről közöl elemzést budapesti tudósítója, Andrew Byrne tollából a Financial Times.
Egy rendelettervezet szerint 2016.január 1-től a személyautóra megszabott díjjal használhatják hétszemélyesnél nagyobb autóikat is a gyorsforgalmi utakon a nagycsaládosok és a mozgáskorlátozottak. A...
A nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarország nem lesz az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatemelésének vesztese, de a változás, természetesen, hatni fog.
A Fed tegnap esti kamatemelése után 1 százalék feletti pluszban zártak a vezető amerikai indexek, ma viszont már nem felhőtlen a hangulat. Jelenleg 1 százalék körüli esésben a tőzsdék.Megint 1...
A Demokratikus Koalíció hatalommal való visszaélés miatt büntetőfeljelentést tesz az ellen, aki aláírta a Magyar Telekom Zrt-vel történt szerződésbontásról szóló a kormányhatározatot - közölte az MTI-vel csütörtökön a párt szóvivője.
Szerény pénzügyi eredményekre számítanak a hazai nagyvállalatok. A következő egy évben átlagosan 2,6%-os árbevétel és 1,3%-os profitnövekedést terveznek – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi adataiból.
Varga Mihály többek között a Budapest Bank és az MKB jövőre várható eladásáról, a kormány deficitcéljairól, renminbi-kötvények kibocsátásról és a hitelezés egy újabb eszközzel való ösztönzéséről...
A két ünnep között számos munkáltató dönt úgy, hogy a távmunkát engedélyez a dolgozóinak. Így nem csak költségeit és adminisztratív terheit csökkentheti, a rugalmas munkavégzés miatt az alkalmazottak is motiváltabbak lesznek. Ám mivel a távmunkát érintő háttérszabályok nem minden esetben tisztázottak.
Varga Mihály többek között a Budapest Bank és az MKB jövőre várható eladásáról, a kormány deficitcéljairól, renminbi-kötvények kibocsátásról és a hitelezés egy újabb eszközzel való ösztönzéséről...