Átlagosan 138 napot kell várni szakemberre Magyarországon, öt nappal többet, mint egy évvel korábban, mégsem ez a legnagyobb gond ma: az építkezők és felújítók 33 százaléka döntött úgy, hogy bizonyos mértékig változtat a tervein az áremelkedések hatására – derült ki a Mapei Kft. sajtótájékoztatóján ismertetett kutatásból.
Minden korábbinál nagyobbat nőtt a háztartási méretű naperőművek magyarországi állománya 2021-ben, elsősorban a lakossági telepítéseknek köszönhetően, de az év vége felé a céges és intézményi beruházások is megugrottak. A harmadik negyedéves lassulást követően a negyedik negyedévben ismét gyorsult a kapacitásbővülés; a szegmens adatain egyáltalán n
Az agrárgéppiacot is érintő chiphiány és az ellátási láncok problémája ellenére tavaly jelentős bővülés ment vége: a magyarországi mezőgazdasági gépberuházások értéke elérte a 230 milliárd forintot, szemben a 2020-as 184 milliárd forinttal.
Közel másfél milliárd forintot csoportosított át a kormány az orosz Sberbank bedőlése miatt bajba került önkormányzatok megsegítésére. Az erről szóló rendelet már megjelent a Magyar Közlönyben. A részletekről a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnökével beszélgetünk.
Be tudná fizetni a GVH-bírságot a műtrágyakirály, de a Nitrogénművek szerint az a mostani helyzetben kiváltképp nagy megterhelést jelente a soron következő műtrágyaszezonra.
Leszállóban van az ötödik hullám, a koronavírus elleni intézkedések zömét visszavonták, már maszkot sem kell hordani, azonban úgy látszik korai volt az öröm, hiszen a hatodik hullám érkezhet. Egyes országokban már most félnek, ugyanis a lopakodó omikron variánst nehezebb kimutatni teszten is. Mutatjuk, mit tudnak eddig a BA.2. variánsról.
Az Európai Bizottság jóváhagyta azt a beruházástámogatási programot, melynek révén a magyar állam 280 millió euróval kívánja támogatni az idegenforgalmi ágazat fenntartható fellendülését. A Bizottság az állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keret alapján hagyta jóvá a programot, mely egy másik, a Bizottság által március elején enged
Éppen csak elkezdett normalizálódni a világ a koronavírus-járvány után, már bátran lehetett tervezgetni a nyaralásokat, amikor kirobbant februárban az orosz-ukrán háború, újabb sokként hatva a világ légiközlekedésére. Az olajárak elszálltak, ami nem jó hír a még mindig veszteségekkel küzdő szektornak és nem jó hír a repülni vágyóknak sem, hiszen kö
Érdekesen alakulnak a friss megyei adatok a koronavírusjárványban: a megyék felében nőtt, a másik felében csökkent az új fertőzések hétnapos mozgóátlaga az elmúlt egy hétben, az országos átlag pedig stagnálást mutat. A múlt héten még úgy tűnt, a hatodik hullám felé menetelünk, azóta azonban megtört az emelkedés, de nem minden megyében. A legtöbb új
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködve a 2022-es szezonra hivatalból adott ki szükséghelyzeti engedélyeket. A gyökérzöldségek, káposzta- és dinnyefélék, valamint a hajtatott zöldségek védelmére szolgáló készítmények kaptak szükséghelyzeti engedélyt meghatározott időszakra.
A projektköltségek 8-10 százaléka akár 5 évre visszamenőleg megtakarítható lehet, egy nagyobb méretű új beruházási projekt esetén pedig a költségek akár 50 százalékáig terjedő, egyedi kormánydöntésen alapuló készpénztámogatás és fejlesztési adókedvezmény lehet elérhető – hívja fel a figyelmet Cseh Boldizsár, a PwC menedzsere.
Átlagosan 138 napot kell várni szakemberre Magyarországon, öt nappal többet, mint egy évvel korábban, mégsem ez a legnagyobb gond ma: az építkezők és felújítók 33 százaléka döntött úgy, hogy bizonyos mértékig változtat a tervein az áremelkedések hatására – derült ki a Mapei Kft. kutatásból.
Néhány fontos újítással jelentkezett a MetaMask iPhone változata. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy mostantól a mobilos alkalmazáson keresztül is működik a bankkártyás vásárlás, legyen szó bármilyen VISA vagy Mastercard, betéti- vagy hitelkártyáról. Ezzel a lehetőséggel nem kell többé más váltón megvenni az ETH-t, hogy beküldjük a tárcánkba, he
Jóváhagyta a bukaresti közgyűlés szerdán, hogy az eddigi 143 lejről (10 610 forint) 346 lejre emeljék gigakalóriánként a távhőszolgáltatás díját április elsejétől kezdődően.
Jóval meghaladta a harmadik negyedévi növekedést a negyedik negyedévben az Egyesült Államok bruttó hazai termékének (GDP) évesített növekedése és a legnagyobb lett a 2020 harmadik negyedévi rekord után - jelentette a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA).
A tegnapi optimizmusnak ma már nem sok nyoma volt a tőzsdéken, az európai indexek estek a szerdai kereskedésben és a BUX sem tudta kivonni magát a kedvezőtlenebbre forduló nemzetközi hangulat alól. Az OTP több mint 4 százalékos eséssel zárt.
Követendő példaként állították a résztvevők elé a magyar vállalkozásfejlesztési rendszer elemeit és az itthoni KKV stratégiát a külföldi előadók a Makronóm Intézet, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz) és az Oecd gazdasági tanácsadó testülete társszervezésében Budapesten megrendezett Small Business, Big Deal nemzetközi konferenci
Bár már egyre többen tisztában vannak azzal, hogy a kullancsok többféle fertőzést terjeszthetnek, mégis a legtöbben a Lyme-kórtól tartanak, ha kullancscsípést észlelnek saját magukon vagy családtagjaikon. Létezik azonban egy másik, kullancs által terjesztett betegség, mely könnyen súlyossá válhat, így fontos ezen betegségek tüneteit megkülönböztetn
A PricewaterhouseCoopers (PwC) nemzetközi könyvvizsgálói hálózat legújabb jelentései szerint, a holland adóhatóság indokolatlan személyi profilozást alkalmaz az adóbevallások vizsgálata során – írta az NLTimes hírportál szerdán.
A Budapest Bank 6,2 milliárd forint teljes átfogó eredményt és 13,8 milliárd forint konszolidált, adózás előtti eredményt ért el 2021-ben a bank auditált pénzügyi jelentése alapján. A Magyar Bankholding tagbankja a lakossági és a vállalati hitelállományát is bővítette 2021-ben, mérlegfőösszege pedig 7%-kal 2.530 milliárd forint fölé emelkedett. A B
Egyre több étterem szenvedi az orosz-ukrán háború által okozott olajválságot, amely miatt a vendéglátóhelyek egy része Németországban a sült krumplit már le is vette az étlapról - derült ki a Roadster cikkéből, amely szerint Belgiumban se jobb a helyzet, így közeljövőben várhatóan egyre többen követik a német vendéglátósok példáját.
2022 júniusától, többszöri elhalasztása után életbe lévő új, az épületek közel nulla energiafelhasználására vonatkozó szabályozás része, hogy a fogyasztást 25%-ban megújuló forrásokból kell fedezni. Meglepő, de ez a kérdés egyszerűen egy kéménnyel és kandallóval megoldható. window.googletag = window.googletag || {cmd: []}; googl
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködve a 2022-es szezonra hivatalból adott ki szükséghelyzeti engedélyeket, segítve ezzel a hazai gazdák munkavégzését.
A faj, fajta alapos ismeretének hiánya, és az ebből adódó helytelen tartástechnológia alkalmazása vezethet leggyakrabban kiskedvencünk megbetegedéséhez. Ilyenkor a gazdik aggódva rohannak az állatorvoshoz, nehogy késő legyen.
Drasztikusan megugrott az infláció Magyarországon is, olyannyira, hogy a KSH közlése szerint a februári legfrissebb adat már 8,3%-os drágulást jelez. Az elszabaduló inflációs folyamatokra reagálva a Magyar Nemzeti Bank 4,4%-ra emelte a jegybanki alapkamatát, miközben az egy hetes betéti tender kamata már 6,15%-ra nőtt. Mindezek a folyamatok nagyban
A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium AKG33 csapata nyerte a 2021-es Zsebpénzügyes vetélkedőt, amelynek a tavalyi évben a járvány miatt elhalasztott döntőjét március 29-én rendezték meg. Az országos pénzügyi tudatossági vetélkedőre idén 219 középiskolából rekorszámú, 1531 csapat nevezett be, akik négy fordulón keresztül mérték össze pénzüg
Telefonon tájékoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök Olaf Scholz német kancellárt és Mario Draghi olasz miniszterelnököt azzal a döntésével kapcsolatban, hogy az orosz gázért rubelben kell majd fizetni - közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.