A háztartások nettó hiteltörlesztők voltak, betéteik állománya kis mértékben növekedett; a nem pénzügyi vállalatok szintén nettó hiteltörlesztők voltak, valamint növelték betéteik állományát tavaly decemberben a szezonálisan igazított adatok szerint – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett jelentéséből.
Jó hangulatban telt az ázsiai kereskedés, miután a kínai jegybank további likviditást pumpált a bankrendszerbe illetve a japán jegybank bejelentette, hogy áttér a negatív kamatpolitikára. Az...
A német kormány rövidesen elfogadja és a törvényhozás elé terjeszti a menekültügyi rendszer újabb reformjáról szóló csomagot, az intézkedések így gyorsan életbe léphetnek - mondta Angela Merkel német kancellár péntek hajnalban Berlinben.
A globális felmelegedés ellen vívott harcban egyre fontosabbá válik a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése. Az ExxonMobil egyik tanulmányában azt mutatja meg, hogy mekkora költséget jelent a...
Irán és egy japán légitársaság egyaránt vételi szándékát jelezte a napokban az Airbus A380-as óriásgépére. Mindkét vevő váratlanul bukkant fel, és ez igen jól jön a világ legnagyobb repülőgyárának, miután többet kellene eladnia a típusból ahhoz, hogy összejöjjön egy nagy vevő által igényelt fejlesztés ára.
Március elsejétől Sztanó Imre, az NN Biztosító Zrt. jelenlegi értékesítési és disztribúciós ügyvezető igazgatója tölti be a cég elnök-vezérigazgatói posztját, mivel Cornelia Coman, a jelenlegi elnök-vezérigazgató az NN Csoporton belül új pozícióban folytatja munkáját – közölte a biztosító pénteken az MTI-vel. Az új vezető 2013-ban csatlakozott az NN (korábban ING) Biztosítóhoz értékesítési és…
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 224 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt 2015 negyedik negyedévében, a lista első helyén egy kecskeméti cég áll közel 1,9 milliárd forintos adóhiánnyal, a magánszemélyek közül pedig egy pilisszentkereszti adózó 681 millió forinttal.
Egy év alatt 8-10 százalékkal emelkedhet a bankok kkv-hitelállománya az MNB kamatcsere tenderei és a növekedési hitelprogram (nhp) együttes hatására Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint.
Az Alapjogokért Központ rendkívül veszélyesnek tartja a holland soros elnökség azon kezdeményezését, amely szerint Törökországból újabb kvótákkal mintegy évi negyedmillió embert telepítsenek be az Európai Unió területére. A központ az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében kiemelte: a jelenlegi migrációs válság megoldása elképzelhetetlen érdemi együttműködés nélkül Törökországgal.
Ötezer euróig terjedő támogatással járulnának hozzá a részben vagy teljesen elektromos meghajtású járművek terjedéséhez a németek - erről a bajor miniszterelnök, Horst Seehofer beszélt pénteken. Az...
Egyre többet hallani, olvasni a Dél-Amerikában és a magyar turisták körében is népszerű Karib-térség egyes államaiban is egyre gyorsabban terjedő, leginkább a várandós nőkre - és magzatukra -...
Kellemesen zárul a pénzek szépen emelkedő részvénypiacokkal, aminek legalább három oka van, de jórészt a jegybankok pénzbőséget teremtő politikájának örültek a befektetők. A forint erősödött, közel három forinttal kevesebbe került az euró. Az OTP nagy hajrával bőven hatezer fölé ment. Az olaj is emelkedett, a gyorsjelentések vegyesek voltak.
Az LMP a kormány komoly bűnének tartja, hogy az értékesített állami termőföldek 70 százaléka nem a kormány által megjelölt célcsoporthoz, hanem - állítja a párt - a kabinet tagjaihoz köthető emberekhez, nagybirtokosokhoz vagy külföldiekhez került.
A vállalatok tavaly kedvezmények nélkül 303 milliárd forintot, az előző évinél 20 százalékkal többet költöttek napi fogyasztási cikkek hazai tévéreklámjaira a Nielsen Közönségmérés Kft. felmérése szerint. A Nielsen közleménye kiemeli, hogy a valós költés ennél lényegesen alacsonyabb lehet, mivel a televíziós társaságok különböző mértékű kedvezményeket adnak a hirdetőknek. A tájékoztatás szerint a…
A Deloitte negyedik alkalommal készítette el a nem teljesítő banki hitelekről (NPL, non-performing loan) szóló éves összehasonlító elemzését, amely Közép-Kelet-Európa kilenc országában vizsgálja a nem teljesítő hitelek arányát és állományát, továbbá a rosszhitel-portfóliók piacának alakulását. A tanulmány szerint a nemzetközi és helyi NPL befektetők érdeklődése tovább erősödött a régió iránt,…
Jó évet zárt az európai gumiabroncsipar: az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége értékesítési adatai szerint az ágazat tavaly csaknem az összes gumiabroncs szegmensben növekedést ért el -...
A forint jelentősen erősödött az euróval és a frankkal szemben, szerényebben drágult a jenhez képest és minimálisan gyengült a dollárral összevetve péntek kora estére a bankközi piacon a reggeli szintekhez képest.
Jó hangulatban zajlik a kereskedés az amerikai tőzsdéken, amit több tényező is indokol: a kínai jegybank további likviditást pumpált a bankrendszerbe, a japán jegybank bejelentette, hogy áttér a...
A GDP mintegy fél százalékába kerülne az euró bevezetése Csehországban, az európai stabilizációs mechanizmushoz (ESM) való cseh hozzájárulás pedig mintegy 34 milliárd koronát tenne ki - jelentette ki Tomás Prouza, az európai ügyekért felelős cseh államtitkár pénteken Prágában az euró bevezetéséről rendezett pénzügyi konferencia sajtóértekezletén.
A Brent árfolyama 0,7 százalékos pluszban tartózkodik azt követően, hogy kiderült, emelkedett az OPEC olajtermelése januárban. A Reuters által megkérdezett olajvállalatok szerint a...
Nincs olyan magyar vállalat, ahol ne lehetne olcsóbban többet adni a munkavállalók számára – mondta a Privátbankár.hu konferenciáján a szakértő. Kardos György számos lehetséges forrást felsorolt, ahol a cégek pénz helyett cafeteriát adhatnának úgy, hogy mindenki jól járjon. Van megoldás arra is, hogy a nyugdíjunkat is gyarapítsuk.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 49 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint két alkalommal is azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a Parlamentet - közölte az MTI-vel a fővárosi főügyész pénteken.
Ashton Carter, az Egyesült Államok védelmi minisztere bejelentette, intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy a seregben szolgálók, elsősorban a nők életminősége javuljon.
A forint jelentősen erősödött az euróval és a frankkal szemben, szerényebben drágult a jenhez képest és minimálisan gyengült a dollárral összevetve péntek kora estére a bankközi piacon a reggeli szintekhez képest. Az euró 311,29 forintra gyengült 18.30-ra a reggel 7 órai 313,27 forintról. Az euró napközben 310,47 és 314,16 forint között mozgott. A svájci frank ...
Két oroszlányi férfi autójában 160 kilogramm ismeretlen eredetű vágott dohány találtak a rendőrök csütörtökön, amelynek értéke meghaladja a négymillió forintot – közölte honlapján a rendőrség.
A vádat képviselő fellebviteli főügyészség ügyésze szerint üzemeltetési és belsőellenőrzési hiányosságok miatt büntetőjogi felelősséggel tartoznak a vörösiszapper vádlottjai.
A szociális biztonság nem minimumkövetelmény, a szociális ellátásban dolgozóknak a maximumra kell törekedniük, így válhat a társadalom is befogadóbbá - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken, békéscsabai sajtótájékoztatóján.
Elindult Kínába az a kilenc ló - három mén és hat kanca - pénteken Frankfurton keresztül Kínába, amelyek az első Magyarországról szállított tenyész- és versenylovak lesznek a távol-keleti országban.
A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói országos akció keretében számolták fel azt a cégcsoportot, amelynek tagjai betegközvetítő tevékenységgel 140 millió forint áfát csaltak el. Az elkövetők térítéses betegellátásra toboroztak pácienseket főként a volt szovjet utódállamokból. A költségvetésnek okozott kár már az akció napján megtérült – áll a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében.
A magyar mezőgazdaság versenyképességének, jövőjének biztosításához szükséges a kutatás-fejlesztés és az innováció - jelentette ki a földművelésügyi miniszter pénteken Budapesten egy szakmai tanácskozáson.
Az elektromos autók közlekedését segítheti az az innovatív műszaki megoldás, amelyet három Vas megyei mérnök fejlesztett ki, és amelynek nyomán pénteken átadták az általuk alapított eTank Hungary Kft. első elektromos töltőkútját Szombathelyen.
Az utóbbi 30 év nyarai voltak valószínűleg a legforróbbak az elmúlt több mint két évezredben - állapították meg tudósok egy újonnan megjelent tanulmányban, amelyben történelmi dokumentumok és fák évgyűrűi alapján rekonstruálták az elmúlt csaknem 2100 év hőmérsékletét - írja a BBC.
A Buda-Cash Brókerház Zrt. és a Hungária Értékpapír Zrt. közel négyezer ügyfele napokon belül hozzájuthat a Befektető-védelmi Alap (Beva) által fizetett kártalanításhoz, miután a szervezet átutalta részükre a kártalanítás összegét a kifizetést teljesítő takarékszövetkezeti fiókokba - tájékoztatta a Beva pénteken az MTI-t.
Nem ejtik az adócsalás vádját a spanyol király nővére, Krisztina ellen – közölte a 6,1 millió eurós (1,8 milliárd forint) közpénzcsalási ügyben eljáró Palma de Mallorca-i bíróság pénteken.
A Huawei fogyasztói üzletága 86 százalékkal növelte forgalmát tavaly Magyarországon - jelentette be a Huawei legújabb okostelefon csúcsmodelljének magyarországi bemutatója alkalmából Seth Wang, a Huawei Technologies Hungary Kft. üzletág vezetője.
Jó hangulatban zajlott a kereskedés az amerikai tőzsdéken, amit több tényező is indokolt: a kínai jegybank további likviditást pumpált a bankrendszerbe, a japán jegybank bejelentette, hogy áttér a...
Ha valaki igazán szeretné, akkor akár 5 év alatt is egy milliókat hozó saját cég tulajdonosává is válhat - legalábbis ezen a véleményen van az amerikai milliomos vállalkozó Daniel Ally, aki 24 évesen már felért a csúcsra és tanácsaiból nemrégiben új könyvet is megjelentetett.
Mintegy négy tonna zöldséget és gyümölcsöt, főleg narancsot semmisítettek meg a budapesti Nagybani Piacon, ahol közös ellenőrzést tartott a múlt héten a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.