Tehetséges fiataljainkat bemutató sorozatunkat év elején Janik Anna nyitotta, aki a Svájcban töltött hetek lovasélményeiről mesélt. A sort egy olyan fiú folytatja, aki egy németországi istállónál kapott lehetőséget több héten keresztül. Lehetősége volt, hogy az ottani munkában, más lovakon és más edzők segítségével tökéletesítse tudását, amit aztán
Az orosz védelmi minisztérium úgy döntött, hogy alapvetően csökkenti a katonai tevékenységet Kijev és Csernyihiv térségében - jelentette ki a tárca helyettes vezetője kedden.
Április 1-én új szintre lép a hazai sorozatgyártás. A Max Original égisze alatt készült A besúgó című sorozat a premier napján nem csak Magyarországon és Kelet-Közép Európában, hanem a világ több országában is azonnal elérhető lesz az HBO MAX kínálatában. Szentgyörgyi Bálint sorozata hivatalosan is sokadik rekordját dönti meg, hiszen a világpremier
Az ENI honlapján az is szerepel, hogy a Rosznyefty orosz céggel közös projekteket már 2014-ben befagyasztották (tiltakozásul a Krím orosz elfoglalása miatt) .
A Duna Autó cégcsoport megállapodást írt alá a közel 100 éves autógyártási hagyományokkal rendelkező MG márkával. Az elmúlt években teljes megújuláson átesett, brit eredetű márka magyarországi importőri jogát a cégcsoport Duna Motors Disztribúció Kft. néven bejegyzett vállalata nyerte el, amely hamarosan megkezdi az országos márkakereskedői hálózat
Szélsőséges időjárás, jégkár, fagykár – egyre több és egyre koncentráltabb formájú kárigénnyel találkoznak a biztosítók Magyarországon is, mindeközben egy sor szabályozói elvárásnak kell tudni megfelelni. A Portfolio Biztosítás 2022 konferenciájának zöld biztosítókról és biztosításokról szóló, Csurgó Ottó által moderált panelbeszélgetésében a részt
A 100 millió dollárnál nagyobb vagyonnal rendelkező amerikai háztartások legalább 20 százalékos adót fizetnének a jövedelmük, valamint likvid befektetési eszközeik.
22 ország és 45 iparág 136 szereplője kapott elismerést az Ethisphere jóvoltából, amely a vállalatok kimagasló etikája, jogszabályi megfelelőségük és szervezetirányítási gyakorlataik figyelembevétele mentén ítélte oda a rangos nemzetközi kitüntetést.
Remek hírek érkeztek az orosz-ukrán egyeztetésekről: az orosz védelmi minisztérium úgy döntött, hogy alapvetően csökkenti a katonai tevékenységet Kijev és Csernyihiv irányában, emellett a török külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy az eddigi legjelentősebb előrelépés történhetett a tűzszüneti tárgyalásokon. Ezek miatt nagyon jó ma a hangulat a vil
A közönséges cickafarkat talán senkinek nem kell bemutatni. Gyakori növénye erdőknek, mezőknek, szántóföldeknek, legelőknek, réteknek, és sokszor kiskertekben is ültetik, különösen színes virágú változatait. Gyógytea azonban kizárólag a fehér változatokból készíthető.
Módosul a vasúti és az autóbuszközlekedési menetrend április 3-án, a közlekedés még jobban igazodik az utazási igényekhez – közölte a MÁV. A menetrend-változtatással a MÁV-Volán-csoport újításokat, új járatokat, jobb csatlakozási lehetőségeket vezet be.
Magyarországon 1300-ra bővült az ökoiskolák száma - közölte Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel abból az alkalomból, hogy Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkár újabb kitüntető címeket adott át intézmények képviselőinek Budapesten, a II. kerületi Gyermekek Házában.
A járműiparban a koronavírus-járvány után már-már hurráoptimizmus uralkodott, azonban épphogy csak fellélegzett, újabb kihívásokkal kell szembenéznie. Vajon milyen stratégiát választ a szektor az orosz-ukrán háború által okozott akadályok leküzdésére? Milyen fejlesztéseket terveznek a járműipari vállalatok, beszállítók versenyképességük megőrzésére
Kihívásokkal teli időszakban vagyunk mindannyian, amely hatással van az eddigi megszokott üzletmenetre. Egy dolog azonban sosem változik: az embereknek az üzleti világban továbbra is szüksége van (és lesz) a rendezvényekre. Olyan konferenciákra és kiállításokra, ahol a szakma találkozik, innovációkat mutat be, kapcsolatot épít és ezzel új lendülete
Sikertörténetek, üzlet praktikusan, befektetés, good living. Ha velünk tartanak megismerkedhetnek a Batz márka történetével. Megtudhatják, mekkorát robbantak 2021-ben a kékgalléros bérek, mekkora a fluktuáció, és elértük-e már az 500 ezres átlagos bruttó fizetést ebben a szektorban? Andiamo! Irány Toszkána című cikkünkben azt járjuk körbe, miért va
Az előző három nap emelkedése után ismét indexemelkedéssel nyitottak kedden az amerikai értékpapírpiacok a geopolitikai feszültség enyhülésének köszönhetően.
A német nyelvű országokból érkező cégek közel 320. 000 embert foglalkoztatnak Magyarországon. Most egy kutatásból kiderült, hogy a német nyelv tudása számos vállalati területen, különösen vezető pozíciókban elengedhetetlen. A kutatást hétfőn mutatták be a három nagykövet részvételével a német nyelv hetén.
Megújul az egykori Budagyöngye Kórház. A hűvösvölgyi komplexum egyházi egészségügyi nővér- és szakdolgozóképzőként, a Gál Ferenc Egyetem kihelyezett képzőhelyeként működik majd a jövőben - írja az Építészfórum.
Két év, a pandémia által kényszerített szünet után újra megrendezzük családi vállalkozásoknak szóló konferenciánkat. A Bge Budapest Lab. és a K&K Magazin szervezésében. 2022 június 2án megrendezésre kerülő konferencián a téma, az utódlás, generációváltás aktuálisabb, mint valaha.
A legsikeresebb hazai fogyasztói, üzleti vagy innovatív márkákat díjazták. Kiadónk, a Magyar Mezőgazdaság Kft. kiváló üzleti márka kategóriában immáron hatodik alkalommal nyerte el a MagyarBrands díjat, amelyet Sári Enikő ügyvezető igazgató személyesen vett át.
A vártnál kedvezőbben alakultak Magyarország 2021-es főbb fiskális, gazdasági mutatói: a GDP 7,1 százalékkal bővült, a GDP-arányos államadósság nagyot csökkent, így a GDP 77 százaléka alá várható és a költségvetési hiány is várhatóan kisebb lesz az előre jelzettnél, 7 százalék alatti érték lehet a végleges szám - nyilatkozta Windisch László a KSH e
A Maserati lesz az első olasz luxusautó-márka, amely 100 százalékban elektromos járműveket gyárt majd: a következő 3 évben minden modelljük elérhető lesz környezetbarát kivitelben, 2030-tól pedig már kizárólag elektromos meghajtású luxusautókat kínálnak majd. A márka történetének új fejezetét a chiphiány és a globális kihívások ellenére is erős 202
Méh állatjóléti pályázatot hirdet a kormány a méhészeti ágazat hatékonyságának növelése, az állatjóléti feltételek javítása és ezen keresztül a méh- egészségi problémák megelőzése érdekében, 10 milliárd forintos keretösszeggel – jelentette be az agrárminiszter Gödöllőn.
Nemcsak átvészelte, de meg is erősödött a biztosításközvetítői szakma a pandémiában, a Portfolio mai Biztosítás 2022 konferenciáján legalábbis egy alapvetően elégedett szakma értékelte a helyzetet az utolsó szekcióban, amelyet Raveczky Zsolt, az Union Biztosító igazgatósági tagja moderált.
Will Smith megpofozta Chris Rockot az Oscar-gálán, erre a kriptoközösség létrehozott egy, az eseménynek szentelt tokent, amely árfolyama órákkal később
A falusi csokos települések Pest és Veszprém megyében a legdrágábbak: ezekben 306-324 ezer forint volt az átlagos kínálati négyzetméterár 2022 márciusában. A legolcsóbak pedig Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében találhatóak, utóbbiakban 67-104 ezer forintos négyzetméterár volt a jellemző.
A kedvező háborús fejleményeknek köszönhetően remek napot zárt ma a magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül az OTP-n keresztül vették leginkább a befektetők a hazai részvényindexet.
A háború sújtotta Ukrajnának ajánlotta fel segítségét az adatmentésről világszerte ismert Kürt Zrt. A cégcsoport krízishelyzetben már többször is karitatív módon nyújtotta IT-tudását a bajba került országoknak. Korábban a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után, legutóbb a német árvizeket követően segítettek sérült adathordozóról információkat men
Hazánkban az évi egy főre jutó 18-20 dekagramm juhhús fogyasztással messze elmaradunk az uniós 1,3 kilogrammtól, pedig a juhhús ízletes, egészséges fogások készíthetők. Most egy kampány indul, hogy ráirányítsa a magyarok figyelmét erre a táplálékra.
Jelen pillanatban minden piaci hatás az ingatlanok, különösen a használt lakóingatlanok árának további emelkedését prognosztizálja, miközben a forgalomra a visszafogott volumen lesz jellemző, az új építésű lakásprojektek számának csökkenése mellett. Rajnai Gábor, a BDO Magyarország Ingatlan és Hotel divíziójának szakmai vezetője elemzi a helyzetet.
Az amerikai szabályozó hatóságok engedélyezték a Pfizer és a BioNTech vakcinájából a második emlékeztető oltást az 50 éves és idősebb emberek számára, elsősorban a korcsoportban csökkenő immunitásával kapcsolatos aggodalmak miatt - közölték a gyógyszergyártók kedden. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság emellett engedélyezte a vakcina m
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2397,40 pontos, 5,41 százalékos emelkedéssel, 46 707,52 ponton zárt ma. A jelentős emelkedést az Ukrajnából érkező pozitív hírek váltották ki.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a spanyolországi Hipra gyógyszercég saját fejlesztésű, azonos nevű, koronavírus elleni vakcinájának folyamatos felülvizsgálatát - közölte az uniós ügynökség kedden.
Ha rövid időn belül nem érkezik számottevő csapadék a repcetáblákra, nagy veszélyben lesznek a növényeink. Az Agroinform.hu 2022. évi 13. heti szántóföldi növényvédelmi előrejelzése.