Sokat bukhattak a Reálszisztéma ügyfelei, a gyanú szerint a szolgáltató üzletszerűen jelentős értékre csalt és sikkasztott. A Magyar Nemzeti Bank november elején felügyeleti biztost rendelt ki a...
A Portfolio konszenzusában szereplő 2,6 százalékkal szemben 3,2 százalékkal nőtt a tavalyi utolsó negyedévben éves összevetésben a magyar gazdaság - közölte első becslésében ma reggel a Központi...
Stabilan indította a pénteki kereskedést a forint, majd a vártnál jobb negyedik negyedéves magyar GDP-növekedési adat hatására könnyen átlépte a 310-es szintet a forint euróval szembeni árfolyama...
Úgy tűnik, nem jelentkezett senki a felszámoló által megadott határidőig a Hungária és a Quaestor tulajdonában lévő BÉT törzsrészvényekre, így a PSFN új pályázatot írt ki ezek értékesítésére. A PSFN...
Az elmúlt évben rekordösszeget, 800 milliárd forintot fizetett ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a gazdáknak - mondta Gyuricza Csaba, hivatal elnöke pénteken az M1 csatornán.
Gábor sikerén felbuzdulva többen is hozzánk fordultak, segítsünk nekik, nézzük át mi lehet a baj az önéletrajzukkal, miért nem találnak hónapok, akár évek óta állást. Ákos földrajztanárként végzett, pár hónapig dolgozott pedagógusként, de úgy érzi, nem ez az ő pályája. Kereskedelem, értékesítés felé menne, bár az oktatás (akár tréningek formájában) nagyon érdekli.
Ma sincs megállás, folytatódik a negyedik negyedéves vállalati gyorsjelentések közzététele, ezekből válogattunk. Elszállt a Groupon Részben az erős észak-amerikai értékesítéseknek köszönhetően...
Az építőipar termelési volumene 2015. decemberben 8,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, szezonálisan és munkanappal kiigazított index alapján 2,3 százalékkal emelkedett novemberhez viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken az MTI-vel.
Jelentősen megugrott januárban a kincstári egységes számla (kesz) egyenlege, így a hónap végén már majdnem 1500 milliárd forintnyi tartaléka volt az államnak - derül ki az MNB pénteken közzétett...
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2,9 százalékkal nőtt 2015-ben az előző évhez képest, tavaly a negyedik negyedévben 3,2 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Az Egyesült Arab Emírségek energiaügyi miniszterének szavaira emelkedéssel reagált az olaj árfolyama csütörtökön, ma pedig tovább ralizik az olaj, ami az európai tőzsdéket is segíti, a vezető...
Tavaly decemberben az ipari termelés volumene 9,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, 2015-ben a termelés 7,5 százalékkal volt magasabb, mint 2014-ben - erősítette meg a második becslésével a február 5-én közölt előzetes adatokat pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az inflációs adatok alapján a kereskedők nem nyelték le a sertés tőkehúsok áfacsökkentésének hatását, a vásárlók olcsóbban jutottak a termékhez - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
2017 június végéig kaptak időt a kormánytól a közfoglalkoztatásban érintett miniszterek arra, hogy megakadályozzák a közfoglalkoztatási programokban történő bennragadást és komplex munkaerő-piaci...
Bár igazán hozzáértő szakemberből valóban van hiány az építőiparban az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke szerint, azonban egyelőre nem jelent gondot a feladatok teljesítése, mert az építőipar csak most kezd kilábalni igazán a mélypontról, írja a Magyar Idők.
A fővárosiak 33 százaléka vélekedett úgy, hogy könnyű helyben állást találni. Miskolcon már csak 12 százalék vélekedik így egy friss Eurobarométer felmérés szerint, írja a Metropol.
Záporoznak a hírek a Deutsche Bank háza tájáról: leminősítette az S&P a pénzintézetet, a német felügyelet jelezte, hogy nem vizsgálódik a részvények esése miatt, a bank csődkockázata pedig meghaladta...
Tavaly decemberben éves összevetésben 8,1%-kal nőtt az építőipari termelés volumene, így az év átlagában 3,0%-os lett a bővülés - derül ki a KSH által közzétett adatokból. Decemberben havi alapon a...
A tegnapi megroggyanás után ma rögtön visszaerősödött a hazai fizetőeszköz, remek formában van. Amerikában viszont ismét kiadós esés volt, a piacok teljes letörésben. A Nikkei összeomlott, Európa ma emelkedni próbál. Az olaj maradt a mélyben, az arany viszont eddig az év befektetése.
A beruházások tekintetében is rekordévnek bizonyult 2015, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) még soha nem tárgyalt le sikeresen annyi beruházást, mint tavaly - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a HIPA évértékelő sajtótájékoztatóján Budapesten.
Tavaly decemberben éves összevetésben 8,1%-kal nőtt az építőipari termelés volumene, így az év átlagában 3,0%-os lett a bővülés - derül ki a KSH által közzétett adatokból. Decemberben havi alapon a...
Az ipar, az export, illetve a lakossági fogyasztás élénkítő hatása lehetett a fő húzó tényező a tavaly év végére meglepően felgyorsuló magyar GDP-növekedés mögött, illetve konkrét ok az EU-források...
A várakozásokat felülmúló éves beszámolót tett közzé a Renault. A jó szereplés hátterében az európai autópiac fellendülése, a magasabb profittal értékesíthető modellek népszerűsége és a Nissannal...
Január végéig 9 ezer sikeres CSOK-igénylés érkezett a bankokhoz a tavalyi és az idei szabályok alapján összesen - hivatkozik a Magyar Bankszövetségtől származó adatokra a csalad.hu. Az igénylések 70...
Mi lenne, ha létezne egy olyan kristálygömb, amelyik helyesen előre jelzi a globális gazdasági folyamatokat, ezzel kapaszkodót adva a befektetőknek abban, hogy éppen adni vagy venni kell? Sokan úgy...
Csaknem 465 ezer magyar turista majdnem 2,5 millió vendégéjszakát töltött tavaly Horvátországban a végleges adatok szerint. A horvát állam 20 éves története során soha ennyi magyar nem járt még az adriai országban - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség csütörtökön az MTI-vel.
Amennyiben február 20-ig a vasutas szakszervezetek és a MÁV nem tud megállapodni az idei évi bérfejlesztésről, a szakszervezetek március első hetében országos sztrájkot hirdetnek - jelentette be a...
Sátrat vetrek a Flórián téri OTP-bankfiók előterében a devizahiteles aktivisták, két óráig szerettek volna maradni, de a rendőrök kivitték őket – írja a hvg.hu.
Stabilan indította a pénteki kereskedést a forint, majd a vártnál jobb negyedik negyedéves magyar GDP-növekedési adat hatására könnyen átlépte a 310-es szintet a forint euróval szembeni árfolyama....
Fejér megyében az ingatlanok 4,5 %-át lehet 10 + 10 millió forintos támogatásból megvenni Az országban jelenleg 9 százalék azon ingatlanok aránya, amelyeket a 10 + 10 millió forintos támogatásból meg lehet vásárolni, ezzel szemben Fejér megyében ezen ingatlanok aránya csupán 4,5 százalék, azaz az országos átlagnál sokkal alacsonyabb. A Portfolio, az FHB Bank, a Takarékok és az Otthontérkép által…
Stratégiai megállapodást kötött a Cellum Európa nemzetközi mobiltárca szolgáltató és a közösségi oldalakon és üzenetküldő szolgáltatásokon keresztüli fizetési megoldásokat fejlesztő fastacash annak érdekében, hogy a mobilfizetés minél szélesebb körben elérhető legyen világszerte.
Szezonálisan igazított, negyedéves alapon 0,3%-kal, éves bázison 1,5%-kal nőtt az eurózóna gazdasága az előzetes becslések szerint, összhangban a piaci várakozásokkal. Az Európai Unió 28 tagállama...
Kiegyensúlyozott, stabil növekedést mutat a tavalyi utolsó negyedévi és az éves GDP-adat, az idei első negyedévben 3 százalék körül lehet a gazdasági bővülés - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az M1 aktuális csatornán pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva Brüsszelből.