2022. október 10. hétfő

okt. 10
6:48
SZÉP-kártyás pénzünkkel mentené a kormány a turizmust (Azenpenzem)
Nem véletlenül büntetné a kormány 15 százalékos extra díjjal az el nem költött SZÉP-kártyás pénzeket. A legfrissebb adatok szerint brutálisan bezuhant a belföldi turizmus, ezért a kártyán ragadt összegekkel próbálják életben tartani az ágazatot. Nem biztos, hogy sikerülni fog.
okt. 10
6:57
Felhős nap várható (Agrotrend)
Délnyugat felől fokozatosan megnövekszik a fátyolfelhőzet, amely főként a Dunántúlon meg is vastagszik. Így napközben a nyugati tájakon erősen felhős időszakok is valószínűek, míg északkelet felé haladva egyre inkább a napsütés fog dominálni. Csapadék nem valószínű. A keletire, délkeletire forduló szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb
okt. 10
6:59
Megnyílt az első Esély Piac Hajdúdorogon (Agrotrend)
Hajdúdorogon nyílt meg az első Esély Piac, amely a jövőben időszakos jelleggel, rendkívül kedvezményes áron kínál majd a tervek szerint alapvető élelmiszereket, zöldségeket és gyümölcsöket a helyi lakosoknak - közölte Ujhelyi István volt szocialista európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítója az MTI-vel.
okt. 10
7:12
Csütörtökön újra inflációs adatok (Kripto Akadémia)
A bitcoin árfolyama a tavaly novemberi csúcspont elérése óta nem tudott három egymást követő hetet emelkedéssel zárni. A következő hét napban kiderül, hogy ezúttal sikerül-e neki? Az elmúlt hétnek egy kitörési kisérlettel vágtunk neki. A BTC-t 10 hónapja visszafogó trendvonal átlépése után, a hétvégén sor került az ilyen helyzetekben gyakorinak szá
okt. 10
7:15
A globális kínálat szűkülése miatt aggódtak a befektetők (Agrofórum)
Vevői fölénnyel fejeződött be a hét a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,5 százalékkal, a kukorica 1,1 százalékkal, a szójabab pedig 0,6 százalékkal drágult. A repce 0,7 százalékos mínusza kivételt jelentett. Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, itt a kukorica mínusza jelentette a kivételt.
okt. 10
7:15
Dupla vagy semmi a betéti kamatokban: nullától 10 százalékig minden lehet (KKV Magazin)
Mintha nem is egy országban működnének, akkora különbségek alakultak ki a bankok lekötött betétekre kínált kamatai között. Az egyik oldalon egy jó nagy nulla áll, míg a másikon már akár 10 százalékos kamat. A nagybankok többsége azonban még mindig azt üzeni a lekötési ajánlataival, hogy nem kell neki a pénz - derül ki a Bank360.hu összeállításából.
okt. 10
7:15
Egy magyar fejlesztés óriási változásokat hozhat az ingatlanpiacon (Növekedés)
A LÁTTAM magyar fejlesztésű applikáció az ingatlan bemutatás helyszínén biztosítja az ingatlant megtekintő adatainak ellenőrzését és az aláírás digitális hitelesítést a Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) alkalmazásának beépítésével.
okt. 10
7:18
Új támaszt talált a BUX (vg.hu)
Az OTP egyelőre nem tudott beállni az emelkedő blue chipek sorába, pedig további katalizátort jelentene a BUX-nak, ha a bankpapír is elindulna felfelé.
okt. 10
7:18
Kevesen sejtették, hogy ebbe az irányba tart a világ hústermelése (Agroinform)
10 év múlva a marhahúsnál több húsféle is népszerűbb lesz.
okt. 10
7:21
Magyar páros a római lovastusa-világbajnokságon (Magyar Mezőgazdaság)
A 2022-es lovastusa-világbajnokságot Rómában, azon belül is a Pratoni del Vivaro fennsíkon rendezték, a Castelli Romani Nemzeti Park nyújtotta gyönyörű háttérrel. Ez a világbajnokság különleges volt, hiszen több mint húsz év után drukkolhattunk először magyar lovasnak. A mezőnyben a világ legjobbjai mérték össze tudásukat, de a kilencven lovasból m
okt. 10
7:27
Változások a Bosch Rexroth igazgatóságában: Donato váltja Wucherert az értékesítési és gyártásautomatizálási üzletág élén (New Technology)
A Bosch Rexroth igazgatóságának feladatait átszervezik. 2022. november 1-jén Thomas Donato (50) igazgatósági tag, aki korábban a mobil hidraulika üzletágért volt felelős, átveszi a globális értékesítési és gyárautomatizálási üzletág irányítását Dr. Marc Wucherertől (52), aki október végén saját kérésére távozik a vállalattól. Holger von Hebel, aki
okt. 10
7:30
Statisztikai trükkökkel kozmetikázná a várólistákat a kormány (Menedzsment Fórum)
Kreatív megoldásokat vetnének be.
okt. 10
7:30
Gyengült hétfő reggelre a forint (hirado.hu)
Hétfő reggeli jegyzésén a forint 0,6 százalékkal áll gyengébben a múlt heti kezdéshez képest.
okt. 10
7:30
Gyengült a forint (vg.hu)
Az eurót hétfőn reggel hét órakor 424,94 forinton jegyezték a péntek este hét órai 424,61 forint után.
okt. 10
7:36
Gyengélkedik a forint hétfőn reggel (Privátbankár)
Gyengült a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
okt. 10
7:36
Felborult egy túlterhelt hajó Nigériában, sokan meghaltak (vg.hu)
A hajó fedélzetén 85 ember tartózkodott.
okt. 10
7:39
Top 10 biciklibarát város (NRGreport)
A klímacélok megvalósítása érdekében egyre nagyobb hangsúlyt kap a szén-dioxid-kibocsátás -csökkentés, és egyre több város bátorítja a lakosokat, hogy „tegyék le” az autót, és kisebb távok esetén pattanjanak kerékpárra. Az idei Global Bicycle Cities Index a legbiciklibarátabb városokat rangsoroló listája alapján az is kiderül, a top 10 kerékpárbará
okt. 10
7:42
Berobbantották az örmény gazdaságot a sorozás elől menekülő oroszok (vg.hu)
Annyian érkeztek a sorozás elől a szomszédos országba, hogy kilőttek a lakásárak.
okt. 10
7:45
A hazai cégek többsége az informatikai fejlesztéseken is spórolna az energiaszámlára (New Technology)
A hazai cégek 66 százaléka tervezi visszafogni informatikai fejlesztéseit az energiaárak jelentős növekedése miatt – derül ki az IVSZ és a Makronóm Intézet közös kutatásából. A szövetség szerint azért is aggasztó ez az eredmény, mert a gazdaság versenyképességének megtartása, növelése érdekében épp a technológiai modernizációval elérhető hatékonysá
okt. 10
7:45
Új hét, múlt heti forint (Forbes)
Pihengetett kicsit a forint az elmúlt hét csúcshódítása után a hétvégén, de hétfő reggelre sem sikerült felerősödnie.  Visszatért az euró-forint árfolyam csúnya magaslataira. Ma reggel 424 forinttal nyitott az euró. Hétfőn visszatért a forint a pénteki szint közelébe, nem bírta kipihenni magát a hétvégén. Reggelire 424,7 forintot ér egy euró, az an
okt. 10
7:48
Irodahasználati dilemmák (Behaviour)
A munka világa soha nem látott ütemben alakul át, aminek leglátványosabb eleme a munkavégzés módjában és helyében történő változás. Ezzel párhuzamosan egyre több nem várt, illetve kedvezőtlen környezeti tényezővel is szembesülnek a szervezetek és az irodákat bérbeadók. Ez a bizonytalan gazdasági környezet pedig felerősíti mindkét félben azt a szánd
okt. 10
7:48
Elektromos autókkal árasztja el az utakat Európában az Amazon (Portfolio)
Az Amazon hétfőn közölte, hogy a következő öt évben több mint 1 milliárd eurót (974,8 millió dollárt) fektet be elektromos furgonokba, teherautókba és alacsony károsanyag-kibocsátású csomagközpontokba Európa-szerte - számolt be a Reuters.
okt. 10
7:51
Három legjobb érme amit nem szabad kihagyni 2022-ben (BitcoinBázis)
Amikor a kriptopiacot emlegetjük, sokaknak legelőször a Bitcoin és az Ethereum jut az eszébe, hiszen ezek az érmék nagy port
okt. 10
7:54
Gyengült hétfő reggelre a forint (Adózóna)
Gyengült a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben – közölte az MTI.
okt. 10
8:00
Nincs megállás: tovább folytatódhat az esés a tőzsdéken (Portfolio)
Az előző héten jelentős mínuszban zártak a vezető amerikai részvényindexek, miután a vártnál erősebb munkaerőpiaci adatok érkeztek, ennek következtében pedig ismét erősödni kezdett a dollár. Ma reggel Ázsiában felemás volt a hangulat, Európában pedig mínuszban nyitottak a vezető indexek.
okt. 10
8:06
Tajvani elnök: kizárt a fegyveres konfliktus Kínával (vg.hu)
Tajpej kész az egyeztetésekre Pekinggel, ugyanakkor növeli védelmi kiadásait, és nem adja fel demokratikus értékeit.
okt. 10
8:12
Gyengült hétfő reggelre a forint (ProfitLine)
Gyengült a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
okt. 10
8:12
Tudod, mi mindenre jó a diófa levele? (Agroinform)
A diófa leveleit a kertben és a gyógyításban is tudjuk hasznosítani.
okt. 10
8:12
Gyengén muzsikálnak az inflációvédett kötvények (vg.hu)
Egekben az infláció, mégsem ragyog fényesen az inflációvédett kötvények csillaga.
okt. 10
8:15
Reuters: Magyarország nettó kukoricaimportőr lehet (Agrofórum)
A jelentős gabonatermelő Magyarország nettó kukoricaimportőr lehet a mostani szezonban, miután az idei aszály csökkentette a termést – közölte a Földművelésügyi Minisztérium a Reuters hírügynökséggel.
okt. 10
8:15
Végre olcsóbb lesz egy gyümölcs (Agrotrend)
Az étkezési alma idei termése megfelelő volt, de az ipari célra termesztett gyümölcsöt nem kímélte az aszályos időszak. A lengyel importtal magyarázható, hogy nem emelkedik az ára.
okt. 10
8:18
Több robbanás volt Kijevben (Privátbankár)
A főváros központjában történtek robbanások.
okt. 10
8:18
Putyin szerint ukrán terrortámadás rongálta meg a Kercsi-hidat (vg.hu)
Az orosz elnök hétfőre összehívta a Biztonsági Tanácsot is.
okt. 10
8:21
Terbutilazin mentes megoldások a Syngentától (Mezőhír)
Van segítség a mezőgazdasági termelőknek, hogy a jogszabályi előírásokat be tudják tartani a hatóanyag-előírás kapcsán.
okt. 10
8:21
Kiemelkedő termőképességű Pioneer® kukoricahibridek (Agrárágazat)
Korszerű kukoricahibridek a mezőgazdaságban: ezek a Corteva friss ajánlatai a népszerű éréscsoportban!
okt. 10
8:24
Robbanások voltak Kijevben - frissítés (Menedzsment Fórum)
A főváros központjában történtek robbanások.
okt. 10
8:27
Listára kerültek az energiahatékony lakások, könnyebb átlagfogyasztás alatti otthont találni (Növekedés)
Az új rezsiszabályok hatása már érezhető az lakáspiacon, egyre többen keresik az olcsóbb fűtési megoldásokkal rendelkező, takarékosabb lakóingatlanokat. Az átlag alatti fogyasztású lakásokra a kedvezményes rezsidíjak vonatkoznak, a jövőben az ingatlan.com ezeket külön emblémával is megjelöli, így külön kereshetővé válnak a teljes kínálaton belül. E
okt. 10
8:27
Fúzióval erősít a mobil robotgyártó (Transpack)
A Mobile Industrial Robots és az AutoGuide Mobil Robots a jövőben közösen teszik hatékonyabbá a belső logisztikát.
okt. 10
8:27
Kukoricacső-törő adapterek hazai kínálata és konstrukciós megoldásaik (GépMax)
A kukoricacső-törő adapterek különböző betakarítható sorszámmal és sortávolságú variációkkal bővítik a hazai kínálatot.
okt. 10
8:27
Az igazi pofont csak most kapják az élelmiszerárak (Forbes)
Az augusztusi 15,6 százalékos infláció után nagy kérdés, mit mutatnak a holnapi friss inflációs adatok. Lehet, hogy más most elérjük a 20 százalékos lélektani határt, vagy csak karácsonyi ajándékként kapjuk?
okt. 10
8:33
Nem veszik komolyan a kiberbiztonságot a hazai cégvezetők (MMonline)
A magyar vezetők csupán 30 százaléka tart kibertámadástól. A Sophos felmérése szerint a hazai cégek nem igazán fordítanak nagyobb figyelmet kiberbiztonsági kérdésekre, mint két évvel ezelőtt. A koronavírus-járvány és Oroszország Ukrajna elleni inváziója ellenére sem történt lényegi szemléletváltás a cégek többségénél.A válaszadók 56%-a tartja valós
okt. 10
8:33
Katamódosítás: kiderült, a jegybank mennyi plusz bevétellel számol (Agrotrend)
A nagyjából 150 milliárd forint várható bevételkiesést jócskán felülmúlja a több befolyó adó az MNB kalkulációja szerint.
okt. 10
8:36
Várkonyi Andrea beszállt férje tevetenyésztős cégébe (Menedzsment Fórum)
Átalakult a Mészáros Agro Kft. tulajdonosi köre.
okt. 10
8:39
2022. október 10. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
okt. 10
8:42
Vigyázz, ha ilyen levelet kapsz! Megint aljas csalók garázdálkodnak Magyarországon, ne dőlj be (Pénzcentrum)
Az MVM nevében küldenek most levelet a csalók, az energetikai cég arra figyelmeztet, hogy alaposan olvassuk el, mi áll benne, és a címet is alaposan nézzük meg.
okt. 10
8:45
Brutális a drágulás és nem látni a végét (Agrotrend)
Tovább emelkedhet az infláció, mivel a Központi Statisztikai Hivatal most először, a szeptemberi adatoknál számolja a rezsicsökkentés átalakítását. Az Indexnek nyilatkozó elemzők arra is felhívják a figyelmet, hogy az infláció emelkedése tartósan velünk maradhat.
okt. 10
8:48
Felerősödtek a félelmek, szabadulnak az ingatlanalapoktól a britek (Portfolio)
Jelentősen felgyorsultak a brit kereskedelmi ingatlanalapokból történő tőkekivonások a kormány múlt hónapban bemutatott "mini" költségvetése óta, ami az elemzők szerint a portfóliót alkotó mögöttes épületek nyomott áron történő eladásának rohamát válthatja ki – írja a Financial Times.
okt. 10
8:48
Óriási felfedezés, ami segíthet eltüntetni a műanyagszemetet (Agroinform)
Egy spanyol méhész véletlen felfedezése elvezethet a polietilén lebontásának megoldásához.
okt. 10
8:48
Már a lakáshirdetésekbe is bekerülhet a rezsiköltség (Azenpenzem)
Az egyik hirdetési portálon az eladók megadhatják, a vevőjelöltek pedig rákereshetnek arra, hogy a meghirdetett lakóingatlanban mekkora az átlagos havi gáz-, illetve áramfogyasztás. Külön emblémát kapnak a kedvezményes díjú lakások.
okt. 10
8:48
Ismét Kijevet lövik az oroszok (vg.hu)
A központi, kormányzati épületeknek is helyet adó városrész volt a célpont.

Keresés