Az európai vállalatok közel kétharmada már használ chatbotokat, és ez a szám egyre csak nő – derült ki az EOS csoport által 14 európai piacon végzett felmérésből. A chatbotok 97%-a csak az első kapcsolatfelvétellel foglalkozik. Ügyfélszolgálati feladatok (51%) ellátására, valamint termékekkel kapcsolatos tanácsadásra (39%) is használják őket. A vál
A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk gondolkodik azon, hogy otthagyja munkahelyét és influencerré válik - tweetelte csütörtökön a világ leggazdagabb embere.
Eddig még nem találtak olyan mintát, amely azt támasztaná alá, hogy Magyarországon is megjelent a koronavírus omikron variánsa - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ virológusa péntek reggel az M1 aktuális csatornán. Kis Zoltán a műsorban elmondta, ugyanakkor a környező országok jelentéseiből arra lehet következtetni, hogy hamarosan itt is fel
Szuperprodukcióra, történetének legmonumentálisabb előadására készül a Centrál Színház. 2022. január 15-én Sidney Lumet 1976-os, sokszorosan Oscar-nyertes filmjét, a Networköt Lee Hall adaptációjában állítja színpadra. Mikor egy kiszolgált, megtépázott sikerű bemondónak felmondanak, ő élő adásban bejelenti, öngyilkos lesz. A látványos videótechnik
Magyarország túl van a járvány 4. hullámának csúcsán, a járványadatok javulást mutatnak. Orbán Viktor miniszterelnök szerint is javul a helyzet, az új esetek száma csökken, szakértők szerint pedig karácsonyra érdemben jobb lesz a helyzet.
A Magyarországon maradó fehér gólyák nem szorulnak emberi segítségre, etetésre, befogásuk és meleg helyen történő átteleltetésük felesleges - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-vel.
A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk gondolkodik azon, hogy otthagyja munkahelyét és influencerré válik - tweetelte csütörtökön a világ leggazdagabb embere.
A fogyasztóvédelmi hatóság idén is elvégzi a fényfüzérek és dekorációs célú világítástechnikai termékek szezonális ellenőrzését. A kereskedelmi forgalomból mintavételezett termékek több mint háromnegyede nem felelt meg a biztonsági követelményeknek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) laboratóriumának vizsgálatán a problémás árucikkek
Kórházban elcserélt újszülött csecsemőkről már hallottunk korábban, de most az élet újabb extrém egészségügyi kalamajkát hozott Magyarországon: elcseréltek két idős beteget. A legszomorúbb az, hogy egyikőjük meghalt...
Gyengüléssel kezdi a napot a forint az euróval szemben, a 366-ot közelíti a jegyzés. A régiós devizák is gyengülnek az euróval szemben, a dollár erősödik.
Az elmúlt években valósággal berobbant a TikTok a felhasználók életébe. Ma már az elitklub része, amelynek olyan tagjai vannak, mint a Facebook vagy a Twitter. Mindössze 5 évre volt szüksége, hogy elérje az 1 milliárdos felhasználószámot. A viharos tempót jól jellemzi, hogy 2018 januárjában 55 millió globális használója volt, decemberre ez a szám 2
A 2021-es évben megvalósult a Szegedi Tudományegyetem fenntartóváltása. Az új gazdálkodási modell bevezetése, azaz a teljesítményeken alapuló egyetemi finanszírozás lehetővé teszi, hogy erősödjön az egyetemi dolgozók anyagi megbecsülése, mind az alapbérelemek, mind a személyre szabott, teljesítményekhez kötött díjazások tekintetében.
December 15-én megkezdődik Magyarországon a kiskorúak oltása. 70 ezer vakcina érkezik az országba az 5-14 éves gyerekek számára – jelentette be a miniszterelnök szokásos rádióinterjújában. Szerdától lehet regisztrálni - mondta.
Négy rangos díjjal ismerték el a közelmúltban a SPAR Magyarország kezdeményezéseit és termékeit. Két termékdíja mellett a vállalat elismerést kapott a Máltai Manufaktúra termékeinek értékesítésével megvalósított körforgásos üzleti modelljéért is. A 109 tagvállalatot tömörítő BCSDH (Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért – Business
Egyelőre nem tudni, kell-e új oltóanyagot fejleszteni az omikron variáns miatt. A Biontech társalapítója szerint az új mutáció ellen 3 oltás megfelelő védelmet nyújthat, ám ha az omikron leváltja a deltát, szükség lehet negyedik oltásra is.
Már nem a lakossági befektetők kezében van a legtöbb tőzsdén kereskedett alap (ETF) Amerikában, egy friss összesítés szerint az intézményi befektetők vették át az uralmat a piacon – számol be a hírről a Financial Times.
Világszerte folyamatosan változó költségek figyelhetők meg a logisztikai iparban, a raktári költségek évről évre tovább emelkednek, ahogy az iparág versenyképesebbé válik. A növekvő költségek arra kényszerítik a vállalatokat, hogy bővítsék szolgáltatásaikat és új megoldásokat dolgozzanak ki, de mik az irányok? A QLM piaci kitekintése a témában.A ra
Tegnap leginkább vegyes mozgásokat láthattunk a világ tőzsdéin, a befektetők elkezdték árazni, hogy az omikron koronavírus-variánsnak a korábban vártnál kisebb lehet a gazdasági hatása, viszont újra az infláció került a piaci szereplők fókuszába, ma érkezik ugyanis az amerikai inflációs index, amely ismét több évtizedes csúcsról árulkodhat majd, és
Teljes 13. havi nyugdíj, szja-visszatérítés, 25 év alattiak szja-mentessége – a jövő év elején ugyan folytatódik az osztogatás, de az állam most behúzza a féket.
A Nébih felhívja a nyilvántartásba vett dísznövény szaporítóanyag-előállítók és -forgalmazók, valamint az engedélyes zöldségpalánta szaporítóanyag-előállítók és -forgalmazók figyelmét, hogy tevékenységüket évente január 15-ig, önállóan kell bejelenteniük. Az ehhez szükséges dokumentumokat letölthetik a Nébih honlapjáról.
A Vodafone Magyarország Alapítvány negyedik alkalommal hirdeti meg a nagy sikerű Vodafone Digitális Díjat azzal a céllal, hogy ösztönözze és felkarolja azokat az innovátorokat, akik digitális megoldásukkal társadalmunk legégetőbb problémáira kínálnak megoldást. A 15 millió forint összdíjazású pályázatra idén Digitális Esélyegyenlőség, Digitális Tár
A Rhodium Group tanácsadó cég kínai piackutatási igazgatója szerint a kínai ingatlanszektor kilátásai a következő hónapokban javulhatnak, amennyiben két körülmény ennek megfelelően alakul a gazdaságban. Az ingatlaneladások stabilizálódása és az országon belüli forrásokhoz való szélesebb körű hozzáférés segíthet felpörgetni Kína ingatlanszektorát -
Mindig is napelemekkel szeretted volna fedezni háztartásod áramköltségét, de önerőből lehetetlennek gondoltad, hogy ez megvalósuljon? Hallottál róla, hogy vannak állami támogatások, de nem tudod pontosan, hogy hogyan is jelentkezz rá? Olvass tovább és tudj meg mindent :)
Tavaly sem tört meg az évek óta tartó drágulási trend, a földárak növekedése az előző évit is meghaladta. Egyedül a szőlőkért kértek kevesebbet, mint egy évvel korábban és volt olyan régió, ahol több mint háromszorosára nőttek a termőföldek árai az elmúlt tíz évben. Óriási azonban a különbség az egyes területek között, míg a legdrágább, Hajdúszobos
Az adat világdevizává kezd válni, de sok cég még nem igazán foglalkozik vele - többek között ez derül ki a K&H jövőkutatásból és a K&H innovációs indexből. Bár a magyar vállalkozások körében 18-ról 26 százalékra nőtt azoknak az aránya, amelyek az okoseszközökből, szenzorokból származó adatokat felhasználják, a geolokációs és közösségi média
"A MOK elnöksége örül annak, hogy Magyarországon is lehetőség nyílt az 5 és 12 év közötti gyermekek oltására, de ennek szervezési formáját nem tartja megfelelőnek" - írja a Magyar Orvosi Kamara az Operatív Törzsnek küldött levelében.