2021. október 15. péntek

okt. 15
14:48
Kisebb ütemű emelkedés várható az Amazon árfolyamában (TőzsdeFórum)
NAPI Hasonló karakterisztikájú az Amazon grafikonja, mint az Apple-é, de ennek ellenére sincsen olyan jó helyzetben a papír, mert a középső Bollinger-szalag erős visszatérítő erő lehet. Áttörés esetén is ott van még az EMA(50)-es mozgóátlag, így bár emelkedést várnék, nem olyan ütemben, ahogy azt a tegnapi felfelé tartó gap indokolná. Támasz: 3200.
okt. 15
14:51
Idén többet költöttünk okosmobilokra (MMonline)
Augusztus-szeptember időszakban az okostelefonokra költött összeg megduplázódott a tavalyi év azonos időszakához képest – számol be a MediaMarkt műszaki áruházlánc – a vásárlási láz október elejére sem csillapodott. Úgy látszik, egy-egy kiszemelt telefon már túl fontos a vevők számára ahhoz, hogy megvásárlásukkal a Black Friday ajánlatokig várjanak
okt. 15
14:51
Varga Mihály: újabb tőkebefektetéssel támogatja a kormány a hazai startup cégeket (Növekedés)
A kormány újabb tőkebefektetéssel támogatja a növekedési szakaszban lévő hazai startup cégeket, a Széchenyi Alapokon keresztül 5,6 milliárd forintot fektetnek be az egyik legsikeresebb hazai kockázati tőkebefektető, a Euroventures legújabb alapjába - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
okt. 15
14:53
Szijjártó: a magyar tulajdonban lévő, vidéki kisvállalkozások adják a nemzetgazdaság lelkét (Növekedés)
A családi tulajdonban lévő, vidéki kisvállalkozások rendkívül megerősödtek az elmúlt tizenegy évben, így a koronavírus-járvány időszaka alatt is képesek voltak fejleszteni, a leépítések és a bezárások helyett - jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Pápán.
okt. 15
14:54
Nem állnak le az amerikaiak a vásárlással (Portfolio)
Nőtt a boltok forgalma szeptemberben, holott az elemzők csökkenésre számítottak - derül ki a friss közlésből.
okt. 15
15:00
Hamis védettségi igazolványok készítőit fogták el (Portfolio)
Hamis védettségi igazolványok készítőit fogta el a rendőrség Győr-Ménfőcsanakon - tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
okt. 15
15:02
Kiderült: hétfőn reggel jön a nagy bejelentés a 3-11 milliós támogatást kínáló lakossági napelemes pályázatról (Portfolio)
Hétfőn reggel 8-kor mutatja be az Innovációs és Technológiai Minisztérium a 3-11,5 milliós vissza nem térítendő támogatást kínáló lakossági napelemes és elektrifikációs uniós pályázat szabályrendszerét – jelezte egy más témában tartott péntek délutáni sajtóeseményen Steiner Attila, a tárca illetékes államtitkára. Az eseményről a Portfolio élőben tu
okt. 15
15:03
Arcukkal is fizethetnek az oroszok a moszkvai metrókon (vg.hu)
Elindult az arcfelismerő beléptető rendszer a moszkvai metró összes állomásán.
okt. 15
15:05
Meglepetést okozott az új amerikai adat (vg.hu)
Lassul, de stabilan nő a kiskereskedelmi forgalom.
okt. 15
15:07
Nemzetközi véleményvezérek lepik el Magyarország legjobban várt divateseményét (vg.hu)
A Bálna Budapest épületében több mint 30 divatmárka alkotásait ismerhetik meg a látogatók.
okt. 15
15:09
Gyarapodtak a Pallas Athéné Alapítvány befektetései (vg.hu)
A Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítvány eredményesen zárta 2021 második negyedévét.
okt. 15
15:09
A szétrobbanás szélére került Bosznia, a szemek Brüsszelen (vg.hu)
Egyesek szerint a 2022-es választásokra készülve izzott fel a levegő, mindenesetre rég volt ilyen forró a helyzet.
okt. 15
15:12
A vártnál kisebb áruforgalmi többletet ért el az euróövezet (ProfitLine)
A vártnál kisebb áruforgalmi többletet ért el augusztusban az euróövezet az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki jelentése alapján.
okt. 15
15:12
Lassan kúsznak felfelé az állampapír-hozamok (Portfolio)
Az Államadósság Kezelő Központ közzétette a mai állampapírpiaci referenciahozamait. Ez alapján elmondható, hogy az előző naphoz képest nem sokat mozdultak az állampapírpiaci hozamok a mai kereskedésben. Ugyanakkor az apró elmozdulások a hosszabb lejáratokon összességében egy irányba mutatnak: felfelé.
okt. 15
15:14
Eladtak egy apartmanhotelt a Corvin-negyedben (Portfolio)
Egy működő apartmanhotel, az Escala Hotel & Suits értékesítésében segítette az eladót a JLL Magyarország. A Corvin-negyedben lévő 50 apartmanos szálló tranzakciójára augusztusban került sor - derül ki a tanácsadó LinkedIn posztjából.
okt. 15
15:15
Tovább erősíti télisport-kínálatát a Discovery Sports (MMonline)
A Discovery Sports ötven országra kötött hosszú távú megállapodást a Nemzetközi Síszövetség eseményeinek közvetítésére. A sportág rajongói élő és on-demand közvetítéseken keresztül láthatják a sí világkupákat, az alpesi és északi sívilágbajnokságokat, illetve snowboard, freestyle és freeski világbajnoki futamokat. A megállapodás értelmében több min
okt. 15
15:16
Tovább vette magát a PannErgy (Portfolio)
3500 darab saját részvényt vásárolt a PannErgy 2021. október 8-án a Budapesti Értéktőzsdén – tette közzé a cég.
okt. 15
15:18
Enyhítenek az USA-ba való beutazási korlátozásokon (Portfolio)
A Fehér Ház ma jelenti be, hogy enyhít az Egyesült Államokba történő beutazási korlátozásokon, írja a Reuters.
okt. 15
15:21
Kiugró profitot jelentett a Goldman Sachs (vg.hu)
Az egy részvényre jutó nyereség közel másfélszerese a várakozásnak a harmadik negyedévben.
okt. 15
15:24
Szigorítás a maszkviselésben: ezt kéri a főváros (Piac és Profit)
A maszkviselés visszaszigorítását kéri a kormánytól a fővárosi önkormányzat. Ha ez nem lehetséges, akkor szeretnék, ha a kormány felhatalmazná a helyi önkormányzatokat arra, hogy saját rendeletben szigoríthassanak.
okt. 15
15:24
Itt az újabb bizonyíték, hogy nagy átalakulásban van a magyar egészségügy (Portfolio)
Megváltozott az egészségügy Magyarországon, a hálapénz kivezetésének és az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetésének köszönhetően. A szereplők alkalmazkodnak, így a betegek is, és még többen keresik fel a magánklinikákat - hangzott el a Dr. Rose pénteki sajtóbeszélgetésén. A Budapest belvárosában működő intézmény 30%-os növekedést tud felmut
okt. 15
15:27
Balesetben meghalt az M80-as építésén dolgozó három szakember (vg.hu)
Egy autó hajtott a vasúti átjáróban az érkező vonat elé.
okt. 15
15:33
Miért képes ennyire szárnyalni a Mol? (TőzsdeFórum)
Bőven volt ok a kitörésre - minden jól összejött most a Mol számára.
okt. 15
15:36
Újra kötelező lehet a maszkviselés (ProfitLine)
A fővárosi önkormányzat a maszkviselés szigorítását kezdeményezi a kormánynál az új igazolt koronavírusos megbetegedések növekvő száma miatt - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
okt. 15
15:36
Az élhetőbb bolygóért ötletelnek startupok (Portfolio)
A Kék Bolygó Alapítvány és a Design Terminal ismét összefogott, hogy startupokkal és nagyvállalatokkal karöltve tegyen lépéseket az élhetőbb bolygóért. A tavalyi, nagysikerű, globális vízválság problémájára megoldásokat hozó Aquathon innovációs ötletverseny után a Planet Bootcamp a körforgásos gazdaság kihívásaira keresi a legjobb válaszokat.
okt. 15
15:39
Új üzemeket adott át az Egis Körmenden (vg.hu)
A projekt hétmilliárd forintból valósult meg.
okt. 15
15:42
Magyar fintech cég lett piacvezető Romániában (Portfolio)
A 2015-ben alapított Festipay Magyarország után a román fesztiválpiacon is vezető pozíciót szerzett. A magyar fintech cég idén már minden jelentős romániai fesztiválon jelen volt a szolgáltatásaival, készpénzmentes fizetést, integrált rendezvénybeléptetést biztosított a legkorszerűbb eszközökkel.
okt. 15
15:42
Óriási változás közeleg a vendéglátóhelyeken: a vendégeknek is tudnia kell (Pénzcentrum)
Az változás által érintett vállalkozásoknak november elsejétől él a regisztrációs, 2022 júliusától pedig pedig az adatszolgáltatási kötelezettségük.
okt. 15
15:42
Fejlődő agrárium: sok pályázat, több támogatás, magasabb profit (Agroinform)
Gyümölcsöző időszaknak néznek elébe a mezőgazdasági mikro-, kis- és középvállalkozások a K&H Bank meglátása szerint.
okt. 15
15:45
Kezdetét vehetik a német koalíciós tárgyalások (vg.hu)
Megállapodásra jutottak a szociáldemokraták, a Zöldek és a liberálisok vezetői.
okt. 15
15:47
Lefoglalt fegyverekből készült játszótér a gyerekeknek (vg.hu)
Több mint 5000 lőfegyvert olvasztottak be.
okt. 15
15:48
Dupla öröm: Tóth Vera párja panzióra és kisboltra is közpénzt kapott a kormánytól (Menedzsment Fórum)
Elég színes a kép, hogy kik nyithatnak falusi kisboltot kormányzati támogatásból: palkonyai panziós, veszprémi autókereskedő, jól menő győri tervezőiroda és a somogybabodi önkormányzat cége. Átnéztük a nyertesek listáját.
okt. 15
15:48
Nőtt az MNB Alapítvány vagyona (Portfolio)
A Pallas Athéné Alapítvány - korábbi nevén MNB Alapítvány - 2021 harmadik negyedévét is eredményesen zárta. Az Optima Befektetési Zrt., mint az alapítványi vagyon kezelője, 191 millió forinttal gyarapította az alapítványi összvagyont, így az a harmadik negyedév végén összesen 280,3 milliárd forintot tett ki.
okt. 15
15:51
Zöldben startolt New York (vg.hu)
Az olaj ára emelkedett, az aranyé viszont esett.
okt. 15
15:51
A BMW-vel zöldül a Coldplay világkörüli turnéja (MMonline)
A BMW és a Coldplay együttműködése új szintre lép: miután a BMW iX és a BMW i4 az együttes vadonatúj, Higher Power című slágerének ütemére ünnepelte világpremierjét, majd a Müncheni Nemzetközi Autószalonon a Coldplay JOYTOPIA virtuális színpadán is fellépett, a bajor prémiumgyártó most a világ első, akkumulátorokról táplált színpad-energiaellátási
okt. 15
15:51
Rendkívüli közgyűlést tartott a BÉT – a részvényesek támogatásával folytatódhat a stratégia megvalósítása (Növekedés)
A közgyűlés a hatáskörébe tartozó napirendi pontok esetén jóváhagyólag határozott, továbbá megerősítette az Igazgatóság által közgyűlési jogkörben a járványügyi veszélyhelyzetre vonatkozó szabályozás alapján korábban meghozott döntéseket is.
okt. 15
15:54
Mennyi új autó került az utakra? Itt vannak a számok (Piac és Profit)
Szeptemberben már a harmadik egymást követő hónapban csökkent éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban.
okt. 15
15:54
Egy lépéssel közelebb került a Hell Energy kötvénye az Xbond piachoz (Portfolio)
Jóváhagyta a BÉT a Hell Energy által készített információs dokumentumot a vállalat által kibocsátott kötvények regisztrációjához az XBond elnevezésű multilaterális kereskedési rendszerbe – tette közzé a vállalat.
okt. 15
15:57
Leállhat hétfőn Hollywood (vg.hu)
Az amerikai álomgyár számos embert inkább rémálomhoz hasonlító körülmények között foglalkoztat.
okt. 15
16:06
Nőtt a román építőipari termelés (ProfitLine)
Romániában a nyers adatok szerint 2,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
okt. 15
16:06
Összesen több mint 8 milliárd forint értékben adott hitelt egy hazai ingatlanos cégnek a Takarékbank (Portfolio)
Két részletben, összesen több mint 8,3 milliárd forintos hitelszerződést kötött a SkyGreen Buildings Kft. és a Takarékbank - szerepel a BÉT közleményében.
okt. 15
16:09
Tulajdonossá válhatnak az OTP-s munkavállalók (vg.hu)
A kínai terjeszkedés is a menedzsment asztalán van.
okt. 15
16:18
Bingó! A génmódosított padlizsán főnyeremény a termesztőknek (Agroinform)
A legelső engedélyezett génmódosított növény Ázsiában óriási sikereket hozott.
okt. 15
16:21
Veszélyben a paradicsom és a paprika: lépett az Európai Bizottság (vg.hu)
Az EB szigorította a paradicsomot és a paprikát károsító barna termés-ráncosodás vírussal kapcsolatos intézkedéseket.
okt. 15
16:24
60 ezer dollár fölött a bitcoin (Portfolio)
Átlépte a 60 ezer dollárt a mai kereskedésben a bitcoin árfolyama, jelenleg 4 százalékos pluszban áll a világ legnagyobb kriptovalutája és egyre közelebb kerül az áprilisi rekordszinthez. Ma arra emelkedik a bitcoin, hogy a befektetők egyre biztosabbak abban, hogy az amerikai szabályozó hatóságok hamarosan jóváhagyják az első amerikai bitcoin ETF-e
okt. 15
16:30
Tovább gazdagodtak a befeketési alapok (TőzsdeFórum)
Szeptemberben 2 százalékkal nőtt a befektetési alapok vagyona.
okt. 15
16:32
Nem várt irányba billent az euróövezet mérlege (TőzsdeFórum)
A vártnál kisebb áruforgalmi többletet ért el augusztusban az euróövezet.
okt. 15
16:33
Veszélyben a paradicsom és a paprika: lépett az unió (vg.hu)
Az EB szigorította a paradicsomot és a paprikát károsító barna termésráncosodás-vírussal kapcsolatos intézkedéseket.
okt. 15
16:33
Mi lesz az államháztartási hiánnyal? Tényleg akkora baj, ha magas? (Növekedés)
A központi költségvetés adóssága augusztus végén 37 743 milliárd forintra emelkedett. Az 59. Közgazdász-vándorgyűlés államháztartási szekcióján a résztvevők abban egyetértettek, hogy a következő időszakban a hiány csökkentésén kell dolgozni.
okt. 15
16:34
Tovább zuhant az autók iránti kereslet (TőzsdeFórum)
Szeptemberben már a harmadik egymást követő hónapban csökkent éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban.

Keresés