A 3. dózis beadásának fontosságára hívta fel a figyelmet a kínai oltás esetén az Egészségügyi Világszervezet (WHO), ami egybevág a magyarországi vizsgálatokkal.
A Goldman Sachs Group bankárai által alapított Scalable Capital, német pénzügyi technológiai vállalat, tőzsdeappjával Németország határait átlépve további 6 európai országban fog terjeszkedni– írja a Bloomberg.
Hatalmas verseny kezd kialakulni a biztosítási piacon az újfajta digitális szereplők nyújtotta biztosítási szolgáltatások – az insurtechek, valamint a piacon már régebb óta jelen lévő biztosítók között. A technológiai fejlődés és innováció a két legfontosabb szempont, amelyet a biztosítók nem hagyhatnak figyelmen kívül, ha szeretnék megőrizni verse
Egy friss kutatás arra mutatott rá, hogy a cégek közel 30 százaléka sosem találkozik a tulajdonosok által megválasztott auditorral, így nem meglepő, hogy közel ugyanennyien érzik teljesen feleslegesnek a kötelező könyvvizsgálatot.
Az áruházlánc hazai kisvállalkozóknak biztosít európai piacot. A felületre magyar vállalatok, vállalkozások is regisztrálhatnak 39 eurós havi díjért. A platformon keresztül Európa legnagyobb piacait érhetik el pár éven belül.
Célszerű beszerezni még 2021-ben a kérelemre nyilvántartásba vett ügyfeleknek ügyfél-azonosítójukat, akik az őstermelésből származó jövedelmüket nem átalányadózóként állapítják meg. Az elmúlt időszakban több kérdés érkezett az Adózónához, amelyben azt jelezték az adózók, hogy az adóhatóság korábbi évekre vonatkozóan azt állapította meg, hogy egyes
Megegyezett a jövő évi 9 százalékos béremelés részleteiről a Magyar Posta vezetése és a két legnagyobb postai szakszervezet, a béremelésen túl a minimum 15 éves munkaviszonnyal rendelkezők egyszeri bérjellegű kifizetést is kapnak.
Megegyezett a jövő évi 9 százalékos béremelés részleteiről a Magyar Posta vezetése és a két legnagyobb postai szakszervezet, a béremelésen túl a minimum 15 éves munkaviszonnyal rendelkezők egyszeri bérjellegű kifizetést is kapnak - tájékoztatta a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-t.
Óriásira nőtt az érdeklődés a blockchain-alapú megoldások iránt, elsősorban a kriptobefektetések növekedése miatt. Egyre többen érdeklődnek a bitcoin mellett a decentralizált pénzügyek, és az NFT (-nonfungible token,- nem helyettesíthető token) iránt is. Bár a legjobban keresett állások nem feltétlenül írnak elő formális végzettséget, sok világszin
Az elmúlt hetekben fokozatosan emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon és a szakértők szerint elkezdődött a negyedik hullám. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint az előttünk álló időszak eltérő lesz a járvány korábbi szakaszaitól. Csak akkor számíthatunk jelentős negatív hatásra az ingatlanpiac tek
A kínai kötvénypiacon látott folyamatok, kombinálva az egyre mélyülő globális energiaválsággal és az infláció elszabadulásával, a főbb jegybankok kötvényvásárlási programjának lassulásával, a dollár erősödésével, a koronavírus delta-variánsának terjedésével, és az ipari és logisztikai kapacitások szűkösségével, együtt egy kifejezetten ártalmas komb
Elfogtak egy hamis PCR-tesztekkel kereskedő bűnbandát, amely az eddigi adatok szerint csaknem száz sértettet több mint hétmillió forinttal károsított meg - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.
A lakásépítési engedélyek száma alapján Magyarország a harmadik helyen áll az uniós rangsorban; az EU hivatalos statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint idén a második negyedévben 68,3 százalékkal több lakásépítési engedély adtak ki, mint 2020 azonos időszakában. A listát Görögország vezeti 100 százalékos növekedéssel, a második helyet ped
Míg a koronavírus-járvány miatti válság egyes iparágakat erőteljesen sújtott, addig más területek felvirágoztak. Ilyen például a tudomány és a technológia területe. Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatalának számításai szerint a következő évtizedben megnőhet a matematikához, tudományhoz és technológiához köthető munkahelyek iránti
Bár egy törvénymódosítás idén év elejétől teljes tilalmat rendelt el az avar-és zöldhulladék égetésére, egy kormányrendelet nyomán a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet végéig továbbra is az önkormányzatok rendeletei az irányadóak a kérdésben. Az Agroinform.hu év eleji felmérésének eredményei alapján sajnos várhatóan sokan használjá
Tavaszi, lengyelországi piacra lépésével megkezdte közép-kelet-európai terjeszkedését az Amazon, és előbb-utóbb Magyarországra is megérkezik. A hazai e-kereskedőknek fel kell készülniük, hogy megvédhessék a piacaikat, azonban jelentős hátrányt kell ledolgozni, és az idő sürget.Az Amazon megjelenése nagymértékben átformálja az e-kereskedelmi piacot.
Október 13-án 18 óra 30 perctől élőben láthatják a nézők az RTL Klubon, online pedig az RTL Most+ platformon keresztül a két ellenzéki miniszterelnök-jelölt vitáját. A műsor moderátora Rábai Balázs lesz. A másfél órás, élő vitaműsorban a jelöltek most is előre megszabott időkeretben – várhatóan 31-31 perc időtartamban –, de azt szabadon beosztva
A Goldman Sachs Group bankárai által alapított Scalable Capital, német pénzügyi technológiai vállalat, robottanácsadójával Németország határait átlépve további 6 európai országban fog terjeszkedni– írja a Bloomberg.
Segédletet tett közzé honlapján a NAV, amelyben lépésről lépésre bemutatja, hogyan ellenőrizhetik a magánszemélyek, rendben van-e a gépjáműadó-befizetésük.
A V4-ek és Szlovénia polgárai szerint a digitális fizetési lehetőségek segítették a járvány elleni védekezést: a régió lakosságának 83 százaléka örül a készpénzmentes fizetési lehetőségek terjedésének, sőt minden második ember már kifejezetten kerüli a bankjegyek használatát – derül ki a Nézőpont Intézet által elvégzett regionális kutatásból. A mag
A nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében 2010 után hozott fájdalmas intézkedések eredményeit a 13. havi nyugdíj visszahozatala semmissé teheti, így a nyugdíjrendszer finanszírozási kockázatai ismét olyan fenyegetővé erősödhetnek, mint 2009-ben.
El Salvador elnökét kritizálta az Ethereum alapítója, amiért rákényszerítette az országot, hogy fogadják el a bitcoint, mint fizetőeszközt. Buterin a bitcoin maximalistáknak is odaszólt, amiért azok kritikátlanul támogatják a közép-amerikai állam fejét. El Salvadorban a múlt hónapban lett a bitcoin…
15 000 négyzetméteres területet vásárolt a Metrodom a Soroksári úton - jelentette be a CE Land, ingatlantanácsadó cég, mely közvetítőként szerepelt a tranzakcióban.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mintegy 135 millió forintos bírságot rótt ki három, mezőgazdasági gépekkel kereskedő vállalkozásra, mert színlelt versenyben osztottak fel egymás között több mint egy tucatnyi közbeszerzést. A vizsgálat megállapította, hogy három, főként mezőgazdasági gépek és alkatrészek kereskedelmével foglalkozó vállalkozás, a Te