A pályafutásuk delelőjén álló férfiak és nők alapítják a sikeres magyar vállalkozásokat. Az Opten céginformációs szolgáltató az idén ötéves cégeket vizsgálva arra jutott, hogy az ötödik évükre 100 millió forintnál nagyobb árbevételt elérők cégek tulajdonosai átlagosan 44 évesek, egyharmaduk nő, és a legtöbben a kereskedelemben vezették sikerre vállalkozásukat.
Az INA 300 millió dollár keretösszegű, hosszú távú, többdevizás rulírozó hitelről szóló megállapodást írt alá - közölte a Mol, a horvát olajipari vállalat kisebbségi tulajdonosa a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
Jelentősen csökkennek az állampolgárok mindennapos ügyintézéshez kapcsolódó ügyintézési és költségterhei az ősz folyamán a parlament által elfogadott két törvényjavaslatban foglalt változások révén.
A font devizapárok az elmúlt hónapokban a legszebb mozgásokat produkáló devizakeresztek közé tartoztak, és úgy tűnik, a volatilitással a továbbiakban is számolhatunk. A grafikonok arról tanúskodnak,...
Az Európai Unió figyelmeztette Görögországot, hogy két héten belül vizsgálja felül a migrációs válságra adott válaszait december közepéig, ellenkező esetben felfüggeszthetik az ország részvételét a...
Meglehetősen unalmasan telt a délelőtti kereskedés jelentős része a nyugat-európai tőzsdéken, miután a befektetők az EKB holnapi ülésére várnak. A 11 órakor közzétett, a várttól minimálisan elmaradó...
Kamatdöntő ülést tart csütörtökön az EKB kormányzótanácsa, melyet követően további gazdaságélénkítő lépéseket jelenthetnek be. A legnagyobb gond az, hogy az utóbbi hetekben olyan erős várakozásokat...
Magyarországon találkozhatott Salah Abdeslam, a múlt havi párizsi terrortámadások egyik szervezője és résztvevője két Szíriából visszatérő férfival, akik öngyilkos merénylőként később felrobbantották...
A kutatás-fejlesztési (K+F) projekthez nyújtott támogatás intenzitása egyrészt a projekt jellegétől, másrészt a résztvevők körétől is függ, előnyt jelent például, ha kis- és középvállalkozás (kkv) végzi ezt a tevékenységet - egyebek mellett ezt tartalmazza a Miniszterelnökséget vezető miniszter rendelete, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A debreceni repülőtér trimodális logisztikai központjában nyitotta meg első regionális szállítmányozási irodáját a Maltacourt fuvarozási csoport - jelentette be Paul Szeman, a cég magyarországi ügyvezető igazgatója a helyszínen szerdán tartott sajtótájékoztatón.
Mérsékelten, de javult a magyar vállalkozások számlafizetési fegyelme a harmadik negyedévben az előző év hasonló időszakához képest, idén a számlák 70 százalékát időben egyenlítették ki a cégek a tavalyi 67 százalékkal szemben - derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő jelentéséből.
Kétmilliárd forintot biztosít a Főváros saját forrásból a 3-as metró infrastruktúrájának rekonstrukciójához szükséges kiviteli tervek elkészítésére a késedelmek elkerülése érdekében - döntött a...
300 millió dolláros hitelkeret-megállapodást írt alá a Mol horvát leánya, az INA, melyet általános vállalati finanszírozási célokra használna fel - derül ki a cég közleményéből. A lejárat 3 év, ami...
Elképesztő mennyiségű adatot szereznek be rólunk a hatóságok a mobilszolgáltatóktól, a rendőrség kérésre megtudhatja a telefonunk SIM-kódját, IMEI-számát, PUK-kódját, azt, hogy hol, mikor és kivel...
Ebben a hónapban fogadhatja el a parlament a kormány javaslatát, amely a bankadó jövő évi csökkentését terjeszti elő. Az alacsonyabb adó nem valószínű, hogy beindítja a hitelezést, azonban a kormány...
A várt 190 ezer helyett 217 ezer új munkahelyet teremtett novemberben az amerikai magánszektor, ráadásul az októberi számot is felfelé módosították - derül ki a szerdán megjelent ADP indexből. Mindez...
A növekedési hitelprogram második szakaszában 1183,2 milliárd forint összegű szerződésről - amely 24 249 vállalkozás 40 724 ügyletéhez kapcsolódik - szolgáltattak adatokat a folyósító bankok a Magyar Nemzeti Banknak - közölte a múlt hét végén lezárt adatok alapján honlapján az MNB. Az ezer milliárd forint feletti összeget az nhp plusz terhére vették igénybe a kkv-k - emlékeztetett a jegybank
Másfélszeresére növekszik a műtrágyát gyártó pétfürdői Nitrogénművek Zrt. termelési kapacitása 2018-ra, a mintegy 300 millió eurós beruházás első üteme decemberben zárul - tájékoztatta szerdán az MTI-t a gyár vezérigazgatója.
Törökország most kissé meglepetten reagál, miután a betévedt orosz repülő lelövése nem várt orosz haragot, és még a NATO soraiból is bírálatot váltott ki. Valamit rosszul mértek fel, talán a regionális jelentőséget tekinteték jelentősnek. Pedig az már a múlté, kihagyták az évekig fennálló lehetőséget.
Hatalmas meglepetést okozhat a környezettudatos befektetőknek az, hogy a világ legnagyobb klímaváltozási befektetési alapjainak ugyanúgy van részesedése olajjal és földgázzal foglalkozó cégekben,...
Továbbra sem enyhül az orosz-török konfliktus, sőt a legfrissebb hírek szerint Oroszország bizonyítékkal rendelkezik, hogy a törökök az Iszlám Államtól vásárolnak olajat. Sőt az oroszok szerint az...
Spanyolországban novemberben 0,65 százalékkal, több mint 27 ezerrel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma az előző hónaphoz viszonyítva - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium szerdán.
Meglehetősen unalmasan telt a délelőtti kereskedés jelentős része a nyugat-európai tőzsdéken, miután a befektetők az EKB holnapi ülésére várnak. A 11 órakor közzétett, a várttól minimálisan elmaradó...
Kezdődik a gépjármű- és személyi hitelek forintosítása, aminek révén az ügyfelek mintegy kétharmadának csökken a törlesztőrészlete, mivel kedvezményes árfolyamon váltják át meglévő tartozásukat, a kamatfeltételek pedig nem változnak - mondta Freisleben Vilmos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója szerdán háttérbeszélgetésen.
A kutatás-fejlesztési (K+F) projekthez nyújtott támogatás intenzitása egyrészt a projekt jellegétől, másrészt a résztvevők körétől is függ, előnyt jelent például, ha kis- és középvállalkozás (kkv) végzi ezt a tevékenységet − egyebek mellett ezt tartalmazza a Miniszterelnökséget vezető miniszter rendelete, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Világnemzet vagyunk, és a diaszpóra magyarsága kapocs az összmagyarság vonatkozásában - mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács V. ülésén szerdán, Budapesten.
Egyhangú döntéssel támogatta mai ülésén a Fővárosi Közgyűlés a közép-magyarországi régió jelenlegi közigazgatási határok mentén történő kettéválasztását Budapest, illetve Pest megye önálló NUTS 2...
Radiokatív sugárzásra utaló jelzéssel ellátott dobozokat találtak a közmunkások szerda késő délelőtt Pilisborosjenőn, egy kápolna közelében; a környéket rövid időre kiürítették, a dobozok tartalma még nem ismert - tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.
Egyhangúlag az alapkamat 1,35 százalékon tartására szavaztak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai a testület legutóbbi, november 17-i kamatdöntő ülésén.
Egyhangúlag az alapkamat 1,35 százalékon tartására szavaztak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai a testület legutóbbi, november 17-i kamatdöntő ülésén.
Az MFB közölte, hogy nemzetközi nyilvános kötvénykibocsátást hajt végre 300 millió euró összegben. A társaság 300 millió euró összesített névértékű, 2,375% kamatozású kötvénye 2021. december 8-i...
Nemrég még az erős nyári szezonnak örülhettek a légitársaságok, a befektetők pedig annak, hogy a cégek sorra emelték meg profitvárakozásaikat. Az elmúlt heteket azonban már a terrorfenyegetettség...
Mérsékelten, de javult a magyar vállalkozások számlafizetési fegyelme a harmadik negyedévben az előző év hasonló időszakához képest, idén a számlák 70 százalékát időben egyenlítették ki a cégek a tavalyi 67 százalékkal szemben - derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő jelentéséből.
Egyhangúlag az alapkamat 1,35 százalékon tartására szavaztak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai a testület legutóbbi, november 17-i kamatdöntő ülésén.
"A lakossági célú energiahatékonysági pályázatok keretében a jövőben is vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni, erre főként a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) kínál...
Meglehetősen unalmasan telt a délelőtti kereskedés jelentős része a nyugat-európai tőzsdéken, miután a befektetők az EKB holnapi ülésére várnak. A 11 órakor közzétett, a várttól minimálisan elmaradó...
Még az idén közel 600 milliárd forintnyi támogatási keretet nyitnak meg az önkormányzatok számára a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból - erről Oláh Gábor, a...
Még az idén közel 600 milliárd forintnyi támogatási keretet nyitnak meg az önkormányzatok számára a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból - mondta Oláh Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára.
Péntektől bruttó 3 forinttal csökkenti a Mol a gázolaj nagykereskedelmi listaárát, a benzin ára ezúttal nem változik. A mostani árváltozás azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin és a gázolaj...
2020-ig 23 milliárd dollár. Ennyi pénzt tesznek a legnagyobb világcégek az esportba világszerte. Óriási rajongótábor, millió dolláros fizetések profi, egész nap játszó fiataloknak, és millió dolláros fogadások a bajnokságokon - ez már nem a jövő karrierje, hanem az itt és most. A PlayIT-en kerestük a választ arra, hogy miért nem baj, ha a gyerek folyton a gép előtt ül.