2016. január 22. péntek

jan. 22
10:45
Idei csúcsára ugrott a forint (Portfolio)
Mivel csütörtökön jelentősen drágultak a vezető nemzetközi olajfajták, így a részvénypiaci pánik is fordult és péntek délelőttig már jókora emelkedés látszott. Közben az EKB kilátásba helyezett...
jan. 22
11:00
Mit érdemes tanulni, ha jól akar keresni? (HR Portál)
Még egy hónapig lehet jelentkezni a felsőoktatásba, így nem árt tisztában lenni azzal mik a legnépszerűbb szakok, illetve hova érdemes a későbbi megélhetés szempontjából beadni a jelentkezést. A listát a Pénzcentrum gyűjtötte össze.
jan. 22
11:03
Mélységi mámora lett a vevőknek: megrántották az olajárat (Privátbankár)
Már másodszor kevesellték a héten az olaj árát a piac szereplők, és most felrántották 30 dollár fölé az árat. A tőzsdékbe is erőt próbáltak önteni, a Nikkeit egyenesen széttépték. Az OTP-Richter páros is feléledt, a forint is egész jól áll.
jan. 22
11:03
Megállíthatatlanok a magyar részvények (Portfolio)
Tavaly év eleje óta látványosan felülteljesít a magyar tőzsde, a régiót messze verjük, és ebben az új év sem hozott változást. Az árfolyamokkal párhuzamosan az értékeltség is emelkedett, mindezek...
jan. 22
11:03
Számolgattunk: ezért "sírnak" a magyar tanárok?! (Pénzcentrum)
Nemzetközi összehasonlításban nevetségesen alacsony a fizetésük....
jan. 22
11:09
Mást keresnek a vidéki és mást városi lakosok a CSOK lehetőségekben (ProfitLine)
A Budapest Banknál érdeklődő ügyfelek vidéken, elsősorban a kisebb településeken új lakóház építésére, míg a nagyobb városokban inkább új lakás vásárlására igényelnék a családok otthonteremtési kedvezményét (csok), valamint a kamattámogatott hitelt - tájékoztatta a pénzintézet csütörtökön az MTI-t.
jan. 22
11:11
Az európai erő csak karikatúrája az igazi határőrségnek (ProfitLine)
Az Európai Unió határait a NATO-nak, nem pedig a tervezett európai erőnek kellene védelmeznie, mert ez utóbbi csak karikatúrája az igazi határőrségnek - jelentette ki Milos Zeman cseh államfő abban az interjúban, amelyet a Parlamentní listy hírportál hozott nyilvánosságra csütörtökön Prágában.
jan. 22
11:21
Most már hivatalos: felvásárolták a magyar sikertörténetet (Privátbankár)
Tényleg megvette az IBM a Ustreamet. Az ár egyelőre nem ismert.
jan. 22
11:21
Aggodalomra nincs ok, a NAV biztosan megmarad (Adózóna)
Nem vesznek el funkciók, feladatok a kormány által tervezett intézményátszervezésekkel – emelte ki a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában. Kovács Zoltán a legfontosabbnak azt nevezte, hogy egy hatékony, modern állam alakuljon ki Magyarországon – emelte ki az MTI.
jan. 22
11:21
Autókereskedő kapott milliós bírságot a GVH-tól (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az Autocentrum AAA AUTO Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, hiszen bizonyítatlan piacelsőségi állításokat jelenített meg az...
jan. 22
11:23
Kongatják a vészharangot a zuhanó olajár miatt (Privátbankár)
Venezuela az OPEC rendkívüli ülésének az összehívását javasolta.
jan. 22
11:33
Nehéz bekerülni a minősített adózói körbe (HR Portál)
2016-tól megkezdődik az adózók minősítése, megbízható vagy kockázatos adóalanyokká válhatnak, akik megfelelnek a kidolgozott feltételeknek. Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója jó kezdeményezésnek tartja ezt a különbségtételt, mert ez lehetővé teszi, hogy ne büntessék egyformán a vétlenül hibázó adózókat és a csalókat. Ugyanakkor figyelmeztet, hogy a jelen formában nem biztos,…
jan. 22
11:35
Nőtt a KPMG munkavállalóinak száma (HR Portál)
A KPMG tagvállalatai jelenleg 174 ezer főt foglalkoztatnak. A cég árbevétele globálisan nőtt, ezzel párhuzamosan pedig a munkavállalók száma is nőtt, derül ki a vállalt közleményéből.
jan. 22
11:39
"Uberes vagyok, ments ki innen!" - tájékoztatót ad ki a NAV a sofőröknek (Privátbankár)
Megkezdődtek az taxi-Uber konfliktus rendezését szolgáló kormányzati lépések: kőkemény ellenőrzést és tájékoztatófüzetet jelentett be Tállai.
jan. 22
11:39
Tállai: zéró tolerancia indul a visszaélő uberesek ellen (Portfolio)
"Zéró tolerancia kezdődik" az uberrel visszaélő, az adózás és bejelentés elkerülésével dolgozó taxisok ellen - jelentette be a mai sajtótájékoztatón Tállai András. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke...
jan. 22
11:41
Így nem lehet reklámozni: komoly büntetést kapott az autókereskedő (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint az Autocentrum AAA AUTO Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, hiszen bizonyítatlan piacelsőségi állításokat jelenített meg az autókereskedésről, valamint megtévesztő szlogennel reklámozta hétnapos cserelehetőségét.
jan. 22
11:41
Itthon is a 3-as a legnépszerűbb BMW (Portfolio)
Nem csak globálisan, Magyarországon is jó évet zárt a BMW. Hosszú évek után itthon is a 3-as sorozat lett a legnépszerűbb modell, ami megegyezik a világ többi részén megszokottal. Miközben a...
jan. 22
11:42
A korlátlan menedékjog és Schengen nem fér meg egy lapon (ProfitLine)
Az Alapjogokért Központ szerint a korlátlan menedékjog és Schengen összeegyeztethetetlen.
jan. 22
11:44
Mi lesz veled nemzeti italbolt? (ProfitLine)
A Jobbik arra vár választ a kormánytól, hogy állami monopóliummá kívánja-e tenni az alkoholkereskedelmet.
jan. 22
11:57
1000 dolgozóját küldi el a NAV (Privátbankár)
Öt százalékos leépítés jön február elejéig a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban.
jan. 22
11:57
Hatalmas bölcsőde-építési hullámot hirdetett a kormány (Portfolio)
Mintegy 100 milliárd forintból hatvanezer új bölcsődei férőhely jöhet létre 2018-ig Magyarországon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős...
jan. 22
11:59
Vége a fehér furgonok csúszkálásának (Portfolio)
Sokakban akár félelmet is kelthetnek a közutakon méretüket meghazudtoló dinamikával közlekedő fehér furgonok, holott sok tekintetben felveszik a versenyt a személyautókkal. Ilyen például a tapadásuk,...
jan. 22
12:06
Magyarországon keresnek legrosszabbul a tanárok (HR Portál)
A lista azt vizsgálja, hogy az adott országokban mennyire lehet megélni a tanárok által kapott fizetésből, a helyi árszínvonalhoz viszonyítva. A fejlett országok közül Magyarország az utolsó helyen áll, írja a 24.hu.
jan. 22
12:15
Az egészségfejlesztésnek folytatódnia kell! (ProfitLine)
Nem torpanhat meg az eszköz- és bérfejlesztés az egészségügyben - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a fővárosi Szent Margit Kórház új radiológiai berendezéseinek átadásán csütörtökön. A kórház később kiadott közleményében azt írták, hogy a digitális röntgenberendezések kisebb sugárterhelést okoznak, emellett a környezetet sem szennyezik.
jan. 22
12:15
Raliznak az európai tőzsdék (Portfolio)
A korábbi napokban látott esések után ma Ázsia is felfelé kapaszkodott, az európai piacokon pedig folytatódik a tegnapi rali, köszönhetően Draghi tegnapi beszédének. Az olajnál is éles fordulatot...
jan. 22
12:15
Undorító: videón az átverős hentesboltok (Pénzcentrum)
Ezt mégis hogy gondolták?...
jan. 22
12:24
Pénz nélkül az álláskeresők csaknem fele (Adózóna)
Az álláskeresők száma 13,7 százalékkal csökkent 2015-ben, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a decemberi zárónapon 337,5 ezer álláskereső szerepelt, több mint 53 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban – adta közre az MTI.
jan. 22
12:30
Tállai: zéró tolerancia az uberesekkel szemben (Infostart)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) péntektől zéró toleranciát alkalmaz az uberesekkel szemben - jelentette be pénteken Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.
jan. 22
12:33
Közel ezer dolgozóját küldi el a NAV (Privátbankár)
Öt százalékos leépítés jön február elejéig a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban.
jan. 22
12:33
Vágtat a forint a kiváló hangulatban (Portfolio)
Mivel csütörtökön jelentősen drágultak a vezető nemzetközi olajfajták, így a részvénypiaci pánik is elült és péntek délig már jókora emelkedés látszott. Közben az EKB kilátásba helyezett további...
jan. 22
12:35
Pocsékul indult az év - van ok az aggodalomra? (Privátbankár)
A vártnál sokkal rosszabbul kezdődött az év az euróövezeti gazdaságban. Nem sikerült a keresletet jelentősen növelni az árak erős csökkenésének és az euró gyengeségének dacára sem, de túlzott aggodalomra nincs ok - derül ki a Markit Economics londoni gazdaságkutató intézet beszerzésimedzser-indexeinek januári előzetes adataiból.
jan. 22
12:39
Kérhetek adókedvezményt másoddiploma költségei után? (HR Portál)
Másoddiplomát szereztem, amely 2014 és 2015-ben összesen 3 félévben 450.000 Ft költséget jelentett. Lehet ez után adókedvezményt kérni?
jan. 22
12:48
Mit ajánlana a 2024-es olimpia helyszínéül? (ProfitLine)
A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén dönthet a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alapját képező helyszínkiválasztási javaslatáról.
jan. 22
13:09
Mákunk van: újraindul a morfingyártás Magyarországon (Privátbankár)
Új morfingyár építésébe kezd a hazai máktermeltetés területén meghatározó Neriva Pharma Kft. Abaújszántón - értesült az agrárszektor.hu online agrárgazdasági újság.
jan. 22
13:09
Hatalmas bölcsőde-építési hullámot hirdetett a kormány (2.) (Portfolio)
Mintegy 100 milliárd forintból hatvanezerre nő a bölcsődei férőhelyek száma 2018-ig Magyarországon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős...
jan. 22
13:09
Így készülnek a nyugdíjra a negyvenes nők (Pénzcentrum)
Na és a férfiak?...
jan. 22
13:11
Soros szerint ő egy sündisznó, Trump pedig az Iszlám Állam munkáját végzi el (Privátbankár)
A Donald Trump-félék azzal, hogy szembefordítják az embereket a muszlimokkal, az iszlamisták munkáját végzik el, mert nem hagynak a muszlimoknak más alternatívát, mint a terrorizmust – mondta Soros Davosban. A világgazdasággal kapcsolatban igen borúlátó, az EU szétesését és Kína kemény földetérését prognosztizálja.
jan. 22
13:12
Miért csökken a bérem, ha szabadságon vagyok? (HR Portál)
Néhány kérdésem lenne a bérszámfejtéssel kapcsolatban. Az alapbérem a bérpapíron 140.000 bruttó. Ha egy napot szabadságon vagyok a hónapban, akkor az alapbérem csökken. Ez miért van? Egy adott hónapban dolgozok 160 órát és 24 óra túlórám van, például 1 hét délután 2 hét délelőtt és 1 hét éjszakás műszakban, illetve 3 szombati napot, amire kapok juttatásokkal és egyebekkel megközelítőleg 160.000…
jan. 22
13:21
Ausztria lesz a menekültügyi joker Európában? (ProfitLine)
Ausztria kényszerűségből elhatározott menekültügyi intézkedései elősegíthetik a válság közös európai megoldását - mondta az osztrák külügyminiszter egy pénteki német lapinterjúban.
jan. 22
13:27
Szochokedvezmények 2016: táblázatban mutatjuk a részleteket! (Adózóna)
Tavaly év közben több ponton változtak a szociális hozzájárulási adóra (szocho) vonatkozó kedvezményszabályok. Egyrészt bővült a kedvezmények köre, amelynek eredményeként az egyes mezőgazdasági munkakörben foglalkoztatott 25 év feletti és 55 év alatti munkavállalók után is érvényesíthető adókedvezmény. Másrészt változott a kedvezmény jogos igénybevételét igazoló hatóság. A családtámogatási…
jan. 22
13:27
Keményen bírálják az MNB oktatási programját (Portfolio)
Az MNB-alapítványok által felhasznált közpénz ellenőrizetlen forrásként jelenik meg a szigorúan szabályozott felsőoktatási piacon: felhasználásuknál sem a közpénzügyi, sem az akkreditációs szabályok...
jan. 22
13:29
Menekültválság: a németek döntő többsége irányváltást sürget (Portfolio)
A német lakosság 79 százaléka váltást sürget a menekültpolitikában, Angela Merkel kancellár irányvonalát pedig csupán 15 százalék támogatja egy pénteken ismertetett felmérés szerint. Az Emnid...
jan. 22
13:31
Szárnyal az olaj, de miért és meddig? (Portfolio)
Bár a szerdai mélypontig idén közel 30 százalékot zuhant az olaj árfolyama, ezt követően irányt váltott, és 2 nap alatt mintegy 10 százalékot emelkedett. Annak ellenére, hogy már érett a felpattanás,...
jan. 22
13:45
Ön egyetemi oktató? Nem elég a bére? Vállaljon másodállást. (HR Portál)
Másod- vagy harmadállás vállalására biztatja az egyetemi oktatókat Palkovics László, felsőoktatási államtitkár, amennyiben elégedetlenek a bérükkel, számol be a HírTV.hu.
jan. 22
13:45
Ha ezt meglépik, akár a lakáshitelezés is leállhat (Portfolio)
Egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a szabályozó hatóságok a banki könyv kamatlábkockázatának kezelésére. Idén januárban lépett életbe az Európai Bankhatóság 2015 májusában kiadott, közvetlenül a banki...
jan. 22
13:47
Mindenki ezeket a városszéli monstrumokat keresi (Portfolio)
2015 utolsó három hónapjában a teljes bérlői kereslet 81 190 négyzetméter volt az ipariingatlan-piacon, ami 30%-kal haladta meg a harmadik negyedévben regisztrált szintet. Az egész éves bérbeadási...
jan. 22
13:49
Csúnya évkezdet: 11 havi mélyben az üzleti aktivitás az eurózónában (Portfolio)
A vártnál jóval alacsonyabban alakult januárban az eurózónában a feldolgozóipari és a szolgáltatói szektor beszerzési menedzser indexe, így a kompozit mutató is, utóbbi így 11 havi mélypontot jelez -...
jan. 22
13:51
Ördögi körbe kerültek az amerikai bankok (Portfolio)
Nagy eséssel indult az év az amerikai bankok részvénypiacán, és a gyorsjelentési szezon sem nyugtatta meg a befektetőket. A bevételek stagnálnak, a hitelezési veszteségek pedig idén már nőhetnek,...
jan. 22
13:54
Barátság olajvezeték tranzitdíj baráti(?) áremeléssel (ProfitLine)
Fehéroroszország februártól 10,4 százalékkal emeli az országon át vezető Barátság olajvezeték tranzitdíját.
jan. 22
14:00
Módosul az agrárképzés érettségi vizsgakövetelménye (Infostart)
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) kérésére módosítják az agrárképzési területen 2016-ra előírt érettségi vizsgakövetelményeket az általános és pótfelvételi eljárásban - közölte a felsőoktatási államtitkárság pénteken

Keresés