Mint azt idén megszokhattuk, össze-vissza rángatják az amerikai tőzsdéket, a hatalmas nyitás utáni emelkedés után beesett a részvénypiac, majd több kitörési kísérlet után sikerült az indexeknek a...
Mint azt idén megszokhattuk, össze-vissza rángatják az amerikai tőzsdéket, a nyitás utáni emelkedést követően beesett a részvénypiac, majd sikerült a venezuelai olajminiszter bejelentését követően az...
Befejezték a nyomozást a NAV közép-dunántúli pénzügyi nyomozói annak a bűnszervezetnek az ügyében, amely elsősorban étolaj és cukor kereskedelemmel foglalkozó cégláncolatot működtetve több mint két és félmilliárd forint áfát csalt el. A 28 gyanúsított ügyében a hatvanezer oldalas nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldik a Fővárosi Főügyészségnek.
A Győri Geotermikus Projekt elindulását követően megvizsgálta a PannErgy Csoport vezetése a geotermikus energiatermelő-létesítmény portfóliójának helyzetét a várható alternatív energiaárak...
Az orosz Gazprom jelentősen csökkentette gázkivitelét Törökországba február 10-étől - közölte az Interfax orosz hírügynökség csütörtökön a Bulgartransgaz bolgár állami gázszállítóra hivatkozva.
Mióta a vállalati bevételi mutatók a negatív tartományba fordultak 2015 közepén, a Wall Street-i szakemberek gondolkozni kezdtek azon, hogy vajon csak múló korrekcióról, vagy valami sokkal...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 382,84 pontos, 1,67 százalékos emelkedéssel, 23 323,68 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Ötszáz, vezető tisztséget betöltő személy ellen emelt vádat tavaly a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) – közölte csütörtökön Laura Codruta Kövesi korrupcióellenes főügyész.
Mint azt idén megszokhattuk, össze-vissza rángatják az amerikai tőzsdéket, a nyitás utáni emelkedést követően beesett a részvénypiac, majd sikerült a venezuelai olajminiszter bejelentését követően az...
Módosította Kaposvár településfejlesztési stratégiáját, építési szabályzatát és szabályozási tervét a város közgyűlése csütörtökön a somogyi megyeszékhely több kiemelt jövőbeni fejlesztésének megvalósítása érdekében.
Megemelt kamattal új Bónusz Magyar Államkötvény (BMÁK) sorozatokat indít az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), a futamidőtől függően 2-2,5 és 2,75 százalék lesz a kötvények garantált kamatprémiuma, az új állampapírok vásárlására március 1-jétől lehet vásárlási megbízást adni a forgalmazóknál - közölte a szervezet.
Két hónap sem telt el az évből, de máris teljesült az egész évre tervezett lakossági értékesítés közel 80 százaléka, így meg is emeltük a tervet - mondta a Portfolio-nak adott interjúban Barcza...
Amióta a brit miniszterelnök kiírta a június 23-i népszavazást, melynek kimenetele most meglehetősen kétesélyes, elemzők és közgazdászok megkezdték az esetleges kilépés hatásainak vizsgálatát. A többség úgy véli, a Brexit gazdaságilag meglehetősen kedvezőtlen lenne, valószínűleg recesszióba süllyedne a szigetország.
Noha jelenleg már háromféle nyugdíjcélú megtakarítás után is igénybe lehet venni adó-visszatérítési lehetőségeket, a családi adóalap-kedvezmény éppen az alacsonyabb keresetű többgyermekesek esetében akadályozhatja a kedvezmények igénybe vételét.
Hivatalos válasz híján példákkal illusztráljuk, hogyan befolyásolhatja a látvány-csapatsport kiegészítő sportfejlesztési támogatására kötött szponzori szerződés szerződő felek (a támogató és a kedvezményezett) elszámolásait, társasági adózását.
Több mint 2,8 millió euró adózás utáni eredményt ért el a Masterplast Nyrt. tavaly, csaknem négyszeresére nőtt a nyereség az előző évi 766 ezer euróról; ez lehetőséget adhat osztalékfizetésre - közölte a társaság csütörtökön.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a nem hagyományos monetáris enyhítési eszköztár valószínűleg nem lesz elég a versenyképesebb forintárfolyam eléréséhez, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) várhatóan újabb kamatcsökkentésbe kezd.
Közzétette a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó eredményeit a Masterplast, a társaság legnagyobb piacain javult az iparági környezet, a teljes forgalom azonban így is kismértékű visszaesést...
A ma reggeli kereskedésben kezdetben nyomás alatt volt az olajár, majd emelkedni kezdett, amiben szerepe lehetett annak a hírnek, miszerint Szaúd-Arábia, Katar, Oroszország és Venezuela márciusban is...
A 172 millió eurós elemzői konszenzussal szemben 204 millió eurós adózás utáni eredményről adott számot az Erste Group a negyedik negyedévre. Mivel az adózás előtti eredmény viszont rosszabb lett a...
Közel tizennyolcmilliárd forint pénzbírságot szabott ki tavaly a rendőrség a különféle közúti szabálysértések miatt - írja az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) által közölt adatok alapján pénteki...
Ha lakás vagy más ingatlan eladásából jövedelme keletkezett, meghatározott esetekben adót kell fizetnie utána. Az Adózóna kalkulátorával kiszámolhatja, hogy mennyit.
Folytatódhat a tegnapi szárnyalás Európában, amit az olaj árfolyamának erősödése is támogathat azt követően, hogy Szaúd-Arábia, Katar, Oroszország és Venezuela márciusban tovább egyeztet a...
Tavaly összesen 32 milliárd forintnyi, a megtakarításokat terhelő kamatadó és eho érkezett az államkasszába, amely 2006 óta a legalacsonyabb mért összeg - írja a Világgazdaság a NAV adataira...
A 172 millió eurós elemzői konszenzussal szemben 204 millió eurós adózás utáni eredményről adott számot az Erste Group a negyedik negyedévre. Mivel az adózás előtti eredmény viszont rosszabb lett a...
Alulteljesítő volt a héten a forint, az utolsó kereskedési napot a 311-es szint felett indítja a hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama. A jegybank üzenetei megtették a hatásukat, pedig a...
A luxemburgi külügyminiszter legalábbis így látja. Közben Bécs és a nyugat-balkáni migrációs útvonal által érintett országok közös dokumentumot fogadtak el Merkel háta mögött. Athént is kihagyták a megbeszélésből, amely most vétóval fenyegeti az EU-t és fogadkozik, hogy nem lesz Európa Libanonja.
A foglalkoztatottak száma 4 millió 240 ezer volt november-januárban, 113 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 64,5 százalékra emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A munkanélküliek száma 51 ezerrel 279 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,2 százalékponttal, 6,2 százalékra csökkent november-januárban az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A gazdasági válság után végrehajtott szerkezeti reformok 2013-2014-ben kezdődött lassulása tavaly is folytatódott, ami késlelteti a gazdasági fellendülést a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Út a növekedéshez című pénteken megjelent kiadványa szerint.
A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint ősztől, két lépcsőben történik majd az online pénztárgépek rendszerének kiszélesítése, írja a Világgazdaság. Várhatóan még az idén 30-50 ezer új...
Az Astra Biztosító hazai nem kgfb-károsultjai a román biztosítási garanciaalap (FGA) honlapján elérhető magyar nyomtatványokat kitöltve adhatják be kárbejelentésüket, illetve egyéb (pl....
Folytatódik a tegnapi szárnyalás Európában, amit az olaj árfolyamának erősödése is támogat azt követően, hogy Szaúd-Arábia, Katar, Oroszország és Venezuela márciusban tovább egyeztet a kitermelésről....
A november és január közötti időszakban 6,2 százalékot tett ki a munkanélküliségi ráta Magyarországon, hasonlóan a legutóbbi adathoz képest. A foglalkoztatottak száma kismértékben csökkent, a...
Alulteljesítő volt a héten a forint, az utolsó kereskedési napot a 311-es szint felett indítja a hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama. A jegybank üzenetei megtették a hatásukat, pedig a...
Tavaly nullszaldós volt a bankszektor, és 2016-ban ehhez képest is javulnak a kilátások az új CSOK és a bankadó mérséklése miatt - vélekedik Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a Magyar...