Nagyon sok részletben, szabályban módosult az eredetileg társadalmi egyeztetésre kitett változathoz képest a hétfőn megjelent napelemes pályázat végleges szabályrendszere – írja a Portfolio.hu. Ezek alaposan átrendezik azt, hogy ki és milyen ingatlannal tud egyáltalán elindulni a pályázaton.
A Samsung új kezdeményezésében a világ legismertebb filmeseivel működik együtt, hogy kreativitásra és az ötletei megvalósítására ösztönözze a Galaxy felhasználókat. A kampányban elsőként a Büszkeség és balítélet és a Vágy és vezeklés világhírű rendezője, Joe Wright legújabb alkotása mutatkozik be. A Samsunggal közösen készített Hercegnő és Borsorr
Az elmúlt 24 órában 859 új koronavírus-fertőzést regisztráltak, ez 89%-kal magasabb, mint az egy héttel korábbi adat, tehát a járvány továbbra is erősödőben van. Elhunyt 16 beteg.
1 millió 12 ezren már a harmadik oltást is felvették, és 16 elhunytat regisztráltak - derült ki a kedd reggel közölt adatokból. 999 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 144-en vannak lélegeztetőgépen.
Van egy vitánk az Európai Bizottsággal, Magyarország és Lengyelország esetében rengeteg kérdése van a testületnek, vagyis ez a vita tartós lesz – mondta a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján Varga Mihály pénzügyminiszter. A politikus kiemelte, hogy fontos a fokozatosság a költségvetési hiány csökkentésében, az évtized közepére ismét 3
A lengyel alkotmánybíróság nagy port kavart döntéséről vitázik ma az Európai Parlament a lengyel kormányfő részvételével. Mateusz Morawiecki szerint Lengyelország EU-tag marad, de ragaszkodik a szuverenitásához.
Kedd reggel rögtön Varga Mihály pénzügyminiszter előadásával kezdődik a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciája. A tizenegyedik alkalommal megrendezett eseményen immár hagyomány, hogy a magyar gazdaságpolitika irányítói mellett neves hazai és külföldi szakemberek adnak elő a legfontosabb gazdasági témákról. 8
A jelenlegi magas inflációs környezetet elsősorban a kínálati oldal sokkja okozza, amely velünk marad még egy ideig - mondta Giada Giani, a Citi szenior közgazdásza a Portfolio Budapest Economic Forum című konferenciáján. A közgazdász ugyanakkor lát pozitív jeleket a kilábalás szempontjából.
Egy karakter vagy egy ötlet megértéséhez az embereknek legtöbbször többre van szükségük egy egyszerű magyarázatnál. Az emberek képesek együtt érezni másokkal és kapcsolatba lépni az őket meghaladó entitásokkal. Mivel a hanggal közvetítjük az üzenetet, a hangalámondó művész mindent megváltoztathat egy videóban. A videón kívül is kapcsolatba léphetne
A budapesti Pólus Center MediaMarkt áruházában is elérhetővé vált októbertől az RS Bútor számos terméke. A kísérleti jelleggel kialakított hibrid bemutatóteremben együtt kínálják a konyhabútorokat, s az azokba beépíthető, illetve hozzájuk illeszkedő háztartási gépeket, eszközöket. A kiállított konyhabútorok a beépített vagy azokon elhelyezett műsza
Ma tárgyalhatja az Országgyűlés a szövetkezeti hitelintézetek integrációját szabályozó 2013-as törvény módosítását, a kormány javaslata szerint ugyanis a Takarékbank létrejöttének és országos működésének köszönhetően „lebonthatóvá vált a 2013-ban törvényi szabályozással létrehozott atipikus intézményrendszer.” Az Integrációs Szervezet – eddig szava
A beoltottak kevesebb mint 1 százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb - közölte az operatív törzs. Egyre többen vannak kórházban.
Kisebb kilengések mellett jellemzően emelkedést láthattunk tegnap a vezető tengerentúli tőzsdéken, elsősorban új impulzusokra vártak a befektetők a csalódást keltő kínai GDP-adatok után. A mai nap azonban már eseménydúsabb lesz, újra felpörög ugyanis a gyorsjelentési szezon, Európában például a Deutsche Börse számait ismerhetjük meg, míg a tengeren
A szén határidős jegyzése Kínában újabb rekordot döntött, és a korábban elképzelhetetlen 2000 jüanos tonnánkénti árszintet is meghaladta, mivel a hidegfront tovább súlyosbítja az ország energiaválságát.
A beoltottak kevesebb mint 1 százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb - közölte az operatív törzs. Egyre többen vannak kórházban.
Magyarországon két fontos esemény fogja dominálni a gazdasági közbeszédet: az egyik az EU-val zajló konfliktusok sora, a másik pedig az infláció - mondta el Steen Jakobsen, a Saxo Bank vezető közgazdásza a Portfolio konferenciáján. A forinttal kapcsolatban pesszimista, szerinte akár 380-ig is gyengülhet az árfolyam. Jakobsen ezen kívül beszélt az e
A Netflix becslései szerint a legújabb gigasiker, a dél-koreai Squid Game közel 900 millió dolláros értéket teremthet a vállalat számára. Az ehhez képest kifejezetten alacsony büdzséből összerakott sorozat esete jól mutatja, hogy a streaming korszakban egy ilyen kaliberű siker mekkora vízválasztó lehet egy szolgáltató számára.
A héten célegyeneshez érkezik a TV2 népszerű gasztro-tehetségkutatója. Öt hétig tartó kemény menetelés után péntek este kiderül, ki nyeri el 2021-ben a Séfek Séfe címet, a vele járó tízmillió forintos fődíjat és a 2 hetes franciaországi szakmai továbbképzést, a világ egyik leghíresebb séf iskolájában. Utolsó hetéhez érkezett a Séfek Séfe, amelyben
Az energiakereskedő JAS Zrt. céges ügyfeleinek egy része hétfőn, közvetlenül azelőtt került vissza a JAS-hoz, hogy az ideiglenesen áramot szolgáltató cégek kikapcsolták volna őket a rendszerből – tudta meg a G7, amely a szövevényes ügy megfejtését is megírta. Ez arra utal, hogy durva sztorik zajlanak mostanában enregiakereskedői és reálgazdasági te
2021 októberétől Takács Borbála tölti be a magyar e-kereskedelmi piacon jelentős portfólióval jelen lévő Adevinta Classified Media Hungary Kft. marketingigazgatói pozícióját. A több mint 20 éves ügynökségi tapasztalattal rendelkező szakember megfordult az Arcusnál, a MediaComnál és a Havas Media Groupnál is. Az Adevintához az IPG Mediabrands-hez
A Netflix becslései szerint a legújabb gigasiker, a dél-koreai Squid Game közel 900 millió dolláros értéket teremthet a vállalat számára. Az ehhez képest kifejezetten alacsony büdzséből összerakott sorozat esete jól mutatja, hogy a streaming korszakban egy ilyen kaliberű siker mekkora vízválasztó lehet egy szolgáltató számára.
Vattay Gábor járványelemző szerint akár áprilisig is elhúzódhat a járvány, mindeközben napi szinten akár 4 ezer körüli kórházban ápolt koronavírusos beteggel és napi 60 halottal is számolni lehet – írja az elemző prognózisára hivatkozva a Népszava.
A nemzetközi rating cég ugyanis egyebek mellett azzal az indokkal minősítette fel Magyarországot szeptemberben, hogy a gazdasági növekedés gyors visszatérése mellett a GDP-arányosan 80 százalékra növekedett államadósság radikálisan csökkenni fog - emlékeztetett a pénzügyminiszter a Portfolio.hu konferenciáján. Ugyanakkor hozzátette: persze törekedn
A Coinbase közzétette Digital Asset Policy Proposal című javaslatát. A közlemény új ügynökségekről, szabályozásokról és egyéb intézkedésekről szól, amelyek segítenék a kriptovaluta ipar növekedését az Egyesült Államokban. A Coinbase, Amerika vezető tőzsdéje, az Egyesült Államok kormányával való kapcsolatát szeretné a…
Tulajdonosi körben a legbevettebb cégfinanszírozási forma jelenleg a tagi kölcsön. De sokan elfelejtik, akármennyire is egyszerű egy tagi kölcsön nyújtása, az több időzített bombát rejt magában – mint arra egy friss kúriai döntés is ráerősít. Szerencsére, létezik már kockázatmentesebb tőkejuttatási lehetőség is.
Az első amerikai bitcoin határidős tőzsdén kereskedett alap kedden indul, ami mérföldkő a kriptopénz-iparágban, és hamarosan további ETF-ek is követhetik.
Míg a főváros lakossága évek óta emelkedő ütemben csökken, addig egyre többen választják lakhelyül a Balaton környéki megyéket, a folyamat pedig a tavalyi járvány-sújtotta évben csak felgyorsult - derül ki a 24.hu elemzéséből. Pest megye továbbra is a legnépszerűbb desztináció, ha költözésről van szó, viszont 2018 óta ott is csökken a nettó el- ill
Jelenleg van egy divergencia a monetáris és a fiskális politika között, ez hosszútávon fenntarthatatlan – mondta a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján Nagy Márton. A miniszterelnök gazdaságpolitikai főtanácsadója szerint a jegybank csak „félig szigorít”, az infláció pedig fennmaradhat a következő másfél évben.
A hazai szolgáltató központok negyede 20 százaléknál is magasabb fluktuációról számol be, a vezetők fele tart a bizonytalan munkaerőpiaci helyzettől – derül ki a PwC felméréséből.
Mostantól a márkák pár kattintással lemérhetik a saját online csatornáikon végzett aktivitások hatékonyságát is a SentiOne új funkciójával. Az online listening platform mesterséges intelligenciával eddig is 96%-os pontossággal ismerte fel a publikus online tartalmak szerzőinek érzelmeit, szándékát, a piacon egyedülálló új funkció pedig a céges Face