Idén a második negyedévben megállt a használt lakások árának emelkedése, miközben az új lakások ára országszerte nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Történetének második legnagyobb befektetésével a Mol-csoport felvásárolta a Chevron 9,57 százalékos érdekeltségét Azerbajdzsán legnagyobb olajmezejében.
A hétvégén 95 éves korában elhunyt Gert Boyle, a Columbia Sportswear ikonikus vezetője, akit a cég családfőjeként tiszteltek. A hírt fia, Tim Boyle, a Columbia elnöke és ügyvezetője jelentette be. Az évtizedek alatt „Tough Mother” illetve „Mother Boyle” titulust viselő Boyle szülei kalapgyártó üzletét virágoztatta fel, hiszen férje korai halálát
Nyáron több megyében valóságos razzia indult a zöldségeseknél, és nemcsak az állandó üzlettel rendelkező kereskedőket, hanem az út menti eper- és dinnyeárusokat is felkeresték az adóellenőrök, a több ezer vizsgálatban összesen 2,2 milliárd forint hiányzó adóra derült fény - írta a Magyar Nemzet kedden.
Az év elejétől újra indult a növekedési hitel-program. Az NHP fix konstrukcióban legfeljebb 2,5 százalékos kamat mellett juthatnak a magyarországi kkv-k beruházási célra hitelhez, cégenként 3 millió és 1 milliárd forint közötti értékben. Az alacsony kamattal kivédhető a jövőbeli kamatemelkedés negatív hatása.
Már régóta problémát okoz, hogy az adóhatóság akkor sem adja vissza a már befizetett áfát az eladónak, ha a vevő a bruttó vételárat egyáltalán nem fizette meg. Az Európai Unió Bírósága (EUB) ma közzétett döntésében azonban egyértelműen leszögezi, hogy ha a követelés véglegesen behajthatatlanná vált, akkor a magyar NAV is köteles az arra jutó áfát v
Személyre szabott kényelem, javuló működési és energiahatékonyság, a jövőbeli digitális fejlesztések támogatása – többek között ezt kínálja a szálloda- és társasház-tulajdonosoknak a Schneider Electric új megoldása. A Connected Room Solution lehetővé teszi a rendszerintegrátorok számára projektkapacitásaik növelését úgy, hogy közben az áraik is ver
Idén szeptemberig közel 30 ezer külföldi vendégmunkás érkezett Magyarországra a három legnagyobb küldő országból. Két éve még mintegy tizenegyezren jöttek az országba - írja a Világgazdaság.
Mit tehetnek a hétköznapi emberek a klímválság ellen? Segítene, ha mindenki azonnal ültetne egy fát? Elég lehet ez, a tisztább levegő eléréséhez? Már elindult az Országfásítási Program. Az Agrárminisztérium tájékozatása szerint...
A kutatás termelés lehetett az egyetlen gyenge pont, ami viszont éves alapon magával ránthatta a csoport eredményét. Az összes többi szegmens jól teljesíthetett, a finomítási környezet kifejezetten javult, a fogyasztói szolgáltatások divízió már-már megállíthatatlan, és a gáz szegmensnek is jót tehettek a csurig töltött tárolók.
A hétfőn szerzett lendületre építve az árfolyamok további emelkedése várható a keddi kereskedés kezdetén az európai tőzsdéken. A határidős jegyzések alapján a főbb árfolyamindexek 0,1-0,4 százalékos erősödésére lehet számítani a tőzsdék nyitásakor. Hétfőn az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek rendeződésének reményében és kedvező makrogazdasági
Ukrajnából érkezik Magyarországra a legtöbb vendégmunkás, negyvenezernél is többen rendelkeznek tartózkodási engedéllyel. Ez a szám drasztikusan nőtt a két évvel korábbi adatokhoz képest. Meglepő, melyik EU-n kívüli országokból...
A harmadik negyedéves gyorsjelentésében 7,6 millió dolláros nyereségről számolt be a Agco, amely termékeit öt márkanéven hozza forgalomba, ezek a Challenger, a Fendt, a Gsi, a Massey Ferguson és a Valtra. A nettó profit 10 centet tett ki részvényenként a cégnél, míg az adózás előtti, igazított eredmény 82 centet tett ki. Ez felülmúlta a 78 […]
Összesen 105 millió fontnyi festményt juttatott vissza Károly herceg, a brit trónörökös alapítványa tulajdonosainak, melyekről kiderült, hogy hamisak lehetnek -írja a Bloomberg.
Októberben nyolc havi mélypontra lassult a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedési üteme a Caixin gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) tanúsága szerint.
A feketézés, a számla átadásának elmulasztása és az online pénztárgépek előírásainak megsértése adta a szabálytalansági toplista dobogósait az elmúlt fél évben.
Sok időt töltünk a közösségi médiával, de nem tartjuk magunkat függőnek. A Facebook hanyatlik a fiatalabbak körében, de helyette jönnek fel az újabb közösségi média platformok. Az ArvaliCom kommunikációs ügynökség 1128 fős Nagy Közösségi Média Kutatása a közösségi média csatornák népszerűségét és az egyes korosztályok használati szokásait vizsgálta
A kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint. Török Lajos az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy az OTP kedden újra megpróbálhatja áttörni a 14 000 forintnál húzódó ellenállást, alulról pedig továbbra is a 13 500 f
Az USA és Kína kereskedelmi egyeztetéseit övező optimizmus által fűtve végül a Dow, az S&P500 és a Nasdaq is új történelmi csúcson zárt be hétfőn. Ázsiában is emelkedtek az irányadó részvényindexek a hét második napján, az európai tőzsdéken is emelkedéssel indulhat a hét második napja.
Legalább harmadszor torpant meg a forint erősödése a 328-as támasznál, vagyis ismét bebizonyosodott, hogy nem lesz egyszerű innen tovább kapaszkodnia a magyar devizának. Kedd reggel megint óvatos erősödéssel próbálkozunk, de egyelőre 329 felett indul a nap.
Kim Kardashian lobbitevékenysége is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az Amerikai Képviselőház elsöprő többséggel szavazta meg az örmény népirtást elismerő határozatot. Erdogan török elnök válaszul az őslakók kiirtását, a rabszolgaságot és a kizsákmányolást vetette az amerikaiak szemére. Káncz Csaba jegyzete.
A privátbanki és alapkezelői üzletág is válsággal néz szembe Európában, az üzleti modell pengeélen táncol a negatív kamatkörnyezet miatt – figyelmeztet az Edmond de Rothschild svájci bank vezetője.
A kínai szolgáltató szektor Caixin/Markit beszerzésimenedzser-indexe (BMI) az elmúlt nyolc hónap leglassabb növekedését produkálta októberben. Az 51,1 pont kevéssel van a növekedést a zsugorodástól elválasztó 50 pontos választóvonal fölött. A mutató azt jelzi, hogy a lassulás a szolgáltató szektorba is kezd begyűrűzni.
A kínai szolgáltató szektor Caixin/Markit beszerzésimenedzser-indexe (BMI) az elmúlt nyolc hónap leglassabb növekedését produkálta októberben. Az 51,1 pont kevéssel van a növekedést a zsugorodástól elválasztó 50 pontos választóvonal fölött. A mutató azt jelzi, hogy a lassulás a szolgáltató szektorba is kezd begyűrűzni.
A szabályozói minimum közelébe, 102%-ra csökkent a CIG Pannónia vagyon- és felelősségbiztosító leánycégének, a CIG EMABIT-nak a szavatoló tőke megfelelése, így vélhetően hamarosan csoporton belüli tőkeemelésre fog sor kerülni a társaságnál.
Az EU Csalás Elleni Hivatala nyomozást indított túlárazás és csalás gyanújával a 448 vidéki sportnapot 450 milliós EU-támogatásból lebonyolító Harmadik Évezred Innovációs Alapítvány tevékenysége kapcsán – tudta meg a 444.hu a bejelentést tevő Hadházy Ákos független parlamenti képviselőtől.
Nyáron több megyében valóságos razzia indult a zöldségeseknél, és nemcsak az állandó üzlettel rendelkező kereskedőket, hanem az út menti eper- és dinnyeárusokat is felkeresték az adóellenőrök, a több ezer vizsgálatban összesen...
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót a hétfő esti 329,34 forint után kedd reggel fél nyolckor szinte azonos szinten, 329,32 forinton jegyezték. A dollár jegyzése viszont emelkedett, a svájci franké pedig csökkent kissé. A dollárt a hétfő esti 295,
Egy budapesti és három vidéki áruházát modernizálta a SPAR. A kívül-belül megszépült üzleteket idén októberben vehette birtokába a vevőközönség. Az újjávarázsolt szupermarketek korszerű vásárlói élményt kínálnak. „A megújuló áruházainkban a termékkínálatot úgy bővítjük, hogy abban az egyre keresettebb kényelmi áruk és a speciális fogyasztói igények
A Design Terminal V4-es partnereivel közösen harmadik alkalommal szervezi meg a V4 Startup Force vállalkozásfejlesztési programját a Visegrádi Alap támogatásával. A kezdeményezés összekapcsolja a V4-ek tehetséges vállalkozóit, akik a régió vezető nagyvállalataival találkozhatnak a négy fővárosban.