Számos kedvező változtatásnak köszönhetően mostantól még több mikro-, kis- és középvállalkozás igényelhet 0%-os kamatozású kölcsönt a Covid-19 járványt követő újraindítási célokhoz. A Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) beérkezett vállalkozói igények alapján már a 2019-es alapítású, pozitív üzemi eredményű cégek számára is elérhető a Kamatmentes Újrai
Április 2-ától új struktúrában, vezetőváltásokkal és egy frissen létrehozott működési egységgel bővülve folytatja kereskedelmi, marketing és kommunikációs tevékenységeit a The Coca-Cola Company Európa-szerte, így Magyarországon is. A hazai marketingvezető Kölcsei Gergely lett. Kiemelt fotón: Kölcsei Gergely A nyugat-európai és közép-kelet-európai ü
A koronavírus-járvány következményeinek enyhítésére létrehozott uniós alapból származó pénzek magyarországi felhasználásának terve kilenc fő pillérre épül, és ezek egyike az egészségügyet érinti. Az 5900 milliárd forintos keretösszegű Helyreállítási és Alkalmazkodási Terv minden hatodik forintja az ágazat fejlesztésére mehet, cserébe pedig a kormán
Kiknek ajánlják a szakemberek a különféle mezőgazdasági robotokat, milyen munkafolyamatokban érdemes használni azokat, és milyen beruházási költsége s megtérülése van ezeknek a megoldásoknak?
A vállalatok számára igencsak hátrányos körülmény, hogy minden évben több ezer oldalnyi joganyag jelenik meg a Magyar Közlönyben. A kis-, közép- és nagyvállalatok operatív, gazdasági, HR és projektvezetői igyekeznek lekövetni a változásokat, de sokszor komoly kihívásokba ütköznek.
Az Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy a válsághelyzetekben az általa, valamint az uniós szervek és ügynökségek által beszerzett, majd a tagállamok és a lakosság rendelkezésére bocsátani kívánt termékek és szolgáltatások áfamentességet kapjanak - közölte az uniós bizottság.
A világjárvány gazdasági hatásai új kihívásokkal szembesítették a vállalkozásokat világszerte. A transzferárazás és ennek nyilvántartása többletfeladatot ró a vállalkozásokra, az adóhatóság azonban kiemelt ellenőrzési területként kezeli, ezért érdemes körültekintően eljárni.
Enyhe csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók hétfőn, a múlt heti rekordszintek után a befektetők óvatosak az első negyedéves gyorsjelentési szezon küszöbén.
A koronavírus-járvány miatt világszerte megnőtt az igény az otthoni felhasználású termékekre, ezért a kelet-közép-európai régióra fókuszálva bővíti piacait és tovább fejlődik a családi cégből külföldön is terjeszkedő vállalattá bővülő Ilcsi natúrkozmetikum-márka, amely már mintegy 30 országban van jelen.
Az S&P Dow Jones Indices, az S&P Global (NYSE: SPGI) Inc. pénzügyi adatszolgáltató részlege közölte, hogy 2021-ben kriptovaluta-indexeket indít, ezzel a legfrissebb nagy pénzügyi társaság lesz a kialakulóban lévő eszközosztályban.
A Trend FM Reggeli monitor című műsorában kollégánk, Király Béla volt a vendég, aki az autóipar folyamatokat elemezte. A szektor értékesítési adatai számottevő javulást mutatnak, ugyanakkor a gyártási oldalon azért vannak nehézségek.
A kínai légierő hétfőn eddig nem tapasztalt mértékben, egyszerre 25 katonai repülőgéppel sértette meg Tajvan légterét - közölte a sziget védelmi minisztériuma.
Az UniCredit Bank Hungary felügyelőbizottsága jóváhagyta Giacomo Volpi kinevezését a bank új vezérigazgató-helyettesévé, a Magyar Nemzeti Bank előzetes engedélyének hatályával.
Ismét az RTL Klub sorozata bizonyult a hét legnézettebbjének a 18-49 évesek és a teljes lakosság körében is. A TV2-n megint az Exatlon és a Tények érte el a legmagasabb nézőszámokat, de kifejezetten erősek a délutáni török sorozataik is. Múlt héten az RTL Klub főműsoridős közönségaránya 0,2 százalékpontos csökkenéssel 14,1 százalékot tett ki, azaz
Szinte az összes saját márkás árucsoport kínálatát növeli idén a Spar, a tervek szerint csak az élelmiszerek területén több mint háromszáz új cikkel bővíti saját márkás termékeit az áruházlánc.
A Canaccord Genuity elemzése szerint a Tesla egy újabb nagy reményekkel kecsegtető piacot hódíthat meg, ami nem más, mint az energiatárolás, amelynek mérete meghaladja az ezer milliárd dollárt is. Az elemzőház emiatt pedig alaposan megemelte az elektromosautó-gyártó célárát, ami több mint 50 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
Nehéz év volt 2020 a BMW Groupnak is, de az eladások globálisan és Magyarországon is kisebb mértékben estek vissza, mint a teljes autópiacon, ami részben annak tudható be, hogy a prémium modellek piaca stabilabb, de tavaly tovább nőtt a hibrid és az elektromos modellek eladása is a márkacsoportnál, és a luxusszegmensben, mondták el a BMW Group Magy
A nagyon várt, ám váratlan hirtelenséggel érkező kormányzati enyhítés mellett a legnagyobb hazai kuponos kedvezményt nyújtó vásárlási akciósorozat robbantotta fel a diákmunka iránti keresletet.
Kedden 140 ezer második dózis Szputnyik vakcina érkezik Magyarországra - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, miután fogadta Jevgenyij Sztanyiszlavov új orosz nagykövetet.
Szlovéniában hétfőn véget ért a húsvéti időszakra elrendelt teljes zárlat: az iskolások és az óvodások ismét visszatérhettek az oktatási és nevelési intézményekbe, valamint újra nyithattak az üzletek és a szolgáltatások - írta a helyi sajtó.
Akár június közepéig is eltarthat az új típusú koronavírus (SARS-COV-2) terjedésének lassítását szolgáló következő járványügyi zárlat Németországban a kancellária számításai szerint - jelentette hétfőn a Der Tagesspiegel című berlini lap.
Korántsem ért véget a koronavírus-járvány, zavar és gondatlanság uralkodik a pandémia elleni fellépésben - jelentette ki hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
Véget ért a Budapesti Értéktőzsde tradicionális, a Pénziránytű Alapítvánnyal együttműködésben megvalósított tőzsdejátéka, a BÉT Részvényfutam. A hatodik alkalommal megrendezett, középiskolás diákokat, tanáraikat és szüleiket megszólító verseny ezúttal csaknem 1 300 tőzsdecápát mozgósított – a versenyzők az egy hónapon át tartó játék során közel 20