A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló jogszabály módosítását tárgyalta a napirend utáni felszólalásokat követően kivételes eljárásban kedden az Országgyűlés. A módosítást végül 117 igen szavazattal, 49 ellenszavazat mellett, kivételes eljárásban fogadta el az Országgyűlés.
A FIVOSZ 13. alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. A fiatal vállalkozók legnagyobb presztízsű magyarországi díjára a 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással bíró természetes személyek jelentkezhetnek, illetve jelölhetők 2021. november 8-ig. Idén egy új kategóriában az év kezdő fiatal vállalkozóját is elismerik majd.
Az RTL Magyarország prémium digitális platformján dupla epizóddal debütál A Tanár című sikersorozat 4. évada. Vasvári tanár úr és új diákjai felpörgetik az iskola életét, de az új epizódokat idén csak az RTL Most+-on láthatják a rajongók. Október 22-től minden pénteken reggel 8:00 órától a Nagy Ervin által megformált, egyedi módszereiről ismert t
Három lehetséges forgatókönyvvel számolhatunk a jelenlegi negyedik hullámot illetően, s ha nem védekezünk az oltáson túl a korábban jól bevált eszközökkel, könnyen a legrosszabb forgatókönyvet élhetjük meg, véli Oroszi Beatrix.
Sorra jelentik be fizetésképtelenségüket a kínai ingatlanbefektetők. Az Evergrande után több társaság is komoly nyomás alá került, miközben a jegybank próbálja elkerülni, hogy a válság tovább terjedjen.
Mobilról és rollerről lassan négy kerékre is átnyargal a kínai techóriás, a Xiaomi 10 milliárd dollárt sem sajnál a projektre. Az autóiparba egyre több outsider törne be.
A rendelkezésre álló 13,7 milliárd forintos keretre már közel hatszáz vállalkozás pályázata érkezett be mintegy négyezer fő foglalkoztatására, összesen 13,5 milliárd forint értékben - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca keddi közleménye szerint. Bodó Sándor közölte: a
Meghosszabbíthatja Brüsszel az eredetileg az év végén kifutó, az állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keretrendszer hatályát, miután egyre több vállalkozás szólal fel az intézkedés szükségessége mellett - számol be a hírről a Financial Times.
Még a tavalyi átlagos hozamszinttől is elmarad az idei a befektetési célú ingatlanvásárlásoknál a Takarék Index elemzőinek vizsgálata szerint, a legnagyobb hozamot vidéki használt ingatlan vásárlásával lehet elérni.
Populációjuk pontosabb felmérése érdekében műholdfelvételek segítségével akarják megszámolni az atlanti rozmárokat. Az adatok azért fontosak, hogy a tudósok meg tudják jósolni, milyen hatással lehet a klímaváltozás erre a sarkvidéken élő fajra.
A legfejlettebb gazdaságok jegybankjai közül a Bank of England (BoE) lesz ezért az első, amelyik már novemberben kamatemeléssel próbálja megfékezni az inflációt.
A csaknem háromhavi mélypontjáról határozott erősödést mutatott reggel óta a forint az euróval szemben azután, hogy Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó a Portfolio konferenciáján félszívűnek nevezte az MNB eddigi kamatemelési sorozatát. Elképzelhető, hogy egyes piaci szereplők elkezdtek spekulálni arra, hogy az MNB ma mégiscsak nagyobb, a 15 bá
A rendelkezésre álló 13,7 milliárd forintos keretre már közel hatszáz vállalkozás pályázata érkezett be mintegy négyezer fő foglalkoztatására, összesen 13,5 milliárd forint értékben – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca közleménye szerint.
A Xiaomi 2024 első felére már tömeggyártással számol a saját elektromos járművével kapcsolatban - a kínai okostelefon-gyártó részvényei a mai kereskedésben több, mint 5 százalékot ugrottak Hongkongban a vezérigazgató kijelentésének hatására. A Xiaomi még márciusban jelentette be, hogy saját elektromos autóval fognak előrukkolni, akkor közölték, hog
Ha nem lett volna koronavírus-járvány Magyarországon, akkor nem került volna sor ekkora béremelésre - mondta Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász a Portfolio makrogazdasági konferenciáján, aki a magyar egészségügy helyzetéről is beszélt. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatója elmondta: a gyógyszerek és teráp
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal, 1,8%-ra emelte az alapkamatot a mai ülésén. A kamatfolyosó két szélét (egynapos betét és hitel) ugyanilyen mértékben változtatta az MNB. A döntés megfelelt a jegybank korábbi jelzésének és az elemzői várakozásoknak. A rövid távú kérdés az, miként érétkeli a piac, hogy a tartósan gyenge
A piaci várakozásoknak megfelelően 15 bázisponttal, 1,8 százalékra emelték a jegybanki alapkamatot. Az indoklást a Monetáris Tanács 15 órakor megjelenő közleményéből ismerhetjük meg.
Márki-Zay Péter fő üzenete a korrupció felszámolása és a fideszes lopás megakadályozása. Értékrendje szerint nem az számít, hogy egy közbeszerzést rokon vagy fideszes cég nyer el, hanem az, hogy olcsó legyen.
A csaknem háromhavi mélypontjáról határozott erősödést mutatott reggel óta a forint az euróval szemben azután, hogy Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó a Portfolio konferenciáján félszívűnek nevezte az MNB eddigi kamatemelési sorozatát. Elképzelhető volt, hogy egyes piaci szereplők elkezdtek spekulálni arra, hogy az MNB ma mégiscsak nagyobb, a
A piaci várakozásoknak megfelelően 15 bázisponttal, 1,8 százalékra emelték a jegybanki alapkamatot. Az indoklást a Monetáris Tanács 15 órakor megjelenő közleményéből ismerhetjük meg.
Fenntarthatósági stratégiája részeként új, környezettudatos, úgynevezett ecoSIM kártyát tesz elérhetővé ügyfelei számára a Vodafone. Nem ez az első ilyen lépés a szolgáltató részéről: tavaly a műanyag-felhasználás csökkentés jegyében SIM-kártyák méretét felezte le, idén augusztusban pedig környezetkímélő, plasztikkártya nélküli eSIM-et vezetett be
Október 22-én debütál az RTL Magyarország prémium digitális platformján dupla epizóddal A Tanár című sorozat 4. évada. Az új epizódok idén csak az RTL Most+-on lesznek láthatók. Vasvári Szilárd (Nagy Ervin) öntörvényű és bátor kiállásával segíti diákjait az élet rögös útvesztőjében, miközben a magánéletében folyamatos kétségek gyötrik: elengedje-e
Erős fiskális dominancia látható a monetáris politika felett a gazdaságban, aminek megvan a létjogosultsága, de csak átmeneti ideig, egy-két évig maradhat fenn - mondta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai főtanácsadója a Portfolio Budapest Economic Forum című konferenciáján Budapesten kedden.
Míg öt éve a családi vállalatok 13 százaléka számára volt aktuális a generációváltás kérdése, jelenleg ez már 23 százalékuknál megtörtént vagy éppen folyamatban van. Akár családtag, akár külsős szakember veszi át a cég irányítását, a folyamat mindenképpen veszélyt jelent a cég működésére.
A piaci várakozásoknak megfelelően emelt az alapkamaton a jegybank, de a forint így is gyengült. A régióban több központi bank is váratlanul volt szigorúbb, de a Szabadság téren óvatosan haladnak.
Meglepően nagy mértékben járul hozzá a követeléskezelési szektor a magyar gazdaság teljesítményéhez, a szabályozásban azonban mellőzöttnek érzik magukat a szektor szereplői – derült ki Felfalusi Péter, az Intrum vezérigazgatójának előadásából a Portfolio mai Budapest Economic Forum című konferenciáján. Szerinte 7-8%-os NPL-rátát hozhat a törlesztés
A Miniszterelnökség sem támogatja a Zamárdiban tervezett luxus ingatlankomplexum felépítését - írja a hvg.hu. A projekt heves érzelmeket váltott ki a helyiekben, akik hamar aláírásgyűjtést is szerveztek az ingatlanmonstrum ellen.
Uniós támogatással világszínvonalú robotsebészeti gép beszerzésére nyílt lehetősége az Országos Onkológiai Intézetnek és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetnek - jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten.
Costa Rica-i, indiai és bahamai projekt is volt a vasárnap első ízben átadott Earthshot Prize nyertesei között. A Vilmos cambridge-i herceg által tavaly alapított, környezetvédelmi Nobel-díjként is emlegetett elismerést öt kategóriában osztották ki Londonban.
A feje tetejére állt világban az üzletembereknek még többet kell dolgozniuk és gyorsabban kell alkalmazkodniuk, mint ezelőtt bármikor. Stresszes helyzetekben nincs hiány. Hogyan küzdenek meg az új helyzettel napjaink döntéshozói? Mit tesznek, hogy ne érje utol őket a kiégés? Többet megtudhatunk a vezetőkkel dolgozó szakembertől.
Az Astoria Com Agency látja el a Budai Termékenységi Centrum (BTC) sajtókommunikációs feladatait. Molnár Ágnes és Kordos Szabolcs ügynöksége elsősorban a nemrég megnyílt intézmény pszichoedukációs tevékenységére összpontosít, hogy a szélesebb publikum még jobban megismerje a BTC gyermekáldásért küzdő párokért végzett munkáját. „Stigmatizáló és trau
Jelentősen gyengült a forint kedd délután az MNB kamatdöntésének kihirdetése után: az euró jegyzése pár perc alatt 361,15 forintra emelkedett a bankközi devizapiacon, a döntés közzététele, 14 óra előtt egy perccel még 359,90 forinton állt a jegyzés - írja az MTI
Hiába várták sokan azt, hogy a pénzpiaci folyamatok, a forint gyengülése hatására a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felülvizsgálja korábbi bejelentését, minden maradt a tervek szerint. Holnaptól az alapkamat 15 bázisponttal 1,80 százalékra emelkedik.