A Huawei és a Dronetech Elevate partnerségének célja a fenntartható gazdálkodás elősegítése Ausztriában. A két vállalat frissítette tavaly indult úttörő projektjét, és bemutatta, hogy 5G- és IoT-technológiáik hogyan segíthetik elő a fenntarthatóságot a mezőgazdaságban.
Gyengült a forint hétfőn napközben a főbb devizákkal szemben, az euróhoz és a dollárhoz képest történelmi mélyponton is állt, közben csökken az olaj- és a gázár, és esik az aranyár.
Jól vannak a kijevi nagykövetség munkatársai – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A kormány továbbra is fenntartja a nagykövetség működését, bár a kapcsolattartás nem ígérkezik zökkenőmentesnek.
A napelemek által termelt villamos energia mennyisége összesen 32,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A megújuló energiaforrásból termelt villamos energia közel háromnegyedét, míg a teljes bruttó termelt villamos energia 20 százalékát a napenergia biztosította. A napenergia által termelt villamos energia a mindenkori legnagyob
Magyarország energiaellátásának biztonságát a paksi bővítés fogja hosszú távon biztosítani, és ebben jelentős német szerep várható – hangsúlyozta Szijjártó Péter hétfőn Berlinben.
A legnagyobb amerikai bankok várhatóan gyengébb harmadik negyedévi nyereségről számolnak be jövő héten a gazdasági lassulás és a volatilis piacok miatt - írja a Reuters.
Az Európai Bizottság új online álláskereső eszközt vezet be, amely segíteni hivatott az ukrajnai háború elől menekülő embereket, hogy sikeresen munkát találjanak az unióban - tájékozatott hétfőn a brüsszeli testület.
Az orosz Gazprombank úgy döntött, hogy "a különböző lehetőségek stratégiai felülvizsgálata után" megszünteti működését Svájcban - közölte hétfőn a pénzintézet a Reuters beszámolója szerint.
A világ legnagyobb chipgyára épülhet fel New York államban. A chipgyártás "hazahozatala" gazdasági és nemzetbiztonsági szempontokból is fontos Amerikának, és erre rengeteg pénzt is hajlandó áldozni a szövetségi kormányzat. A másik oldalon viszont gazdasági hadüzenettel felérő korlátozásokkal igyekeznek visszavetni a kínai félvezetőipart.
Az Európai Unió 2021 végén nyilvánosságra hozta irányelvtervezetét, amelynek célja az egyes vállalatcsoportok valós gazdasági tevékenységgel nem rendelkező társaságokból származó adóelőnyeinek megvonása. A tervezet nyomán például a tevékenységet ténylegesen nem végző, „üres” társaságok eleshetnek az egyes adóegyezmények által biztosított előnyöktől
A 2023-as és 2024-es költségvetési tervezet olyan dokumentum, amely megalapozza a gyors és rugalmas fellépést a magas energiaárakkal szemben – jelentette ki Robert Golob szlovén miniszterelnök hétfőn a parlamentben a költségvetési eljárás elindítása előtt, közölte az MTI.
Annak ellenére vesznek a magyarok sokkal több aranyat, hogy a nemesfém tőzsdei ára az elmúlt hónapokban jelentősen csökkent. A dollár szárnyalása azonban megoldja nekik, hogy még így is megérje vásárolniuk.
A UNICEF Magyarország ingyenes, online kurzust indít a Lélekemelő Program keretében. A szülőket segítené ezzel abban, hogy felismerjék és akár meg is megelőzzék gyermekük komolyabb mentális problémáit és megőrizzék saját lelki egészségüket is.
Az energiaárak elszállása minden haza céget érint, csak különböző mértékben. A leginkább az energiaintenzív szektorokat, valamint a turizmust és vendéglátást sújtja a mostani krízishelyzet - jelentette ki a Portfolio-nak adott interjújában Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója, aki arról is beszélt, hogy a lakossági rezsiárak emelkedését
A megfelelő tapadás a havas, a jeges, nedves időben létfontosságú: de melyik téli gumi a legjobb, és melyik márkát érdemes inkább elkerülni? Elkészült az ADAC 2022-es nagy téligumi-tesztje, amelyben ezúttal 33 terméket próbáltak ki. Mutatjuk az eredményeket: tényleg a márkás a legjobb?
Két évtized után újra hazánkban ülésezett a Climmar, az Európai Mezőgép Forgalmazók Szövetsége. Bár már két évvel korábban szerették volna megtartani az eseményt, ám a pandémia miatt csak idén került sor rá. A budapesti rendezvényre 15 országból 43 szakember regisztrálta magát.
A Dapper Labs orosz felhasználói több platformon nem vásárolhatnak, adhatnak el vagy ajándékozhatnak digitális gyűjteményeket, közölte a vállalat. A döntést
Történelmi mélypontra gyengült a magyar fizetőeszköz: 428 forint fölé is benézett az euró jegyzése délután, a dollár pedig 440 forint közelében mozgott.
Az északkeleti megyékben is fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de csapadék nem valószínű. Éjszaka általában sok, a Dunántúlon kevesebb felhő lesz felettünk, arrafelé nagy területen képződik pára, köd.
Soha nem látott részletességű felvételek készültek egy csapat kardszárnyú delfinről, amint egy órán keresztül üldöznek, majd megölnek több fehér cápát a dél-afrikai partok közelében. A The Guardian jelentése alapján
Számos energiamegtakarítást, illetve szén-dioxid-csökkenést eredményező technológia, megoldás mutatkozott be a szeptember végén tartott The Business Booster eseményen, közöttük egy magyar csapat is, akik a hőenergia tárolási innovációjukat ismertették. Ezek a közlekedési, megújuló energián alapuló, hulladékkezelési, valamint energiatárolási újdonsá
Jó hírt közölt a Pénzügyminisztérium: szeptemberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 181,0 milliárd forint többletet ért el, szemben az előző évi 391,3 milliárd forintos deficittel. Így a múlt havi az elmúlt 20 évben a harmadik legnagyobb szeptember havi többlete.
Újabb rekordot dönthetett meg szeptemberben a fogyasztói árak emelkedése, amely a VG elemzői konszenzusa szerint hajszálnyira lehetett a húszszázalékos lélektani határtól.
Sok szülő nem is sejti, hogy évente közel 150 ezer forint támogatást kaphatna a családi kiadásokhoz egészségpénztáron keresztül. Ha pedig mindkét szülő élne ezzel a lehetőséggel, az már közel 300 ezer forint pluszt jelentene egy családnak. Ismerd meg, mire és hogyan kaphattok támogatást!
Egyre nő az igény a szak- és fizikai munkások iránt, miközben munkaerőhiány áll fenn ezen a területen, mindez egyebek mellett a pályaelhagyással és a kivándorlással is magyarázható.
Általánosságban véve rossz a hangulat a magyar tőzsdén, miután augusztusban az előzetes adatok szerint 1,3 milliárd euró hiány keletkezett a külkereskedelmi mérlegben, a friss adat új csúcsot jelent, a publikálást követően történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval és a dollárral szemben is. A forint gyengülésével pedig ismét növekszik a ha
Üzemanyaghiánnyal küzdenek Franciaországban, miután a finomítók dolgozói két hete sztrájkba léptek, mert béremelést szeretnének az energiaválság miatt.
Egyre nő az igény a szak- és fizikai munkások iránt, miközben munkaerőhiány áll fenn ezen a területen, mindez egyebek mellett a pályaelhagyással és a kivándorlással is magyarázható - közölte a Profession.hu hétfőn az Mti-vel.