2021. december 14. kedd

dec. 14
9:27
Nem elég az agrárdiploma – legyen mögötte valódi tudás! (Agroinform)
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem stratégiai és fejlesztési rektorhelyettesét, dr. Mezőszentgyörgyi Dávidot kérdeztük az egyetem átalakulásáról és arról, hogyan épül be a képzésbe a precíziós gazdálkodás.
dec. 14
9:30
Új ételszállító cég indul Budapesten (MMonline)
Holland székhelyű ételkiszállító szolgáltatás indul ma Budapesten. A Rocket - amely Európa 10 legtöbbet letöltött ételfutár applikációja között van – elkötelezett aziránt, hogy éttermi partnerei magasabb profithoz jussanak és kiemelkedő támogatást kapjanak kiszállítási kínálatuk kiépítése és bővítése során. A Rocket célja, hogy ügyfeleiknek – a nag
dec. 14
9:30
Nyugat-Európában jóval többeket érint a minimálbér, mint Magyarországon (Demokrata)
Hazánk mellett több tagállam is elutasítja a legkisebb keresetről szóló, közös uniós irányelveket.
dec. 14
9:30
Bevált recept: újabb embargó a nyugati élelmiszerre (Mezőhír)
A recept már ismerős, és csak bajt hoz az Eu mezőgazdaságára.
dec. 14
9:30
A magyar aukció, ahol tízmillió forintot fizettek egy filmkópiáért (Forbes)
Az aukción 19 millió forint gyűlt össze filmes és színházi ereklyékből.
dec. 14
9:33
Átlépte a 37 ezret a hazai Covid-áldozatok száma (Menedzsment Fórum)
Közben egyre kevesebb új fertőzöttet találnak.
dec. 14
9:33
Nft startupot vett a Nike (Kripto Akadémia)
Úgy tűnik az NFT vonaton nincsen fék, folyamatos fejlődésben van a piac, egyre-másra jelennek meg a nagy, mainstream piaci szereplők ezen a területen. Bár a legelső NFT már jópár éve, 2015-ben jelent meg, a technológia az idei évre került be…
dec. 14
9:33
A nap kérdése: mennyi az átalányadózó egyéni vállalkozó szja- és járulékfizetési kötelezettsége? Példával (Adózóna)
Mennyi személyi jövedelemadót és járulékot fizet egy átalányadózó egyéni vállalkozó havonta? – kérdezte olvasónk. Lepsényi Mária adószakértő válaszolt.
dec. 14
9:33
K&H;: mi az a 10-90 százalékos szabály - érdemes karácsonykor elkezdeni, ha eddig nem került rá sor (ProfitLine)
Kiváló alkalom a karácsony előtti készülődés és vásárlás a gyerekek és szülők számára arra, hogy tisztába tegyék a mindennapi pénzügyeiket. Fontos, hogy a vásárlásnál a bankkártya legyen az elsődleges, ne pedig a készpénz, utóbbinak a használata ugyanis gazdasági szinten drága. Ugyanígy lényeges beszélni a gyermekekre leselkedő veszélyekről, példáu
dec. 14
9:33
Tőzsdére viszi elektromos motoros részlegét a Harley-Davidson (Portfolio)
A Harley-Davidson elektromos motorkerékpárokkal foglalkozó részlege egy biankó vállalattal való fúzió révén, 1,77 milliárd dollár értékű üzlet keretében kerül a tőzsdére - írja a Reuters.
dec. 14
9:35
Gazdag francia ügyfeleinek segített az adóelkerülésben a svájci nagybank, de olcsón megússza (Portfolio)
Eredetileg még 5 milliárd euró körüli büntetést szabtak ki a francia hatóságok a UBS-re amiatt, hogy több francia vagyonos ügyfelének is segítséget nyújtott az adóelkerülésben. Ezt a bírságot azonban most jelentősen csökkentették – számol be a hírről a The Wall Street Journal.
dec. 14
9:42
A drónelemzők következő kurzusára még lehet jelentkezni (Mezőhír)
Haladó technológiák hasznosítása a gyakorlatban: drón a mezőgazdaságban.
dec. 14
9:45
Kereshetővé váltak a zöld otthonok, egyből rárepültek a vevők (ProfitLine)
Országos és kereshető lista készült az eladó zöld otthonokról az ingatlan.com-on, a vevők pedig egyből rárepültek ezekre az ingatlanokra. Naponta 5-6 ezer keresés érkezik a zöld hitelre alkalmas lakásokra és házakra, az első öt nap alatt pedig a számuk meghaladta a 23 ezret.
dec. 14
9:45
Jó a hangulat a tőzsdéken, délután jön az MNB kamatdöntése (Portfolio)
Kisebb kilengések mentén leginkább esést láthattunk tegnap a vezető európai és tengerentúli tőzsdéken, a jelentős áremelkedésekre reflektálva érkeznek a fontosabbnál fontosabb kamatdöntések a jegybankoktól, elsősorban erre várnak a piaci szereplők. A hazai befektetők számára az MNB Monetáris Tanácsának mai ülése lesz a legfontosabb, emellett megism
dec. 14
9:47
Erős nyitás az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Pluszban kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók.
dec. 14
9:47
Sorra dőlnek ki a focisták – Az omikron miatt fel kell függeszteni az angol bajnokságot? (Portfolio)
A december általában a csúcsszezon a brit futballban, hiszen a Premier League futballistái karácsonykor sem pihennek. Az utóbbi napok azonban nem az eredményekről, hanem az elmaradt meccsekről szóltak, ugyanis korábban sosem látott számú pozitív koronavírus-tesztet produkáltak a játékosok. Néhányan már a bajnokság felfüggesztéséről beszélnek miután
dec. 14
9:49
Macron-látogatás: nemsokára elindul a jogállamisági eljárás, a helyreállítási pénzeink egyelőre nem jönnek (Portfolio)
A 2022 első félévi francia soros EU-elnökség alatt elindul majd Magyarország ellen a jogállamisági eljárás, az áprilisi választások előtt pedig nem várható pénz folyósítása az uniós helyreállítási alapból – lényegében ezek a főbb információk derültek ki az EU-pénzek kilátásairól Emmanuel Macron francia köztársasági elnök hétfői budapesti látogatása
dec. 14
9:51
A blokklánc segítségével forgatná fel a devizapiacokat két nehézsúlyú pénzintézet (Portfolio)
Az HSBC és a Wells Fargo felfedezte magának a blokklánc technológiában rejlő lehetőségeket, és a devizapiacon alkalmazott klíringrendszert megkerülve a kriptoeszközök háttérinfrastuktúráját kezdték el használni néhány jelentős deviza adás-vételéhez.
dec. 14
9:51
Megérkezett a Pfizer-szállítmány Magyarországra, kezdődik a gyerekek oltása (Portfolio)
Megérkezett Magyarországra a Pfizer vakcinaszállítmánya, amelyből az 5-11 éves korú gyerekeket fogják beoltani.
dec. 14
9:54
Szokatlan eredményt hozott a Black Friday (MMonline)
Az ellátási lánc ingadozása és a chiphiány hatásai nagyban befolyásolták az idei vásárlási láz alakulását. 2021-ben a november végi hetekben rejlő értékesítési potenciál erősen korlátozott volt a termékek elérhetősége és a magasabb árszintek miatt.A kialakult helyzet kapcsán a vásárlók gyakran a megszokottól eltérő döntéseket hoztak, könnyebben vál
dec. 14
9:54
Meghalt Masayuki Uemura, a Nintendo atyja (Forbes)
Gyerekkora óta készített magának játékokat, aztán 1983-ban kijött a Nintendóval, ami örökre megváltoztatta a játékipart.
dec. 14
9:57
Újabb gyárak állnak le Kínában a koronavírus miatt (Portfolio)
Újabb vállalatok állítottak le gyárakat Kína egyik fontos gyártóközpontjában, a Jangce folyó deltájában a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében, és Kína egyik fontos teherhajó-kikötőjét is érintik a lezárások. A leállás számos terméket érint az akkumulátoroktól a textilfestékeken át a műanyagokig. Ráadásul megjelent az omikron variáns az o
dec. 14
9:57
Óriási szarvasrudli videón! Csak ne az úton találkozzunk velük (Agroinform)
300 szarvasból álló rudlit videóztak le Baranya megyében néhány nappal ezelőtt.
dec. 14
9:59
Ingyenes elektromos autó töltőket telepít a kiskereskedelmi park (Portfolio)
A STOP SHOP bevásárlópark portfóliója újabb szolgáltatással bővült: 14 hazai helyszínen 116 elektromos autó töltőpont kezdte meg működést - szerepel a tulajdonos Immofinanz közleményében.
dec. 14
10:12
Új adózási szabályokkal vonzaná magához a gazdagokat Lengyelország (Növekedés)
November közepén a Lengyel Köztársaság elnöke aláírta azt az adórendszert jelentősen módosító törvénycsomagot, mely többek között 2022. január 1-től letelepedési szempontból is vonzóvá teheti vagyonos magánszemélyek számára az országot. Az alkalmazott megoldás nem számít egyedinek - az Európai Unió más országai is rendelkeznek hasonló, a magántőke
dec. 14
10:12
Raklappal a környezetvédelemért, a fenntarthatóságért (Transpack)
Az teszi a legtöbbet a környezetvédelemért, aki az Uic/Eur raklapokat választja, hiszen szakszerű javítással éveken át használható.
dec. 14
10:15
Iszonyatosan összezuhant a járműiparunk egy év alatt (Menedzsment Fórum)
Majdnem 30 százalékkal lett kisebb a termelés októberben, mint egy évvel korábban. A csiphiány miatt.
dec. 14
10:15
Brutálisan visszaesett a járműgyártásunk a tavalyihoz képest (Privátbankár)
Majdnem 30 százalékkal lett kisebb a termelés októberben, mint egy évvel korábban. A csiphiány miatt.
dec. 14
10:15
Az év elején rekordközeli számban terveznek létszámbővítést a hazai cégek (ProfitLine)
2022 első negyedévében a hazai munkáltatók 34 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 17 százalékuk tervez. Ehhez hasonló optimizmusra a piaci szereplők körében utoljára 2018 harmadik negyedévében volt példa – derül ki a ManpowerGroup ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
dec. 14
10:15
Kapaszkodik a forint a kamatdöntés előtt (Portfolio)
Hétfőn ismét gyengült a forint, így ma reggel 368 körül kezd az euróval szemben. A befektetők elsősorban a délutáni jegybank kamatdöntésre figyelnek, várhatóan a Monetáris Tanács ismét megemeli majd az alapkamatot, illetve közzéteszik a friss inflációs- és GDP-prognózisukat.
dec. 14
10:17
Jelentősen drágulhatnak a hazai szállodák: ekkora áremelésre készülhetünk (Portfolio)
Elkerülhetetlen a 10 százalék feletti áremelés a szállodaiparban a jelentősen megemelkedett rezsiköltségek és az év végével kifutó állami támogatások miatt - mondta el a Világgazdaságnak Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke. A szállodákban egyelőre félházas karácsonyra készülnek, a szilveszteri időszakra viszo
dec. 14
10:18
NAV: Adatok nélkül nem utalják az adóvisszatérítést (Növekedés)
A gyermeket nevelő szülők csak akkor kaphatják meg 2022. február 15-ig az idén befizetett adójukat, ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismeri a kiutaláshoz szükséges adatokat. A szülő belföldi bankszámlaszáma vagy postacíme nélkül tehát nem tud utalni a NAV.
dec. 14
10:19
Üzentek az oltáselleneseknek: sok millió forintba kerül az intenzíves betegek ellátása (Portfolio)
Interjút adott a Világgazdaságnak Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke, aki a lapnak beszélt az ellátás nehézségeiről, a kórházak leterheltségéről, az intézmények finanszírozási helyzetéről, és arról is, hogy mennyibe kerül egy covidos beteg ellátása.
dec. 14
10:21
Évtizedes útfelújítási csúcsot hozott 2021 (Portfolio)
Az eredetileg tervezett ezer kilométerhez képest negyedével több útszakasz rendbetétele készült el vagy legalább kezdődött meg 2021-ben - írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében. Az idei beavatkozások nagyobbik hányadát a vidéki életminőség emelését célzó Magyar Falu Program forrásai tették lehetővé. 2017 ó
dec. 14
10:21
Brutális a taxishiány Budapesten: újabb jelentős tarifaemelés jöhet a fővárosban? (Pénzcentrum)
Több ezer taxis hiányozhat Budapestről, a járvány miatt sokan szakmát váltottak, most már futárodnak. Akik viszont maradtak, tarifaemelést szeretnének – írja a Telex.
dec. 14
10:21
Vége a lejáratközeli élelmiszerek árusításának? Törvényjavaslat született a kötelező adományozásról (Agroinform)
Már a parlament előtt a törvényjavaslat, ami arra kötelezné a kiskereskedőket, hogy legalább 48 órával a minőségmegőrzési idő lejárata előtt adják le termékeiket karitatív célokra.
dec. 14
10:27
Király Júlia a Klasszis Klubban: mi lesz az inflációval? Nyerhet az ellenzék? (Privátbankár)
Csütörtökön kerül sor élő, interaktív adásunkra, amelyben egyebek mellett megtudhatjuk, el lehet-e tüntetni a negatív reálkamatot, mint ahogy azt is, mit tenne az ellenzék, ha nyerne.
dec. 14
10:30
Feladja a leckét a járvány a cégvezetőknek (MMonline)
Mi köze van a szervezeti kultúrához a víruskutatásnak? Milyen trükköket vet be a csapatépítésben egy olimpikonokkal dolgozó sztáredző? Mi a szerepe az énmárkának a vállalatirányításban? Többek között ezeket a kérdéseket járta körbe a Prezi és az IBM Budapest Lab spinoff-ja, a CraftHub által szervezett Strech konferencia nemzetközi csúcsvezetők, eli
dec. 14
10:39
A munkáltatók 34 százaléka tervez létszámbővítést (Adózóna)
2022 első negyedévében a hazai munkáltatók 34 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 17 százalékuk tervez. Ehhez hasonló optimizmusra a piaci szereplők körében utoljára 2018 harmadik negyedévében volt példa – derül ki a ManpowerGroup munkaerőpiaci előrejelzéséből.
dec. 14
10:39
Az infláció felzabálja a fizetések emelését: aggódik az iparkamara elnöke (Pénzcentrum)
Az iparkamara elnöke szerint elkerülhető lett volna a magas infláció, ha a Magyar Nemzeti Bank hatékonyabb eszközökkel rukkolt volna elő.
dec. 14
10:45
Újra megsarcolja a multikat a kormány - Többet fizethet a Lidl, a Tesco és az Aldi is (Portfolio)
Tovább emeli a kiskereskedelmi különadó legfelső kulcsát a kormány, amivel a legnagyobb multiláncokat sarcolja tovább. Számításaink szerint több milliárd forintnyi plusz bevételhez jut így az állami költségvetés, amire a kormány kommunikációja szerint is egyre nagyobb szükség van.
dec. 14
10:48
A vízügy Operatív Aszály- és Vízhiánykezelő Monitoringrendszere (Magyar Mezőgazdaság)
Az aszály és vízhiány által előidézett vízgazdálkodási feladatok aránya a klímaváltozás következtében egyre nő, ezáltal a megelőzés és a kárenyhítés költsége is folyamatosan növekszik.
dec. 14
10:51
Egymilliós átlagos négyzetméterárral kell számolni Budapesten, ha zöld lakáshitelt szeretne valaki (Privátbankár)
A belső kerületekben a másfél milliót is meghaladja az ilyen ingatlanok átlagára, a külvárosokban viszont 700 ezer forint alatt is lehet vásárolni négyzetméterenként.
dec. 14
10:51
Jönnek az új robotok: több ezren lesznek a vendéglátásban és az egészségügyben (ProfitLine)
A koronavírus világméretű terjedése bizonyította, hogy a robotok a vírus elleni védelem hatékony eszközei, emellett segítséget nyújtanak az egészségügyben és vendéglátásban tapasztalható munkaerőhiány enyhítésében. Az Enjoy Robotics Zrt. a Debreceni Egyetem Műszaki Karával együttműködve a nemzetközileg is versenyképes hazai robotikai ipar hosszútáv
dec. 14
10:51
Kriptobarát kártyákkal robban be Európába a kanadai fintech (Portfolio)
A kanadai fizetési szolgáltató, a Nuvei egy kriptobarát kártyaszolgáltatást készül elindítani Európában egy nemrég megszerzett leányvállalatán, a Simplexen keresztül. A felhasználók szabadon fizethetnek majd a kriptoeszközeikkel bármilyen Visa kártyát elfogadó helyen.
dec. 14
10:54
Van egy jó ötleted? Mutasd meg. Újra itt az Mvm Edison startup verseny (KKV Magazin)
December elstartolt az Mvm Edison startup verseny hatodik szériája, amelyre 2022. január végéig jelentkezhetnek ötleteikkel a most induló vagy már meglévő vállalkozások. A pályázatokat két érettségi fázisban és hat kategóriában várja az Mvm Csoport szakértő zsűrije. A legjobbak az értékes nyeremények mellett esélyt kaphatnak egy legfeljebb 50 milli
dec. 14
10:54
Rugalmas munkavégzésre vágynak a munkavállalók (MMonline)
A hagyományos munka-magánélet egyensúly a múlté, az európaiak pedig már nem is szeretnének visszatérni a 9-től 5-ig tartó munkanapokhoz a több mint 14.000 felhasználóra kiterjedő, európai szintű felmérés szerint. A Samsung és a The Future Laboratory közös, A hibrid életmód jövője című kutatása azt vizsgálja, hogyan alkalmazkodtak az európaiak az át
dec. 14
10:54
Ezért marad velünk a papíralapanyag-válság egy ideig (Transpack)
Csomagoló-, papír- és nyomdaipar: ekkora áremelkedés már kezelhetetlen a mostani jogi, gazdasági keretek között.
dec. 14
10:57
Szja-visszatérítés: fontos dologra figyelmeztet az adóhatóság (Infostart)
A gyermeket nevelő szülők csak akkor kaphatják meg 2022. február 15-ig az idén befizetett adójukat, ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismeri a kiutaláshoz szükséges adatokat, a szülő belföldi bankszámlaszáma vagy postacíme nélkül tehát nem tud utalni az adóhivatal – hívta fel a figyelmet a NAV keddi közleményében.
dec. 14
10:57
Új stratégiával rukkolt elő a Gloster, komoly növekedés jöhet 2025-ig (Portfolio)
A Gloster a Budapesti Értéktőzsde oldalán tette tegnap közzé a 2025-ig tartó stratégiáját. Az előrejelzések szerint a BÉT Xtend kategóriájában jegyzett informatikai vállalat árbevétele 14 milliárd forintra, az eredménytermelő képességét mutató EBITDA-ja pedig a 2021-es várható érték közel négyszeresére, 3 milliárd forint közelébe ugorhat.

Keresés