2021. június 21. hétfő

jún. 21
8:38
Egy év alatt 10 százalékkal drágult a vörösbor, 22 százalékkal az uborka (Agrofórum)
Éves viszonylatban a napraforgó-étolaj és az uborka ára ugrott meg a legjobban a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) inflációs kosarában szereplő élelmiszerek közül. Az étolaj ára 30,5 százalékkal, az uborkáé 21,7 százalékkal lőtt ki. Ezzel szemben a citromért 27 százalékkal kell kevesebbet fizetni a pénztárakban.
jún. 21
8:42
Új mobilalkalmazással jelentkezett a Cvonline (Márkamonitor)
Négy rövid videó, pár alapinformáció megadása és már mehet is a jelentkezés a kiszemelt állásra – ennyire egyszerű és gyors lehet az álláskeresés az itthon egyedülállónak számító Pozi mobilalkalmazással. A megoldás a vállalkozások számára is nagy előnyöket tartogat, hiszen akár egy hét alatt lebonyolítható a toborzási folyamat az applikáció segítsé
jún. 21
8:42
Ígéretesek az EU búzaexport-kilátásai (Agrofórum)
A Kínába irányuló francia értékesítésnek, a várhatóan nagy román termésnek, valamint a német és a balti ellátás versenyképes árának köszönhetően az Eu élénk búzaszállításokat bonyolíthat le külső célpontok felé a következő szezon elején. Mindeközben egy exportilleték elhomályosítja az orosz kilátásokat - közölték elemzők és kereskedők.
jún. 21
8:42
Indiában egy új vírusmutációt azonosítottak: a delta plusz nevet kapta (Növekedés)
.
jún. 21
8:45
Olyan optimista lett a hazai üzleti világ, mint a koronavírus-járvány kezdete óta soha (Privátbankár)
Hatalmas javulások után júniusban már ott tart az optimizmus, ahol tavaly év elején tartott, mutatja ki a GKI konjunktúraindexe.
jún. 21
8:45
Vetés? Műtrágyázás? Intézd el egyszerre ezzel a megosztott szórógéppel! (Agroinform)
Mindössze egy évvel a Solitair 9+ pneumatikus gabonavetőgép bevezetése után, a LEMKEN most bemutatta az új "Duo" kivitelű, megosztott tartályos változatát.
jún. 21
8:48
Megválik moldáviai üzletrészeitől a Richter (Forbes)
A felvásárlók a moldáv piac egyik legnagyobb gyógyszergyár-hálózatának tulajdonosai.
jún. 21
8:51
Vörös kód lépett életbe ma reggeltől Magyarországon, annyira meleg lesz (Portfolio)
Hétfő reggel 8 órától országosan életbe lépett a vörös kód, mert az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján a következő napokban a napi középhőmérséklet meghaladja a 27 Celsius-fokot - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
jún. 21
8:51
Egy fillér jövedelemadót sem fizetett a családminiszter (Azenpenzem)
Közzétették a miniszterek és államtitkárok adóbevallásait. A legtöbb adót a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, Rogán Antal fizette. Szijjártó Péter befizetett adója talán egy félnapi jachtozásra lenne elég.
jún. 21
8:54
Szoftverrobotok csökkenthetik a munkaerőhiányt (MMonline)
A koronavírus-járvány lecsengésével szinte az összes szektorban rendkívül pozitívak a kilátások, ugyanakkor a cégek életét napjainkban a munkaerőhiány nehezíti meg. Ma már viszont sok olyan pozíció létezik, ami nagyon egyszerűen kiváltható szoftverrobotok alkalmazásával. Szőnyi András, a Mortoff üzletfejlesztési vezetője arról beszélt, hogy a techn
jún. 21
9:03
Kripto-hívőből lett éles kritikus a sztárközgazdász (Kripto Akadémia)
Nassim Taleb nevét itthon feltehetőleg kevesen ismerik, az USA-ban azonban a sztár-közgazdászok táborát erősítve ismerősen cseng mindenkinek már csak azrét is, mert a Black Swan című könyvével komoly munkát tett le az asztalra. Éppen az olyan előre nem látott, ám…
jún. 21
9:03
Júniusban a GKI konjunktúraindexe elérte a járvány előtti szintet (ProfitLine)
A GKI konjunktúraindexe az áprilisi, példátlanul nagy emelkedés után májusban és júniusban is tovább nőtt, ezzel elérte tavaly év eleji, vagyis a járvány előtti szintjét - közölte a GKI Gazdaságkutató az MTI-vel.
jún. 21
9:03
Visszasírjuk még a 2008-as gazdasági válságot: most valami olyan jöhet, ami még pusztítóbb lesz (Pénzcentrum)
Michael Burry, aki voltaképpen előre látta a 2008-as nagy gazdasági válságot, most új veszélyt jósol: minden összeomlások öreganyját látja közeledni, ami durvább lehet, mint a 2008-as, és a veszteségei teljes országok méretével lesznek összemérhetők - írja a Telex.
jún. 21
9:03
Multimilliárdosként ébredt fel az a férfi, aki 20 dollárt tett egy kriptovalutába (Portfolio)
Ki ne álmodozott volna már arról, hogy egyetlen befektetéssel egyik pillanatról a másikra egy életre meggazdagodik? Egy amerikai férfinak ez a Rocket Bunny nevű kriptovalutával sikerült. De csak papíron.
jún. 21
9:06
Nyilakkal védik a földhöz való jogukat az őslakosok (Mezőhír)
Kié legyen a föld? Az indiánoknak alkotmányos jogai vannak, melyeket a tervezett törvény sértene gazdasági érdekekből.
jún. 21
9:09
A miniszterelnök pártja nyerte az örmény választásokat, ellenfele csalást emleget (Portfolio)
Nikol Pasinján ügyvezető miniszterelnök az előző napi örményországi választások győztesének hirdette pártját hétfő hajnalban, fő riválisa, Robert Kocsarján volt államfő azonban az állítólagos csalások miatt nem ismerte el az előzetes eredményeket.
jún. 21
9:11
Koronavírus Magyarországon: megérkeztek a hétfő reggeli adatok (Portfolio)
Ma a hétvégi összesített adatok közlésére került sor, mivel már külön nem érkeznek adatok ezekre a napokra: a hétvégén összesen 202 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 630 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 9 beteg, így az elhunytak száma 29 959 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, je
jún. 21
9:12
Hétvégi koronaadatok: 9 beteg elhunyt, 37-en vannak lélegeztetőgépen (Növekedés)
A beoltottak száma 5 411 431 fő, közülük 4 491 113 fő már a második oltását is megkapta. A hétvégi összesített adatokat közöljük.
jún. 21
9:15
Koronavírus: 4,5 millióan már a második oltást is megkapták (Pénzcentrum)
A hétvégén összesen 202 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 630 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 9 beteg, így az elhunytak száma 29 959 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 735 574 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 42 097 főre csökkent. 275 koronavírusos beteget ápolnak
jún. 21
9:15
A BMW nem sieti el a kiszállást a belsőégésű motorokból (Portfolio)
Lassúbb ütemben készül kiszállni a BMW a hagyományos belsőégésű motorok gyártásából német konkurensénél, az Audinál.
jún. 21
9:18
Két szektor, ahol nagy az osztalék szerepe (Növekedés)
A Magyar Telekomnál örökös kérdés az osztalék mértéke, de az olajcégeknél is érdekes folyamatok zajlanak a részvényesi juttatások tekintetében.
jún. 21
9:21
Koronavírus: 202 új fertőzött, 9 elhunyt (Menedzsment Fórum)
A hétfői adatok is kedvező járványhelyzetről árulkodnak idehaza. A járvány lecsengésével a hétvégén már nem közöltek adatokat az illetékes szervek, így hétfőn reggel a hétvége összesített számait ismerhettük meg.
jún. 21
9:21
Meddig maradnak átjárhatók a Szép-kártya zsebei? (Piac és Profit)
A Szép-kártya kedvező szabályai több mint 50 milliárd forintot hagyhatnak az érintetteknél az idén.
jún. 21
9:24
Négy üzletére csaknem kétmilliárdot költött a SPAR (MMonline)
Az üzletlánc egy budapesti lakóparkban és egy frekventált soproni városrészben létesített új szupermarketet, két régebbi – mosonmagyaróvári és szentlőrinci – áruházát pedig korszerűsítette. A vállalat beruházásai továbbra is a minőségi és modern, vevőközpontú kereskedelem fejlődését szolgálják. „Vállalatunk több mint 830 millió forintból hozta létr
jún. 21
9:27
Koronavírus: 5 millió 411 ezer a beoltottak száma (Privátbankár)
A hétfői adatok is kedvező járványhelyzetről árulkodnak idehaza. A járvány lecsengésével a hétvégén már nem közöltek adatokat az illetékes szervek, így hétfőn reggel a hétvége összesített számait ismerhettük meg.
jún. 21
9:27
Kinek lesz jó a globális minimumadó? (Adózóna)
A globális minimumadóról egyeztetett az adószakma, az Adó-Tanácskozás online ülésén a résztvevők egyetértettek abban, hogy a 15 százalékos minimumadó bevezetése nemcsak Magyarország, hanem az egész Európai Unió versenyképességét veszélyeztetné – tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
jún. 21
9:27
Alaposan elromlott a hangulat a tőzsdéken, tovább folytatódik az esés (Portfolio)
Múlt héten a Fed szerdai kamatdöntése után elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, miután a jegybank szigorúbb hangnemet ütött meg és 2023-ra kamatemelést prognosztizált. Ezt követően tovább rontotta a hangulatot múlt pénteken, hogy a St. Louis-i Fed elnöke már jövő év végére várja a kamatemelést, ezek után pedig nagyobb eséssel zártak az amerikai t
jún. 21
9:29
3 milliárd dollárt bukik a francia lakosság feladásán az HSBC (Portfolio)
Hárommilliárd dollárt bukik a brit HSBC azon, hogy eladja francia lakossági üzletágát az amerikai magántókealap-kezelőnek, a Cerberusnak – számol be a hírről a Financial Times.
jún. 21
9:33
Gyengén indítják a hetet az európai tőzsdék (ProfitLine)
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
jún. 21
9:39
Fontos bejelentés a Szép-kártyákról: egymillió magyar dolgozót érint a friss döntés (Pénzcentrum)
December 31-ig átjárhatóak maradnak a Szép-kártyák alszámlái, és marad az adókedvezmény is - jelentette be Tállai András. Az intézkedés nagyjából egymillió munkavállalónak jelent könnyebbséget.
jún. 21
9:45
Vetés? Műtrágyázás? Intézd el egyszerre ezzel a megosztott gabonavetőgéppel! (Agroinform)
Mindössze egy évvel a Solitair 9+ pneumatikus vetőgép bevezetése után, a LEMKEN most bemutatta az új "Duo" kivitelű, megosztott tartályos változatát.
jún. 21
9:47
Akár 1 éves földhasználattal is pályázni lehet majd az új Akg-ra! (Agroinform)
Idén ősszel új agrár-környezetgazdálkodási (AKG) felhívás meghirdetése várható és a tervek szerint akkor is pályázni lehet, ha nincs meg a 3 éves folyamatos földhasználat.
jún. 21
9:51
Brutálisan magas szintekre drágul a benzin és a gázolaj (Menedzsment Fórum)
Szerdától további 5-5 forinttal megy feljebb mind a benzin, mind a gázolaj literenkénti bruttó átlagára, ami azt jelenti, hogy a hét közepétől már 10-10 forinttal magasabb árakon tankolhatunk, mint tehettük csütörtök éjfélig.
jún. 21
9:51
Koronavírus az országban: mit mutatnak a hétvégi adatok? (Piac és Profit)
A hétvégén összesen 202 új fertőzöttet igazoltak.
jún. 21
9:54
Tovább bővült az eMAG csomagautomata-hálózata (MMonline)
Országszerte már 216 helyszínen telepített az eMAG az easyboxot, amelyek nyolc vidéki városban debütáltak – ezzel az ország legnagyobb csomagautomata-hálózata jött létre és számuk az év végéig elérheti a 650-et. Az elmúlt mintegy kilenc hónapban az easybox a kismamák kedvence lett: rengetegen rendelnek nagy kiszerelésű pelenkát easyboxos átvétellel
jún. 21
9:54
Év végéig élnek a kedvező szabályok a Szép-kártyánál (Növekedés)
A Szép-kártya kedvező szabályai több mint 50 milliárd forintot hagyhatnak az érintetteknél az idén. A csaknem felére csökkentett adó mellett a munkavállalóknak adható összeg is megduplázódott, a kedvező szabályok a kormány egyik újabb döntése nyomán az év végéig fennmaradnak - mondta Tállai András az MTI-nek.
jún. 21
10:09
Megint találtak egy új koronavírus-mutánst Indiában (Menedzsment Fórum)
Az eredeti indiai variáns, a delta nyomán ez a delta plusz nevet kapta.
jún. 21
10:09
BÉT: Folytatódhat a csökkenés (ProfitLine)
A nemzetközi befektetői hangulat jelentős romlása miatt a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) folytatódhat a csökkenés a hét első kereskedési napján - írta az MTI-nek küldött kommentárjában Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
jún. 21
10:09
MNB: aki teheti, lépjen ki a moratóriumból (Portfolio)
A törlesztési moratórium alatti időszakban is kamat rakódik a vissza nem fizetett hitelre. Ezt a futamidő megnyújtásával évente egyenlő részletekben lehet majd visszafizetni (nem tőkésítik), s a havi törlesztő is megegyezik a fizetési stop elrendelésekor számítottal. Aki viszont nem szeretne több kamatot visszafizetni és anyagi helyzete megengedi,
jún. 21
10:09
Sajnos nem változik a trend: megint drágább lesz az üzemanyag (Agroinform)
Az átlagárak már a 450 forintos szintet is elérhetik.
jún. 21
10:15
Nyugatra szökhetett a kínai hírszerzés erős embere (Portfolio)
Nyugatra szökhetett a kínai hírszerzés egyik fontos vezetője és állítólag információkat is szolgáltatott a koronavírus eredetéről - írja az ausztrál News hírportál kínai antikommunista médiaoldalakra hivatkozva.
jún. 21
10:18
Lassan visszaépül a turizmus (MMonline)
Bár a belföldi, vidéki turizmus stabilan elkezdte a visszaépülést, a külföldi vendégek tömeges fővárosi foglalásaira az előrejelzések szerint még őszig várni kell. A járvány előtti szinteket az iparág legkorábban is csak 2-3 év múlva érheti el – mondta el Polgár Tibor, az IntercityHotel Budapest igazgatója. A fertőzöttségi adatok csökkenése és az o
jún. 21
10:18
Egymilliárdos csalást leplezett le a NAV - Filmbe illő módon rejtegették a pénzt egy bűnszervezet tagjai (Növekedés)
Csaknem egymilliárdos kárt okozott a költségvetésnek az az őrzés-védelemmel foglalkozó bűnszervezet, melynek tagjait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai fogtak el a közelmúltban. A bűnbandától luxusautókat, ingatlanokat, jelentős bankszámlavagyont és rengeteg készpénzt foglalt a NAV, de csőre töltött éles lőfegyverek is előkerültek a kutatások
jún. 21
10:27
Koronavírus elleni oltás: itt élő külföldiek és külhoni magyarok is foglalhatnak időpontot (Adózóna)
Újabb szakaszához ér a magyar oltási program. Miután a magyar lakosság 55 százaléka és a regisztráltak 92 százaléka már felvette az oltást, a kormány lehetővé teszi a Magyarországon élő külföldiek és a külhoni magyar állampolgárok oltását is, olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon.
jún. 21
10:27
Szerdán ismét jelentősen drágulnak az üzemanyagok (Portfolio)
Szerdán változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 5 forinttal, míg a gázolaj literenkénti átlagára szintén 5 forinttal nő.
jún. 21
10:33
Hamarosan kiderül, mi lesz a home office-szal (Infostart)
Egy brit elemzőcég szerint a hibrid munkavégzés érája addig tarthat, míg nem sikerül visszaállni a rendes kerékvágásba: a briteknek azt üzenik, számítsanak az ötnapos iroda munkahét visszaállására.
jún. 21
10:33
Hatalmas üzletkötés a raktárpiacon: 43 ezer négyzetméteres bérbeadást ütöttek nyélbe (Portfolio)
A Sziget Logisztikai Központ 43 ezer négyzetméteres területének bérbeadásáról kötött megállapodást a GLP. A bérlő egy európai logisztikai vállalat, a Fiege Csoport lesz, amely az ellátási láncok terén tevékenykedik - szerepel a GLP közleményében.
jún. 21
10:48
Érdemes a moratórium lejárta előtt elkezdeni a hitel törlesztését (Demokrata)
Akinek az anyagi helyzete megengedi, annak érdemes minél hamarabb ismét megkezdenie hitele törlesztését – közölte az MNB.
jún. 21
10:48
A NAK és a MAGOSZ online petíciót indított a magyar agráriumért (Növekedés)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) online aláírásgyűjtést indított "Petíció a magyar agráriumért" címmel - olvasható a NAK honlapján.
jún. 21
10:54
Kiderült, hol érdemes most ingatlanba fektetni (MMonline)
Az ingatlanpiac ismét magára talált, azonban a bérleti díjak még messze vannak a koronavírus-járvány előtti csúcstól. A lakásvásárlás ma is értékálló befektetés, de az elérhető bérleti hozam mellett mára a hosszú távú értéknövekedés is nagy súllyal esik latba a megtérülési számításban. Mit, mikor és hol érdemes megvásárolni? Az OTP Ingatlanpont sza

Keresés