Oroszország blokkolja teröletén a Facebook-hozzáférést, megtorlásul azért, mert a platform korlátozásokat vezetett be az állami tulajdonú médiával szemben.
Egyértelműen kiállt Ukrajna mellett a Twitteren Elon Musk, a Tesla vezére viszont egy meglepő kijelentést is tett: szerinte azonnal növelni kellene az olajtermelést még akkor is, ha ezzel nem értünk feltétlenül egyet.
Átadta Tatabányán új, zöldmezős beruházásban épült központját az ASG Szerelvény Kft., a létesítményben a műszaki tanácsadás mellett nagy- és kiskereskedelmi tevékenységet is ellátnak - mondta el az MTI-nek a vállalkozás ügyvezetője.
A mai gazdák jelentős kihívása a következő generáció számára a mezőgazdaság ismeretének átadása, ezen ismeretek oktatását is ideértve, és mindezt úgy, hogy közben lépést tartsanak a modern világ eszközeivel és szélsebes változásával.
Ukrajna orosz inváziója megzavarta Egyiptom búzaimportjának kilátásait, az egyiptomi állami felvásárló által vásárolt két rakomány az ukrán kikötőkben ragadt, a többi szállítás veszélybe került, az árak pedig megugrottak – állítják a kereskedők.
Chicagóban a búza 6,7 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a repce pedig 2,1 százalékkal lett drágább pénteken. A szójabab 0,6 százalékos mínusza jelentett kivételt. Európában a malmi búza 3,1 százalékkal, a repce pedig 1,4 százalékkal került többe, mint előző nap. A kukorica kurzusa 7,7 százalékkal zuhant. A takarmánybúza árszintje is emelkede
Magyarország azonnali hatállyal betilt minden gabonaexportot az ukrajnai orosz invázió okozta áremelések miatt – mondta Nagy István földművelésügyi miniszter pénteken az Rtl Klub televíziónak.
Hamarosan ülésezni fog az Egészségügyi Világszervezet, a találkozón pedig többek között azt is megvitatják majd a tagállamok, hogy bevezetésre kerüljön-e
Egy igazi agrárdigitalizáció-optimista látja a digitalizáció előnyeit, de arról sem feledkezik meg, hogy földet művelni mechanikus eszközökkel kell, azt nem lehet mobiltelefonnal és táblagéppel megoldani. Umenhoffer Péter tapasztalatai számos tanulságot hordoznak.
Az orosz-ukrán háború hatására többszörösére ugrott a héten az útlevéligénylések száma – írja a Népszava a Belügyminisztérium adatai alapján. A kormányhivatalok és okmányirodák egyelőre állják a sarat a megnövekedett forgalomban is.
Mekkora gyomrost ad a tőzsdéknek Putyin háborúja? Mely részvényeket nézzük vételi szemmel? Hogyan működik egy online tőzsdei kereskedési felület? Milyen megbízástípusokkal tudok részvényt vásárolni, vagy eladni? Egyáltalán mi kell ahhoz, hogy a részvénypiac közelébe férkőzzön egy kisbefektető? Ezekre a kérdésekre ad választ online előadásunk.
Három megyében tíz iskolát működtet az Alföldi Agrárszakképzési Centrum. Sikeresen pályázott, így tavaly egy 205 millió forintos beruházás indulhatott el Csongrádon. A kor elvárásainak megfelelő ágazati képzőközpont valósul meg.
Közeledik a Facebook Metaverzumához hasonló virtuális világok kora, és ezeket a valódiról másolják. Van bennük digitális város, falu, legelő, termőföld kukorica, és persze mi is ott dolgozunk majd.
A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) előzetes adatai alapján a hazai biztosítási piac díjbevétele 10,75 százalékkal, 1376 milliárd forintra emelkedett 2021-ben az előző évihez képest – tájékoztatott a szövetség elnöke.
Aki azt hitte, hogy már mindent elmondtunk, amit a bazsalikom neveléséről és felhasználásáról csak lehetett az nem számolt a teleltetéssel, a lehetséges problémákkal és a betegségekkel. De ez nem baj, mert mi máris mondjuk, mire kell figyelni és mit tegyünk, ha beüt a baj.
A kényszersorozás elől sokan elmenekültek Ukrajnából, de a legtöbben maradtak, és voltak, akik külföldről tértek haza, hogy a hivatásos katonák vagy a félkatonai milíciák mellett harcoljanak az oroszok ellen. A civilek nyilvánvalóan nem képesek megállítani a sokkal nagyobb és jobban felszerelt orosz hadsereget, de a szárazföldi előrenyomulást lassí
Az öregségi nyugdíj folyósítását a közszférában szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas dolgozó közalkalmazottként dolgozik. Ezt a korlátozást a jogalkotó kiterjesztette a nyugdíjasként egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló orvosokra, nővérekre is. Persze az ő munkájuk nélkül az egészségügyi ellátórendszer összeomlana, ezért fából vaskarikaként lét
A következő napokban az egész magyar külkereskedelmi stratégiát hozzá kell igazítanunk a jelenlegi helyzethez – mondta szombaton a Gazdakongresszuson Orbán Viktor. A kormányfő szerint a jelenlegi Oroszország elleni szankciók mások, mint a korábbiak, ezek a nyugatnak is fájni fognak.
A magyar gazdák sokkal több napraforgót is betakaríthatnának változatlan nagyságú termőterületen, ezért megéri foglalkozni a termelés korszerűsítésével – közölte a Syngenta elemzése alapján az MTI-vel.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség egyelőre vízmintákat és műszaki információkat gyűjt a vízelhelyezési tervvel kapcsolatban. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség az ENSZ-nek felelő nemzetközi nukleáris munkacsoportja jelenleg Fukusimában tartózkodik, hogy áttekintse és ellenőrizze az ország terveit a sugárszennyezett, de megtisztított víz Csendes-óc
A likviditása bőséges, tőkehelyzete kiváló, működése zavartalan. A Raiffeisen Bank International hitelminősítését, stabilitását egy napon belül két nemzetközi hitelminősítő is megerősítette
A szarvasmarha magzati szérum a sejttenyésztett húsok növekedési közege, amelyet hagyományosan a hús- vagy tejipari ellátási láncokban levágott vemhes tehenekből kivett magzatok véréből nyernek.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) ismét meghirdette a megújuló energiaforrásból származó villamosenergia-termelést ösztönző METÁR-tendert - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
Több szálon is érintettek a Menton Jobs nevű munkaerő-közvetítő cég tulajdonosai a mostani orosz–ukrán háborúban. Egyelőre 30–40 menekültet szállásoltak el Mosonmagyaróváron, de a szomszédos humanitárius válság a cég életét is alapjaiban befolyásolja.
Megszűnik az általános maszkhordási kötelezettség hétfőn Magyarországon, így a MÁV-Volán-csoport járművein, állomásain és megállóhelyein is - közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel.
Szigorú teljesítményértékelésen esett át az amerikai szója fenntarthatóságának biztosításáról szóló jegyzőkönyv, amely megerősítette, hogy az megfelel az európai követelményeknek.
A Northumbria Egyetem új kutatása szerint a mézbogyó (Lonicera caerulea) 2%-kal javíthatja a hosszútávfutók állóképességét, teljesítményét. A kék termést érlelő loncféle az északi félte országaiban, köztük Kanada, Japán és Oroszország erdőiben és alacsonyan fekvő nedves területein őshonos.
Újból pályázható február 28. óta az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás, amelynek keretében az állattartóknak ismét lehetőségük lesz nagyobb léptékű beruházásaik megvalósítására – mondta az agrárminiszter pénteken Dunaharasztiban.
A posztszovjet köztársaságot eddig többnyire Moszkván keresztül lehetett megközelíteni, ahová most a repülés nem ajánlott. Mégsem mondta le részvételét Grúzia – maradjunk most a hagyományos magyar elnevezésnél – a Hungexpo-n március 3-án nyílt Utazás kiállításon. Idén az ország egyik legszebb régióját, az Ajara autonóm köztársaságot helyezik előtér