2021. június 21. hétfő

jún. 21
11:03
Az iráni választás eredménye emeli az olaj árfolyamát (ProfitLine)
A keményvonalas iráni vezető megválasztása nem a megállapodás irányába mutat.
jún. 21
11:09
Próbál még erősödni kicsit a forint a holnapi nagy nap előtt (Portfolio)
Hétfő reggel egyelőre minimális elmozdulással kezd a forint az euróval szemben a jelentős múlt heti gyengülés után. A befektetők egyértelműen a holnapi kamatdöntésre készülnek, ha a Monetáris Tanács meg tud felelni a várakozásoknak, akkor újra forinterősödés indulhat.
jún. 21
11:11
Javul a hangulat a piacon, szépen dolgozzák le a mínuszokat a tőzsdék (Portfolio)
Múlt héten a Fed szerdai kamatdöntése után elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, miután a jegybank szigorúbb hangnemet ütött meg és 2023-ra kamatemelést prognosztizált. Ezt követően tovább rontotta a hangulatot múlt pénteken, hogy a St. Louis-i Fed elnöke már jövő év végére várja a kamatemelést, ezek után pedig nagyobb eséssel zártak az amerikai t
jún. 21
11:13
Ezektől a veszélyektől rettegnek most a legjobban a világon (Portfolio)
A koronavírus-járvány csillapodásával könnyen azt gondolhatnánk, hogy fellélegezhetünk, és minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Ez azonban közel sem ilyen egyszerű: a változás folyamatos, ami senkinek sem engedi meg, hogy ott folytassa, ahol a válság előtt abbahagyta. A cégeknek is gyorsan változó környezettel és az ezzel járó kockázatokkal kell
jún. 21
11:15
Új szereplő a magyar tanácsadó és könyvvizsgáló piacon: versenytársat kap a Big4? (Portfolio)
Idén tavasszal új, nemzetközi hálózattal rendelkező tanácsadó cég jelent meg a magyar piacon, amely már rövid- illetve középtávon a Big 4 (Deloitte, KPMG, EY, PwC) alternatívája, az ötödik legnagyobb szereplő kíván lenni. A régóta kialakult magyar tanácsadói piacon a londoni központú Moore Global új branddel, de a hazai viszonyokat jól ismerő csapa
jún. 21
11:15
26 milliós egészségbiztosítási közbeszerzést nyert el a CIG Pannónia (Portfolio)
A CIG Pannónia egészségbiztosítási szolgáltatásra kiírt közbeszerzést nyert el - derül ki a társaság közleményéből.
jún. 21
11:18
Amerikában terjeszkedik az egyik legelismertebb magyar sporttech startup (MMonline)
Bejelentette együttműködését a szurkolói képküldő alkalmazást fejlesztő magyar Seyu Solutions és a Blue United Corporation. A partnerség célja, hogy az európai piacon egyre jelentősebb szerepet betöltő sporttech megoldás Észak-Amerikában és Ázsiában is meghatározó piaci jelenlétet alakítson ki. Az együttműködés keretén belül immár a Seyu New York-i
jún. 21
11:18
A te Iphone-odba is ez a cég gyártja a csipet, most az egész világ küzd a monopolhelyzete ellen (Forbes)
A tizenegyedik legértékesebb cég a világon szinte monopol helyzetben van, ez nem jó hír a hónapok óta tartó chiphiányban.
jún. 21
11:21
Tombol a kánikula: hogyan válasszunk légkondicionálót és ventillátort? (Piac és Profit)
A nyári szezon beköszöntével megugrik az érdeklődés a léghűtéssel kapcsolatos termékek iránt.
jún. 21
11:23
Luxusban éltek az áfacsalók – óriási kárt okoztak (Piac és Profit)
Jelentős értékben károsították meg a költségvetést a bűnszervezet tagjai.
jún. 21
11:24
MNB: érdemes a moratórium lejárta előtt elkezdeni a hitel törlesztését (Növekedés)
Akinek az anyagi helyzete megengedi, annak érdemes minél hamarabb ismét megkezdenie hitele törlesztését, ugyanis a moratórium alatti időszakban is kamat rakódik a vissza nem fizetett hitelre - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-hez eljuttatott közleményében hétfőn.
jún. 21
11:27
Kihirdették a vállalkozások reorganizációjáról szóló törvényt (Adózóna)
A Magyar Közlöny 115. számában megjelent a vállalkozások reorganizációjáról, valamint a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, továbbá a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény eltérő alkalmazásáról szóló 345/2021. (VI. 18.) Korm. rendelet.
jún. 21
11:27
Romániába mennek Pfizerért a kínai vakcinával beoltott magyarok (Portfolio)
Nincs hivatalos eljárás Magyarországon arra az esetre, hogy kaphat-e valaki harmadik oltást, ha a szervezetében két oltás után sem alakul ki a koronavírussal szembeni védettség az antitest vizsgálat alapján. A háziorvosok pedig megosztottak ebben a kérdésben. Volt olyan páciens azonban, aki fogta magát és kiutazott Romániába, hogy Pfizer-oltást kap
jún. 21
11:30
Varga Mihály 650 millió forintos beruházás elkészültét jelentette be (Demokrata)
Elkészült az FF Fémfeldolgozó Zrt. beruházása, a fejlesztésnek köszönhetően a cég minden munkahelyét meg tudta őrizni.
jún. 21
11:33
8 éve nem volt ilyen drága a benzin, mint lesz szerdától (Privátbankár)
Szerdától további 5-5 forinttal megy feljebb mind a benzin, mind a gázolaj literenkénti bruttó átlagára, ami azt jelenti, hogy a hét közepétől már 10-10 forinttal magasabb árakon tankolhatunk, mint tehettük csütörtök éjfélig.
jún. 21
11:33
A Richter eladja moldovai nagy- és kiskereskedelmi tevékenységét (ProfitLine)
A Richter megállapodást írt alá, melynek értelmében a moldáviai nagykereskedelmi tevékenységét a Grin-Farm, kiskereskedelmi tevékenységét pedig a Birivofarm nevű moldáv cég részére értékesíti.
jún. 21
11:33
Rákapcsolt a forint a holnapi nagy nap előtt (Portfolio)
A múlt heti jelentős forintgyengülés után hétfőn délig határozott erősödés jelei látszottak, mivel javult a külpiaci borongós hangulat és a dollár is elkezdett visszagyengülni. Így az euróval szemben 354-ig, a dollárral szemben 297 közelébe visszakapaszkodott a forint. A befektetők egyértelműen a holnapi MNB kamatdöntésre készülnek, ha a Monetáris
jún. 21
11:42
A GVH szemmel tartja a gyerekreklámokat (Márkamonitor)
A Gazdasági Versenyhivatal legfrissebb döntései ismételten ráirányítják a figyelmet a gyermekeknek szóló reklámok szigorúbb fogyasztóvédelmi típusú ellenőrzésére. Legutóbb hat marketingügynökséget vont eljárás alá, közülük négy vállalkozást marasztalt el a hatóság és kötelezte őket, hogy dolgozzanak ki megfelelési szabályzatokat a jövőbeni jogsérté
jún. 21
11:42
Újabb magyar filmes siker (MMonline)
Mostoha Marcell Avant (Előre) című rövid, rajzos animációját is díjazták a szombaton zárult Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) készült, csaknem négyperces, absztrakt animáció a diplomafilmek versenyében indult, és a zsűri díját nyerte el a fesztivál honlapja szerint. Idén négy magyar alkotás is v
jún. 21
11:45
Az MNB elárulta, ki az a hiteltörlesztő, aki jól járhat (Infostart)
A kamat a moratórium alatt is "ketyeg" - szólt a jegybank.
jún. 21
11:51
Betett a pandémia Orbán Ráhel barátnője által irányított állami divatcégnek (Menedzsment Fórum)
A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. (MTÜ) tulajdonában lévő divatcégnek – melyet Orbán Viktor lányának barátnője igazgat - sem tett jót a járvány. Hiába duzzadt fel a 2018 áprilisi alapítása óta tízről 27 főre a dolgozói kollektíva, több mint 1 millióval kevesebb nyereséggel zárta a 2020-as évét, mint a 2019-est.
jún. 21
11:51
Fények az alagút végén? Talán megáll ma a zuhanás (Privátbankár)
A pénteki csúnya zuhanás után ma legalább vegyes a kép, Európában már vannak emelkedő indexek, Budapesten pedig emelkedő részvények. A BUX-ot a Mol viszi, a forint is erősödik kissé. Van, aki a Feddel, van, aki a nyaralásokkal magyarázza az esést, de a pénteki négyes opciós lejárat is szerepet játszhatott.
jún. 21
11:57
Igen tekintélyesnek tűnik a folyó fizetési mérleg többlete (Infostart)
A szezonális hatásoktól megtisztítva 555,4 millió euró volt az aktívum.
jún. 21
11:57
Újabb nagy durranás az Egyesült Királyságban a hazai lakásfejlesztőtől (Portfolio)
Tovább erősíti jelenlétét az Egyesült Királyságban a Cordia. A társaság újabb befektetéseket hajtott végre azt követően, hogy a cég brit leányvállalata, a tavaly felvásárolt Cordia Blackswan megkezdte első lakásainak értékesítését. A vállalat helyi stratégiai partnerével, a Matter Real Estate-tel együttműködve fektetett be az Auxesia Homes társaság
jún. 21
11:59
Padlón a 30 éves államkötvény hozama az Egyesült Államokban (Portfolio)
A 30 éves lejáratú államkötvények hozama február óta először jár 2% alatt, miközben a 10 éves lejáratúaké 1,4% alá esett. A hozamcsökkenést a részvénypiacokon érzékelhető eladási hullám okozza, ahogy a befektetők a biztonságos kötvények felé fordulnak, de a Fed hitelessége is hozzájárult a folyamatokhoz - írja a Bloomberg.
jún. 21
12:03
Nem kapkodja el a kiszállást a belsőégésű motorokból a BMW (ProfitLine)
Lassúbb ütemben készül kiszállni a BMW a hagyományos belsőégésű motorok gyártásából német konkurensénél, az Audinál.
jún. 21
12:03
Megszűnhet az egyik legjelentősebb ellenzéki lap Hongkongban (Portfolio)
A lap kiadója állítólag péntekkel bezárólag leállíthatja az Apple Daily forgalmazását, ha a hatóságok nem biztosítanak számukra hozzáférést a működést finanszírozó bankszámlákhoz, derül ki a kiadó belső levelezéséből – írja a Bloomberg.
jún. 21
12:06
Kisebb kultúrák hatékony lombtrágyázása – burgonya (Mezőhír)
A foszfor a kezdeti fejlődést nagyban meghatározza, ha alacsony a szint, pótolni kell.
jún. 21
12:09
Megbukott a svéd miniszterelnök (Portfolio)
Megszavazta a svéd parlament hétfőn a Stefan Löfven miniszterelnökkel szemben a Svéd Demokraták (SD) nevű radikális jobboldali párt benyújtott bizalmatlansági indítványt.
jún. 21
12:15
Már alakul, mire lehet elég az MNB nagy lépése (Infostart)
Majdnem tíz éve, 2011 decemberében volt utoljára példa arra, hogy az MNB Monetáris Tanácsa megemelje az alapkamatot.
jún. 21
12:15
Koronavírus: Lehetnek nézők a tokiói olimpián, de csak korlátozott számban (Portfolio)
Az olimpia szervezői a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal történő egyeztetés után jelentették be hétfőn, hogy részt vehetnek japán szurkolók is a július 23-án kezdődő játékokon, de csak korlátozott számban.
jún. 21
12:21
Egy oltás nem véd eléggé a delta ellen, úgyhogy rákapcsoltak a németek (Menedzsment Fórum)
Németország lakosságának több mint 30 százaléka már teljesen immunizált.
jún. 21
12:21
Látják a fényt az alagút végén az európai vállalatok (Piac és Profit)
Az Intrum 23. alkalommal tette közzé a 2021-es európai fizetési jelentését, az EPR-t. Az európai vállalatok körében végzett felmérésből kiderül, a cégvezetők fele szerint már az is szerencse, hogy vállalkozásuk túlélte 2020-at. Az év gazdasági eredményei ugyanakkor mégsem alakultak olyan sötéten, mint azt sokan várták, ami részben a kormányzati pro
jún. 21
12:27
Széleskörű gazdasági szankciókat jelentett be az EU Fehéroroszországgal szemben (Portfolio)
Az Európai Unió Külügyi Tanácsa várhatóan további 78 fehérorosz emberre és nyolc szervezetre terjeszti ki a megszorító intézkedéseit, illetve előirányozza gazdasági intézkedések meghozatalát is Fehéroroszországgal szemben - közölte Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője (fenti képünkön jobbra) Luxembourgban, a ta
jún. 21
12:30
Új kártevő jelent meg Magyarországon, a kajszilevéltetű (Agrofórum)
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) kutatói hagyományos morfológiai és genetikai úton is azonosították a „tettest”, amely 2020 tavaszán soha nem tapasztalt levéltetű-kártételt okozott hazánk számos régiójában.
jún. 21
12:33
Egyre savanyúbb a szőlő a kripto befektetőknek, itt az újabb öntés (Portfolio)
Az elmúlt órákban 6-10 százalékot esett a vezető kriptovaluták árfolyama. Az esés mögött részben a Fed múlt szerdai, keményebb hangvételű kamatdöntő ülése áll, de a befektetők azt sem nézik jó szemmel, hogy Kínában elkezdték bezárni a kriptobányákat és tovább szigorításokra is lehet számítani a kriptopiacon, továbbá más országokban is a kriptovalut
jún. 21
12:36
Késve ugyan, de megérkezett a mocskospajor (Agrofórum)
A szokásosnál kicsit később, de az idén is megjelentek a mocskospajor kártételének tünetei a kapás növényeikben.
jún. 21
12:36
A világ legszennyezőbb cégeinek csak elenyésző százaléka tervez nagy reformot 2030-ig (Forbes)
Nem sietik el a nagyvállalati szennyezők a reformot, pedig az ő határidejük rövidebb, mint a többieké.
jún. 21
12:39
Átutalásos számla fizetése készpénzzel: kell-e mulasztási bírsággal számolni? (Adózóna)
Gazdabolt nagykereskedőtől rendeli a termékeit (a bolt készletének megfelelően, ha a készlet csökken valamiből, akkor rendel). Minden esetben átutalásos számlát kap, de annak ellenértékét készpénzzel egyenlíti ki, havonta több millió forint értékben. Vonatkozik-e a felekre a 20 százalékos mulasztási bírság? Ha igen, akkor azt mikor, milyen bevallás
jún. 21
12:39
Digitalizálják a közlekedési vizsgáztatást Magyarországon (Portfolio)
A közlekedési vizsgáztatásban 2022 tavaszától egységes és központosított elektronikus rendszer működik majd - jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hétfőn a közlekedési vizsgáztatás digitalizálását célzó Közúti gépjármű-, vízügyi és légügyi közlekedési-, engedélyezé
jún. 21
12:39
Milliókat bukhat, aki marad a moratóriumban: nem engedik el az adósok kezét a bankok (Pénzcentrum)
A törlesztési moratórium alatti időszakban is kamat rakódik a vissza nem fizetett hitelre. Ezt a futamidő megnyújtásával évente egyenlő részletekben lehet majd visszafizetni (nem tőkésítik), s a havi törlesztő is megegyezik a fizetési stop elrendelésekor számítottal. Aki viszont nem szeretne több kamatot visszafizetni és anyagi helyzete megengedi,
jún. 21
12:39
Mi jöhet még? Újabb kártevő pusztítja a kajsziültetvényeket! (Agroinform)
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói hagyományos morfológiai és genetikai úton is azonosították a „tettest”, amely 2020 tavaszán soha nem tapasztalt levéltetű-kártételt okozott hazánk számos régiójában.
jún. 21
12:42
Még soha nem aggódtak a cégvezetők az adósaik fizetőképessége miatt annyira, mint most (Növekedés)
- Az európai cégvezetők háromnegyede arra számít, hogy a védőoltások terjedése pozitívan hat majd cégük teljesítményére 2021 második felében; 45 százalékuk régóta nem volt ennyire optimista a növekedéssel kapcsolatban - derül ki az Intrum követeléskezelő vállalatcsoport fizetési jelentéséből, amelyről az MTI-t hétfőn tájékoztatták.
jún. 21
12:45
Kevesebb üzemanyagot fogyaszt és egyre "okosabb": ez az új Massey Ferguson rakodó! (Agroinform)
A vadonatúj Massey Ferguson MF TH teleszkópos rakodók új szintre emelik a kényelmet és hatékonyságot.
jún. 21
12:48
Veszélyben a pelyvás gabonák (Agrofórum)
Hazánkban ugyan inkább a bio termesztésben, de néhány gazdálkodónál konvencionális növényvédelmi technológiai kereteken belül is termesztenek különböző pelyvás gabona fajokat. Az alakor, tönke, valamint tönkölybúzák termesztése nem csak a vetés és más agrotechnikai beavatkozások tekinttében tér el némiképp a kenyérbúzák termesztésétől, hanem a növé
jún. 21
12:48
Le se tagadhatná származását az új fehérorosz műtrágyaszóró (GépMax)
A fehérorosz Bobruiskagromash az idei Belagro-2021 szakvásáron mutatta be új vontatott műtrágyaszóróját, az Ru-7000-1 típust.
jún. 21
12:48
Papírpalack: magyarok tesztelik a világszenzációt (Transpack)
Innovatív papírpalack a Coca-Colától: műanyagmentesen csomagolt ital.
jún. 21
12:54
35 millió abroncs: csúcson a hazai Bridgestone üzem (Agrárágazat)
35 millió gumiabroncsot gyártott le eddig a Bridgestone egyik legmodernebb gyára: a magyarországi!
jún. 21
13:00
Megszorulhat a szem (Mezőhír)
Eddig jónak látszott az idei búza- és árpatermés, a mostani szaharai hőség viszont megkérdőjelezi a végeredményt.
jún. 21
13:03
Hazánk egyik legsikeresebb autóversenyzője szervez tábort fiataloknak (Menedzsment Fórum)
A számtalan magyar bajnoki cím mellett nemzetközi szinten is sikeres Rácz István szervez autóversenyző-tábort fiataloknak. A #teamracz – Autóversenyző leszek! táborba nem csak a jövő versenyzőit várják, hanem minden olyan fiatalt, akit érdekel ez az izgalmas technikai sport. A versenypályákra szakosodott instruktorok mellett a fiatalok lépésről lép

Keresés