A kereskedelmi forgalomban elérhető szén-monoxid érzékelők közül kevés a megfelelő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteki közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) ellenőrzésein a termékek több mint fele elbukott.
Vélhetően egy olyan keretszerződés felmondását jelentette be csütörtökön Kovács Zoltán kormányszóvivő, mely december 31-én amúgy is lejárna - derítette ki az Átlátszó. Így viszont egyrészt már nincs...
Több körös levelezés során értesíti a Volkswagen - illetve az Audi, a SEAT és a Skoda - az ügyfeleit a teendőikről a NOx-botrányban érintett dízelmotoros autók vonatkozásában. A Volkswagen Csoport...
A rossz hiteleitől megszabadított MKB részvényeinek 100 százalékát eladják 2016 június végéig - jelentette be Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke pénteken a jegybank budapesti sajtótájékoztatóján.
Teljes egyetértés volt az uniós állam-, illetve kormányfők között azzal kapcsolatban, hogy a határellenőrzés nemzeti hatáskör, de ha egy tagállam nem tud vagy nem akar eleget tenni ezen kötelességének, akkor a többieknek legyen joga arra, hogy közösen biztosítsák a schengeni határt - jelentette ki Orbán Viktor pénteken, az Európai Tanács csúcstalálkozójának zárónapján.
A Demokratikus Koalíció (DK) az Európai Bizottsághoz (EB) fordul, miután kormány arra utasította a minisztériumokat és azok háttérintézményeit, hogy mondják fel a Magyar Telekommal fennálló mobilinternet-szerződéseiket. Az ellenzéki párt ezt a lépést közpénzből folytatott kormányzati véleményterrornak értékeli.
Kovács Ákos énekes és a Magyar Telekom ügye kicsinek látszik, de nagyon fontos elvi és alkotmányos kérdéseket vet fel - válaszolta újságírói kérdésre Orbán Viktor az uniós állam-, illetve kormányfők...
Folytatódik az M3-as autópálya országhatárig tartó továbbépítésének tervezése - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Nyíregyházán. Seszták Miklós a helyszínen - a négymilliárdos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei útfejlesztési program részekén - átadta a 41-es út új körforgalmú csomópontját.
Stabil kilátással kezdhetik a 2016-os évet Kelet- és Közép-Európa bankszektorai, mivel a rendszerszintű válságok kialakulásának kockázata és az újonnan nem teljesítővé váló kinnlevőség-állomány egyaránt folyamatosan csökken – áll a Fitch Ratings pénteken Londonban ismertetett éves térségi szektorelemzésében.
Kínában tetőzik a szénfelhasználás, és bár India a helyébe lép mint a globális kereslet első számú felhajtója, a folyamatosan hanyatló amerikai és európai fogyasztás következtében csökkenni kezd a világméretű kereslet - áll a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) pénteken közzétett jelentésében.
A magyar gazdaság növekedésének fenntartása érdekében nem szabad feladni a reformokat, össze kell kapcsolni tudást és a gazdaságot - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke pénteken Pécsen, a baranyai gazdasági társaságok 2014-es adóbevallási adatai alapján elkészített TOP100-as listát bemutató rendezvényen.
Stabil kilátással kezdhetik a 2016-os évet Kelet- és Közép-Európa bankszektorai, mivel a rendszerszintű válságok kialakulásának kockázata és az újonnan nem teljesítővé váló kinnlevőség-állomány egyaránt folyamatosan csökken - áll a Fitch Ratings pénteken Londonban ismertetett éves térségi szektorelemzésében.
Nyugat-Európában nem volt jó hangulat a kereskedés során, a főbb nyugat-európai benchmarkok többsége 0,5 - 2 százalékos mínuszban volt a magyar tőzsde zárásakor. A BUX 7,4 milliárd dolláros forgalom...
Kovács Ákos énekes és a Magyar Telekom ügye kicsinek látszik, de nagyon fontos elvi és alkotmányos kérdéseket vet fel - válaszolta újságírói kérdésre Orbán Viktor az uniós állam-, illetve kormányfők tanácskozása után tartott pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján.
Igen könnyű az év végén túlvásárolni magunkat, az ajándékok mellett becsúszik még egy-két finomság magunknak, vagy desszertnek az asztalra, fel sem tűnik, ha a kosárba pottyan pár hasznos kiegészítő, vagy lakásdekoráció. A boltok erre szándékosan próbálnak rájátszani, itt vannak a leggyakoribb trükkök.
Teljes egyetértés volt az uniós állam-, illetve kormányfők között azzal kapcsolatban, hogy a határellenőrzés nemzeti hatáskör, de ha egy tagállam nem tud vagy nem akar eleget tenni ezen kötelességének, akkor a többieknek legyen joga arra, hogy közösen biztosítsák a schengeni határt - jelentette ki Orbán Viktor pénteken, az Európai Tanács csúcstalálkozójának zárónapján.
Nagyot zuhant az argentin peso dollárral szembeni árfolyama azután, hogy a kormány szerdán feloldotta az országban négy éve bevezetett devizakorlátozást.
Majdnem négy forinttal olcsóbb lett az euró pénteken. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 23 666,29 ponton zárt, miközben az európai és amerikai részvénypiacok 1-1,5 százalékkal estek.
Hétvége, karácsony, szilveszter: BULI, BULI, BULI... Ilyenkor előkerülnek az üvegek is, ízlés szerint: sör, (forralt)bor, pálinka. Mennyit ihatunk, hogy ne menjen az egészségünk rovására?
Közleményt adott ki a PannErgy Nyrt. a már egy ideje húzódó gödöllői projektjével kapcsolatban. A társaság közlése szerint a projekt eredetileg tervezett formájában nem fog megvalósulni, de a vezetés...
Több mint egyhetes késlekedés után az EU-tagországoknak pénteken végül sikerült megállapodniuk az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt gazdasági szankciók meghosszabbításáról -...
Uniós támogatásból fejleszthette diagnosztikai eszközparkját a budapesti Heim Pál Gyermekkórház, az elavult röntgengépek helyett az 1,28 milliárd forintból három telephelyre kerültek új készülékek - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.
Az amerikai kongresszus megszigorította pénteken a vízummentesség feltételeit: 38 ország, köztük Magyarország és 29 más európai állam turistái nem élvezhetik ezt az előnyt, ha nemrégiben Irakban,...
Portugáliába utazott három olyan "francia terrorista", akiket a november 13-i párizsi merényletekkel összefüggésben köröznek a hatóságok - tájékoztatott pénteken internetes oldalán a Jornal de...
Főként az olaj árfolyamának esésével kapcsolatos félelmek miatt a tegnapi nap után ma is folytatódik a rossz hangulat az amerikai tőzsdéken. A főbb részvényindexek gyengélkednek, emellett ma van a...
Turisztikai non-profit szervezetek részére 10 milliárd forintos keretösszeggel jelent meg pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében, célja Magyarország természeti kincseinek és ember alkotta értékeinek aktív és ökoturisztikai szemléletű bemutatása.
Vegyem vagy ne vegyem? A hideg beköszöntével is rengetegen vásárolnak gyorsbüfékben, de az adventi időszakban a szabadtéri rendezvényeken is elcsábulunk egy-egy utcai árus láttán. Bár a vásárló nem lát be a színfalak mögé, de sok apró jelből tájékozódhat, és eldöntheti, megveszi-e, megeszi-e az ételt. De nem mindegy, hogy kitől vásárolunk. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal most…
Növeli beruházásait a motorok károsanyag-kibocsátását csökkentő technológiai fejlesztésekbe a Renault. A Renault bejelentette, hogy évi 50 millió eurót fordít a motorok károsanyag-kibocsátását...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 23 666,29 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Szinte tálcán kínálta az ügyészség, hogy bukkanjunk rá, kit vádolt meg a kitiltási botránnyal kapcsolatban. Az állam egyik nagy beszállítójának számító cég tulajdonosa és ügyvezetője, a CBA központi cégének résztulajdonosa az, akit egyedül vádolt meg az ügyészség. A hvg.hu-nak azt mondta, nem tud arról, hogy ő vádlott lenne, kis időt kért a reagálásra, azóta elérhetetlen. A főügyészség nem erősít…
A magyar gazdaság versenyképességének legnagyobb problémáját a pályaelhagyás jelenti, az egészségügyi ellátórendszerből például csaknem tíz kórháznyi orvos hiányzik - jelentette ki az MSZP elnöke pénteken Gyöngyösön, sajtótájékoztatón.
A növekedési ütem lassulására utal az Egyesült Államok szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-indexének (BMI) decemberi előzetes értéke - közölte a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet pénteken.
Már reggel lendületesen indított a forint, aztán egész nap folyamatosan erősödött, így kora délutánra 314-ig száguldott, ami 1%-os felértékelődést jelentett reggelhez képest. Ebben szerepe lehet...
Közzétette a Nordtelekom Nyrt. a január 8-ai rendkívüli közgyűlésének vitarendi pontjait. A társaság közlése szerint az alábbi pontok megvitatására készülhetnek a rendkívüli közgyűlés résztvevői:...
Szeretnéd tesztelni irodalomtudásodat? Kíváncsi vagy, hogy hányast kapnál az általános iskolai irodalom tananyagból? Tesztünk segítségével most megtudhatod, mire emlékszel még!
Az év első tíz hónapjában 491 ezer 356 vendégéjszakát töltöttek a turisták Egerben, ami 17,5 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest – közölte az idegenforgalmiadó-bevallások adataira hivatkozva a hevesi megyeszékhely adóhatósága pénteken.
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár közlése szerint az új otthonteremtési rendszerben lesznek négyzetméterhatárok. Tuzson Bence az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában azt mondta,...
Főként az olaj árfolyamának esésével kapcsolatos félelmek miatt a tegnapi nap után ma is folytatódott a rossz hangulat az amerikai tőzsdéken. A főbb részvényindexek gyengélkedtek, a kereskedés végére...
Már reggel lendületesen indított a forint, aztán egész nap folyamatosan erősödött, így kora délutánra 314-ig száguldott, ami 1%-os felértékelődést jelentett reggelhez képest. Ebben szerepe lehet...