2021. október 17. vasárnap

okt. 17
18:03
A krónikus betegségek fajtái: Mennyi krónikus betegség adókedvezmény jár utánuk? (Pénzcentrum)
Magyarországon több mint 2,5 millió ember szenved valamilyen krónikus, nem fertőző betegségben, amelyek mind itthon, mind világszinten a vezető halálokok közé tartoznak. Az OECD kutatásai szerint az Európai Unióban évente körülbelül 550.000 dolgozóképes korú ember válik valamilyen krónikus betegség, vagy más nem fertőző betegség áldozatává, illetve
okt. 17
18:03
Érkeznek az eredmények az ellenzéki előválasztásról, egyre nagyobb Márki-Zay előnye (Portfolio)
Az előválasztás 2. fordulója során 662 ezer ember voksolt, a szavazatok számlálása most folyamatban van. Az első részeredmények folyamatosan érkeznek, amelyek alapján Márki-Zay Péter vezet.
okt. 17
18:05
Így csinált százezer dolláros befektetésből hatvannyolc milliót az amerikai foci legenda (Portfolio)
A Gitlab nevű cég, amely programozók és szoftverfejlesztők együttműködését és hatékony munkáját segíti elő, a héten debütált a tőzsdén. Az alig hat éve indult elképesztő sikertörténet mögött egy olyan befektető is megtalálható, akire kevesen gondolnának, mint egy kockázati tőkés archetípusára. Joe Montana, az NFL történetének egyik legsikeresebb já
okt. 17
18:15
Amikor a pénz és a jószándék találkozik: a hazai bankszektor is csak most ismerkedik a legújabb befektetési őrülettel (Portfolio)
Az ESG keretrendszerét már egyre több pénzügyi szereplő kezdi megismerni, lassan, de biztosan terjednek az ESG jelentések a vállalatoknál, és már a befektetési termékek köre is egyre bővülni látszik a hárombetűs szempontoknak megfelelően. Mindeközben máris egy új, szemléletében hasonló, de mégis valamelyest ettől eltérő befektetési stratégia kopog
okt. 17
18:18
Egy motoros mezőgazdasági gépnek csapódott Vas megyében (Agroinform)
A balesetben a motoros életét vesztette.
okt. 17
18:39
Vége az „open space” korszaknak? (KKV Magazin)
Másfél évvel ezelőtt, a Covid-19 hatására olyan helyzet állt elő az iroda design piacon, amire senki nem számított, és amire senki nem volt felkészülve. Beigazolódott: igazuk volt azoknak a szakembereknek, akik évekkel korábban felhívták a figyelmet arra, hogy a nyílt terű irodák már nem működőképesek, az új generációk más igényekkel jelennek meg a
okt. 17
18:42
Szép napos idő, majd újabb lehűlés (Agroinform)
Egész hétre megmutatjuk az időjárás előrejelzést!
okt. 17
19:39
Mi történik, ha elfelejtjük befizetni a kötelező biztosítást? (Növekedés)
A biztosítók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás esetén 60 nap türelmi időt biztosítanak az ügyfélnek. Miután észrevettük, hogy megfeledkeztünk a biztosításunkról, a legfontosabb, hogy kiszámoljuk, pontosan hány nap telt el a díjfizetés esedékessége óta.
okt. 17
20:03
Hatvanéves a Lágymányosi Spari (ProfitLine)
Egykori és jelenlegi versenyzők, edzők, valamint a magyar kajak-kenu sport vezetői ünnepelték megalakulásának 60. évfordulója alkalmából a bajnokok bölcsőjét, vagyis az elsősorban nevelőegyesületként ismert, olimpiai és világbajnokokat útjára indító Lágymányosi Spari Egyesületet (LSE).
okt. 17
20:15
Mennyi a normál vércukorszint? Ezt jelenti a magas és az alacsony vércukorszint (Pénzcentrum)
A népbetegségnek számító cukorbetegség és az azt megelőző, inzulinrezisztencia nevű állapot számtalan magyar életét keseríti meg. Az ilyen betegségek és a diabétesz kialakulására utaló hajlam esetén fontos a vércukorszint mérése, amit elvégeztethetünk a kórházban, vagy otthon, mi magunk is megcsinálhatjuk.
okt. 17
20:33
Eldőlt az ellenzéki előválasztás, Dobrev Klára gratulált Márki-Zay Péternek (Portfolio)
Az előválasztás 2. fordulója során 662 ezer ember voksolt, ahol Márki-Zay Péter nyert. Dobrev Klára gratulált ellenfelének.
okt. 17
20:45
A brit jegybank elnöke szerint fel kell lépni az infláció ellen (Portfolio)
Andrew Bailey, a Bank of England elnöke szerint a brit jegybanknak fel kell lépnie a magas infláció ellen, a kijelentésével pedig a jegybankelnök ráerősített azokra a piaci várakozásokra, amelyek még idén kamatemelést várnak - írja a Financial Times.
okt. 17
22:33
Szappankészítés házilag (Növekedés)
Szeretnéd szappanodat saját magad elkészíteni kizárólag természetes szerek használatával? A Soapcenternek hála most megtudhatod, hogyan hozhatsz létre egyedi, házi készítésű tisztálkodószereket egyszerűen, néhány lépésben.
okt. 17
23:03
Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón! (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 41. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Keresés