A formátum eredeti változata, az angol Dragons’ Den 2005-ben hódította meg a világot, ma már több mint 40 országban látható, hazánkban 2019-ben került először képernyőre. Az RTL Klub üzleti showműsorának Cápái olyan üzletemberek, akik saját pénzüket kockáztatva döntik el, hogy beszállnak-e egy üzletbe, vagy sem. Az elmúlt évadok során ennek köszönh
Aki a következő év üzletmenetét tervezi, legyen cégvezető, magánszemély vagy gazdaságpolitikus, beleütközik az életünk fontos vonatkozásait körülvevő roppant bizonytalanságba. Szokás politikai kockázatnak nevezni, pedig inkább a társadalom alkalmazkodási folyamataiban rejlő rizikókról van szó. A közvetlen kiváltó ok a világjárvány, vagyis egy nem-g
Míg 2019-ben még 10 000 taxis rótta a magyar utakat, addig mára már csak 7000-en szállítanak utasokat Magyarországon - írja a Telex. A 2020-as első koronavírus hullám beálltakor jelentős mértékben esett vissza a kereslet, így rengetegen hagyták el a szakmát, nagy részük pedig máig nem tért vissza. Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke, Metál Zo
Nem nehéz kitalálni, hogy légszennyezett területen élni nem túl egészséges – egy friss kutatás viszont most azt is kimutatta, hogy egy gyakori ráktípussal is összeköthető, ami a tüdőn telepszik meg, és gyakoribb nőknél és nemdohányzóknál.
Unalmas, de mégis gyakran ismétlődő és sokunk életét megkeserítő közlekedési helyzetben, az autópálya-dugókban lehet először hasznunkra a Mercedes hármas szintű vezetéstámogató rendszere. Az új funkció most kapott hatósági jóváhagyást Németországban és 2022-ben már be is kerül két modellbe.
A gyermeket nevelő szülők csak akkor kaphatják meg 2022. február 15-ig az idén befizetett adójukat, ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismeri a kiutaláshoz szükséges adatokat, a szülő belföldi bankszámlaszáma vagy postacíme nélkül tehát nem tud utalni az adóhivatal - hívta fel a figyelmet a NAV keddi közleményében.
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint az egyesület alapkezelői 2021. július-szeptember folyamán 53 tranzakció keretében összesen 15,8 milliárd forintot fektettek be hazai vállalkozásokba, ami szinte elérte az első félév befektetési adatait.
Bemutatták a 79. Golden Globe Awards jelöltjeit, a filmek között A kutya karmai közt és a Belfast egyaránt 7 jelölést kapott, míg a sorozatok kategóriában az HBO Utódlás című szériája mellett kép Apple sorozat, a Ted Lasso és a The Morning Show gyűjtötte be a legtöbb, egyaránt 4-4 jelölést. Díjat kaphat Benedict Cumberbatch, Lady Gaga, […] A Golden
A zöldlakáshitel-kompatibilis fővárosi lakások átlagos négyzetméterára decemberben elérte az 1 millió forintot, az I. és II. kerületben 1,5-1,6 millió forintos, a XVIII. és a XX. kerületben viszont a 700 ezer forint alatti fajlagos árak jellemezték az érintett új lakásokat - közölte saját adatai alapján az Ingatlan.com kedden az MTI-vel.
A belső kerületekben a másfél milliót is meghaladja az ilyen ingatlanok átlagára, a külvárosokban viszont 700 ezer forint alatt is lehet vásárolni négyzetméterenként.
Diszkriminatív, ellentmond a tulajdonjognak, és nehéz feladat elé állítja a nagykereskedelmi láncokat a kormány új törvényjavaslata, melyet egy nap alatt szavaztatnának meg az Országgyűléssel, olvasható a hvg.hu oldalán.
Délután három órakor online háttérbeszélgetést tart Virág Barnabás, az MNB alelnöke „a monetáris politika aktuális kérdéseiről” – derül ki a jegybank meghívójából. A kamatdöntés kapcsán biztosan lesznek érdekességek, melyeket kommentálhat az alelnök.
Magyarországon is azonosították a koronavírus új, gyorsan fertőző szupervariánsát, az omikront. Az omikron duplázódási ideje 3-4 nap, ilyen gyorsan még egyetlen mutáció sem terjedt. Szakértők szerint a változat hamar dominánssá válhat Európában, így Magyarországon is. Az omikron heteken belül megfordíthatja a magyar járványgörbét is. Egyetlen védek
Közel 17 milliárd forintos közbeszerzést nyert el az Opus Global alá tartozó Mészáros és Mészáros Zrt. az NFP Nemzeti Fejlesztési Programirodától – tette közzé a vállalat.
Megérkezett egy nagyobb adag vakcinaszállítmány a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, a koronavírus elleni Pfizer-oltóanyagokkal a legfiatalabb korosztály oltására lesz lehetőség - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli híradójában.
Szerdától indul a 5-11 éves korosztály oltási akciója, a szülők elektronikus felületen keresztül regisztrálhatják gyermeküket, az oltóanyagok pedig megjöttek. A szülők többségének komoly álláspontja van gyermekének beoltásáról, sokan ódzkodnak a dologtól, az általunk megkérdezett mintegy 22 ezer emberből 1900 szülő még most sem tudja, hogy beoltatj
A blikk.hu vezeti a napi átlagos egyedi látogatószám (real user) alapján kialakított novemberi TOP10-es listát a weboldalak esetében, egy pozíciót javítva októberi eredményén. Az index.hu egy helyet visszacsúszva a második lett, a lista harmadik és negyedik helyén a pozícióját őrző 24.hu és origo.hu áll – derül ki a DKT elemzéséből. Az ötödik helyr
A magyar hal kiváló minőségű és egészséges. Erre hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) és az Agrármarketing Centrum közös sajtónyilatkozatában. A kiemelt halfogyasztási időszakban érdemes tudatosan vásárolni, és lehetőleg itthon megtermelt édesvízi halakból készült ételeket tenni
Az eredetileg tervezett ezer kilométerhez képest negyedével több útszakasz rendbetétele készült el vagy legalább kezdődött meg 2021-ben. Az idei beavatkozások nagyobbik hányadát a vidéki életminőség emelését célzó Magyar Falu Program forrásai tették lehetővé. 2017 óta összesen 175 kilométernyi gyorsforgalmi út rekonstrukciója zárult le a forgalom f
Az Orbán-kormány eddig arra volt büszke, hogy míg a baloldal megszorításokra alapozott a 2008-as válság idején, addig most semmiféle megszorításra nincs szükség. Aztán jött a 350 milliárd forintos csomag.
Emeli a kiskereskedelmi vállalatok különadóját a kormány, amely elsősorban a nemzetközi láncoknak fog fájni. A lépés persze sok kérdést felvet, hiszen az adó esetleges továbbhárítása növelni fogja az inflációt. Az sem egyértelmű, hogy a kereskedelmi cégeket akarják büntetni, vagy a költségvetés „összeomlása” miatt próbál pénzt szerezni Orbán Viktor
Egy egyesült államokbeli kormányszerv 500 millió dolláros adósságfinanszírozást hagyott jóvá a First Solar számára, hogy támogassa a gyártót egy vékonyfilm modulokat gyártó létesítmény felállításában Indiában.
A lakossági állampapírok aránya a teljes államadósságon belül az 1999. évi 7,3%-ról 2011 végére 2,3%-ra csökkent, melyet követően a lakossági állampapírok értékesítésének fellendítését célzó intézkedések születtek. Az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban: ÁKK) összhangban a magyar gazdaságpolitikával 2012-től
Állami szerepvállalás nélkül nem mérsékelhető érdemben az élelmiszerpazarlás, ennek érdekében új szabályozás segítheti az élelmiszerhulladék csökkentését – közölte Nagy István agrárminiszter a napokban benyújtott élelmiszerpazarlás megelőzéséről szóló törvényjavaslat kapcsán.
Rekordmagas pontszámot ért el az esetleges új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos percepció a hazai munkavállalók körében, emellett már nemcsak a tavaly őszi, de még a válságot megelőző időszakhoz képest is optimistábban tekintenek a jelenlegi állásuk, illetve munkahelyük stabilitására.
Az omikron vírusvariáns által okozott megbetegedés tünetei mások lehetnek, mint amilyeneket a delta variáns okoz, írja az Independent. Sok esetben hasonlítanak az új mutáció tünetei a náthához, ezért nehéz azokat felismerni.
Gőzerővel tombol az NFT-őrület, nemrég a világ egyik legnagyobb amerikai sportszergyártója, a Nike vásárolta fel az RTFKT Studios nevű céget, ami kifejezetten a digitális térben gyárt cipőket.
A munkáltatók 34 százaléka tervez létszámbővítést Magyarországon 2022 első negyedévében, miközben csökkentéssel 17 százalékuk számol; ehhez hasonló optimizmusra a piaci szereplők körében utoljára 2018 harmadik negyedévében volt példa - közölte a ManpowerGroup kedden az MTI-vel.
Miközben további napenergiaár-csökkenést hozott az áprilisban kiírt megújulóenergia-tender, a példátlanul magas piaci áramárak miatt a KÁT-rendszerben termelő naperőművek részéről megnövekedett az érdeklődés a támogatási rendszer elhagyása iránt.
A tőzsdék idegesek, a jegybanki szigorító intézkedésektől félnek, amelyek az eszközök árának csökkenését okozhatják. Az MNB ma dönt, a Fed holnap, csütörtökön pedig az EKB és a BoE következik. Nagyot emelkedett a Daimler, akkumulátorgyárat épít a Volkswagen, szenvednek a kriptodevizák.
Több mint 300 új otthonnal növeli kínálatát a Cordia. A három bejelentett projekt a VIII. kerületi Corvin Sétány közelében, a IX. kerület átalakulás alatt álló városrehabilitációs negyedében és a budai Vár szomszédságában épül fel. A Futureal-csoporthoz tartozó társaság a tavalyihoz képest mintegy 50%-kal több lakást ad át, az értékesített otthonok
Októberben az ipari termelés volumene 3,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztítva 2,7 százalékkal csökkent a termelés. Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal nőtt szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás - erősítette meg kedden második becslésével a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A havi
Lehetőséget lát egy olyan régióban az Invesco stratégája, amit a befektetők többsége messzire elkerül, a jövő évi top pickjei között említette a fejlődő piacokat, köztük Kínát, annak ellenére, hogy egy új járványhullám fenyeget az omikron-variáns miatt.
Ha a távhőkasszában két hónapot meghaladó fedezethiány kalkulálható a 2021-2022-es fűtési szezonban, akkor egy új eljárásrend megteremtésével kell ezt a fedezethiányt megszüntetni – derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent ITM-rendeletből. Ez gyakorlatilag azt is tartalmazza, hogy az idei, tehát még 2021-es költségvetés terhére legfeljebb
A minimálbér emelkedése befolyással lehet az egészségbiztosítási ellátásokra is, egyebek mellett a gyed vagy a táppénz maximumára. Cikkünkben azt elemezzük, hogy milyen hatással van a minimálbér emelkedése a csecsemőgondozási díjra azon kismama esetében, aki mostanában szül, számít-e, hogy még decemberben indítja a csedet vagy januárban, ha erre a