A német BioNTech vezetője aggodalommal fogadta novemberben, a Dél-Afrikában azonosított omikron felbukkanását. Attól tartottak, hogy egy menekülő mutáns fejlődött ki, vagyis az oltás révén termelődő ellenanyagok elől kitérő variáns.
Ma délután, magyar idő szerint 14:30-kor fogják nyilvánosságra hozni az Egyesült Államok legfrissebb inflációs adatait. Az utolsó ilyen bejelentésre éppen egy hónappal ezelőtt, november 10-én került sor. A pénzromlás akkor közzétett, 6.2%-os mértéke nem csak egy 31 éves rekordot döntött…
Aki az év végén köti az adásvételi szerződést, annak nem biztos, hogy még az idén érdemes benyújtania azt az ingatlanügyi hatósághoz (vagyis a földhivatalhoz), ha az eladás a szerzéstől számított 5 éven belül történt.
Befektetne Dél-Korea a Varsó és Lódz városa között építendő nemzetközi óriásrepülőtérbe (CPK) azon kétoldalú előzetes megállapodás értelmében, amelyet csütörtökön No Hjong Uk dél-koreai közlekedési miniszter, valamint Marcin Horala lengyel közlekedési miniszter-helyettes írt alá a lengyel fővárosban.
Minden hónapban összegyűjtjük a kötvényalapok hozamait a BAMOSZ adatai alapján. A táblázatba a 2021. november 30-i adatok alapján kerültek a kategóriájukban legnagyobb alapok.
Az AstraZeneca Evusheld nevűgyógyszere egy hosszú hatású antitest kombináció (tixagevimab és cilgavimab), melyet az Egyesült Államok gyógyszerhatósága (FDA) sürgősségi felhasználásra engedélyezett a COVID-19 betegség megelőzésére. Az első szállítmányok várhatóan hamarosan elérhetőek lesznek. Az FDA megadta a sürgősségi felhasználási engedélyt az
Novemberben az omikronról szóló hírek miatt a nemzetközi piacok kockázatkerülő módba váltottak, a hozamgörbék a hosszabb hozamok esésének köszönhetően jellemzően laposodtak. Nálunk viszont az új inflációs csúcstól hajtva folytatódott az erőteljes hozamemelkedés. Folytatódott a hosszú kötvényekbe fektető, már korábban veszteségbe forduló alapok mély
Csütörtökön sem volt határozott iránya a terményáraknak a piacokon. Chicagóban a búza 2,2 százalékkal, a repce pedig 0,1 százalékkal lett olcsóbb. Közben a kukorica 0,8 százalékkal, a szójabab pedig 0,3 százalékkal drágult. Európában a repce és a kukorica ára felfelé, míg a malmi búza és a takarmánybúza ára lefelé változott.
A Financial Times 18. alkalommal rangsorolta Európa legjobb üzleti képzéseket nyújtó felsőoktatási intézményeit A brit lap Európa üzleti iskoláit összesítő listájában 94. helyen szerepel a Budapesti Corvinus Egyetem, egyedüli magyar egyetemként
A Geomagic termékcsalád professzionális 3D szoftverei lehetővé teszik a mérnökök számára, hogy gyorsan és hatékonyan hozzanak létre 3D-s állományokat szkenneléssel és visszamodellezéssel, könnyedén tervezzenek organikus formákat, illetve ellenőrizzék a már legyártott alkatrészeket. Geomagic reverse engineering szoftverek A reverse engineering, más
Ahogy tegnapi cikkünkben írtuk, hatalmas ugrás következett be a budapesti új építésű lakások kínálati áraiban. Mindössze egy negyedév alatt több mint 8 százalékos volt a drágulás, így az átlag megközelítette az 1,1 millió forintot négyzetméterenként (a pontos szám 1,099 millió forint). Ezúttal a fővárost részletesebben is megvizsgálva azt mutatjuk
Feloldották a Bács-Kiskun megyei Jászszentlászló területén 2021. november 17-én elrendelt védőkörzetet. Ezzel a terület megfigyelési körzet besorolásba került, a továbbiakban e kategória speciális, ám mindenképp enyhébb szabályai vonatkoznak az állattartókra.
A magyarok 44 százaléka tartja a reggelit a nap legfontosabb étkezésének, 4 százalékunknak viszont csak hétvégén van rá ideje. A legtöbben 10-15 percet és 500-1000 forintot fordítunk a reggelire. A sós reggelik között a szendvics a legnépszerűbb, de nem maradhat ki a lángos és a bundáskenyér sem. Édes napindítóban a kakaós csiga az egyeduralkodó, é
Az idei évben 238 pályázó részesül csaknem 5 milliárd forint támogatásban a Zártkerti programnak köszönhetően - jelentette ki Nagy István agrárminiszter csütörtökön az Oszkói szőlőhegyen.
Joe Biden amerikai elnök további "katonai képességeket" ígért csütörtökön a közép-európai NATO-tagállamok számára, illetve megfogadta, hogy jobban be fogja őket vonni a régióval kapcsolatos döntések meghozatalába - közölte Asta Skaisgiryte litván elnöki tanácsadó újságírókkal.
Az elmúlt években valósággal berobbant a TikTok a felhasználók életébe. Ma már az elitklub része, melynek olyan tagjai vannak, mint a Facebook vagy a Twitter. Mindössze 5 évre volt szüksége, hogy elérje az 1 milliárdos felhasználószámot. (Lásd a TikTok bejelentését itt! ) A viharos tempót jól jellemzi, hogy 2018 januárjában 55 millió globális has
Habár újra munkaerőhiány alakult ki Magyarországon, a fizikai dolgozók közel 90%-a könnyen elcsábítható a megfelelő kompenzációval – derült ki a Gi Group felméréséből. A Magyarországon új üzletágat létrehozó vállalatcsoport szerint ma már kezdenek olyan igények kialakulni a kékgallérosok körében, amelyek 5-10 éve a fehérgallérosoknál voltak jellemz
A legújabb igényeket is kielégítő pulykafajták esetében alacsonyabb a mortalitás, javul a tojások keltethetősége, nő a pulykapipék életképessége és takarmányértékesítése - hangzott el a közelmúltban egy szakmai konferencián. Ebben visszaköszön a lábvizsgálat szigora, melynek köszönhetően a pulykák lába kellően megerősödik még azelőtt, hogy nagy t
Orbán Viktor kormányfő pénteken reggel ismét interjút ad a közrádiónak, mi pedig az elhangzó fontosabb üzeneteket az alábbi hírfolyamunkban foglaljuk össze.
A kormány úgy döntött, hogy egyes beruházásokat később valósít meg, ezzel jelentősen, összesen 350 milliárd forinttal növeli Magyarország idei évi pénzügyi tartalékait az államadósság csökkentése mellett – jelentette be közleményében a pénzügyi tárca.
Orbán Viktor kormányfő pénteken reggel ismét interjút ad a közrádiónak, mi pedig az elhangzó fontosabb üzeneteket az alábbi hírfolyamunkban foglaljuk össze.
Három fontos járványadat már csökkenésnek indult, karácsonyra érezhetően gyengül majd a koronavírus-járvány negyedik hulláma - mondta Rusvai Miklós virológus az ATV Start című műsorában.
A miniszterelnök szokásos pénteki rádió interjújában arról beszélt, hogy a gyerekek nem tehetnek arról, ha nincsenek beoltva, ezért a szüleiké a döntés.
Orbán Viktor kormányfő pénteken reggel ismét interjút adott a közrádiónak, mi pedig az elhangzó fontosabb üzeneteket az alábbi hírfolyamunkban foglaltuk össze.
A hála, a család iránti szeretet és az együttlét öröme ihlette a Zwack Unicum legújabb, ünnepi díszdoboz-kollekcióját, amelynek rendhagyó filmjében Pápai Joci „Az én apám” c. slágere csendül fel, erősítve a márka számára fontos szülő-gyerek kapcsolatot. A díszdobozok a vállalat webshopján is megrendelhetők, ahol a vásárlók egyedi, személyes üzenete
Egy nap alatt 6884 új koronavírusos esetet azonosítottak, elhunyt 166 fő a vírus szövődményében. Kivételesen nem a koronavirus.gov.hu közölte a számokat, hanem Orbán Viktor miniszterelnök reggeli szavaiból derült ki mindez. Az adatok a járvány enyhülésére utalnak.
A Magyar Közlöny 2021. évi 225. számában december 9-én megjelent a nyugellátások és egyes más ellátások 2022. január havi emeléséről szóló 692/2021. kormányrendelet.
Tegnap leginkább vegyes mozgásokat láthattunk a világ tőzsdéin, a befektetők elkezdték árazni, hogy az omikron koronavírus-variánsnak a korábban vártnál kisebb lehet a gazdasági hatása, viszont újra az infláció került a piaci szereplők fókuszába, ma érkezik ugyanis az amerikai inflációs index, amely ismét több évtizedes csúcsról árulkodhat majd, és
A kereskedelmi forgalomból mintavételezett fényfüzérek és dekorációs célú világítástechnikai termékek több mint háromnegyede nem felelt meg a biztonsági követelményeknek - írja laborvizsgálatai alapján közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A problémás árucikkek egyszerre akár hét-nyolc szempontból is kifogásolhatónak bizon
A pulykahús fogyasztása sok esetben kényes téma, hiszen többen száraznak tartják, nem szívesen fogyasztják, vagy csupán azért készítik, mert az orvosuk tanácsolta. Mindenki számára jó hír lehet a Hellovidék cikke, mert az általuk ismertetett recept minden eddigi tapasztalatot és sztereotípiát megdönt a száraz és unalmas pulykahússal kapcsolatban.