A magyar főváros rendre a leginkább befektetésre ajánlott helyszínek között szerepel a nemzetközi ranglistákon - mondta a Növekedésnek Szatmári Júlia, a Diligent budapesti Globális Termékinnovációs Központjának vezetője. Hozzátette, a Diligent Corporation, avagy a világ egyik vezető vállalatirányítási szoftvergyártójának felmérése alapján azok a vá
A NAV online 3.0-ra való felkészülés, pontosabban az adatszolgáltatással kapcsolatos moratórium lezárása felszínre hozott egy érdekes adatszolgáltatási kérdést, amely – úgy tűnik – újabb pontosítást igényel.
A magyar tőzsde is beszakadt tavaly márciusban a koronavírus miatti pánikban, később azonban nem feltétlen követte a nemzetközi trendeket. Az áprilisi lapszámunkban megjelent írásból kiderül, hogy mi állt ennek hátterében.
Sürgősen el kell kezdeni foglalkozni az emberek átképzésével, különben három-négy éven belül arra ébredünk egy reggel, hogy globálisan 50-100 millió ember került az utcára – mondta a Portfolionak adott interjúban Tilesch György globális mesterséges intelligencia-szakértő. A tíz éve Amerikában élő szakember többek között a Fehér Háznak ad tanácsokat
Az Mtd Hungária Kft. által forgalmazott mindkét professzionális fűnyírótraktor a kapacitását, a tudását és a robusztusságát tekintve főleg a kereskedelmi felhasználók, a nagy ingatlanok, önkormányzatok, sportpályák vagy parkfenntartók számára kínál megoldást. A most forgalomba kerülő sorozatok a korábbi termékcsaládok továbbfejlesztett változatai,
Elsősorban az induló és mikro vállalkozások fejlődését és fenntartható működését segítő online platformot hoz létre a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz).
A magyar családok 43 százaléka 8-11 éves mosógépet használ. Az ilyen korú hűtők aránya közel 58 százalék, a fagyasztóké pedig már 68 százalék. A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) szerint nem jó, hogy ennyire sok a „nyugdíjas” berendezés. Sokan azonban a cserét nem (csak) azért halogathatják, mert nincs pénzük új gépre.
Magyar egyetemek külföldi megjelenése: az ELTE magasan a legnépszerűbb az angol nyelvű sajtóban, de mi köze a Debreceni Egyetemnek egy nigériai valóságshowhoz? És miért szeretnek a külföldi hallgatók Pécsre járni? A világjárvány ellenére fiatalok ezreinek továbbtanulási tervei jelennek meg az online beszélgetésekben, ahogy az elmúlt években, úgy
Éled a kert és ezzel együtt egyre több a munka. A tavaszi gyepápolás az egyik alappillére az egész nyáron át tartó szép gyep látványának. Nézzük sorra mi tartozik bele a tavaszi gyepápolás munkálatai közé.
Nagy kihívás elé állította a 2020-as év a munkáltatókat, akik a legkülönbözőbb megoldásokat választották munkatársaik motiválására, megtartására. Az Employer Branding Awardot (Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díját), amely talán az idei évben lesz a legizgalmasabb, immár hatodik éve osztja ki a 30 éves Magyar PR Szövetség. Már nem csak a nagyvál
A trade show világa már sosem lesz ugyanolyan, mint a járvány előtt, de ez nem biztos, hogy baj. Az expók gazdasági hatása euró tízmilliárdokban mérhető, tehát egy, a tavalyihoz hasonló, évtizedek óta példátlan leállás nem fordulhat elő többé. A Covid kihívásaira változatos módon reagáltak Európa és a világ legnagyobb ipari kiállítóközpontjai, amel
A Paul Horn GmbH-nak az ügyfélközpontú szerszámozási megoldásai folyamatos fejlesztésével sikerült megnyernie magának a világ vezető szerszámgépgyártóit és a végfelhasználókat egyaránt a csövek és perselyek megmunkálásában. A szerszámgyártó költséghatékony megmunkálási megoldásokkal tud előállni, amelyek teljesítik az API- és GOST-megfelelőséget, i
Szövetségi nyomozók házkutatást tartottak szerdán Rudy Giuliani, Donald Trump volt amerikai elnök korábbi ügyvédje New York-i ingatlanjaiban - számolt be több amerikai napilap.
2016-ban minden egyes 40 év alatti gazdára három 65 év feletti szakember jutott. Az európai gazdatársadalom elöregedése egyike a jelenkor legnagyobb agrárkihívásainak.
Romániában több mint 200, nehezen megközelíthető településen nincs családorvos, és 650 településen a családorvosi posztok betöltetlenek - közölte szerdán a román ombudsmani hivatal.
A járványhelyzet alatt a futárcégek és webáruházak is maguk mögé utasították a bankokat és biztosítókat; a közhiedelemmel ellentétben mégsem igazán panaszkodós nemzet a magyar, legalábbis nem az interneten, viszont jó részük kifejezetten hirtelen haragú; a marketing célú telefonhívásokat kifejezetten haszontalannak tartjuk; ám a jó öreg sms bizonyo
Joe Biden amerikai elnök kijelentette szerda esti kongresszusi országértékelő beszédében, hogy alig száz nappal a beiktatása után Amerika ismét mozgásba lendült.
Kína csütörtökön fellőtte a világűrbe leendő állandó űrállomásának főmodulját, amelynek neve Tian-he, vagyis Mennyei Harmónia. A modult egy Hosszú Menetelés 5B nevű rakéta vitte fel a vencsangi űrközpontból, amely Hainan szigetén található. Ez egy újabb nagy lépés az ország űrkutatási programjában, amelynek keretében az utóbbi hónapokban számos jel
Nem változtatott a kamatlábakon a szerda esti ülésén a Fed és továbbra is korainak tartja a havi 120 milliárd dolláros kötvényvásárlási program kivezetését. Az inflációs várakozások azonban meredeken emelkednek az Egyesült Államokban. Ha a folyamat folytatódik, akkor hamarosan mérsékelnie kell az amerikai jegybanknak a kötvényvásárlásokat, ellenkez
Összességében jó napot zárt a magyar börze tegnap és a gyorsjelentési szezon nem vitte el negatívba az európai irányt. Az OTP ha emelkedni nem is tudott nagyot, megtartotta a 13 300 forintos támaszt és ma 100 forinttal feljebb kezdheti meg a kereskedést.
Elkezdték online árusítani a jegyeket a szombati FTC-Mezőkövesd bajnoki labdarúgómérkőzésre – írta szerda este a fradi.hu. Vagyis, ha addig meglesz a 4 millió beoltott, akkor akár már a hétvégén nézők előtt játszhat a csapat.
Tudósok kiálltak a brazil egészségügyi hatóság (Anvisa) azon döntése mellett az AFP hírügynökség szerdai tudósítása szerint, hogy egyelőre nem hagyta jóvá a Szputnyik V orosz vakcina brazíliai alkalmazását, így az ország egyelőre nem importál az oltóanyagból. A mexikói külügyminiszter viszont bejelentette, hogy hazája nem vesz részt a Szputnyik ell
Az Országgyűlés ma kezd tárgyalni a kormány azon javaslatáról, amely a parlament őszi ülésszakának 15. napjáig meghosszabbítaná a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát.
Nagyon fontosnak gondolom az egyéni teljesítményt, mindig is azt tartottam, hogy ez a kulcsgondolat, amely mozgatja egy vezető munkáját. Hiszen azt a felelősséget vállaljuk, hogy mások teljesítményére hatást gyakorolunk. Segítjük és emeljük a hozzánk tartozó kollégák teljesítményét, ez a vezetői hozzáadott értékünk. Hogyan lehet ezt ilyen körülmény
Peter Feckót nevezte ki a Grayling az ügynökség új Közép-Kelet-Európáért felelős vezérigazgatójává. A Grayling a nemzetközi ügynökségi hálózatok között az elsők egyikeként nyitott irodát Közép-Kelet-Európában a 90-es évek elején, és az elmúlt évtizedek folyamán sikeresen bővítette régiós jelenlétét, miközben a klasszikus szolgáltatások mellett vá
Az európai fogyasztók többet rendelnek az internetről és igyekeznek minél gyakrabban helyben vásárolni – derült ki az Európai Bizottság felméréséből, melyben 23 gazdasági ágazatban mérték fel a fogyasztói tapasztalatokat a COVID-19 járvány idején.
A világ országaiban - elsősorban a korlátozások következtében - visszaszorulóban van a járvány, a fő gócpontnak számító Indiában viszont napról napra rekord számú megbetegedést regisztrálnak. A fő aggodalmat a mutánsok jelentette fenyegetés jelenti. Idehaza a lazító intézkedések állnak az érdeklődés középpontjában, ma a kormányzati sajtótájékoztató
Nem változtatott az irányadó dollárkamatsávon és havi eszközvásárlási programján az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed) monetáris döntéshozó testülete - adta hírül a távirati iroda.
Indexemelkedésre lehet számítani csütörtökön az európai értékpapírpiacokon. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a vezető tőzsdeindexek 0,1-0,2 százalékos emelkedéssel kezdhetik a kereskedést. Szerdán nagy ingadozások után többségében nyereséggel zártak az európai tőzsdék, elsősorban vállalati eredménybeszámolók hatására. A leg
Tovább bővül az Auchan környezetbarát csomagolóeszközeinek palettája. A mai naptól a pékárukat már textiltasakban is hazavihetjük. A kétféle méretben megvásárolható, praktikus és mutatós tárolók moshatók, így többszörösen is felhasználhatók. Az Auchan fenntarthatósági stratégiájának részeként már korábban is jelentős környezetbarát intézkedéseket
Az Országgyűlés ma kezd tárgyalni a kormány azon javaslatáról, amely a parlament őszi ülésszakának 15. napjáig meghosszabbítaná a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát.