Az S&P Global Ratings egy fokozattal javította a Tesla adósbesorolását, így a mostani felminősítéssel a cég BB adósbesorolással rendelkezik a minősítőnél, amely csak két fokozatra van a befektetésre ajánlott kategóriától.
Stock Picking rovatunkban az MFC Equity nemzetközi befektetési klub olyan növekedésorientált cégeket keres, amelyek részvényeinek ára nem tükrözi valódi értéküket. A sorozat 8. részében a DexCom Inc.-ot járjuk körül, amely a glükózmonitorozó rendszerek tervezésével, fejlesztésével és forgalmazásával foglalkozik egy nagy iramban növekedő piacon és e
A kedden beterjesztett 2021-es adócsomagban szereplő tervek szerint két lépésben emeli a kormány jövőre a dohánytermékek jövedéki adóját. Még inkább előremutató lépés, hogy az új típusú dohánytermékek (hevített, égés nélküli dohánytermék) adótartalmát is emeli a kormány, erőteljesebb mértékben, 50 százalékkal.
Békéscsabán, Székesfehérváron, Kecskeméten, Szolnokon, Budapesten és az agglomerációban csökkenő, míg Debrecenben és Nyíregyházán növekvő tendenciát mutattak ki az új koronavírus örökítőanyagának mennyiségében a 41. héten végzett szennyvízvizsgálatok - közölte honlapján a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Az Európai Bizottság vegyi stratégiát fogadott el, amely az egészség és a környezet veszélyes anyagokkal szembeni védelem fokozására, valamint a vegyi anyagok biztonságos és fenntartható innovációjának ösztönzésére fókuszál, céljai között szerepel, hogy környezetbaráttá tegye az európai vegyipart - közölte az uniós bizottság.
A kedden beterjesztett 2021-es adócsomagban szereplő tervek szerint két lépésben emeli a kormány jövőre a dohánytermékek jövedéki adóját. Még inkább előremutató lépés, hogy az új típusú dohánytermékek (hevített, égés nélküli dohánytermék) adótartalmát is emeli a kormány, erőteljesebb mértékben, 50 százalékkal.
A Morgan Stanley elemzése szerint a befektetőknek leginkább a Szenátus leendő összetételére kell fókuszálniuk az amerikai elnökválasztás tekintetében, az összetétel ugyanis jelentősen meghatározza az ország költségvetési politikáját.
Az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) járványa miatt minden korábbinál több, 26 millió adag oltással készülnek az ugyancsak légzőszervi megbetegedést okozó szezonális influenzavírus elleni védekezésre Németországban - jelentették be szerdán Berlinben.
Bejelentette a koronavírus elleni második orosz vakcina bejegyzését Vlagyimir Putyin orosz elnök a szerdai, a Rosszija 24 hírtelevízió által közvetített online kormányülésen.
Elfogadta egy zalaegerszegi és egy nyíregyházi frekvencia pályázati felhívását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa e heti ülésén, és részletfizetési kérelmeket, valamint egy névváltoztatást is engedélyezett. A testület több állampolgári bejelentés alapján is vizsgált rádió-, illetve tévéműsorokat.
A lakás-takarékpénztári támogatások megszüntetése után két évvel felfüggeszti értékesítési tevékenységét ezen a piacon az Erste Lakástakarék - tájékoztatta a Bankmonitor.hu a Pénzcentrumot. Az Ersténél megerősítették a hírt
Romániában szerdán először haladta meg a négyezret az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, a román kormány pedig október 15-től kezdődően újabb harminc napra meghosszabbította a járvány miatt május közepén elrendelt veszélyhelyzetet.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megtiltotta a Gold Power férfiaknak ajánlott étrend-kiegészítő forgalmazását gyógyszer-hatóanyag tartalom miatt - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
Donald Trump amerikai elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden külön-külön jelentkezik be televíziós stúdióbeszélgetésekbe csütörtökön - jelentette be szerdán az NBC és az ABC televízió.
Nincs túl jó hangulat a tőzsdéken, az amerikai gyorsjelentési szezon eddig vegyes eredményeket hozott. A bankok egy része a vártnál jobb, más része rosszabb számokat produkált. Európában újabb korlátozásokra készülnek, Franciaországban ma este beszél erről az elnök. A BUX index ugyan emelkedett, de a forint ismét gyengült Budapesten. Egy alapkezelő
A kedd este benyújtott adótörvények kitérnek arra is, hogy a dohánytermékek jövedéki adóját jövőre két alkalommal is emelni fogják, ez pedig a cigaretta árát is jócskán meg fogja dobni.
Túllépte a hétezret Olaszországban az egy nap alatt diagnosztizált fertőzöttek száma, ami az eddigi legmagasabbnak számít azóta, hogy a február 20-án megkezdődött a járvány terjedése az országban is. A leggyorsabban Milánóban emelkedett az esetszám az egészségügyi tárca szerda esti adatai szerint.
Fel kell készülni arra, hogy a Covid-járvány lecsengése után a Balaton régió lakossága nőni fog a következő tíz évben - mondta Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségnek (TÖOSZ) elnöke egy balatoni online konferencián szerdán.
Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán, a befektetők egyre inkább aggódnak a koronavírus-járvány második hullámának várható következményei miatt.
A Virtuális Erőmű Program (VEP) szakértői szerint a 2030-as magyar klímacélok teljesítéséhez elengedhetetlen a korszerűtlen lakóingatlanok energetikai modernizálása; a program célja, hogy 2021 és 2030 között egymillió lakossági ingatlan épületenergetikai fejlesztése valósulhasson meg.
A metánkibocsátás csökkentésére irányuló uniós stratégiát fogadott el az Európai Bizottság annak érdekében, hogy az Európai Unió 2030-ra elérje éghajlat-politikai célkitűzéseit, és hogy Európa 2050-re klímasemleges kontinenssé váljon - közölte az uniós bizottság szerdán.
Az Európai Bizottság épületkorszerűsítési stratégiát tett közzé, mely az épületek energiahatékonyságát kívánja javítani az üvegházhatásúgáz-kibocsátások csökkentéséért és az energiaszegénység mérsékléséért - közölte a bizottság szerdán.
A november 3-ai választás tétje az, hogy folytatódik-e az amerikai álom, vagy beköszönt a szocialista rémálom - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban, azon a videokonferencián, amelyet a Milken Intézet szervezett amerikai közgazdászoknak.
Október 19-től Mesics Olívia lesz a szentgotthárdi Opel motorgyár igazgatója, elődje Gregorz Buchal csaknem ötéves megbízatását követően visszatér Lengyelországba, ahol egy új projekt vezetője lesz a PSA csoporton belül - közölte az MTI-vel a motorgyár szóvivője szerdán.
Romániában szerdán először haladta meg a négyezret az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, a román kormány pedig október 15-től kezdődően újabb harminc napra meghosszabbította a járvány miatt május közepén elrendelt veszélyhelyzetet.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) a fenntarthatóság, és annak előmozdítása érdekében közös kutatás-fejlesztési és innovációs (K+F+I) programok és projektek megvalósítására.
Nem zárnak be egy postahivatalt sem, a csomagküldési rendszer fejlesztésétől vár hosszú távú hasznot a Magyar Posta, de összeköltözne más szolgáltatókkal is - mondta Schamschula György, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója a Népszava
A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója szerdán arra figyelmeztetett, hogy súlyos következményekkel járhat a világgazdaságra nézve a koronavírus-járvány megfékezését és a gazdasági következmények enyhítését célzó kiadások túl korai leállítása.
Felerősítette az elektronikus fizetés iránti igényt a járványügyi helyzet, de csak hosszabb távon derül majd ki, hogy a növekedés mekkora része lesz tartós - összegezte a Magyar Nemzeti Bank (MBN) szerdán közzétett tanulmányában, amely a koronavírus-járvány elektronikus pénzforgalomra gyakorolt első félévi hatását elemzi.
A Telekomnál elérhető lesz az új iPhone 12 sorozat minden tagja, köztük az iPhone 12 Pro, az iPhone 12 Pro Max, az iPhone 12 és az iPhone 12 mini, párosulva a gigaerős 5G élménnyel - tájékoztatta a Társaság a ProfitLine.hu oldalt. Mennyi lesz az iPhone 12 és iPhone 12 Pro ára?
A koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére újabb szigorításokat vezet be Szlovénia, hétfőtől az egész ország területén 5. osztálytól fölfelé az általános iskolák és a középiskolák is digitális oktatásra állnak át - jelentette be Janez Jansa kormányfő szerdán késő este, a kabinet ülése után.
A következő hetekben Budapesten és a környékén is elérhető lesz a Vodafone kereskedelmi 5G hálózata mintegy 200 új bázisállomás bekapcsolásával; a szolgáltató saját frekvenciakészletéből 40 Megahertzet (MHz) biztosít a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) épülő, kísérleti 5G hálózat és laboratórium létrehozásához - jelentették be
Szerdától péntekig tartja a Digitális jólét program a harmadik Digitális Oktatási Konferencia és Kiállítás (Dokk) elnevezésű rendezvényét, a koronavírus-járvány miatt a résztvevők idén rendhagyó módon online követhetik az eseményt.