2021. október 8. péntek

okt. 8
8:28
Három-hatszoros lakossági gázáremelés következne a gázpiaci őrületből, százmilliárdos veszteségek jöhetnek a tartósan magas árakból (Portfolio)
Ha a magyar állam a lakossági gázárban a nagykereskedő által ténylegesen fizetett gázárat venné figyelembe, akkor abból 3-6-szoros lakossági rezsiemelés következne, de nyilván hatóságilag fixált a lakossági ár – hívja fel a figyelmet a KSH adatai és az elmúlt napok tőzsdei árugrása alapján a Népszava.
okt. 8
8:30
Rengeteg hitelt vettek fel a magyarok (MMonline)
2021. harmadik negyedévében a nyári hónapok alatt szezonálisan erős volumennövekedést ért el a Duna House Group. A franchise ingatlanközvetítés 20 százalékkal, a saját irodás ingatlanközvetítés 27 százalékkal, a hitelközvetítés pedig 103 százalékkal bővült év/év alapon. A COVID-19 2020. harmadik negyedévében az ingatlanpiacot nem, a hitelpiacot ped
okt. 8
8:42
Tevékenyen beszállnának a műszaki felsőoktatásba a hazai nagyvállalatok (ProfitLine)
Az akkut hazai mérnökhiány középtávú megoldását a legalább egy éves duális, kooperatív vagy gyakornoki képzések fejlesztésében, illetve ezek kombinálásában látják a hazai cégek – derül ki az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (Ejmsz) és a vezető európai munkaerő-közvetítő vállalat, a Tech People legutóbbi, hazánk 75 legmeghatározóbb, száz főnél tö
okt. 8
8:42
Közeleg az oktatási krízis Magyarországon: rengeteg tanár megy nyugdíjba, nincs aki pótolja őket (Pénzcentrum)
A tavalyi, 2020/2021-es tanévben a köznevelési intézményekben elhelyezkedő, frissen végzett pályakezdő pedagógusok száma 2100 fő volt, a 2018/2019-es tanévben 8026-an szereztek diplomát a pedagógusképzésben, a tanári pályára lépők száma pedig kicsivel több mint 6 ezer volt. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás lesújtónak nev
okt. 8
8:42
Három-hatszoros lakossági gázár következne a piaci őrületből, százmilliárdos veszteségek jöhetnek a tartósan magas árakból (Portfolio)
Ha a magyar állam a lakossági gázárban a nagykereskedő által ténylegesen fizetett gázárat venné figyelembe, akkor abból 3-6-szoros lakossági rezsiemelés következne, de nyilván hatóságilag fixált a lakossági ár – hívja fel a figyelmet a KSH adatai és az elmúlt napok tőzsdei árugrása alapján a Népszava.
okt. 8
8:42
Az egyik legveszélyesebb kártevő menti meg a termőföldeket? (Agroinform)
Az orrszarvú bogár megtisztítja a mérgező vegyületekkel szennyezett talajt.
okt. 8
8:42
Mars: nulla százalék ÜHG-kibocsátás 2050-re (Márkamonitor)
Teljes értékláncában nettó nullára csökkenti ÜHG-kibocsátását 2050-ig a Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója. A vállalat új célkitűzése felgyorsítja jelenlegi klímavédelmi terveit, összehangban a Párizsi Klímaegyezmény legambiciózusabb céljával, a globális hőmérséklet-emelkedés 1,5 °C-ra való korlátozásáva
okt. 8
8:42
Ezeket a hibákat kerüld, ha gyorsan akarod kiadni a lakásodat (Forbes)
Lefutott a tanévkezdés körüli roham a budapesti albérletpiacon, és ez a bérleti díjak alakulásán is egyértelműen megmutatkozik. A forgalom július végi, augusztusi látványos megugrása elsősorban a felsőoktatásban tanuló diákoknak, ezen belül is a hazánkba érkező külföldi egyetemistáknak volt köszönhető.
okt. 8
8:48
Befejeződött az észak-pesti ipari park legújabb beruházása (Portfolio)
Befejeződött az észak-pesti ipari park legújabb beruházása, melynek során 4177 négyzetméternyi raktárterülettel és 986 négyzetméternyi irodával bővült a Login Business Park. Az M0-s körgyűrű mellett, a Megyeri híd lábánál található központ beruházója a park tulajdonosa, a WING Zrt. volt - írja a Magyarépítők.hu.
okt. 8
8:50
Költözik a Tesla, már meg is van az új székhelyük (Portfolio)
A Tesla a kaliforniai Palo Altóból a texasi Austinba helyezi át székhelyét - jelentette be Elon Musk vezérigazgató a vállalat csütörtöki részvényesi közgyűlésén. A gyűlésre a Tesla Austin külvárosában épülő jármű-összeszerelő üzemében került sor, a Colorado folyót szegélyező telken, a város repülőterének közelében. A vállalat azonban a székhely áth
okt. 8
8:51
Orbán Viktor: januárban több szférában is béremelés jön (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnök a szokásos pénteki interjúban több témát érintett, egyebek mellett a járvánnyal kapcsolatos kockázatokról, a magyar gazdaság teljesítményéről és a béremelésekről is beszélt. Elmondta, hogy a szociális szférában és a bölcsődékben dolgozók januártól 20 százalékkal magasabb béreket kapnak majd.
okt. 8
8:54
Újabb ajánlatot tett a kormány a budapesti reptér megvásárlására (Portfolio)
A Budapest Airport tulajdonosai fontolgatják, hogy hivatalos tárgyalásokba kezdenek a reptér eladásáról a magyar kormánnyal, miután új ajánlatot kaptak - írja a Bloomberg, az ügyet ismerő személyektől kapott információkra hivatkozva.
okt. 8
8:54
Mérsékelt forgalom az albérletpiacon (MMonline)
Lefutott a tanévkezdés körüli roham a budapesti albérletpiacon, és ez a bérleti díjak alakulásán is egyértelműen megmutatkozik. A forgalom július végi, augusztusi látványos megugrása elsősorban a felsőoktatásban tanuló diákoknak, ezen belül is a hazánkba érkező külföldi egyetemistáknak volt köszönhető. Azóta a kiadó lakások fővárosi piaca stabilizá
okt. 8
8:54
Orbán: lehetőség van sokak bérének megemelésére (Növekedés)
A magyar gazdaság teljesítménye elérte a járvány előtti szintet, ezért lehetőség nyílik sok olyan lépésre, amelyre eddig nem lehetett gondolni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
okt. 8
8:56
Lehet, hogy az EKB már soha nem vonul ki a kötvénypiacról (Portfolio)
Az Európai Központi Bank új eszközvásárlási program bevezetését vizsgálja, amelyet a jelenlegi program kifutása után vezethet be - írja a Bloomberg.
okt. 8
9:00
Jövőre emelik az ápolók, szociális munkások bérét, tárgyalnak a 13. havi nyugdíjról (Adózóna)
A pedagógusoknak azonban nem jár még béremelés. Szokásos péntek reggeli rádióinterjújában a miniszterelnök mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát a harmadik dózissal, a jövő héten ő is így tesz – írja a hvg.hu.
okt. 8
9:00
Pletser: enyhén pozitívan hatnak a Molra az emelkedő gázárak (Portfolio)
Összességében enyhe pozitív hatása van a megugró gázáraknak a Mol tevékenységére, nyilatkozta Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője.
okt. 8
9:02
Havi 90 ezer forintnyi támogatást kapnának a spanyol fiatalok, ha elköltöznek végre otthonról (Portfolio)
Pedro Sanchez spanyol elnök bejelentette, hogy a 2022-es költségvetés terhére havi szinten 250 euróval támogatják a spanyol fiatalokat, ha hajlandóak elköltözni a családi házból – számol be a hírről a CNBC.
okt. 8
9:03
Orbán Viktor: nem lehet hitelből emelni a béreket (Privátbankár)
A szokásos pénteki interjú egyik központi témája volt a bérek emelése. Orbán Viktor ennek kapcsán azt hangsúlyozta, hogy számos területen sikerült előrelépni, köszönhetően a jó gazdasági teljesítménynek. Bár vannak jogos igények a miniszterelnök szerint, ugyanakkor felelőtlenség lenne, ha hitelből emelnének béreket.
okt. 8
9:04
Gyengül a forint (Portfolio)
Nem indult jól a forint napja pénteken. Az euróval szemben ismét 360-as szint közelébe került.
okt. 8
9:06
A sárga csekket ne add fel postán! (ProfitLine)
Vevő a lakosság az új, elektronikus - egyben készpénzmentes digitális megoldásokra - közölte Árva András a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője, egy csütörtöki, üzleti eseményen. A K&H-nál a készpénzbefizetések több mint 90 százalékát - több 100 milliárdos értékben - már a ATM-ek végzik, ezzel szinte marginálissá vált a fiókos készpé
okt. 8
9:06
Gyors romlásnak indult a magyar külkereskedelmi mérleg (Portfolio)
Augusztusban 467 millió eurós hiány keletkezett a magyar külkereskedelmi mérlegben. Az elmúlt 15 évben ennél csak egyszer láttunk nagyobb deficitet, amikor tavalyi tavasszal a koronavírus-válság kitörésekor leállt az exportszektor. A második negyedév óta, de különösen az utóbbi két hónapban az áruforgalmi egyensúlyunk karakteres romlásnak indult.
okt. 8
9:06
Csökken a csőd: egyre stabilabb a mezőgazdaság (Mezőhír)
7 éve javul a mezőgazdaság csődrátája: már csak az ingatlanpiac előzi az agráriumot.
okt. 8
9:08
Majdnem kilenc éve nem láttunk ekkora áremelkedést Magyarországon! (Portfolio)
Szeptemberben 5,5 százalékra emelkedett az infláció az előző havi 4,9 százalékról – közölte péntek reggel a KSH. Ezzel közel kilenc éve nem látott csúcsra emelkedett az éves inflációs ráta, de a következő hónapokban még magasabbra kúszhat.
okt. 8
9:09
Éves csúcson az infláció: 5,5 százalék! (Menedzsment Fórum)
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb közlése szerint a fogyasztói árak szeptemberben 5,5 százalékkal voltak magasabbak, mint az előző év azonos időszakéban. Ezt megelőzően az idén a legmagasabb érték 5,3 százalék volt, ezt júniusban jegyeztük fel.
okt. 8
9:09
5,5! Éves rekordot ért el az infláció szeptemberben (Privátbankár)
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb közlése szerint a fogyasztói árak szeptemberben 5,5 százalékkal voltak magasabbak, mint az előző év azonos időszakéban. Ezt megelőzően az idén a legmagasabb érték 5,3 százalék volt, ezt júniusban jegyeztük fel.
okt. 8
9:10
Ismerd meg az elmúlt évek egyik legizgalmasabb magyar tőzsdei sztoriját a Portfolio Klubon! (Portfolio)
Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb magyar tőzsdei sztorija a Gloster. Az informatikai cég növekedése igencsak látványos volt az elmúlt hónapokban: nem véletlen, hogy róluk, és a magyar informatikai szférában rejlő befektetési lehetőségekről szól a következő Portfolio Klub, október 14-én.
okt. 8
9:12
Kilencéves csúcson az infláció (Infostart)
Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
okt. 8
9:12
Koronavírus: 774 új fertőzött, elhunyt 16 beteg (Növekedés)
A beoltottak száma 5 905 837, közülük 5 674 182 fő már a második oltását is megkapta, 877 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
okt. 8
9:18
Rég nem látott inflációs adat érkezett, emelkedik tegnapi csúcsáról a magyar tőzsde (Portfolio)
A kedvező energiapiaci híreknek köszönhetően és az amerikai adósságplafon decemberig való kitolásának reményében a hét második felére javult a hangulat a tőzsdéken, a vezető európai részvényindexek is jól teljesítettek a tegnapi kereskedésben, a BUX ráadásul új történelmi csúcson is zárt. Ma az ázsiai tőzsdék ugyancsak jól teljesítettek, míg a hatá
okt. 8
9:20
Gyengül a forint, rossz hírek jöttek Magyarországról (Portfolio)
Nem indult jól a forint napja pénteken, az euróval szemben ismét 360-as szint közelébe került. A hazai devizát nem segíti, hogy az infláció kilenc éves csúcsra emelkedett, miközben a külkereskedelem kifejezetten gyenge teljesítményt mutat.
okt. 8
9:30
Koronavírus: elhunyt 16 beteg, 100-ra emelkedett a lélegeztetőgépen lévők száma (Pénzcentrum)
774 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 827 410 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 16 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 275 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 788 014 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 9 121 főre emelkedett. 650 koronavírusos beteget
okt. 8
9:30
Jól alakult az idei év a BMW-nél (MMonline)
2021 januárja és szeptembere között a vállalatcsoport világszerte 1 932 236 darab új autót adott el, amely 17,9 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakának teljesítményét. A bajor prémiumgyártó elektromos mobilitásra összpontosító stratégiája eközben népszerűbb, mint valaha: a zéró emissziójú BMW és MINI modellek értékesítési mutatója a
okt. 8
9:33
Koronavírus: 100 beteg van már lélegeztetőgépen (Menedzsment Fórum)
Miközben egy nap leforgása alatt 774 új fertőzöttet igazoltak.
okt. 8
9:33
Kilenc éve nem drágult ennyire az élet Magyarországon (Piac és Profit)
Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.
okt. 8
9:36
Ezt a 3+1 hibát ne kövesd el, ha gyorsan szeretnéd kiadni a lakásod! (ProfitLine)
Lefutott a tanévkezdés körüli roham a budapesti albérletpiacon, és ez a bérleti díjak alakulásán is egyértelműen megmutatkozik. A forgalom július végi, augusztusi látványos megugrása elsősorban a felsőoktatásban tanuló diákoknak, ezen belül is a hazánkba érkező külföldi egyetemistáknak volt köszönhető. Azóta a kiadó lakások fővárosi piaca stabilizá
okt. 8
9:36
Itt a NASA-mérnök, aki részvénykiválasztással vágja zsebre a kriptót (Portfolio)
Egy NASA-mérnök nemcsak a világűr felfedezését tervezi, hanem kriptovalutát is keres a részvények kiválasztásával. Amikor a 32 éves Hayden Burgoyne nem a Jupiter holdjainak felfedezésére irányuló küldetést tervez az Europa Clipper projekt részeként, a Los Angeles-i lakos amatőr kvantitatív elemzőként tölti szabadidejét, és a Paul Tudor Jones által
okt. 8
9:36
Túl a bruttó egymillión: nagy pénz, nagy felelősség az Aldi regionális értékesítési vezetőjének lenni (Forbes)
3-as BMW és több mint 1,2 millió forintos bruttó havi fizetés – ezekre a kezdő vezetői juttatásokra derült fény az Aldi Magyarország karrierdélutánján.
okt. 8
9:42
Így tarts otthon baromfit (Agroinform)
Minden évben október második péntekén ünnepeljük a tojás világnapját. Tudj meg mindent róla.
okt. 8
9:54
Több százezer forint is visszajárhat az idén érettségizettek szüleinek: itt vannak a részletek (Pénzcentrum)
2021. év bármely napján családi kedvezményre jogosult és 2021-ben összevont adóalapba tartozó jövedelmet, például munkabért, megbízási díjat, ingatlan-bérbeadásból származó jövedelmet, őstermelői jövedelmet szerez, vállalkozói kivétet számol el.
okt. 8
9:54
Új pénzügyi vezetővel erősít a Telenor (MMonline)
Október 1-től Takács József tölti be a Telenor Magyarország pénzügyi vezérigazgató-helyettesi pozícióját. A szakember 2018-ban csatlakozott a Telenorhoz, ahol mostani kinevezéséig a kontrolling és tervezés területet vezette igazgatóként. Takács József pénzügyi tapasztalatait Luxemburgban az Európai Beruházási Bank Csoportnál, hazatérve pedig a vilá
okt. 8
9:57
Koronavírus Magyarországon: közelítünk a napi ezer új fertőzött felé (Piac és Profit)
Egy nap leforgása alatt 774 új fertőzöttet igazoltak, a tegnapi 837 fős szám után.
okt. 8
9:59
Méregdrága az energia – leállítottak egy műtrágya-gyárat (Piac és Profit)
Legalább másfél hónapra felfüggesztették egy olaszországi gyárban a termelést a megemelkedett energiaköltségek miatt, miközben az olaszországi acéltermelők szövetsége az ipari ágazat megbénulásának veszélyére hívta fel a figyelmet csütörtökön.
okt. 8
10:00
Újra nekilódult a földgázár, csak ma több mint 10 százalékot emelkedett (Portfolio)
Ma is egészen hullámvasútszerű árfolyammozgást láthatunk az európai gázpiacon, a holland TTF tőzsdén jelenleg 106 eurón áll a megawattóránkénti novemberi határidős árfolyam, ami 9,8 százalékos emelkedésnek felel meg, de a csúcson bőven 10 százalék feletti emelkedést is láthattunk.
okt. 8
10:00
Több mint 5 százalékos volt az áremelkedés egy év alatt (444.hu)
Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk, illetve az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen.
okt. 8
10:00
Márkaépítés 2021 konferencia – Széll-Lengyel Krisztina: így néz ki egy körforgásos gyárépítés (Márkamonitor)
Szeretjük a kihívásokat – kezdte prezentációját Széll-Lengyel Krisztina, az Unilever kommunikációs vezetője, aki a GVH elnöke után vette át a mikrofont. A GVH nem furkósbot, az Unilever pedig eddig is elég sokat tett a fenntarthatóság érdekében, progresszívan és előremutatóan menedzselte azzal kapcsolatos projektjeit, túllépve a CSR elavult értelme
okt. 8
10:00
A zöld átmenet bizony jelentős problémákat okoz az energiapiacon (Növekedés)
.
okt. 8
10:02
Egy éves lock-upot vállalal az AutoWallis fő tulajdonosa az érkező részvénykibocsátáskor (Portfolio)
Továbbra is támogatja az AutoWallis stratégiáját és nyilvános forrásbevonási terveit a társaság fő tulajdonosa, a Wallis Asset Management Zrt., így vállalta, hogy nem csökkenti részvényei számát az AutoWallis által tervezett nyilvános részvénykibocsátást követő egy éven belül és tervezi, hogy a kibocsátás során maga is jegyez új részvényeket. Veres
okt. 8
10:03
A Wallis Csoport továbbra is támogatja az AutoWallis régiós növekedési terveit (Privátbankár)
A társaság fő tulajdonosa, a Wallis Asset Management Zrt. vállalta, hogy nem csökkenti részvényei számát az AutoWallis által tervezett nyilvános részvénykibocsátást követő egy éven belül és tervezi, hogy a kibocsátás során maga is jegyez új részvényeket.
okt. 8
10:12
Közel 2 milliárd forintból korszerűsített három plázát az Indotek Group (ProfitLine)
Közel 2 milliárd forintból korszerűsítette az Indotek Group az ingatlanportfóliójába tartozó Szeged Plazát, Kaposvár Plazát és Szolnok Plazát. Az ingatlanpiaci társaság azzal a céllal indította el a bevásárlóközpontok felújítását célzó programját, hogy a plázák külső homlokzatának és belső tereinek korszerűsítése révén, a bérlői és a látogatói igén

Keresés