Az egészségesebb életmód iránti igény egyre nő a hazai lakosság körében, ami kihatással van a pékáruk vásárlására is. El lehet mondani, hogy ezen a területen a kovásszal készült termékek új reneszánszukat élik, és egyre többen...
November 21-én rendezzük meg immáron 15. alkalommal a Property Investment Forum konferencát, ahol már hagyománynak számít, hogy az év legizgalmasabb tranzakcióit, vagy elkészült ingatlanjait, illetve koncepcióját szakmai díjjal is elismerjük. Az eddig megszokott nyolc kategórián túl, idén két új díjat is kiosztunk, az év hotelprojektjét és az év in
Változatlanul hagyhatja a monetáris kondíciókat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntő ülésen a Portfolio által megkérdezett közgazdászok szerint. Az inflációval kapcsolatos kép azonban kissé változott a szakértőkben: októberben a vártnál magasabb volt az áremelkedési ütem, a mélyben húzódó inflációs folyamatok (maginfláci
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kiemelt prioritásként tekint a fenntarthatóság megismertetésére és érvényesítésére, hogy az a mindennapjaink természetes részévé váljon.
Elindultak haza Németországból a Honvédség új, H145M típusú helikopterei – jelentette be a fegyveres szervezet Facebook-oldalán. A gépek egy része terv szerint még ma délután Magyarországra érkezik, a teljes, 20 darabos "csomag" leszállítása 2021-re teljesülhet.
A legjellemzőbb tévhit, hogy bármilyen parkolójegyet utólag be lehet mutatni az ellenőrző társaságnak, aminek köszönhetően törlik a büntetést. Ez a fogyasztóvédők figyelmeztetése szerint nincs így.
Az árapály-energia kiszámítható, olcsó és óriási globális potenciállal rendelkezik, így a közeljövőben újra átírhatóvá válik a világ energiamixe. Nagyjából ez derült ki a párizsi Powergreen Europe konferencia egyik eladásán.
Hogyan fér össze a megújuló áramtermelés a gáztüzelésű erőművekkel? Hogyan térülnek meg a zöld befektetések? Milyen befektetési lehetőségek vannak a magyarországi energiaellátás zöld jövőjében? A Portfolio az impact investment irányairól, lehetőségeiről kérdezte ifj. Chikán Attilát, az Alteo vezérigazgatóját.
Nem változtatott a Masterplast részvényeire vonatkozó célárán, sem pedig a papírokra megfogalmazott ajánlásán az MKB Bank elemzője a vállalat negyedéves gyorsjelentésére reagálva. A célár 874 forint, ami 17 százalékkal van a jelenlegi árfolyam felett.
Miközben történelmi mélypontra került a román lej az euróval szemben, továbbra sem világos, mit tervez az új kormány az államháztartás egyensúlyba hozásáért.
Az árapály-energia kiszámítható, olcsó és óriási globális potenciállal rendelkezik, így a közeljövőben újra átírhatóvá válik a világ energiamixe. Nagyjából ez derült ki a párizsi Powergreen Europe konferencia egyik eladásán.
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata idén egy hiánypótló kezdeményezésként indította útjára hazánkban és szervezte meg az első magyar Sportmarketing Díjat. A Díjra az eredeti tervek szerint múlt hét péntek 24:00-ig lehetett pályázni, ugyanakkor a nagy érdeklődésre való tekintettel a Sportmarketing Tagozat elnöksége 3 nappal meghossz
A tapasztalt szakértők, vezetők esetében a kiválasztási folyamat akár hosszú hónapokig is eltarthat. Ráadásul, a cégek többségének véleménye szerint ez az idő a jövőben még tovább fog növekedni.
Az ALTEO 2022/II elnevezésű kötvény zártkörű forgalombahozatala 2019. június 7. napján megvalósult, 1.693.630.000 forint értékben. A tőzsdei bevezetésre várhatóan 2019. november 22-én kerülhet sor. Az eredeti közlemény a BÉT oldalán olvasható.
Az MNB összesen 35 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az OVB biztosításközvetítői tevékenységének vizsgálata nyomán, egyebek közt a többes ügynök által az egyes ügyfélszerződések megkötését megelőző hiányos tájékoztatás, a közvetítői alvállalkozók oktatási nyilvántartásának pontatlanságai miatt.
Vegyesen teljesítenek az irányadó európai részvényindexek a hétfői kereskedés második felében, a magyar tőzsde azonban emelkedik, a BUX új történelmi csúcsára emelkedett, míg a hazai blue chipek közül a Mol teljesít a legjobban.
Az EU-nak le kellene állnia minden olaj-, földgáz- és szén-felhasználást elősegítő projekt támogatásával - áll az uniós pénzügyminisztereinek közös állásfoglalásában. A lépés jelentős változást jelenthetne a blokk éghajlatvédelmi politikájában, a deklaráció mögé azonban nem állt be minden ország. Értesülések szerint Magyarország mentességet harcoln
Jelen cikk (gondolat-összefoglaló) alapvetően az Európai Uniós növényvédőszer-engedélyezés egyes eredményeinek (elsősorban a választékcsökkenés) a növénytermesztésre gyakorolt kihatásait kívánja bemutatni.
Az elmúlt tíz évben szavai szerint aranyháromszöget épített az ország a politikai stabilitás, a pénzügyi egyensúly és a gazdasági növekedés megteremtésével.
Bár a KSH és a Takarék is stagnálást mért a lakásárak változását tekintve az előző negyedévhez képest, az MNB Lakáspiaci Jelentése szerint tovább emelkedtek az árak. Noha éves szinten még a KSH is kétszámjegyű emelkedést mét (az új lakásoknál 12, a használt lakásoknál 14 százalékkal) az MNB elemzése szerint országosan ennél valamivel magasabb, 17,1
Bár a KSH és a Takarék is stagnálást mért a lakásárak változását tekintve az előző negyedévhez képest, az MNB Lakáspiaci Jelentése szerint tovább emelkedtek az árak. Noha éves szinten még a KSH is kétszámjegyű emelkedést mért (az új lakásoknál 12, a használt lakásoknál 14 százalékkal) az MNB elemzése szerint országosan ennél valamivel magasabb, 17,
Egyidejűleg a beruházás befejezésének határideje is módosul – mondta a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter.
Hamarosan az Országgyűlés elé kerülhet a Paks 2 projekt finanszírozási szerződésének módosítása, mellyel egyidejűleg a beruházás befejezésének határideje is módosul - mondta a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn Budapesten, az Országgyűlés gazdasági bizottsága e
A HP igazgatótanácsa elsőre visszautasította a közel két hete vevőként bejelentkező, nála jóval kisebb Xerox céget, de jelezte, hogy a döntése nem végleges.
A Magyar Innovációs Szövetség és a Tungsram együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Innovációs Szövetség 2019. november 15-én megtartott, összevont választmányi és elnökségi ülésén, melynek a Tungsram volt a helyszíne, ill. házigazdája. A cél, hogy tevékenységük eredményeiből szűkebb környezetükön túl a tágabb közösség is részesülhessen. Az a
Teljesen másként nézett ki 5-10 évvel ezelőtt a finanszírozási térkép, az úgynevezett ökoszisztéma Magyarországon. Az alapokat mára lerakták, emellett számtalan pozitív változás történt az elmúlt években. Milyen befektető lehet a legjobb egy cégnek az érettség különböző szakaszaiban? Honnan szerezhet fejlesztési forrásokat egy magyar vállalkozás él
Nem számít, milyen napot mutat novemberben a naptár: ennyi Black Friday sosem volt eddig, a vásárló nem győzi kapkodni a fejét. A műszaki áruházak egyszerre indítottak, és nem tudnak leállni. Így már persze langyosabbak a napok, hiszen...
Az EU-nak le kellene állnia minden olaj-, földgáz- és szén-felhasználást elősegítő projekt támogatásával - áll az uniós pénzügyminisztereinek közös állásfoglalásában. A lépés jelentős változást jelenthetne a blokk éghajlatvédelmi politikájában, a deklaráció mögé azonban nem állt be minden ország. Értesülések szerint Magyarország mentességet harcoln
A Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) november 15. és december 15. között hajtja végre a mezőgazdasági adatgyűjtését. Az ország 484 településére kiterjedő felvétel eredményei segítik a gazdálkodókat, döntéshozókat, amihez az adatszolgáltatók részvételükkel, pontos adatszolgáltatásukkal nagyban hozzájárulnak - közölte a Ksh az Mti-vel hétfőn.
A Nemzetközi Energiaügynökség által közzétett World Energy Outlook 2019 kiadványból többek között az is kiderült, hogy a szervezet a konzervatívabb forgatókönyvében azzal számol, hogy a megújuló forrásokból származó áramtermelés 2026-ra meghaladja majd a szénből származó energiatermelést. Az energia szektor beruházásainál az IEA kedvezőbb forgatókö
Sokan úgy látják, hogy a munkavállalók megkönnyebbülnének, ha munkaidőn kívül nem férnének hozzá a céges levelezésükhöz. Egy új kutatás eredményei szerint azonban, ha megfosztják őket ettől, az egyenesen káros lehet a jólétükre. A munkahelyi emailekkel kapcsolatos szabályozások jelentősége egyre nő, hiszen a 0-24 órás hozzáférés jogos kérdéseket fe
Több mint 1500 kistelepülési pályázat kapott összesen mintegy 12 milliárd forintot a Magyar Falu Program öt pályázati kiírása keretében – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.