2021. október 13. szerda

okt. 13
10:42
Újabb drágulás jön a hazai benzinkutakon a hét utolsó munkanapján (Menedzsment Fórum)
Csak két napig élnek a mai üzemanyagárak, péntektől a benzin literje átlagban 3, míg a gázolajé 4 forinttal megy feljebb, 491, illetve 505 forintra. Természetesen ezek is soha nem látott magas szintek.
okt. 13
10:48
Bizonytalanság a tőzsdéken, iránymutatásra várnak a befektetők (Portfolio)
Vegyes, ugyanakkor mérsékelt mozgások alakultak ki tegnap az amerikai tőzsdéken, végül azonban az eladók kerültek fölénybe és mindhárom vezető index mínuszban zárt. Ezek után felemás teljesítmények voltak láthatók az ázsiai tőzsdéken, miután a befektetők kivárhatnak a ma induló gyorsjelentési szezon előtt, amelyből világosabban látszani fog, hogy a
okt. 13
10:48
A felhőkben jár az SAP (vg.hu)
Felhőalapú szolgáltatásainak köszönhetően a vártnál jobb számokról számolt be az SAP.
okt. 13
10:51
Már lehet pályázni az InnoMax-díjra (MMonline)
Idén is megnyílt a lehetőség, hogy innovatív ötleteik megvalósításához anyagi és szakmai segítséget kapjanak a hazai civil szervezetek. Az infokommunikációs szolgáltató Invitech már a tizenkettedik alkalommal írja ki az InnoMax-díj pályázatát, amely a fenntarthatóság, az oktatás, az egészség vagy éppen a kultúra területén a digitalizáció segítségév
okt. 13
10:54
Hibázott az EU? Újra kell gondolni ezt a stratégiát (Piac és Profit)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint újra kell gondolni az EU új erdészeti stratégiáját, mert az komolyan veszélyezteti az erdőgazdálkodás társadalmi, környezeti és gazdasági pillérjeinek jelenlegi egyensúlyát.
okt. 13
10:54
Nem áll meg a drágulás a kutakon, pénteken újabb áremelés jön (Privátbankár)
Péntektől a benzin literje átlagban 3, míg a gázolajé 4 forinttal megy feljebb, 491, illetve 505 forintra. Természetesen ezek is soha nem látott magas szintek.
okt. 13
11:00
Így reagáltak a magyar bankok vezetői a Revolut nagy bejelentésére (Portfolio)
Egyre jobban leegyszerűsödő bankolást ígértek a Portfolio mai Banking Technology 2021 konferenciájának első panelbeszélgetésében hazai bankok vezetői. A mesterséges intelligencia előretörését prognosztizálták, a felhőtechnológia területén pedig többen hazai összefogást sürgetnek. A beszélgetés végén kommentálták a Revolut Bank magyarországi megjele
okt. 13
11:00
Fideszhez köthető civil szervezetek is nyertek a gödi Samsung-pénzből (444.hu)
A Pest Megyei Önkormányzat a Samsungtól befolyt helyi adóbevételek felhasználására létrehozott egy 419 millió forintból gazdálkodó alapot, amiből civil szervezeteket támogatnak.
okt. 13
11:00
Van elég földgáz télre (vg.hu)
Több mint 5 milliárd köbméternyi földgázmennyiség áll rendelkezésre.
okt. 13
11:02
Nyugtat az Energiahivatal: biztosított Magyarország téli földgázellátása (Portfolio)
A gáztárolókba szeptember 30-ig betárolt több mint 5 milliárd köbméternyi földgázmennyiség, 83%-os töltöttségi szinttel biztonsággal fedezi a hazai igényeket – hangsúlyozta a szerdán kiadott közleményében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
okt. 13
11:02
A beruházások támogatása a magyar gazdaságpolitika egyik prioritása (vg.hu)
Több mint 13 ezermilliárd forinttal segítik a hazai vállalkozásokat.
okt. 13
11:09
Új nyomtatott lapot dob piacra a Central (MMonline)
Novemberben kerül az újságárusokhoz a Central Médiacsoport új nyomtatott lapja, a Vezess Katalógus. A kiadvány az online autós magazin, a Vezess új terméke.Szokatlan, de nem példátlan a nemzetközi piacon, amikor egy sikeres digitális termék vagy egy online médium lép a nyomtatott magazinok világába. A Vezess Katalógusban megjelenik a 2022-es modell
okt. 13
11:12
Folytatódik a kis falvak vállalkozásainak újraindulását segítő program (ProfitLine)
A kormány célja a magyar vidék fejlesztésének és fejlődésének elősegítése, ezért a vállalkozások ismét pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programban. A november 9-én megnyíló harmadik pályázati körben összesen 20 milliárd forintra lehet majd benyújtani a kérelmeket - közöle szerdán az Innovációs és
okt. 13
11:12
Senkit sem kímél a chiphiány: 10 millióval kevesebb iPhone 13-at gyárthatnak idén (Portfolio)
Az Apple akár 10 millió darabbal is csökkenti az iPhone 13 gyártását a globális chiphiány miatt - jelentette tegnap a Bloomberg News, a körülményeket ismerő személyekre hivatkozva. Már júliusban is lassuló bevételnövekedést prognosztizált a tech-óriás és már akkor megmondták, hogy a chiphiány előbb-utóbb az iPhone-gyártást is vissza fogja vetni.
okt. 13
11:12
Nem áll meg a horror a benzinkutakon: meddig szállhatnak még el az árak? (Pénzcentrum)
Sokaknál itt a lélektani határ: a rekordárú üzemanyagok miatt több tízezer magyar teheti le az autóját. A Pénzcentrum most felmérést végzett olvasói körében, amelyből kiderült, hogy a legtöbbeknek már eddig is gondot okozott tankolni. Egy másik jelentős hányadnak pedig az 500 forintos literenkénti ár a lélektani határ, amit most a gázolaj már át is
okt. 13
11:12
Most a falvakon a sor: pályázhatnak a legkisebb vállalkozások (Agroinform)
ITM: megjelent a kis falvak vállalkozásainak újraindulását segítő program harmadik felhívása.
okt. 13
11:12
Személyi kölcsönt, hitelkártyát is kínálna a Revolut (Azenpenzem)
Magyar ügyfélszolgálatot, új termékeket és szolgáltatásokat is tervez a már bankként működő Revolut – derült ki egy konferencián. A revolutos ügyfelek már most is kedvezménnyel foglalhatnak szállást egy appon keresztül.
okt. 13
11:12
Egymilliárd nejlonzacskóval kevesebb – itt az új törvény (vg.hu)
Franciaországban értékesített összes gyümölcs és zöldség 37 százalékát műanyag csomagolással árulják.
okt. 13
11:14
Két új vezető érkezett a Magyar Bankholdinghoz (Portfolio)
Pecsenye Roland digitalizációért és operációért felelős vezérigazgató-helyettesként, Kutas István pedig kommunikációs vezetőként csatlakozik a bankcsoporthoz.
okt. 13
11:16
Péntektől még drágább lesz a tankolás, egy héten belül másodszor is rekordok dőlnek (Portfolio)
Pénteken ismét változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin ára 3 forinttal emelkedik, míg a gázolaj literenkénti átlagára 4 forinttal nő. Ez egyrészt új csúcsot fog jelenteni mindkét üzemanyagtípus számára, azonban az emelkedés üteme némileg csökken az elmúlt alkalmakhoz képest.
okt. 13
11:18
Felújítják a repülőtéri gyorsforgalmi utat - most beleszólhatsz, milyen legyen (Portfolio)
A Liszt Ferenc repülőtérre vezető, köznyelvben csak gyorsforgalmiként emlegetett út felújítása már régóta várat magára. A beruházásról végül 2018 végén döntött kormány, mára pedig ott tartunk, hogy lezárult a tervezési közbeszerzés. A Budapest Fejlesztési Központ most a lakosság véleményére is kíváncsi, hogy az út mentén élők és azt rendszeresen ha
okt. 13
11:18
Új felső vezetők a Magyar Bankholdingnál (vg.hu)
Pecsenye Roland digitalizációért és operációért felelős vezérigazgató-helyettes, Kutas István pedig kommunikációs vezető lett.
okt. 13
11:20
Bige László szerint alaptalanok az őt ért újabb vádak (Portfolio)
Alaptalannak nevezte és visszautasította az őt ért vádakat Bige László a Nitrogénművek Zrt. által kiadott közleményben, hangsúlyozva, hogy a gyanúsítás nem érinti a cég működését. A vállalat tulajdonosa azonban a napokban a földgázárakra hivatkozva kilátásba helyezte a Portfolio-nak a műtrágya-termelés leállítását, a Fitch Ratings pedig kedden este
okt. 13
11:20
Dobogós Európában a magyar gazdasági növekedés (vg.hu)
Immár az IMF is előkelő helyre rangsorolja hazánkat.
okt. 13
11:22
Közel a megállapodás, jövőre négy százalékkal csökken a szocho (vg.hu)
Szinte biztos, hogy jövőre 200 ezer forintra emelkedik a minimálbér, a garantált bérminimum esetében is közelednek az álláspontok.
okt. 13
11:24
Újra megnyílt egy pályázat – 20 milliárd forint a keret (Piac és Profit)
A vállalkozások ismét pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programban.
okt. 13
11:24
Értesítést kap a NAV-tól, aki elmulasztotta a környezetvédelmi termékdíj bevallását (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészítette a környezetvédelmitermékdíj-bevallás elmulasztásával érintett ügyfelek elemzését, és kigyűjtötte azon adózókat, akik 2020. évben környezetvédelmi termékdíj köteles termékek forgalmazásával érintettek voltak, azonban bevallást nem nyújtottak be.
okt. 13
11:30
Kell új erdészeti stratégia, de a mostani Eu-s tervezet nem megfelelő (Agroinform)
NAK: újra kell gondolni az EU új erdészeti stratégiáját.
okt. 13
11:33
Kutas István és Pecsenye Roland is a Bankholdingnál (MMonline)
A Magyar Bankholding kommunikációs vezetője lesz Kutas István 2022. január elsejétől, aki jelenleg még a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója. A bankcsoporthoz október elsejével csatlakozott Pecsenye Roland, a fintech szektor elismert szakembere, aki digitalizációért és operációért felelős vezérigazgató-helyettesként dolgozik., Kutas I
okt. 13
11:36
Négy új híd épül a magyar-szlovák határon (ProfitLine)
"A napokban ünnepeltük az újjáépített Mária Valéria híd átadásának huszadik évfordulóját, a közeljövőben újabb három határhíd fenntartásáról létrejött magyar-szlovák megállapodást szentesíthet az Országgyűlés" - jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közleményében a parlamenti és stratégiai államtitkár
okt. 13
11:36
Egyre kevesebb időt élnek meg a magyar cégek: sokan nem bírják, lehúzzák a rolót (Pénzcentrum)
A vártaknak megfelelően a kényszertörlések újraindítása cégtörlési hullámot indított Magyarországon, amely magas cégalapítási értékekkel párosulva rekordközeli cégfluktuációt okoz.
okt. 13
11:36
Az oltási igazolványok elismertetéséről tárgyal az EU és Oroszország (vg.hu)
Fel akarják számolni azokat az akadályokat, amelyek gátolják az orosz állampolgárok mozgását az unió területén és fordítva.
okt. 13
11:39
Környezetvédelmi projekteket bocsát szavazásra a Raben (newtechnology.hu)
Ha ősz, akkor szavazás… Megkezdődött az Eco2Way túra második szakasza, amelyet fennállásának 90. évfordulója alkalmából szervezett Európa egyik legjelentősebb logisztikai szolgáltatója, a Raben Group. Mostantól két hónapon át bárki szavazhat három környezetvédelmi kezdeményezés egyikére: denevérek megmentése Németországban, a tengerpartok megtisztí
okt. 13
11:45
A vállalkozások vezetésének generációváltását segítő program indult (Demokrata)
Olyan vállalkozások jelentkezését várják, amelyek legalább 5 lezárt üzleti évvel rendelkeznek.
okt. 13
11:48
A pandémia meglepő hatása: jelentősen nőtt a privátbanki ügyfelek megtakarítása (Portfolio)
Eredményes évet tudhat maga mögött a privátbanki szektor, jelentősen gyarapodtak az ügyfelek megtakarításai – mondta a Portfolio-nak az SPB Befektetési Zrt. privátbanki üzletágát irányító Széplaki Julianna. A szakember szerint a pandémia miatt kedvező beszállási lehetőségek alakultak ki a vállalati kötvények piacán, beszélt arról, melyek a legjobba
okt. 13
11:48
Ha ilyen rizst vettél a Tesco-ban, ne edd meg! (Agroinform)
Bizonyos rizsben szemmel látható, élő állati kártevők vannak.
okt. 13
11:48
A hazai kkv-k digitalizációja egy helyben toporog (vg.hu)
A fő index 40-es értéke nem változott.
okt. 13
11:50
Amerikában is maradhatnak az elektromos cigik (vg.hu)
Az e-cigik ügye évtizedek óta nem tapasztalt vitákat váltott ki az USA-ban.
okt. 13
11:52
Pluszos nyitás után tovább emelkedett a BUX (vg.hu)
A részvénypiac forgalma szerda délelőtt 1,7 milliárd forint volt.
okt. 13
11:54
Elindult a Turmix, a Pénzcentrum heti hírlevele (Pénzcentrum)
Elindult a Turmix, a Pénzcentrum heti hírlevele. Mutatjuk, mire számíthatsz, ha feliratkozol, és miben különbözik napi hírlevelünktől.
okt. 13
11:54
Visszavonták a rendeletet, ami szerint csak képzettséggel lehet lángost sütni (444.hu)
Szeptember elsején lépett hatályba a rendelet, miszerint képzettség kell a meleg és hideg ételek, italok készítéséhez.
okt. 13
11:54
Gloster részvényeket vett a cég egyik vezére (vg.hu)
100 darabot, a tőzsdén.
okt. 13
12:00
Nem véletlenül van csúcson a BUX index, feltűnt az eltűnt milliárdos (Privátbankár)
Rossz kezdés után pluszba mentek át az európai indexek, a BUX is tartja magát, pedig több napos csúcsdöntögetés után egy pihenő sem lenne meglepő. Megvan annak az oka, miért megy ennyire, mégpedig az infláció. Az euró/forintot odaragasztották a 360-hoz. A Volkswagen nagy leépítést tervez, az urán megint sztár lett.
okt. 13
12:00
Generációváltás a cégekben – a kormány új programot indított (Piac és Profit)
Jövő augusztus végéig jelentkezhetnek az érintett cégek.
okt. 13
12:06
Hamarosan indul a Bohemian Bulldogs presale, remek áron juthatsz Nft-khez (Kripto Akadémia)
Az NFT piac továbbra is dübörög, egyre-másra érkeznek meg újabb és újabb kollekciók. Nagyon ritka azonban, hogy egy olyan kimagaslóan igényes projekt jelenjen meg a piacon, mint a Bohemian Bulldogs. Nagyon menő kutyákról van szó, mindegyik egy-egy külön személyiség, igazi…
okt. 13
12:06
A Synlab lett a Magyar Labdarúgó Szövetség labordiagnosztikai partnere (ProfitLine)
Maximálisan biztonságos környezetben zajlanak a hazai futballbajnokságok, mivel a szezon kezdetén együttműködési megállapodást kötött a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Synlab Hungary a játékosok és sportszakemberek koronavírus tesztelésére.
okt. 13
12:06
Eldőlt: visszakozott a kormány a vendéglátásban dolgozók ügyében (Portfolio)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az elmúlt időszakban érkezett piaci visszajelzéseket figyelembe véve módosította a képesítési követelmények rendeletét azért, hogy 2021. október 13-tól a konyhai, valamint a cukrászati tevékenységekben csak a szakmai felügyeletet ellátó személynek kelljen képesítéssel rendelkeznie.
okt. 13
12:06
Nem minden vendéglátásban dolgozónak kell a képesítés (vg.hu)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az elmúlt időszakban érkezett piaci visszajelzéseket figyelembe véve módosította a szabályozást.
okt. 13
12:08
Tényleg varázsereje van a gombának? (vg.hu)
Amerikai és brit tanulmány szerint a gombafogyasztás csökkenti a mentális betegségek kockázatát és a kemoterápia hatását is képesek növelni.
okt. 13
12:12
Minden, amit az szja-visszatérítésről tudni lehet (vg.hu)
Február közepén érkezik az utalás.

Keresés