A lakástámogatási rendszer (lakásépítés áfájának csökkentése, az új lakások vásárlására kapható kedvezmény és a kamattámogatott hitelek) hozzájárulhatnak a lakásépítések növekedéséhez. Ez rá is fér a piacra, amely mélypontról indul, és vannak a rendszernek kockázatai is, például fokozhatja az egyenlőtlenségeket az országon belül.
Szépen kereshettünk az ingatlanbefektetéseken 2014 eleje óta, viszont az értékpapírok sem mentek rosszul: aki a magyar tőzsdébe, vagy amerikai technológiai cégek papírjaiba fektetett, akár még...
Rokkantnyugdíjas vagyok 2009. december 15-étől, 2016. október 12-én azonban betöltöm a 63. életévemet. 36 év munkaviszonyom van egyéni vállalkozóival együtt. Van-e mód arra, hogy kérjem a nyugdíjam újbóli kiszámítását? Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszol olvasónk kérdésére.
Szokatlan jelenséget tapasztaltak az utóbbi hetekben az észak-kelet spanyolországi Alt Pireneu Nemzeti Park munkatársai; egy anyamedvét és három bocsát látták élelem után kutatni a hegyekben 1800 méteres magasságban, ami azt jelzi, hogy az enyhe tél miatt nem vonultak vissza téli álmot aludni.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken közzétette honlapján az Uber-sofőrök számára készített tájékoztatóját arról, az érintettek hogyan teljesíthetik adózási kötelezettségüket. Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára pénteken jelentette be, hogy az adóhatóság a tájékoztató megjelenése után zéró toleranciát alkalmaz az uberesekkel szemben.
A magyar lakosság többsége úgy véli, hogy már 30 éves kor előtt el kellene kezdeni takarékoskodni a nyugdíjra, 41 százalékuk úgy érzi, nagyon nehezen élne meg pusztán az állami nyugdíjból, 31 százalékuk szerint a nyugdíj semmire sem lesz elég, és mindössze 23 százalék bízik ugyanolyan vagy jobb életszínvonalban, mint amiben most része van - állapította meg a K&H Biztosító egyik friss…
A Gazprom jogalapot nélkülözőnek tartja a domináns piaci pozícióval való visszaélés miatt rá kiszabott ukrán bírságot, miután nem folytat üzleti tevékenységet Ukrajnában - tájékoztatta pénteken a Gazprom az MTI-t.
A bérek folyamatos, 35 hónapja tartó növekedése a magyar gazdaság bővülésének, a versenyszféra és a közszféra béremeléseinek, az alacsony inflációnak, és a kormány munkahelyvédelmi akciójának köszönhető - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
A kormány, ahogyan eddig, úgy a jövőben is biztosítja nem csak a 65 éven felüliek, hanem a kedvezményes utazásra jogosultak teljes körének ingyenes utazását a tömegközlekedésben – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
A kormány, ahogyan eddig is, úgy a jövőben is biztosítja nemcsak a 65 éven felüliek, hanem a kedvezményes utazásra jogosultak teljes körének ingyenes utazását a tömegközlekedésben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
A meghirdetett mennyiségnél 15 milliárd forinttal magasabb összegben, 65 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Magyarországon sokan nagy szerelmesei a szerencsejátékoknak, a legkedveltebb fogadási forma az ötöslottó, de nagy népszerűségnek örvend a hatos és a skandináv lottó is.
Tanyákon épülő házakra is lehet otthonteremtési támogatást kérni - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Nemcsak Dániában és Svájcban használhatják fel a hatóságok a menedékkérők pénzét és vagyontárgyait az ellátásuk finanszírozására, hanem Németországban is. A német jogszabályok szerint a menedékkérőknek először fel kell élniük jövedelmüket és vagyonukat, és csak akkor igényelhetnek segítséget, ha már mindenük elfogyott - idézte csütörtöki összeállításában a Bild című lap a kormány bevándorlási,…
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nem a közösségi szolgáltatások ellen lép fel, hanem azt akarja elérni, hogy az ilyen szolgáltatást nyújtók is ugyanazokat a közterheket fizessék, mint a piac más szereplői - mondta Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán.
Idén 4 százalékhoz közeli ütemben emelkedhet a reálbér a Takarékbank és az Erste Bank elemzői szerint. Suppan Gergely, illetve Barczel Vivien és Ürmössy Gergely így kommentálta az MTI-nek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtök reggel kiadott jelentését.
2000 és 2013 között rohamosan nőtt az alacsony jövedelmű országokon belül az alap-, közép- és felsőfokú oktatásban résztvevők aránya. A közepes jövedelmű országokban a leginkább szembetűnő növekedést...
Bár már szépen lassan kifelé jövünk a télből, megint nagyon pocsék idő lesz, ráadásul a hideg miatt az utak is le fognak fagyni. A legjobb ilyenkor el sem indulni autóval, de a rendőrség azért ismét adott néhány tanácsot arra, hogy biztosan ne történjen semmi katasztrofális az utakon.
Erősíti jelenlétét Kínában a Richter Gedeon Nyrt., a cég felvásárolta partnerétől a Gedeon Richter Rxmidas Joint Venture Co. Ltd. vegyesvállalatban meglévő 50 százalékos tulajdonrészét - közölte a cég a tőzsde honlapján pénteken.
A Volkswagen ugyan megerősítette, hogy az Egyesült Államokkal ellentétben Európában nem fizet kártérítést a csoport (VW) dízelbotrányában érintett autók tulajdonosainak, az Európai Bizottság és a cég azonban további egyeztetéseket folytat az ügyben.
Eddig is tudtuk, hogy óriási a nyomás a magyar államigazgatáson, hogy idén minél több uniós támogatást fizessen ki, elkerülve a jelentős gazdasági növekedés-lassulást, de egy most megjelent...
Engedély nélkül, bejelentés után tarthatnak ajándéksorsolást a kereskedők, de ehhez több feltételnek kell megfelelniük – a részletes szabályok a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján találhatók.
A vártnál sokkal rosszabbul kezdődött az év az euróövezeti gazdaságban, mert nem sikerült a keresletet jelentősen növelni az árak erős csökkenésének és az euró gyengeségének dacára sem, de túlzott aggodalomra nincs ok - erre lehet következtetni a Markit Economics londoni gazdaságkutató intézet beszerzésimedzser-indexeinek januári előzetes adataiból.
Több pénzintézetnél igényelhető a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK), amely 10+10 millió forinttal kecsegtet a feltételeknek megfelelő családoknak. Azonban mielőtt rohannánk a bankba, nem...
Egyetlen forint hiány miatt is megszűnhet a kgfb-biztosítás, s ennek következtében több tíz-, de akár százezer forintos fedezetlenségi díjat varrhatnak a hátralékosok nyakába. A CLB összeszedte azt a hét hibát, amit a biztosításban rendre elkövetnek az autósok. Kétmillió autótulajdonosnak kell majd nagyon odafigyelnie.
Összesen 263 év börtönre ítéltek Oklahomában egy volt rendőrt, aki sorozatban erőszakolt meg nőket az amerikai szövetségi államban. Daniel Holtzclawra alig egy hónappal azt követően szabták ki a maximális büntetést, hogy Oklahoma City esküdtszéke bűnösnek mondta ki a harminchat vádpont közül tizennyolcban.
A négyes metró projekt teljes költségvetését az eredeti 261 milliárd forintról első körben még 2009-ben csökkentették és így olvadt 210 milliárdra. Ez azzal függött össze, hogy több állomás...
A tagállamok belügyminiszterei hétfőn megvitatják a belső határellenőrzés meghosszabbításának a lehetőségét a schengeni határkódex adta kereteken túlra. A kormányok egy része felkérné a Bizottságot...
Nem igazán találja az afrikai kontinens a helyes utat, a Transparency International legújabb jelentése szerint még mindig rettenetesen korruptak az országok. De mihez is lehetne kezdeni egy olyan helyen, ahol nincsen stabil kormányzat, kiépült ellátórendszer, vagy éppen működőképes pénzügyi szektor?
Családtagot alkalmazna egyszerűsített foglalkoztatásban egy bt. Mennyit kell fizetni, milyen költségeket lehet elszámolni? Juhász Tibor okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő olvasói kérdésre adott válaszát ismertetjük.
Az osztrák Karintia tartományban is létrehozhatnak a spielfeldi határirányítási rendszerhez hasonló terelőközpontot - közölte a karintiai rendőrség szóvivője az Ö1 rádióban pénteken.
Itt a hétvége, mindenki kiengedi a fáradt gőzt: BULI, BULI, BULI... Ilyenkor előkerülnek az üvegek is, ízlés szerint: sör, (forralt)bor, pálinka. Mennyit ihatunk, hogy ne menjen az egészségünk rovására?
Ha nem emelik fel a kft.-k a törvényileg előírt 3 millió forintra törzstőkéjüket, a tagok magánvagyonukkal is felelhetnek a társaság tartozásaiért, és nem vehetnek fel osztalékot – mondta Balsai István ügyvéd az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
Most készül a családi házak komplex energetikai korszerűsítését lehetővé tevő pályázatcsomag, a tulajdonosok várhatóan augusztustól pályázhatnak hitelre - válaszolta Fónagy János, a Nemzeti...
A magyar-szlovén együttműködés új dimenzióba lép a két kormány együttes szlovéniai ülése nyomán, amelyen hat, a két ország kapcsolatát tovább erősítő megállapodást kötnek - jelentette ki Szijjártó Péter pénteken.
Nagyot korrigált csütörtökön és pénteken a benzin és a gázolaj ára a piacokon, de a dollárhoz képest erősödött a forint is. Emelhetnek a benzin árán, a gázolaj ára viszont változatlan maradhat. A GKI közölte a heti üzemanyag-árbecslését.