2016. január 18. hétfő

jan. 18
9:15
BUX: 23 891,80 pont, +0,04 százalék a nyitáskor (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8,88 pontos emelkedéssel, 23 891,80 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,04 százalékkal erősödött.(MTI)
jan. 18
9:18
Romániai csomag Szerbiának. Benne 60 határsértő (ProfitLine)
Románia átadja Szerbiának azt a hatvan férfit, aki szombat hajnalban a Temes megyei Kiskomlós (Comlosu Mic) térségében lépte át illegálisan a két ország közötti határt - közölte vasárnap honlapján a román határrendészet.
jan. 18
9:20
Uber elleni taxis sztrájk Budapesten (ProfitLine)
Be nem jelentett demonstrációt tartanak a taxisok Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn kora reggel honlapján. A taxisok a Uber magán személyszállító szolgáltatás ellen tiltakoznak.
jan. 18
9:21
Tőzsde – Vegyesen nyitottak a főbb európai piacok (GazdaságPortál)
Vegyesen nyitottak szerdán a vezető európai értéktőzsdék. A frankfurti DAX-index 0,07 százalékos, a londoni FTSE-100 index pedig 0,20 százalékos mínuszban, míg a párizsi CAC-40 index 0,15 százalékos pluszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,23 százalékkal növekedett. Nyitás után pár perccel a DAX már a 0,70 százalékos, az FTSE-100 0,37…
jan. 18
9:22
Német figyelmeztetés: szélsőjobboldali terror veszély (ProfitLine)
Szélsőjobboldali terror veszélyére figyelmeztet a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) elnöke a szilveszterkor nők ellen elkövetett szexuális zaklatásokkal és rablásokkal kapcsolatban.
jan. 18
9:24
Hamarosan pénzhez juthatnak a buda-cashesek (Portfolio)
A Buda-Cash felszámolója az ügyfélvagyon kiadásának gyorsítása érdekében állomány-átruházási eljárást indított. A szolgáltatók február 18-áig jelentkezhetnek az ügyfélvagyon átvételére - írja...
jan. 18
9:26
Még egy ideig biztos nem látja a NAV a céged számlázását (Portfolio)
Óriási előrelépést jelentene a feketegazdaság elleni harcban, ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tényleg online látna minden egyes elkészült számlát, azonban ez hosszú előkészítést és jelentős...
jan. 18
9:28
Nagyon fáj az OMV-nek a 30 dolláros olaj (Portfolio)
Drasztikus lépésekre kényszerül az OMV, a zuhanó olajár miatt költségcsökkentés és akár nagyobb eszközleírás is jöhet, írták a hétvégén osztrák lapok. Az OMV a korábban meghirdetett...
jan. 18
9:30
Bill Grossnak leáldozott, itt az új kötvénykirály (Portfolio)
Az elmúlt években Jeffrey Gundlach kötvénybefektető sorozatosan jobb teljesítményt ért el alapjaiban, mint nagy riválisa, Bill Gross. A média az utóbbi időben még a "kötvénykirály" címet is rá...
jan. 18
9:33
Meglepetésként hatott Lengyelország leminősítése (GazdaságPortál)
A várakozásokat meghaladóan a Standard & Poor’s az eddigi elsőrendű “A mínusz”-ról egy fokozattal “BBB plusz”-ra rontotta a hosszú futamidejű lengyel deviza-államadósság besorolását. A Fitch Ratings bár leminősítést nem jelentett be, de borús a kép – Kiss Mónika, Equilor. Forrás: GazdaságTV.hu
jan. 18
9:42
Nem fizetnek az adósok: az EKB lépésre szánta el magát (Portfolio)
Az eurozóna több bankjának is kérdőívet küldött az Európai Központi Bank (EKB) a nem teljesítő hitelállományuk magas volumenével kapcsolatosan - nyilatkozott az EKB egyik szóvivője - az eurozóna...
jan. 18
9:42
Új CSOK jön a közfoglalkoztatottaknak (Pénzcentrum)
A külön szabályozás tavaszra készül el....
jan. 18
9:44
Optimistább lett a Goldman Sachs a Richterre (Portfolio)
Semleges javította a Richter részvényeire vonatkozó ajánlását a Goldman Sachs. Az ajánlás javítása nem volt hatással a papírok árfolyamára, mely hétfőn közel egy százalékkal esik. Semlegesre...
jan. 18
9:45
Durva büntetést kaphatnak azok az autósok, akik erre nem figyelnek (Privátbankár)
Ne száguldozzunk esztelenül az ausztriai autópályákon!
jan. 18
9:46
Drága lakást vennél? - Lemondhatsz CSOK-os álmaidról (Portfolio)
Többféle felső korlát is vonatkozik a használt lakások vételárára a CSOK szabályozásában, így nagyon nem mindegy, mekkora értékű lakásba költöznénk a támogatás segítségével. Korlát az új lakásoknál...
jan. 18
9:51
Demonstrálnak a taxisok Budapesten (HR Portál)
Továbbra is tart a taxisok előre be nem jelentett demonstrációja Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében a Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről hétfő délelőtt.
jan. 18
9:51
Tajvan most nem a függetlenséget választotta (ProfitLine)
A tajvaniak Csaj Ing-vent választották és nem a függetlenséget - állapította meg a tajvani elnökválasztással kapcsolatos egyik vasárnapi írásában a kínai Global Times című lap angol nyelvű kiadásában.
jan. 18
9:53
Megvalósítható a férfiak 40 év utáni nyugdíjba vonulása a Jobbik szerint (HR Portál)
A Jobbik gazdaságilag megvalósíthatónak tartja a nőkhöz hasonlóan a férfiak negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását is.
jan. 18
9:57
Brókerbotrány – A Buda-Cash felszámolója gyorsítaná az ügyfélvagyon kiadását (GazdaságPortál)
A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolója az ügyfélvagyon kiadásának gyorsítása érdekében állomány-átruházási eljárást indított, a pályázati felhívásra február 18-ig jelentkezhetnek a befektetési szolgáltatók – olvasható a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) honlapján. A felhívás szerint a pályázat értékeléséről február 26-ig kapnak írásban értesítést az ajánlattevők. A…
jan. 18
10:00
Jelentős létszámbővítéssel száll be a ringbe a nagybank (Portfolio)
A JP Morgan 1240 dolgozót vett fel tavaly az alapkezelői üzletágába, mely egy újabb jele annak, hogy a bankszektor csökkenő hatását a befektetői iparág növekvő súlyával kívánják ellensúlyozni a...
jan. 18
10:00
Hiába volt sikeres, nem folytatódik a diplomamentés (Pénzcentrum)
Jövőre fog kiderülni, hányan tettek sikeres nyelvvizsgát az oklevél megszerzéséhez....
jan. 18
10:02
Nem lesz olcsóbb új lakást venni (Portfolio)
A CSOK bejelentése óta eltelt időszak tapasztalatai alapján nem csökken az új építésű ingatlanok ára. Az Otthon Centrum szerint ennek három oka van: a rendkívüli módon megugrott vásárlói kereslet, a...
jan. 18
10:03
Brókerbotrány: ennek örülhetnek a károsultak (Privátbankár)
A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolója az ügyfélvagyon kiadásának gyorsítása érdekében állomány-átruházási eljárást indított, a pályázati felhívásra február 18-ig jelentkezhetnek a befektetési szolgáltatók - olvasható a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) honlapján.
jan. 18
10:21
A káosz felé sodródunk - a világ újrajátssza az 1930-as éveket? (Privátbankár)
Akárcsak az 1930-as évek végére, a kormányzatok által generált kereslet-ösztönzés mára kifulladt. Egy új biztonságpolitikai jelentés szerint, ha a kormányzás színvonala nem javul globális és nemzeti szinten, akkor a világ egy széleskörű káosz vagy egy nagy háború felé sodródik. De mennyire garantálja a NATO hazánk védelmét?
jan. 18
10:24
Továbbra is többet adhat ugyanannyiból (HR Portál)
Az OTP Bank szakértői szerint a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP kártya) a 2016-os évben is slágertermék lesz a cafeteria piacon. Ez azért is fontos és jó hír, mert ennek a cafeteria juttatásnak jelentős szerepe van a magyar gazdaság és turizmus fellendítésében. Az új adójogszabályok értelmében a munkáltatók az idei évben még kedvezőbb feltételek mellett adhatják ezt a juttatást a dolgozóiknak.
jan. 18
10:24
Ouagadougoui terrortámadás áldozatai (ProfitLine)
Legalább két francia áldozata van az ouagadougoui terrortámadásnak és túszejtésnek, amelyben 29 ember, többségében külföldi halt meg - közölte a francia külügyminisztérium.
jan. 18
10:26
Késedelmes vagy jogalap nélküli bérfizetés esetén ez a helyzet (HR Portál)
A bérfizetéssel kapcsolatos cikksorozat mai része a késedelmes bérfizetéssel foglalkozik, mely esetben késedelmi kamat jár. A jogalap nélkül kifizetett munkabért pedig 60 napig lehet visszakövetelni a dolgozótól.
jan. 18
10:26
Tűzoltó leszel s katona... (ProfitLine)
A sorkatonaság és a rendkívüli szükségállapot bevezetésének ötlete csak felgyorsítja a fiatalok elvándorlását, Magyarország pedig a jövőbeni felemelkedés lehetőségét is elveszíti - vélekedett a Párbeszéd Magyarország (PM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
jan. 18
10:27
Gyorsabban jutnak pénzükhöz a Buda-Cash-ügyfelek? (Infostart)
A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolója az ügyfélvagyon kiadásának gyorsítása érdekében állomány-átruházási eljárást indított, a pályázati felhívásra február 18-ig jelentkezhetnek a befektetési szolgáltatók - olvasható a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) honlapján.
jan. 18
10:28
Lecsökkenthetik egyoldalúan a munkaidőmet? (HR Portál)
Több, mint 38 éve dolgozom közalkalmazottként ugyanazon a munkahelyen. Most közölték velem, hogy munkaidőmet záros határidőn belül (február 1-től) lecsökkentik 6 órára. Kétségbeesésem határtalan (egyéb körülmények miatt is). Kérdésem az lenne, hogy ha 1977. augusztus 1-től dolgozom, akkor miképp, ill. igénybe vehetném-e a korengedményes nyugdíjat. 2 gyermekem van. Másik kérdés a jubileumi jutalom.…
jan. 18
10:36
62 embernek annyi a vagyona, mint a népesség felének (Portfolio)
A világ 62 leggazdagabb emberének vagyona felér a teljes népesség felének, azaz 3,5 milliárd ember vagyonával, ami azt jelenti, hogy a leggazdagabbak még gazdagabbak, a szegények pedig még...
jan. 18
10:38
Retteghetnek a nagymenők - Jön az etikus befektetések listája (Portfolio)
Dollármilliárdok elvesztésétől tartanak az alapkezelők a Morningstar kezdeményezése miatt, miszerint márciustól az alapok többségénél lehetővé válik, hogy a befektetők azokat etikus befektetéseik...
jan. 18
10:45
Csok – ÉVOSZ: az építések év végétől kezdhetnek bővülni érdemben (GazdaságPortál)
Az építőiparon belül a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatására épített lakások számának növekedése leghamarabb az év végén vagy a jövő év elején jelentkezik mérhetően – mondta el az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán. Koji László kiemelte, az építőipar fellendüléséhez az első lépés a finanszírozási háttér megteremtése.…
jan. 18
10:54
Itt van az iráni megállapodás egyik nyertese (Portfolio)
Az Airbus lehet az iráni szankciók feloldásának egyik nyertese, a hírek szerint Irán ugyanis több mint 100 repülőgépet rendelne az európai gyártótól. A hétvégén részlegesen visszavonta az Egyesült...
jan. 18
10:56
Megnégyszerezhetnéd a pénzedet magyar olimpiai részvényekkel (Portfolio)
Egyelőre még az sem dőlt el, hogy rendezhet-e Magyarország olimpiát 2024-ben, a finanszírozására már van ötlet: a Budapesti Olimpiai Mozgalom (BOM) részvénykibocsátáson keresztül a lakosságot is...
jan. 18
10:57
A BKK-jegyellenőrök létszámára is kihat az elektronikus jegyrendszer (HR Portál)
A jegyellenőrök és a biztonsági őrök életében, munkájában is változást hoz Budapesten az elektronikus jegyrendszer 2017-es bevezetése - írja a Világgazdaság.
jan. 18
10:57
Az egészség mindenkinek jár, de csak a gazdagoknak jut (ProfitLine)
Az egészséges élelmiszer ma a gazdagok luxusa Magyarországon - mondta az LMP elnökségi tagja, vidékfejlesztési szakszóvivője vasárnap az MTI-nek.
jan. 18
10:59
Vannak együttműködési lehetőségei a leszakadó rétegeknek és a startupoknak (HR Portál)
A párhuzamos Magyarország, a „nagyhasú körtét” formáló társadalom gazdaságilag előbb-utóbb ellehetetlenül. Két, egyre inkább külön utakon járó csoportnak, a budapesti, virágzó startup-kultúrának, és az elsősorban a leszakadó régiók alacsonyan képzett helyi lakosságának az együttműködési lehetőségeiről beszélgetett a HR Portál két szakemberrel, akik egészen új szemléletmóddal, és megközelítésekkel…
jan. 18
10:59
Lakossági ellenállás Ausztriában a migráció ellen (ProfitLine)
A lakosság ellenállását váltotta ki több tervezett ausztriai befogadóhely, Bécsben lakossági gyűlést szerveznek, Grazban tüntetést tartanak a menekültek beköltöztetése ellen.
jan. 18
11:12
Már megint esnek a tőzsdék - Eladói nyomás alatt az OTP és a Richter (Portfolio)
Az Iránnal szembeni szankciók feloldását követően a nyersolaj árfolyamának további csökkenése illetve a kínai növekedési félelmek miatt az ázsiai tőzsdék többségén továbbra is pesszimista volt a...
jan. 18
11:12
Tudtad? Még akkor is megbüntethetnek a buszon, ha "lyukasztasz" (Pénzcentrum)
Mutatjuk, mire kell odafigyelned....
jan. 18
11:14
Cégek százai kaptak a napokban örömhírt EU-pályázatukról (Portfolio)
Múlt héten még csak 1252 db nyertes pályázót láthattunk a 2014-2020-as pályázati ciklus kapcsán a hivatalos pályázati oldalon. Ma reggelre ugyanakkor ez a szám már 1462-re nőtt, azaz egy hét alatt...
jan. 18
11:15
Nem csak a cégek, a mentorok is milliárdokat kaphatnak (Privátbankár)
Több mint egymilliárd forintra pályázhatnak a kis- és középvállalkozások, az őket segítő mentorhálózatok pedig 2,5 milliárd forintot kaphatnak.
jan. 18
11:16
Készül a CSOK a közmunkások számára is (Portfolio)
Külön CSOK lesz a közfoglalkoztatottak számára, amely szabályozásának kidolgozásán már dolgozik a kormány, a konkrét javaslat várhatóan tavasszal készül el - árulta el Novák Katalin ifjúsági- és...
jan. 18
11:17
Lakáspiac: mikor lesz hatása a 10+10 milliós támogatásnak? (Privátbankár)
A családi otthonteremtési kedvezmény hatására a lakások számának növekedése leghamarabb év végén mérhető.
jan. 18
11:30
Sztrájkolni is készek a tanárok (HR Portál)
Ha a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) nem tud megegyezni a kormánnyal az oktatási rendszert érintő legfontosabb kérdésekben, sztrájk is lehet - írja a Magyar Nemzet Online.
jan. 18
11:30
Ön mit szólna, ha adót kellene fizetnie a migráció miatt? (ProfitLine)
Elutasították a német kormánypártok Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter felvetését a menekültválság kezelésére szolgáló különadó bevezetéséről, és világossá tették, hogy Németországban nem lesz ilyen adó - írták vasárnapi német lapok.
jan. 18
11:30
Négymilliárd forint logisztikai fejlesztésre (Portfolio)
Nagy keretösszegű, az üzleti környezet fejlesztését célzó pályázatokkal indul az év....
jan. 18
11:32
Csökkenthetik egyoldalúan a munkaidőmet? (HR Portál)
Több, mint 38 éve dolgozom közalkalmazottként ugyanazon a munkahelyen. Most közölték velem, hogy munkaidőmet záros határidőn belül (február 1-től) lecsökkentik 6 órára. Kétségbeesésem határtalan (egyéb körülmények miatt is). Kérdésem az lenne, hogy ha 1977. augusztus 1-től dolgozom, akkor miképp, ill. igénybe vehetném-e a korengedményes nyugdíjat. 2 gyermekem van. Másik kérdés a jubileumi jutalom.…
jan. 18
11:33
Ilyen a taxis tüntetés - reagált az Uber (Privátbankár)
Addig nem mennek el a taxisok, amíg a gyártók le nem veszik áruházaikból az Uber alkalmazását. Több napra készülnek, de a várt 130-150 autó helyett mindössze hetven, maximum 100 taxist látott újságírónk.

Keresés