Mínuszos nappal indult a kereskedés az agrárpiacokon. Chicagóban a búza 1 százalékot, a kukorica 0,3 százalékot, a szójabab 0,4 százalékot vesztett értékéből, miközben a repce árszintje stagnált. Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza is mínusszal zárta a napot, miközben a kukorica az előző napi kurzuson fejezte be a napot.
Karantén alá kerül két kelet-tiroli település Ausztriában a koronavírusos megbetegedések növekvő száma miatt szerdától - jelentette be a tartományi vezetés hétfői közleményében.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata feltárta, hogy a felek az előírtak szerint, rendben teljesítették a CodeCool Kft. befektetési szerződésének hatóság által elrendelt módosításait.
A francia búza exportja a 27 tagországból álló Európai Unión kívüli rendeltetési helyekre júliusban, a 2021/22-es gazdálkodási szezon első hónapjában 349 200 tonnát tett ki - derült ki a Refinitiv adataira alapozott első becslésből.
Továbbra is terjed a koronavírus delta variánsa Kínában, ahol már 17 tartományból jelentettek belföldi fertőzésből eredő megbetegedéseket az új járványhullám kezdete óta.
A mintegy 6,2 millió magyar internetező 97 százaléka használ okostelefont, és minden negyedik felhasználó telepít vásárlással kapcsolatos applikációt a készülékére – derült ki a GKI Digital piackutató cég Online Retail Big Picture Magyarország felméréséből.
Nemcsak a kakaó árának további emelését és a kakaóbab-termelők szegénységből való kitörését szeretnék elérni, hanem azt is, hogy visszaszoruljon a gyermekmunka az ágazatban.
Időarányosan elmaradnak a játékadó-bevételek az idei első fél évben a 2020-as adatoktól, de ez a tavalyi rekordösszegű lottónyeremény miatt fordulhatott elő.
HR Szubjektív: Gazsi Zoltán ügyvezető igazgató, Eisberg Hungary Divatok jönnek, divatok mennek. Nem véletlenül. A fő irányzatokkal párhuzamosan mindig felbukkannak olyanok, akik új szelet fújnak. Ők aztán követőkre találnak, és ebből lesz az új divat. Bajuszforma, kalapok, szemüvegek, szűk vagy trapéz nadrág, koptatott farmer, diszkó- vagy punkze
Nyugat-Floridában a frászt hozták a helyiekre azok a cápák, amelyek felúsztak a kanálisban azért, hogy meneküljenek az algavirágzás elől. A virágzásról közvetve az emberiség tehet: a melegedő vizek miatt ez egyre gyakoribb probléma.
Az olajár komoly esésbe kapcsolt tegnap elsősorban azon aggodalmak miatt, miszerint a koronavírus terjedését megállítani szándékozó kínai korlátozó intézkedések jelentősen visszavethetik az üzemanyag-kereslet globális fellendülését. A kedvező német export adatoknak köszönhetően emelkedést láthattunk eleinte tegnap Európa vezető tőzsdéin, később azo
A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint a világon 203 356 472 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 302 588.
Kiemelt prioritás a közlekedésbiztonsággal kapcsolatos üzenetek fiatalabb korosztályhoz való eljuttatása – mondta Lázár László. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. kommunikációs igazgatója a legutóbbi, fiataloknak szóló influencerkampányukról beszélt. (x) – A HUMDA autó-motorsport fejlesztésen túlmutató célja, hogy aktívan műk
Legkésőbb szeptember 15-ig az amerikai hadsereg minden tagjának kötelezően fel kell vennie a koronavírus elleni oltást - derült ki abból a hétfőn, az AP amerikai hírügynökség birtokába jutott jelentésből, amelyet Lloyd Austin védelmi miniszter juttatott el az amerikai csapatokhoz.
Napi Nem zárt jó napot hétfőn az OTP, 1 százalékot gyengülve érkezett meg 16395 forintos napi minimumára a kereskedés végén. Nehéz ennek ellenére érdemi következtetésre jutni a tegnapi gyertya alapján, hiszen egész évben nem láttunk ennyire szegényes forgalmat a bankpapírtól. A technikai képben alapvetően egyelőre nem állt be változás, még van tere
Napi Megérkezett a korrekció a MOL árfolyamában is, visszaterelték a befektetők a Bollinger szalagok közé a jegyzést, 2498 forinton zárult a hétfői kereskedés. Számos támasz áll a papír rendelkezésére, amennyiben mélyülne a korrekció, 2450 kitörési szintként említésre méltó támasz, lejjebb pedig a 20 és 50 napos mozgóátlagok segíthetnek a későbbiek
A Covid-19 elleni vakcina révén világhírűvé vált magyar kutató, Karikó Katalin 2013-ban csatlakozott a körülbelül ezerötszáz embert foglalkoztató céghez. Közel 4 milliárd euró profitot termelt 2021 első felében a Biontech
Az idei METÁR-tenderen is jelentős, mintegy három és félszeres volt a túljelentkezés, a pályázók 1009 gigawattórára (GWh) igényeltek támogatást a kiosztható 300 GWh-val szemben – derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) tájékoztatásából. A hivatal az innovációs és technológiai miniszter felkérésére újabb METÁR-pályázatot
A járvánnyal összefüggésben megtévesztő kereskedelmi kommunikációt folytató vállalkozásoknak közel 220 millió forint bírságot kellett fizetniük itthon.
A budapesti lakásuk eladása során árat változtató tulajdonosok 80 százaléka mérsékelte a kínálati árat 2020-ban és az idén is, míg a községekben még erős a kereslet és a drágulásnak is tere van – állapítható meg az ingatlan.com adataiból. A lakáspiaci élénkülés idén elsősorban az adásvételek számában jelentkezhet, a korábbi évekhez hasonló, országo
Vegyes kezdésre lehet számítani kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a vezető indexek 0,01-0,02 százalékos szerény elmozdulással kezdhetik a kereskedést akár pozitív, akár negatív irányban. Az európai tőzsdék vegyesen, kevés elmozdulással, bár többnyire emelkedéssel zártak hétfőn, azt k
A lakáspiaci élénkülés idén elsősorban az adásvételek számában jelentkezhet, a korábbi évekhez hasonló országos szintű kétszámjegyű drágulásnak nem igazán van tere. Az ingatlan.com adatai szerint a budapesti lakásuk eladása során árat változtató tulajdonosok 80 százaléka mérsékelte a kínálati árat 2020-ban és az idén is, ami rekordmagas arányt jele
Hatalmas, 127 milliárd forintos keretet vett el a kormány egy hétfő éjjeli kormányhatározattal a Gazdaság-újraindítási programoktól és döntő részét, kereken 100 milliárd forintot tulajdonosi joggyakorlással, azon belül tőkeemeléssel kapcsolatos célra csoportosított át.
Fizetésemelések jönnek a JP Morgannél, miután a befektetési banki dolgozók túlterheltsége miatt számos versenytárs megtette már ezt a lépést. Egy kezdő befektetési banki alkalmazott így évi 100 ezer dollárt kereshet az amerikai nagybanknál.
Kétszázezer forintot meghaladja az éjszakai vihar okozta károk átlagos értéke az Aegon Biztosító becslései szerint, a piacvezető lakásbiztosítónál eddig háromszázat meghaladó kárigényt regisztráltak, mintegy 67 millió forint értékben.
Aligha tudjuk elkerülni a koronavírus negyedik, „delta”-hullámát, de sokkal jobb esélyekkel várjuk, mint az korábbiakat Kemenesi Gábor virológus szerint – idézi a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsornak adott interjút az atv.hu.
Nyitás után iránykeresésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője. Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: a hétfői kereskedésben negatív korrekció történt az OTP és a Mol vezetésével. Az OTP grafikonján 16 300 forint közelében van a következő támasz, míg a 16 600 forintos szint rö
A lakáspiaci élénkülés idén elsősorban az adásvételek számában jelentkezhet, a korábbi évekhez hasonló országos szintű kétszámjegyű drágulásnak nem igazán van tere. Az ingatlan.com adatai szerint a budapesti lakásuk eladása során árat változtató tulajdonosok 80 százaléka mérsékelte a kínálati árat 2020-ban és az idén is, ami rekordmagas arányt jele
A júniusi 5,3%-ról júliusban 4,6%-ra esett vissza az éves inflációs ráta. Ez elmarad az előzetes várakozásoktól, a szakemberek kicsivel 5 százalék alatti áremelkedési ütemre számítottak. Ősszel viszont ismét élénkülhet az áremelkedés, a kérdés csak az, hogy az év végén megdönti-e a júniusi csúcsot.
Az Euronics üzlethálózat árbevétele az első fél évben – a márciusi zárva tartást nem számolva – 20 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, annak köszönhetően, hogy a gazdaság újraindításával jelentősen nőtt a kereslet a műszaki cikkek iránt. A webshop által termelt bevételek ugyanakkor 60 százalékkal emelkedtek éves összevetésben.