A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a tabi Flextronics International Kft. áll az első helyen 504,6 milliárdos nettó árbevétellel a somogyi vállalkozások TOP 100-as listáján.
Az MKB Bank Zrt. szanálása érdekében a kormány jóváhagyta, hogy a Szanálási Alap legfeljebb 45 500 millió forint és 166,9 millió euró összegű hitelt vegyen fel.
Nem engedhető meg, hogy akik alapvetően nem menekültek, valójában nem üldözöttek, nem rászorulók, elvegyék a forrásokat, a lehetőségeket, a pénzt, a támogatást azoktól, akik valóban rászorulnak arra - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerda este Somogyváron, egy zártkörű fórum előtt tartott sajtótájékoztatón.
Novák Katalin közlése szerint a jövő évtől "rugalmas, többlépcsős, többszereplős rendszer jön létre", hogy az intézményes kereteken túl "magán, családi vagy munkahelyi gyermekfelügyeleti megoldások alakulhassanak ki".
A Kéményseprők Országos Szakszervezete (KOSZ) bár üdvözli az új kéményseprő-ipari törvény megszületését, ugyanakkor továbbra is problémásnak tartja, hogy a jogszabály nem ír elő a kéményseprők számára szakképzettséget, valamint, hogy a végrehajtási részletszabályok még nem ismertek - közölte a KOSZ szerdán az MTI-vel.
A 2016-os adótörvények számos változást tartalmaznak. A módosítások egyik fontos célja az adminisztrációs, illetve a fizetési terhek további csökkentése, valamint a vállalkozói hitelek és növekedési programok, K+F kezdeményezek és a környezetvédelem támogatása. A legfontosabb változásokat az alábbiakban foglaltuk össze.
2016 januárjától 1,6 százalékkal nőnek az öregségi nyugdíjak, a hozzátartozói és más ellátások. Az erről szóló kormányrendelet a 187. számú Magyar Közlönyben jelent meg.
Kerülj közelebb álmaidhoz! Az álmok jelentése tudományosan még nem tisztázott, bár mindig is érdekelte az embereket. Álomfejtéssel viszont közelebb kerülhetünk a valósághoz.
Keresztet vethet az MNB az önfinanszírozási programjára, és az állam is a bankokra mint legfontosabb hazai hitelezőire, ha megvalósul az EU egyes jegybanki vezetőinek javaslata. Saját tőkéjük...
Immár egy évtizede tölti be a német kancellári posztot Angela Merkel, de mostanában csökken a népszerűsége, a gondok pedig tornyosulnak. Vajon a 10 év a sok, vagy a gondok lettek kezelhetetlenek? És mivel kell megküzdenie az utódnak?
Az áfatörvény tükrében nem mindegy, hogy egy tevékenység közvetített szolgáltatás vagy szolgáltatásközvetítés. Erős NAV-ellenőrzésnek kitett vállalkozások példáján mutatjuk be a különbséget.
A német hatóságok visszaküldik a jobb élet reményében Németországba érkező afgán menedékkérőket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben.
6 éves mélypont közelében az arany, közelgő OPEC-ülés, szárnyaló Yahoo-árfolyam, közben a Tesla vezére az elkerülhetetlen energiaforradalomról beszél. Izgalmas hírek között mazsolázhatnak a...
Még lehet jelentkezni a Microsoft Imagine Cup Academy startup-programjára, amely segítségével a diákok az innovatív ötleteiket valósíthatják meg és üzleti tudásra tehetnek szert - írja az Edupress.hu.
A 2016-os adótörvények számos változást tartalmaznak. A módosítások egyik fontos célja az adminisztrációs, illetve a fizetési terhek további csökkentése, valamint a vállalkozói hitelek és növekedési programok, K+F kezdemények és a környezetvédelem támogatása. A legfontosabb változásokat a PwC az alábbiakban foglalta össze.
A kormány támogatja a fogyatékos emberek teljes életútját végigkísérő rehabilitációt, ennek egyik eszközeként további forrást biztosít a támogató szolgálatok kapacitásának növelésére - hangzott el a Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság szerdai ülésén.
A játékboltok éves bevételük nagyobb részét is elérhetik a karácsonyi szezonban, az átlagos kosárérték az évközi 6200 forintról átlagosan 9800 forintra emelkedik, a 40-50 milliárd forintos piac az idén tovább bővülhet - derül ki a játékkereskedők MTI-hez eljuttatott felméréseiből.
Homokfal omlott egy férfire munka közben szerdán Bagamérban, a szerencsétlenül járt ember a helyszínen meghalt - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára bejelentette, a jövő évtől "rugalmas, többlépcsős, többszereplős rendszer jön létre", hogy az intézményes kereteken túl "magán, családi vagy munkahelyi gyermekfelügyeleti megoldások alakulhassanak ki".
Alapvetően kiváró hangulat uralkodott a kereskedésben az ázsiai tőzsdéken, és az európai piacokon is alig mozdultak a vezető indexek a tegnapi zárószintekről. Ma a befektetők az EKB kamatdöntésére...
A legnagyobb amerikai bankok közül nyolcat leminősített az S&P, a hitelminősítő szerint ugyanis annak az esélye, hogy egy következő válsághelyzetben a kormányzat ismét kisegíti őket, mostanra...
A MÁV-Start a turisztikai főszezonon túli utazások ösztönzésére 15 százalékos kedvezménnyel kínálja Interrail Globál bérleteit decemberben; az Európa 30 országában felhasználható, rugalmas vasúti bérletek 5, 10, 15 vagy 22 napos, illetve egyhónapos érvényességgel válthatók meg.
A Sternnek adott interjújában az új Volkswagen-vezér, Matthias Müller a cég kilátásairól beszélt. Az interjú érdekesebb gondolatai: A dízelbotrány még legalább egy évig fontos téma lesz a...
Mentesülnének a kiskereskedelemben tervezett kötelező foglalkoztatási kvóta alkalmazása alól azok a nagyáruházak, amelyekben a vásárlók kiszolgálására alkalmas csemegepultokat tartanak fenn - írja...
Acélgyártásra készülnek Diósgyőrön: egy miniacélmű és a hozzá kapcsolódó hengermű kezdi meg a termelést a Diósgyőri Ipari Parkban, a tervek szerint a jövő év második negyedévében.
A reformígéretek ellenére nem sok minden változott az elmúlt időszakban a futballszövetségénél, mivel ma hajnalban újra lecsapott a FIFA-vezetésre a rendőrség. Az őrizetben lévők között az Észak- és Közép-amerikai, Karibi Labdarúgó-szövetségek Konföderáció elnöke is ott van.
A legnagyobb amerikai bankok közül nyolcat leminősített az S&P, a hitelminősítő szerint ugyanis annak az esélye, hogy egy következő válsághelyzetben a kormányzat ismét kisegíti őket, mostanra...
A Sternnek adott interjújában az új Volkswagen-vezér, Matthias Müller a cég kilátásairól beszélt. Az interjú érdekesebb gondolatai: A dízelbotrány még legalább egy évig fontos téma lesz a...
A korábbiakhoz képest lassabban nőtt a kínai szolgáltatószektor teljesítményét mérő beszerzésimenedzser-index (BMI), ami azt jelzi, hogy egyelőre nem sok eredménye van a kormány gazdaságösztönző...
Jelentősen szigorította az Országgyűlés a kereskedelmi törvényben az árubemutatóval egybekötött termékértékesítést. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára azt mondta az InfoRádiónak: tilos ajándékkal vásárlásra ösztönözni, nem lehet hitelt kínálni ezeken a termékbemutatókon és kötelező lesz az ügyfélszolgálat. Kara Ákos óvott mindenkit, hogy most decemberben bedőljön ezeknek a cégeknek.
Őrizetbe kellene venni az illegális migránsokat, akár a nemzetközi törvények által megengedett 18 hónapra is, hogy a hatóságok meggyőződjenek személyazonosságukról - jelentette ki Donald Tusk, az...
A korábbiakhoz képest lassabban nőtt a kínai szolgáltatószektor teljesítményét mérő beszerzésimenedzser-index (BMI), ami azt jelzi, hogy egyelőre nem sok eredménye van a kormány gazdaságösztönző erőfeszítéseinek.
Az Európai Unió és Liechtenstein 2018-tól automatikusan megosztja egymással az állampolgáraik bankszámláival kapcsolatos információkat - erről az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén született döntés. A liechtensteini bankok jelenleg titkosan kezelik az uniós állampolgárok számláit.
Átcsoportosít a kormány 1,4 milliárd forintot az útdíjrendszerek idei évi működtetésére, üzemeltetésére, fenntartására, valamint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ehhez kapcsolódó feladatainak ellátására.
A Mol kurdisztáni partnere, a Gulf Keystone közleményében is megerősítette, hogy a novemberi olajértékesítések után is pénzt kapott a kurdisztáni kormánytól. Korábban a befektetők féltek attól, hogy...
Sokat javult a kormány és a távközlési cégek viszonya, akár a távközlési adó is csökkenhet, derül ki a Magyar Telekom vezérigazgatójával készített Figyelő-interjúból. Az interjú érdekesebb...
Számos jelentkező lehet a Yahoo internetes üzletágára, ha valóban az eladás mellett dönt a menedzsment. Média-és távközlési cégektől kezdve kockázati tőke társaságokig sok mindenki érdeklődik a...
Legalább 14 halottal és legalább 17 sérülttel járt az amerikai kaliforniai San Bernardinóban, egy fogyatékos emberek társadalmi beilleszkedését elősegítő szociális intézményben kitört szerdai...
A szerda délutáni nagy szárnyalás után csütörtökön ismét lehet esélye a forintnak arra, hogy 310 alá erősödjön. Ehhez lehet, hogy elég lesz Mario Draghi sajtótájékoztatója, hiszen az EKB mai...
Bár nyár óta igen gyengén teljesít a SolarCity, az elmúlt napokban nagyot emelkedett a papírok árfolyama, melyben az opciós piac szokatlan aktivitása mellett technikai tényezők is szerepet...