Elszálló infláció, emelkedő kamatok – erre számíthatunk jövőre a kormány és a jegybank által kialakított gazdaságpolitikai mixnek köszönhetően. Míg az egyik fűti, a másik hűti a gazdaságot. A Kopint-Tárki előrejelzése szerint a jegybank várakozásánál nagyobb lesz a pénzromlás üteme, a gazdaságkutató 5,5 százalékos átlagos inflációval számol.
A Lidl Magyarország az élelmiszerláncok közül elsőként csatlakozott Magyarország Állatvédelmi Kódexéhez, amelyet az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi-, Elemző- és Módszertani Központja hívott életre. Az állatvédelem fontos téma a vállalat számára, melyet több intézkedése által is támogat. A diszkontlánc a szándéknyilatkozat aláírásával
A biztosítási szakmának fel kell készülnie a növekvő környezeti, társadalmi és vállalatirányítási kockázatok kezelésére, mert ezek nemcsak egyes szektorokat és vállalkozásokat érintenek, hanem a kockázatok halmozódása miatt akár a gazdasági növekedés visszaeséséhez is vezethetnek – hangzott el a Kpmg biztosítási konferenciáján. A felkészülést sürge
Az OnRobot globális vállalata nagymértékben támaszkodik magyar szakemberekre. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a legnagyobb fejlesztői bázisa Budapesten található, a részleg a prototípus-tervezéstől a késztermék kivitelezéséig, hardver- és szoftverfejlesztésben segíti az anyavállalat munkáját. Az Electrosub kiállításon Hegyi Krisztina, az On
Az év végéhez közeledve minden cégnél felmerül a kérdés: hogyan ismerjék el a dolgozók munkáját. Mi legyen a bónusszal? Lesz egyáltalán? Vagy nem lesz? Ezek megválaszolása különösen nehéz volt tavaly is, most is.
Az elmúlt években a jegybanki kötvényvásárlások és az alacsony kamatkörnyezet volt a táptalaja a részvénypiaci emelkedésnek. A világszerte emelkedő infláció hatására ugyanakkor egyre több jegybank kezdi el szigorítani a monetáris kondíciókat, ami a kockázati étvágy hullámzását váltja ki. Ez a forintnak, valamint a hazai kötvény- és részvénypiacnak
Összesen 1,3 milliárd adag koronavírus elleni vakcinát ad beszerzési áron alacsony jövedelmű országoknak az EU, ebből idén év végéig 250 millió érkezhet meg.
Bár sokaknak borsódzik a háta, amikor együttműködésről van szó, az integrátori rendszer mégis bevált a hazai mezőgazdaságban. A Portfólió konferencián ez utóbbi kérdéskört járták körül a legnagyobb integrátori szervezetek képviselőinek részvételével.
Várható volt, hogy a jövedelemnövekedés és a piaci hozamok elmúlt évben tapasztalt gyors felpattanása előbb-utóbb kifullad. A folyamat már megkezdődött, és 2022-ben is folytatódni fog. A kérdés az, hogy kemény vagy puha landolásra készüljünk-e. Jelenleg a részvények esetében a puha landolás valószínűbbnek látszik, de van néhány olyan kockázati tény
Spanyolországban felgyorsították a koronavírus elleni oltási kampányt a közelgő ünnepi időszakra tekintettel, bővítették a harmadik, emlékeztető oltásra jogosultak körét, és elindították az 5-11 év közötti gyermekek oltását - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Carolina Darias spanyol egészségügyi miniszter. A gyerekek oltási kampánya mintegy
Spanyolországban felgyorsították a koronavírus elleni oltási kampányt a közelgő ünnepi időszakra tekintettel, bővítették a harmadik, emlékeztető oltásra jogosultak körét, és elindították az 5-11 év közötti gyermekek oltását – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Carolina Darias spanyol egészségügyi miniszter.
Az LG Electronics (LG) huszonkét országban tette elérhetővé a Google Stadia felhőalapú játékszolgáltatást a webOS 5.0 és webOS 6.0 operációs rendszert futtató okostévéin. A Stadia natív támogatása révén a készülékeken kivételes grafika és képkockasebesség mellett azonnal hozzáférhetők a csúcskategóriás játékok. Az LG Content Store-ból letölthető,
Oroszország nagy árat fizet, ha megtámadja Ukrajnát - mondta az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió és az úgynevezett keleti partnerségéhez tartozó országok csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón.
Az országgyűlés 2022-as tavaszi ülésszakára vonatkozó programja szerint a kormány azt tervezi, hogy közvetlenül a választás után benyújtja, majd júniusban el is fogadtatja a 2023-as költségvetési törvényt - írja a 24.hu.
Ismét csökkentik a biztonsági készletet - eladják a különbözetet, hogy ebből láthassák el az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználókat, és ne a piacon kelljen megvenni a drága gázt.
Az időben és a digitalizációban előre haladva a digitális fizetés egyre inkább versenyképességi tényezővé válik. Valójában minden szereplőnek az érdeke: az államnak a jegybanknak, a pénzintézeteknek, a kereskedőknek, és természetesen az ügyfeleknek is. Az utóbbiak között még mindig jelentős azok száma, akik erősen kötődnek a készpénzhasználathoz, a
Nagy, akár másfél százalékos erősödéssel is nyugtázhatják a csütörtöki nyitásban az európai tőzsdeindexek a Fed bejelentését a monetáris szigorítás felgyorsításáról.
Az MVM Energetika Zrt. december 15-én sikeresen lezárta az E.ON Hungária Zrt. kisebbségi tulajdoni hányadát érintő részvényadásvételt, amellyel az MVM Zrt. 25 százalékos közvetlen részesedést szerzett az E.ON Hungária Zrt.-ben - közölte az MVM a Budapesti Értéktőzsdén.
A Henkel átalakítja munkáltatói kommunikációját, és a megújult karrier weboldala mellett digitális munkáltatói márkaépítési kampányt is indít, „Dare to make an impact?” („Mersz hatást gyakorolni?”) mottóval. A kampányt a berlini RCKT kommunikációs ügynökséggel közösen dolgozták ki. Világszerte 79 országban kerül bevezetésre, és főként az online tér
Noha még két hónap van hátra a 2022. szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre való jelentkezési határidőig, ez az idő nem is olyan sok, ha figyelembe vesszük, milyen hatalmas a választási lehetőség. Magyarországon ugyanis több mint 60 államilag elismert felsőoktatási intézmény több száz karának több száz szakja közül lehet választani. Épp ezé
Már hivatalos, hogy január 1-jétől 200 ezer forintra nő a minimálbér és 260 ezer forintra a garantált bérminimum. A Magyar Közlöny 229. számában megjelent 703/2021. számú kormányrendelet más részletszabályokat is rögzít.
A római kormány rendelkezése szerint december 15-től kötelezővé vált az emlékeztető oltás felvétele az egészségügyben, az oktatásban és a rendfenntartó erőknél dolgozók számára, utóbbiakat ráadásul szolgálati fegyverüktől is megfoszthatják, ha nem veszik fel a vakcina újabb adagját.
Az Agrárminisztérium december 10-én közzétette az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) 2023 és 2027 közötti időszakában tervezett agrár-élelmiszeripari támogatási intézkedéseit. A terv – mellyel kapcsolatban még online várják a véleményeket, javaslatokat – készítése széles körű társadalmi egyeztetés mentén történt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara aktív
A Magyar Termék védjegyeket használó cégek száma már elérte a kétszázat, a védjegyes termékeké pedig megközelítette az ötezret. A hazai termékek népszerűsítésére ez évben 35 áruházlánci akció jött létre. Idén először augusztusban megrendezték a Hazai Termékek Hónapját, valamint a védjegyhasználók és a kereskedők bevonásával jelenleg is tart az a ka
A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította azokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a karcagi sportinfrastruktúra-fejlesztésekkel kapcsolatos beruházások során merülnek fel.
Szükség volt a távmunka törvényi szabályozására, mert velünk fog maradni ez a foglalkoztatási forma, amelyben jelenleg is 400-500 ezer ember dolgozik az országban - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában szerdán.
Ugye ez a hét a jegybanki kamatdöntésekről szól, ezért inkább kivárásra játszottak a befektetők a hét első részében, majd tegnap este az amerikai jegybank végül a várakozásoknak megfelelően bejelentette a kötvényvásárlási program kivezetésének felgyorsítását és jövőre három kamatemelést prognosztizált. A kamatdöntést köveőten az addig negatív tarto
Debrecen, és térsége a harmadik leglátogatottabb térség a magyar vidéken, ami nem meglepő, hiszen itt terül el Közép-Európa legnagyobb füves pusztája, ahol nem csak az ősi hagyományokat őrzik, de az ország második legnépesebb városa is várja a turistákat, pezsgő egyetemvárosként, nemzetközi repülőterével pedig külföldről is csábítja a látogatókat.
A Fehér Ház járványügyi főtanácsadója, Anthony Fauci szerint a jelenleg elérhető emlékeztető oltások működnek az omikron variáns ellen, nincs szükség a vakcinák módosítására – írja a CNBC.
Átadták a forgalomnak az M44-es Tiszakürt − Lakitelek között megvalósult szakaszát - írja a Magyarépítők.hu. A 10 kilométer hosszú, 2 x 2 sávos szakasz a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében valósult meg nettó 51,3 milliárd forintból. A szakasz leglátványosabb műtárgyát kétségtelenül az új tisz
A Clio kétségtelenül a reklámszakma és a szórakoztatóipar lehető legmagasabb elismerése, olyannyira, hogy még egy Mad Men-epizód is szólt róla. A ViacomCBS kreatív csapata idén lényegében a hollywoodi reklámgyártókkal, ügynökségeivel és stúdióival mérte össze erejét. A 2021-es Clio Entertainment Awards öt elismerésben is részesítette a vállalat köz
Szerdán hajszálra került történelmi mélypontjától a forint az euróval szemben, ma reggelre azonban kicsit erősödött a magyar deviza, így 370 alatt kezdi a napot. A török líra továbbra is megállíthatatlanul zuhan, ráadásul ma tovább vághatják a kamatot, ami még erősebb nyomás alá helyezheti.
Bűnösnek találták a McKinsey korábbi partnerét, Puneet Dikshitet, a vád értékpapírcsalás és bennfentes kereskedelem. Az ítéletet március 30-án mondják ki, a vádlott akár 20 év börtönt is kaphat – számol be a hírről a CNBC.
Megjelent a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról, valamint a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bérről szóló rendelet szerdán a Magyar Közlönyben. A közmunkások bére pont a fele lesz a minimálbérnek, amelyet jövő évtől bruttó 200 ezer forintra emelnek.