A COVID-19 járvány világszerte jelentős hatással volt az üzleti világ számos területére. Az ellátási láncok sérülése, a korlátozó intézkedésekből adódó bezárások és az utazási korlátozások átalakították a mindennapi ügyintézést. A kialakult helyzet okozta kérdésekre adott rövid távú válaszok – ideértve többek között a meglévő szerződések újratárgya
Szerbiával és Montenegróval már megvan a megállapodás a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
A járvány tartós nyomokat hagyott a kereskedelmi ingatlanok piacán, a kereslet az ipari-logisztikai szektor kivételével minden területen esett, épp amikor a kínálat bővült.
A keddi mínuszos napot újabb árcsökkenés követte Chicagóban. A búza 1,7 százalékkal, a kukorica 2,1 százalékkal, a szójabab pedig 0,7 százalékkal lett olcsóbb. A repce kivételt jelentett a maga 0,8 százalékos áremelkedésével. Párizsban a legközelebbi határidőkre mindhárom fontos agrártermék, a malmi búza, a kukorica és a repce is drágult, de a két
Az szja-bevallási tervezetük postázását mintegy 225 ezren kérték április 15-éig; a tervezeteket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan postázza az igénylőknek a nyilvántartásában szereplő címükre - közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.
Több mint tíz előkészítő munkájának eredménye, hogy Magyarországot és Szlovákiát két ponton, nyugaton és keleten összekötötték a magasfeszültségű távvezetékrendszerek vonatkozásában - mondta a külgazdasági és külügyminiszter egy, a közösségi oldalán Gönyűről közvetített sajtótájékoztatón. Azt követően Szijjártó Péter közösen avatta fel a vezetéket
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal folyamatosan lehetőséget biztosít a belföldi és külföldi szoftverfejlesztőknek, hogy az Online Számla rendszer alakításában részt vegyenek. A szakmai párbeszéd célja, hogy a számlázó szoftverek fejlesztőinek javaslatai nyomán az Online Számla rendszer a felhasználói igényeknek megfelelően fejlődjön.
Újratárgyalta a Paks II. atomerőmű-beruházás finanszírozásához felvett orosz hitel feltételeit a kormány - jelentette be a Pénzügyminisztérium. A módosítás lényege, hogy tovább lesz lehetőség csak a kamatokat fizetni, mert a tőkét elegendő lesz 2031-től törleszteni. Az újratárgyalás oka, hogy az erőmű kivitelezése csúszik.
A koronavírus, mint társadalmi, gazdasági és egészségügyi krízis, nagy kihívások elé állította világunkat, kárt tett az ellátási láncokban, soha nem látott szintű munkanélküliséget teremtett, amivel együtt a lakossági fogyasztás is visszaesett, így összességében elmondható, hogy a vírus térdre kényszerítette a világgazdaságot. Legalábbis egy kis id
A növekvő átoltottság és a fokozatos nyitás nyomán erősödő optimizmus az év további részében a feltörekvő országok és Európa részvénypiacainak is jót tesz majd, ám az erősödő inflációs nyomással továbbra is számolni kell az Eurizon Asset Management Hungary Zrt. várakozásai szerint. A társaság, amely három hete vette fel anyavállalata nevét, március
A Pénzügyminisztérium szerint nem baj, hogy éveket csúszik a hiteltörlesztés kezdete. Egyébként meg azért kellett módosítani, mert uniós vizsgálatok voltak.
Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön, Az ötszáz legnagyobb amerikai vállalat indexe, az S&P 500 és a Nasdaq-piac összetett mutatója egyaránt történelmi csúcson indította kereskedést, miután az Apple és a Facebook kiemelkedő eredményeket tartalmazó gyorsjelentése felfelé húzta a technológiai részvényeket.
A növekvő átoltottság és a fokozatos nyitás nyomán erősödő optimizmus az év további részében a feltörekvő országok és Európa részvénypiacainak is jót tesz majd, ám az erősödő inflációs nyomással továbbra is számolni kell az Eurizon Asset Management Hungary Zrt. várakozásai szerint. A társaság, amely három hete vette fel anyavállalata nevét, március
A KriptoSuli ebben a videóban bemutatja a Cold Storage lényegét. Kereskedj a világ legnagyobb kriptopénztőzsdéjén: https://kriptoakademia.com/Binance20_KriptoPercek/go Használd az FTX megbízható kriptopénztőzsdét: https://kriptoakademia.com/FTX_Kripto_Percek/go Csatlakozz Discord szerverünkhöz, tanulj szakértőinktől: https://kriptoakademia.com/Disc
Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön, Az ötszáz legnagyobb amerikai vállalat indexe, az S&P 500 és a Nasdaq-piac összetett mutatója egyaránt történelmi csúcson indította kereskedést, miután az Apple és a Facebook kiemelkedő eredményeket tartalmazó gyorsjelentése felfelé húzta a technológiai részvényeket. A befekte
Folynak a tárgyalások a helyreállítási terv megvalósításáról, a napokban nyújtják be a tagállamok a saját terveiket a hatalmas EU-s gazdaságélénkítő csomag felhasználásának részleteiről. A magyar elképzelésekben a mezőgazdaságnak is nagy szerep jutna.
A Ripple legnagyobb külső részvényese szerint az XRP nevű kritptodevizát a neve alatt tudható cég nem sokkal az után tőzsdére mehet, hogy rendezte a SEC-vel folytatott perét.
A Toyota megkezdte a világ legzöldebb, melléktermékként csak tiszta vizet kibocsátó személyautója, a vadonatúj Mirai magyarországi forgalmazását. Az új modell egy tank hidrogénnel mintegy 650 kilométert tud megtenni, a bejelentéssel egyidőben megnyitották Magyarország első hidrogén töltőállomását. A Pénzcentrum megkapta az új Mirai hazai árlistáját
Tavaly közel 20 százalékkal nőtt világszerte a tőzsdei bevezetések (IPO) száma. A legtöbb, szám szerint 203 részvénykibocsátás az EY közreműködésével valósult meg.
Az MFB 2,5 milliárd konszolidált nyereséggel, az EXIM 10,1 milliárd forintos egyedi veszteséggel zárta a 2020-as évet – derült ki a két állami bank csütörtökön délután közzétett éves jelentéséből. Mindkét bank aktív volt a koronavírus-válságban, amit az MFB 35%-os és az Eximbank 30%-os eszközállomány-növekedése mutat.
Ilyen még nem volt! 1500 milliárd forint áll rendelkezésre a következő két évben vidékfejlesztésre. Regisztrálj webináriumunkra, ha tudni szeretnéd, hogy mire lehet pályázni, és hogyan lehet áthidalni a pénzügyi és adminisztrációs buktatókat!
A Boston Consulting Group úgy döntött, frissíti modelljét annak érdekében, hogy pontosabb képet kapjon az elektromos autók várható elterjedésével kapcsolatban. Az eredmény több szempontból is megdöbbentő volt: a 2020 eleji előrejelzésükhöz képest négy évvel korábban, vagyis már 2026-ban bekövetkezhet az, hogy több elektromos autót adnak el a világb
Az online kereskedelem felvirágzott a pandémia alatt: a műkereskedelem piacán is ez vált az uralkodó értékesítési formává világszerte. A BÁV felmérése alapján a magyarok kilencven százaléka bízik az online vásárlásban, és sokan arra is nyitottak lennének, hogy akár ékszert, órát, festményt vagy bútort vegyenek az interneten. Erre remek lehetőség ny
Hatalmas visszaesést eredményezett a COVID-19 terjedése, és világjárvánnyá válása az olaj keresletében, ami a világpiaci árának csökkenését idézte elő. Ennek egyik oka az, hogy az országok egymás után zárják le a határaikat, rendelnek el karantént, és az emberek inkább otthon maradnak, amiből az következik, hogy világszerte kevesebb olajszármazékot
Újraindulnak csütörtöktől a megelőzést szolgáló, szervezett onkológiai szűrővizsgálatok – jelentette be közösségi oldalán Kásler Miklós miniszter. A Magyar Kórházszövetség szerint már nagyon várták ezt a döntést, az intézmények felkészültek az érintettek fogadására - számol be az Infostart.
A MiR dániai központjának gyártósori munkatársai mozgalmasan kezdték a 2021-es évet. A gyártóvállalat együttműködő robotjaira az első negyedévben rekordszámú megrendelés érkezett. Az ügyfelek között számos multinacionális vállalatot is találunk, amelyek továbbra is nagyméretű MiR robotflottákat rendelnek az anyagmozgatásuk és belső logisztikai foly
A tagállamoknak abban az esetben kell elfogadniuk más tagállam által kiállított oltási igazolást, ha az oltóanyagot az Európai Gyógyszerügynökség már engedélyezte. Ugyanakkor minden tagállam eldöntheti, hogy elfogad-e más igazolást.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a legújabb hangulati mérőszámok arra vallanak, hogy erőteljes, fenntartható növekedés kezdődhet a közép- és kelet-európai EU-gazdaságokban az idei harmadik negyedévtől.