Az idei első fél évben a korábban közöltnél nagyobb mértékben, 7 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint a román gazdaság teljesítménye a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
Eredményes lett az elektromos autóbuszok beszerzésére és üzembe helyezésére irányuló, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. által kiírt közbeszerzés, így hamarosan 12 új, alacsonypadlós, kizárólag elektromos hajtású Mercedes-Benz eCitaro városi autóbusz áll forgalomba Debrecenben - közölte a város polgármestere hétfőn a közösségi oldalán.
Elmaradhat a várakozásoktól a lengyel gazdaság növekedése, ha az Európai Unióval kialakult jogvita miatt késnének a Lengyelország által igényelt folyósítások a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítására és az ellenállóképesség javítására szolgáló uniós pénzügyi eszközből (RRF) - áll a Moody's Investors Service hétfőn Londonban ismertetett ál
Február közepéig visszakapják a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót a gyermeket nevelő szülők, legfeljebb 809 ezer forintig. Az összeg viszont csak a befizetett adóra jár vissza, így a családi adókedvezmény miatt már megspórolt adót nem kaphatja vissza még egyszer a családos munkavállaló. De ha elegendően nagy az adóalapja, akár mindkettő be
A koronavírus elleni oltások közül a Pfizer/BioNtech, a Moderna és az AstraZeneca 90 százalékkal csökkenti a fertőzés okozta betegség súlyos formájának kialakulását és az elhalálozást az 50 éven felüliek körében, és hatékonynak tűnik a delta variánssal szemben is, jóllehet ez utóbbi esetben még nem áll rendelkezésre elég adat - derül ki a világon a
Utoljára még nyáron volt nagy érdeklődés a vállalat papírjai iránt, amikor kiderült, hogy a cég láthatja el a magyar egészségügyet védőfelszerelésekkel és ekkor sokan vettek a részvényből. Majd ősszel eltűnt a BÉT főtáblájáról a korábbi üstökös és visszacsúszott a 4300 forintos júliusi mélypontok alá. Hetfőn végül új célárakat ismertetett a Kalliw
Német kutatók olyan okosablakokat fejlesztettek, amelyeket napra sötétedő bevonattal készítenek, hogy ne kelljen annyit klímára költeni az épületekben.
Pénteken eldől, hogy ki lesz a Survivor győztese, de addig is fokozódik a feszültség és egyre kevésbé bízhatnak meg egymásban a versenyzők. A taktikának most Sabira esett áldozatul. Keddi előzetes: Aki megszerzi a védettségi nyakláncot, bejut a top 3-ba! (10.12.) Miközben a Guazabara törzsben a top3-ért küzdenek a játékosok, a Holtak Szigetéről e
Szeptemberben 4,9 százalékos volt az éves infláció Csehországban, 0,8 százalékponttal magasabb, mint augusztusban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában.
A Metropolitan Egyetem oktatói, Papp-Váry Árpád és Lukács Rita arról beszélt, hogyan épül be a fenntarthatóság szempontja a márkák kommunikációjába. Erre hoztak jó példákat. Lukács Rita emlékeztetőül megmutatta az ENSZ SDG (Sustainable Development Goals, Fenntartható Fejlődési Célok) ábráját, amely 17 kiemelt területet céloz – ez eredetileg orszá
A tartósan betöltetlen praxisok száma is nagy ütemben nő, és ez a trend mostanában aligha fordul meg, mert az orvostársadalom közben egyre csak öregszik.
A január és szeptember közötti időszakban 3,3 százalékkal nőtt a román járműgyártás a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte hétfőn a romániai autógyártók egyesülete.
Az RTL Magyarország csoportszinten, az RTL Klub pedig csatornaszinten is éves csúcson van, főműsoridőben, a kiemelt kereskedelmi célcsoportban. Az X-Faktor 10. évadának első adása pedig az idei év ötödik legnézettebb műsora lett! – adta hírül a RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Igazgatósága. Az RTL Klub az elmúlt héten, főműsoridőben, 1
A megújuló energiaforrások széleskörű elterjedésével kapcsolatos egyik legnagyobb kihívás az időjárásfüggőség, és az ebből fakadó ellátási bizonytalanság. Éppen ezért szakértők középtávon a hagyományos- és a megújuló energiaforrások vegyes használatában látják a megoldást. Ez viszont szintén számos kihívásba ütközik jelenleg, melyek közül az egyik
Elmaradt az önkormányzati csődhullám, de attól még jelentősen csökkentek a bevételek, így a kiadások is, például rengeteg felújítást, beruházást kellett elnapolni. Belenéztünk a 2020-as zárszámadás önkormányzati részébe.
Talán sosem volt még ennyire nehéz döntenie annak, aki új lakóingatlanra vágyott: vegyen-e új házat, esetleg építtessen egyet, vagy egyszerűen csak újítsa fel meglévő otthonát. A kérdés eldöntését most ugyanis megannyi külső tényező durván befolyásolja úgy, hogy közben szinte mindegyik opcióra új, állami támogatások is elérhetővé váltak. Mindezek e
Most a Skoda jelentette be, hogy akár év végéig is leállhat több üzeme. A chipeken kívül már más alapanyagoknak is híján vannak a gyártók, amelyek eltérő megoldásokkal próbálnak úrrá lenni a helyzeten.
Romániában fizetett szabadnapokat igényelhet a szülők egyike, ha 12 év alatti gyermeke a koronavírus-járvány miatt távoktatásra kényszerül. Az erről múlt héten elfogadott sürgősségi kormányrendelet alkalmazásához szükséges - miniszteri rendeletben utólag pontosított - tudnivalókat hétfőn ismertették a román lapok.
Stratégai együttműködést kötött a Pappas Auto Magyarország Kft. és a hazai biztosításközvetítői piac meghatározó szereplője, a HUNPartner Biztosítási Alkusz és Pénzügyi Tanácsadó Kft.
Átlépte Budapesten az újépítésű lakások átlagos négyzetméterára az 1 millió forintot, az átlagos árszint pedig a 70 millió forintot. Vidéken 725 ezer, illetve 52 millió forintos átlagot mutat a legutóbbi Lakásriport. Megnéztük, mekkora forgalmi értékű energiahatékony lakás vásárolható a különböző jövedelemszinttel rendelkezők, többek között a minim
Növényi fehérjével dúsított extrudált kenyeret fejlesztett ki az Abonett Kft., amely fennállása során először átlépte az egymilliárd forintos árbevételt. A járvány miatt megváltozott vásárlási szokások hatása tartósnak bizonyult: az Abonyban 35 éve gyártott extrudált kenyerek iránti keresletnövekedés megmaradt a korlátozások feloldása óta is, és ez
Az előző hónaphoz hasonlóan csökkent, illetve stagnált az érdeklődés szeptemberben minden általunk vizsgált fogyasztási hiteltípus esetén. A személyi kölcsön, autóhitel, hitelkiváltó kölcsön és gyorskölcsön kalkulátorainkban végzett számolásokat elemezve viszont az is szembetűnő, hogy nőtt az átlagosan kalkulált hitelösszeg.
A pénzforgalmi elszámolás a kis- és mikrovállalkozások finanszírozásának megkönnyítése érdekében, a Munkahelyvédelmi Akcióterv keretében, 2013. január 1-jétől került bevezetésre Magyarországon.
Áprilistól a járványügyi korlátozások feloldásával több ágazat is újraindult, a vállalatok bátrabban mertek tervezni, így erős munkaerőhiány alakult ki a piacon. A verseny a munkavállalókért a járványhelyzet előtti, 2019-es évnél is erősebb. Ezzel párhuzamosan a munkakeresési kedv is növekedett, a dolgozók – miután érzékelték a lehetőségeik bővülés
"Teljes bizalmáról" biztosította a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa a szervezet vezérigazgatóját, a bolgár Krisztalina Georgievát, aki így megőrizhette tisztségét annak ellenére, hogy felmerült, előző munkahelyén, a Világbanknál köze lehetett szabálytalanságokhoz.
Jelenleg Magyarországon körülbelül 4-4,5 ezer család birtokolja a teljes hazai nettó pénzügyi vagyon 30 százalékát. Szakértők szerint a megcsúszott generációváltás még a hazai bankrendszer teljesítményére is kockázatot jelent.
Fellendült a hazai vendéglátó- és szálláshelyek forgalma. A 2020-as évhez képest jóval többen indultak útnak az idei nyári szezonban. Klemm Balázs, a magyarországi és székelyföldi szállodákat üzemeltető cégcsoport, a Hotel & More Group vezérigazgatója beszélt a 2020-as és a 2021-es turisztikai nyári idényről és a szektor jövőbeli kilátásairól.
Nem túlzás azt állítani, hogy a feszültség olyan magaslatokba szökött, mint egy labdarúgó mérkőzésen. Szabálytalanság akadt bőven, sípszótól visszhangzott a konyha. SÉFEK SÉFE ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Stadionná változott a Séfek Séfe konyhája, csak úgy repkedtek a piros lapok SÉFEK SÉFE ADÁSRÉSZLETEK Ördög Nóra nyomozott a séfek után: Ezt derítette
Eladói nyomás alakult ki az agrárpiacokon a hét első kereskedési napján. Chicagóban a búza ára 0,3 százalékkal, a szójababé pedig 1,2 százalékkal csökkent. A repce kurzusa stagnált, a kukorica ára 0,4 százalékkal emelkedett. Európában a malmi búza 0,2 százalékkal, a repcéé pedig 2,6 százalékkal mérséklődött. A kukorica itt 0,6 százalékkal emelkedet
Az Iscar Hungary Kft-t 1990-ben alapította az Iscar LTD. központja. Mára az International Metalworking Companies a világ második szerszámgyártó csoportja, míg a magyarországi Iscar a hazai piac legnagyobb beszállítója lett. A szokásostól eltérő fejlesztési ütem és a különleges lehetőségek elérhetővé tettek olyan szolgáltatásokat, melyek a magyarors
Eredményre vezettek az elmúlt két év erőfeszítései, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács mai ülésén az Európai Bizottság ígéretet tett a mézkeverékek származás jelölési előírásának felülvizsgálatára - mondta Nagy István agrárminiszter a Mezőgazdasági és Halászati Tanács mai ülésén Luxemburgban.
"Teljes bizalmáról" biztosította a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa a szervezet vezérigazgatóját, a bolgár Krisztalina Georgievát, aki így megőrizhette tisztségét annak ellenére, hogy felmerült, előző munkahelyén, a Világbanknál köze lehetett szabálytalanságokhoz.
Még mindig nincs arról adat, hogy Magyarországon a koronavírussal megbetegedettek hány százaléka vette fel az oltást. Hivatalos nyilatkozat pedig továbbra sincs arról, hogy a koronavírus-járvány 4. hullámát mennyire tartja súlyosnak a magyar kormányzat. Felkerestük Zacher Gábort, a Hatvani Kórház sürgősségi osztályán dolgozó orvost, hogy mit tapasz
Az irodahasználat újratervezésében nem lehet csak a vezetőség által favorizált hagyományokra, trendekre alapozni, be kell vonni a dolgozókat, hogy otthonosan érezzék magukat – interjú az Év Irodája Kft. ügyvezetőjével, Fodor Dániellel.
A Merck által kifejlesztett és tesztelt tabletta lenne az első, szájon át bevehető vírusellenes gyógyszer a SARS-CoV-2 vírus okozta megbetegedéssel szemben.