2021. október 15. péntek

okt. 15
13:39
Ismét drágább lesz autózni (TőzsdeFórum)
Több energiaforrás árfolyama is elképesztő ütemű növekedést diktál
okt. 15
13:39
Elindult a V4 Startup Force őszi szemesztere (MMonline)
A Design Terminal startup ösztöndíjprogramjának aktuális szemeszterében négy csapatnak van lehetősége nagyvállalatokkal üzleti kapcsolatot építeni, ezáltal pedig a visegrádi országok felé terjeszkedni vállalkozásukkal. A virtuális valóság segíthet a stroke-on átesett emberek rehabilitációjában. Otthon és az irodában is érdemes vizsgálni a levegőben
okt. 15
13:39
Októberben kezdődik a tejtermelést segítő támogatások kifizetése (Demokrata)
Az Agrárminisztérium intézkedett a 30 milliárd forint mielőbbi kifizetése érdekében.
okt. 15
13:39
Elindult a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése, 85 százalékban kínai hitelből (Növekedés)
A hazai közlekedésfejlesztési erőfeszítések középpontjában a következő 10-15 évben egyértelműen a vasút áll, ezen belül pedig az egyik legfontosabb beruházás a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése és kapacitásbővítése - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken Kiskunhalason, a fejlesztés alapkőletételén.
okt. 15
13:39
A korábbi Öko-nyertesek is több pénzt kapnak (Mezőhír)
Nemcsak a most pályázók járnak jól, a még futó Öko-programba is több pénz folyik.
okt. 15
13:41
Jó üzlet lehet a természettől tanulni (vg.hu)
A környezettudatosság mára a befektetők körében is az egyik legmeghatározóbb szempont lett.
okt. 15
13:45
Meredeken csökkent az euróövezet külkereskedelmi többlete (vg.hu)
A vártnál sokkal kisebb áruforgalmi többletet ért el augusztusban az euróövezet.
okt. 15
13:48
Energiaválság Magyarországon: megvizsgálja a kormány, hogy mit tehet az ipari fogyasztók rezsijével (Portfolio)
Azzal, hogy a kormány friss döntése miatt közel ötödével mérsékli a stratégiai gázkészlet mértékét, arányaiban csökken az ipari fogyasztók áramdíjában a gázkészletezés díja is, de ezen felül is megvizsgálja a kormány, hogy mi a mozgástere a magánszektor által fizetett tarifaelemek terén – mondta el a Portfolio kérdésére Steiner Attila egy pénteki s
okt. 15
13:48
Mi folyik a magyar autópiacon? A chiphiány mellett erre kevesen számítottak (Pénzcentrum)
Kiemelkedően jól teljesített az egyik kereskedő értékesítése az év első három negyedévében, a tavaly lezárt tranzakciók mellett az organikus növekedésnek is köszönhetően. A Nagykereskedelmi üzletág az év első felében tapasztalt növekedési ütemnél is gyorsabban bővült, melyben több mint négyszer annyi, míg a Kiskereskedelmi üzletágban majdnem hároms
okt. 15
13:48
Mentőöv a tejtermelőknek: napokon belül pénzhez juthatnak (Agroinform)
Októberben megkezdődik a tejtermelést segítő támogatások kifizetése.
okt. 15
13:57
Közintézmények fizették a kínai bitcoinbányászok villanyszámláját (vg.hu)
A bitcoinbányászat rendkívül sok áramot használ, de ez nem probléma, ha más fizeti a számlákat.
okt. 15
13:57
Már okosmobillal tervezik a divatmárkák árucikkeit (MMonline)
A technológia fejlődése az élet minden területére, így a kreatív iparágakra és a divatra is hatással van. A tű és a szövőszék feltalálásától hosszú út vezetett a 3D nyomtatással alkotott kreációkig, a jelentős fejlesztések pedig minden alkalommal új stílusokat is hoztak magukkal. A Samsung magyar tervezőkkel közösen létrehozott Z Style kollekciója
okt. 15
13:57
Rendkívüli közgyűlést tartott az OTP (Növekedés)
Az OTP több mint tíz százalékkal növelte a hitelkihelyezéseit, kimagasló eredményt ért el az NHP Hajrá és a Babaváró hitelek piacán. A hitelmoratórium lejárása után nem számítanak jelentős kockázatokra - hangzott el az OTP mai rendkívüli közgyűlésén.
okt. 15
13:59
Megbénulhat Olaszország az új vírusszabályok elleni tüntetésektől (vg.hu)
Tüntetések és blokádok fogadták a kötelező védettségi igazolás mai bevezetését.
okt. 15
14:00
Letették a Budapest-Belgrád vasútprojekt alapkövét (Menedzsment Fórum)
Indulhat a 750 milliárd forintos korszerűsítés.
okt. 15
14:06
Új felsővezetők a Magyar Bankholdingnál (Behaviour)
A bankcsoporthoz Pecsenye Roland digitalizációért és operációért felelős vezérigazgató-helyettesként, Kutas István pedig kommunikációs vezetőként csatlakozik.    Október 1-jén csatlakozott Pecsenye Roland a Magyar Bankholding Zrt.-hez. A szakember digitalizációért és operációért felelős vezérigazgató-helyettesi pozícióban fogja segíteni Dr. Vinnai
okt. 15
14:06
Népszámlálás kezdődött Oroszországban (ProfitLine)
Oroszországban pénteken népszámlálás kezdődött, az eljárás az ország területének nagy részén egy hónapig, november 14-ig, a nehezen megközelíthető, távoli régiókban pedig december 20-ig tart majd.
okt. 15
14:09
A lakosok 99 százaléka kapott már legalább egy adag oltást Ausztrália fővárosában (vg.hu)
A teljesen beoltottak aránya pedig 76 százalék.
okt. 15
14:12
Magyarországon is hódít az új slágerbefektetés: tényleg akkorát lehet vele kaszálni? (Pénzcentrum)
Egyre többen fektetnek ESG-típusú vállalatokba. A szakértő szerint a legegyszerűbb megközelítés azt számba venni, hogy a cégek mennyire szavatolják a fékek és ellensúlyok rendszerét, mennyire elszámoltatható a cégvezetés, illetve mennyit tesznek a korrupció megfékezése ellen.
okt. 15
14:12
Traktor ütközött mozdonnyal (Agroinform)
Nemesapátinál történt a baleset.
okt. 15
14:15
Újabb lélektani szintet lépett át a befektetési alapokban kezelt vagyon (vg.hu)
Szeptemberben újabb 144 milliárd forinttal gyarapodott a portfóliómenedzsereknél kezelt állomány.
okt. 15
14:18
A dubaji pénzügyi szolgáltatások hatóságának igazgatója csatlakozott a Binance-hez (Kripto Akadémia)
A Binance nagy irányváltása óta megötszöröződött a nemzetközi szabályozásokkal foglalkozó munkatársak száma. Legutóbb olyan szakemberek csatlakoztak a legnagyobb kriptotőzsdéhez, mint az amerikai Kincstár bűnűgyi nyomozója vagy az amerikai adóhivatal különleges ügynökei. A tőzsde legújabb munkatársa Mark McGinness, aki eddig a…
okt. 15
14:18
Ismerd meg a smaragdfát! Csodálatos, amit tud! (Agroinform)
A smaragdfa jóval több szén-dioxidot köt meg, és sokkal több oxigént tud előállítani, mint más fafajták. Ezen kívül pedig még számtalan pozitív tulajdonsága van.
okt. 15
14:21
Újabb lélektani szintet lépett át a befektetési alapokban kezelt vagyon (vg.hu)
Újabb erős hónapot tudhat maga mögött a magyar alapkezelői szektor.
okt. 15
14:21
Egyre egészségesebbek a Lidl saját márkás termékei (MMonline)
A Lidl Magyarország felelős vállalatként a magyar vásárlók egészséges táplálkozásának támogatása céljából három évvel ezelőtt indította el só- és cukoroptimalizálási programját, mely során célul tűzte ki, hogy saját márkás termékeiben 2025-ig átlagosan 20 százalékkal csökkenti a hozzáadott só- és cukortartalmat. A vállalat azóta számos termék eseté
okt. 15
14:21
Szijjártó: a gyógyszeriparnak hatalmas szerepe van a magyar gazdaság dimenzióváltásában (Növekedés)
A magyar gazdaság dimenzióváltása nem lassult le, még fel is gyorsult a koronavírus-járvány alatt, amiben a gyógyszeriparnak hatalmas szerepe volt - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca szerint pénteken Körmenden.
okt. 15
14:24
A bányászok nem adnak el (Kripto Akadémia)
Még egy bullish érv az árfolyam növekedéshez A CryptoQuant vezérigazgatója, Ki Young Ju tweetje szerint a kriptobányászok a “bika oldalon” maradnak még a Kínában történt bányászati szigorítások ellenére is. A szolgáltatott on-chain adatok szerint számos bányász fokozatosan ugyan, de talpra…
okt. 15
14:27
A lakosok 99 százalékát már beoltották az ausztrál fővárosban (vg.hu)
A mindkét dózist megkapók aránya pedig 76 százalék.
okt. 15
14:27
Két új üzemet adott át az Egis Gyógyszergyár Zrt. Körmenden (Demokrata)
A gyógyszeriparnak hatalmas szerepe van a gazdaság dimenzióváltásában – jelentette ki Szijjártó Péter.
okt. 15
14:27
Munkavállalói résztulajdonosi program indul az OTP Banknál (Növekedés)
Az OTP Bank rendkívüli közgyűlésén döntött munkavállalói résztulajdonosi program létrehozásáról és támogatásáról - mondta Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója pénteken Budapesten, a közgyűlést követő sajtótájékoztatón.
okt. 15
14:29
Jön Magyarország eddigi legnagyobb klímavédelmi pályázati programja (vg.hu)
Az európai rezsiválság idején Budapesten a legalacsonyabb a gáz és a villamos energia ára az uniós fővárosok közül. Közel 35 ezer háztartás részesülhet a támogatásból.
okt. 15
14:30
Újra 360 fölé gyengült a forint- Ennyi volt a nagy erősödés? (Portfolio)
Már csütörtökön érezhetően erősödött a forint, de egyelőre korai lenne kijelenteni, hogy megszabadult a 360-as lélektani szinttől. Azonban ha innen pénteken tovább tud kapaszkodni a magyar deviza, akkor akár hosszabb távon is fellélegezhetünk.
okt. 15
14:32
Ijesztően romlik a magyar járványhelyzet - Mit mond most a szakértő? (Portfolio)
Egyre rosszabb járványadatok érkeznek Magyarországon, menthetetlenül utolért minket is a koronavírus-járvány negyedik hulláma. Az előző hullámokhoz hasonló lezárásokra egyelőre nincs példa, de egyre több szakértő hívja fel a figyelmet a maszkviselés fontosságára, különösen zárt térben, illetve a vakcinák beadására, amivel elkerülhetők a súlyosabb e
okt. 15
14:36
Hiánnyal zárt a fizetési mérleg (ProfitLine)
Augusztusban 1,035 milliárd euró deficittel zárt a folyó fizetési mérleg a júliusi 267 millió és az első félévi 598 millió euró hiányt követően - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett előzetes havi adataiból.
okt. 15
14:36
Rendkívüli közgyűlést tartott a BÉT (TőzsdeFórum)
A részvényesek támogatásával folytatódhat a stratégia megvalósítása.
okt. 15
14:38
Munkavállalói résztulajdonosi program indul az OTP Banknál (TőzsdeFórum)
Az OTP Bank rendkívüli közgyűlésén döntött munkavállalói résztulajdonosi program létrehozásáról és támogatásáról - mondta Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója pénteken Budapesten, a közgyűlést követő sajtótájékoztatón.
okt. 15
14:39
Elindult az arcfelismerő beléptető rendszer a moszkvai metró összes állomásán (vg.hu)
A tervek szerint a rendszerhez a későbbiekben csatlakoztatni fogják az orosz főváros felszíni vasúti és egyéb tömegközlekedését is.
okt. 15
14:39
Romániában 2,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés az első nyolc hónapban (Növekedés)
Romániában a nyers adatok szerint 2,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
okt. 15
14:40
Tovább drágul az orosz kőolajexport vámja (TőzsdeFórum)
Az orosz kőolajexport vámja 8,4 dollárral nő novembertől.
okt. 15
14:41
Szeptemberben gyorsult a forgalomba helyezett új autók számának csökkenése az EU-ban (Növekedés)
Szeptemberben már a harmadik egymást követő hónapban csökkent éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban.
okt. 15
14:42
Több mint 5 milliárd forinttal szállt be a Széchenyi Alapok a Euroventures alapjába (Portfolio)
A Széchenyi Alapok 5,6 milliárd forintot fektetett az egyik legeredményesebb hazai kockázati tőkebefektető, a Euroventures legújabb, immár ötödik alapjába, jelentette be Varga Mihály, pénzügyminiszter. Ezzel a Pénzügyminisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó alapkezelő lett az alap legnagyobb befektetője. A forrásokat innovatív, nagy növek
okt. 15
14:42
Próbál magához térni a Facebook (TőzsdeFórum)
NAPI Az előző hetekben tapasztalható zuhanás után próbál magához térni a részvény árfolyama, egyelőre közepes sikerrel. Az EMA(50)-es mozgóátlag ellenállása messze van, egyelőre a 340.00 dolláron húzódó lokális szintet kellene áttörnie a részvénynek. Nem biztató, hogy a techrészvények jelentős emelkedése sem tudta kilendíteni az apátiából a papírt,
okt. 15
14:43
Szeptemberben 2 százalékkal nőtt a befektetési alapok vagyona (Növekedés)
Szeptemberben 2 százalékkal, 144 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így a hónap végén 7532 milliárd forintot kezeltek a Bamosz-tagok - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) pénteken az MTI-vel.
okt. 15
14:44
Új kriptoszabályozást sürgetnek Amerikában, forronganak a kriptósok (Portfolio)
A Coinbase a digitális pénzkeszközök piacának egységes felülvizsgálatát követeli és azzal érvel, hogy a jelenlegi szabályozás nem elég következetes és a majdnem száz éves törvények nem tudják hatékonyan szabályozni a kriptopiacot.
okt. 15
14:44
Felpattanhatnak az Apple részvények (TőzsdeFórum)
NAPI Hektikus napokat zárt az Apple részvényeinek árfolyam az utóbbi időszakban, most azonban úgy tűnik, hogy irányt találhatott a papír. Az EMA(50)-es mozgóátlag támaszának segítségével pattanhat fel a grafikon, kialakítva egy torz duplaaljat. Ha a mai kereskedés során érkezik egy megerősítés, akkor a következő napok szólhatnak a bikáról. Támasz:
okt. 15
14:45
Megalapozott volt a rezsicsökkentésről szóló döntés (Demokrata)
Európa hosszú ideje nem tapasztalt, magas energiaárakkal szembesül – mondta Steiner Attila.
okt. 15
14:45
A vártnál kisebb áruforgalmi többletet ért el augusztusban az euróövezet (Növekedés)
A vártnál kisebb áruforgalmi többletet ért el augusztusban az euróövezet az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki jelentése alapján.
okt. 15
14:46
Szárnyalt a Goldman Sachs a negyedévben, emelkedik az árfolyam (Portfolio)
Közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését a Goldman Sachs, az amerikai nagybank bevétele 13,61 milliárd dollár lett, egy részvényre jutó eredménye pedig 14,93 dollár, mindkét soron az elemzői várakozáson felül teljesített a bank a negyedévben. A bank részvényeinek árfolyama 2 százalékos emelkedést mutat a tőzsdenyitás előtti keresskedésben.
okt. 15
14:46
Emelkedés várható a Google részvényeiben (TőzsdeFórum)
NAPI Felfelé tartó gappel nyitott a Google árfolyama a tegnapi napon, ezzel a középső Bollinger-szalag ellenállását is átugrotta a grafikon. Nem lenne meglepő, ha ez annak lenne a jele, hogy a papír folytatja a stabil emelkedést, amelynek fő támasza a középső Bollinger-szalag, és bár ehhez még kell a megerősítés, jók erre az esélyek. Támasz: középs
okt. 15
14:48
Nagyon sok a jó magyar ötlet, de van még hová fejlődni a szellemitulajdon-stratégiát tekintve (Portfolio)
Nézőpontváltásra van szükség Magyarországon – mondta Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Hivatalának elnöke a hivatal sajtóreggelijén. A magyar vállalkozások mindössze 3 százaléka rendelkezik oltalommal, ez nagyon kevés. Pedig számtalan jó ötlet van, de a magyar megoldások sokszor nem hasznosulnak üzleti előnyként. Lehet és nem is nehéz ezen változta

Keresés