Az őszi kalászosoknak az utolsó pillanatban érkezett a csapadék, a vetések állapota a terület felén legfeljebb csak közepes, negyedén pedig gyenge – derül ki a szakértők beszámolóiból.
A dél-angliai Devon megyében található Exeter nyüzsgő nagyváros. Egyik legforgalmasabb útja, a Topsham Road pedig rendhagyó funkciót fog betölteni: a mellette lévő mezsgyébe a város vezetése egy helyi civil szervezettel karöltve vadvirágokat ültet, hogy ezzel segítse a vadállatok megtelepedését.
Alig néhány héttel az Axie Infinity által elszenvedett történelmi hack után, újabb nagy értékű lopásról kell beszámolnunk. Az áldozat ezúttal a Beanstalk DeFi platform volt. A decentralizált hitelező szolgáltatást nyújtó appból minden itt tárolt kriptovalutát kiutaltak a támadók, amivel 182 millió dolláros kár érte a felhasználókat. Mivel a Bean ne
Különleges katonai műveletet indított Törökország a kurd fegyveresek ellen Irak területén. Harci repülőgépeket, tüzérséget és gyalogságot is bevetettek.
350 ezer személyi igazolvány és 280 ezer vezetői engedély cseréje maradhatott el a koronavírus megjelenése után bevezetett rendkívüli intézkedések óta. Nyáron lejár a mentesség, időpontot sok helyen két hónapra adnak. Aki utazni akar nyáron az EU-ban, az jobb, ha bejelentkezik egy kormányablakba most.
Gyakori tavaszi virágajándék a primula, kedves színes kaspóban ráadásul. Klasszikus virágok közé tartozik, így sok hobbikertész ablakpárkányán landol ilyenkor. De vajon mit érdemes tudni a tartásáról? Kiültethető a kertbe?
A koronavírus-járvány során folyamatosan meghosszabbított veszélyhelyzet miatt mára odáig juthattunk, hogy mintegy 350 ezer személyi igazolvány és 280 ezer vezetői engedély cseréje maradt el, így kb. 630 ezer okmányt kellene cserélni június 1-ig, miközben Budapesten és Pest megyében akár két hónapot is várni kell az időpontra – hívja fel a figyelme
Bődületes a drágulás a használtautó-piacon: a meghirdetett autók átlagára a közel 4,9 millióról 5,3 millió forintot meghaladó értékre nőtt, ami a nagyjából 1 hónappal ezelőtti adatokhoz képest 9 százalékos növekedést jelent. A HelloVidék utánajárt, mi a helyzet a magyar vidéken: kiderült, hogy az ősöreg nyugati autókra kelet-magyarországon elég nag
Az áremelkedés miatt változnak a fogyasztók vásárlási szokásai, egyre többen spórolnak és váltanak olcsóbb termékekre, egyebek mellett ruházati cikkekre és kozmetikumokra költenek kevesebbet - derül ki az EY „Future Consumer Index” nevű nemzetközi felméréséből. A kutatásban megállapították, hogy a termékek és a szolgáltatások árának emelkedése az a
Tegnap a hosszú hétvége miatt nem volt kereskedés az európai tőzsdéken, viszont az USA-ban tegnap is nyitva volt a piac, azonban csak iránykeresést lehetett látni. A befektetők elsősorban a vállalati gyorsjelentésekre figyelnek a napokban, tegnap tette közzé legfrissebb számait a Bank of America, de ma jön a Netflix jelentése, holnap pedig a Tesla
Csak idén rengeteget bukott Magyarország azzal, hogy az elszálló energiaárak mellett is fenntartottuk a rezsicsökkentést. A szakértő szerint már nem lehet sokáig tartani az intézkedést.
Európa legnagyobb baromfifarmja Ukrajna oroszok által megszállt területén, a Fekete-tenger partvidékén található, itt csaknem négymillió csirke pusztult el szomjúság és éhezés következtében a háborúja során. Andrij Csirkov üzemvezetőre hárult a hátrahagyott katasztrófa felszámolása.
A használt sütőolaj veszélyes hulladéknak számít, biztonságos leadására lehetőség van a Mol több mint 350 töltőállomásán - hívta fel a figyelmet a vállalat annak kapcsán, hogy húsvétkor a háztartások az átlagosnál nagyobb mennyiségben használnak zsiradékot, amelyet megfelelő módon gyűjtve és leadva újra lehet hasznosítani.
Márciusban 12 830 használt személyautót regisztráltak Magyarországon, a februárinál 8 százalékkal, a tavaly márciusinál 22 százalékkal többet; a koronavírus-járvány kitörése, 2020 februárja óta nem volt ekkora forgalom a használt autók importjában – közölte a JóAutók.hu a DataHouse adatai alapján.
Enyhe eséssel kezdődhet kedden a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a vezető részvények várhatóan gyengülni fognak - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Tovább növelte árbevételét és nyereségét az AKKO Invest tulajdonában álló NEO Property Services Zrt. 2021-ben. A magyar ingatlanüzemeltetői és szolgáltatói piacon meghatározó vállalat a tavalyi év után 1,5 milliárd forintos osztalékot fizet, mely teljes egészében az AKKO Invest csoporthoz kerül. A NEO az idei évben további növekedést tervez, melyet
Az amerikai infláció túlságosan magas James Bullard, a St. Lous Fed elnöke szerint, ezért azt javasolja, hogy a jegybank az év végéig 3,5%-ra emelje az irányadó kamatot - idézi a központi Fed döntéshozó testületének tagját a Yahoo Finance.
A hazai OTP Csoporthoz tartozó DSK Bank, Bulgária legnagyobb pénzintézete bejelentette partnerségét a Backbase-szel, a vezető Engagement Banking Platform szolgáltatóval. A szoftvercég szorosan együttműködik majd a DSK Bankkal, hogy felgyorsítsa a bank digitális átalakulását és megoldásai ügyfélközpontú újragondolásával biztosítsa működési modelljén
Miközben itthon a húsvét miatt zárva volt a tőzsde, a devizapiac nem pihent. A forint szempontjából pedig ez jó hír volt, hiszen a magyar deviza érezhetően erősödött, a csütörtöki 377 körüli árfolyam után 373 közelében jár már az euró jegyzése.
Nagyszombaton elindult a 176. balatoni hajózási szezon, amelyben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) egyebek közt új menetrenddel és májustól bevezetésre kerülő online jegyvásárlási lehetőséggel várja az utasait. A tavalyi évet a világjárvány ellenére jó eredménnyel, közel 4 milliárd forintos árbevétellel zárta a Bahart – írja tudósításában az MTI. A
A hazai OTP Csoporthoz tartozó DSK Bank, Bulgária legnagyobb pénzintézete bejelentette partnerségét a Backbase-szel, a vezető Engagement Banking Platform szolgáltatóval. A szoftvercég szorosan együttműködik majd a DSK Bankkal, hogy felgyorsítsa a bank digitális átalakulását és megoldásai ügyfélközpontú újragondolásával biztosítsa működési modelljén
Továbbra is a piaci átlag feletti teljesítményt mutatnak az AutoWallis Csoport értékesítési számai. A magyar tőzsde autós vállalata az előző év hasonló időszakához képest 11 százalékkal több, összesen 7 410 darab gépjárművet értékesített az első negyedévben. A csoport gépjárműkölcsönzési területe is jól teljesített: a bérleti események száma több m
Továbbra is a piaci átlag feletti teljesítményt mutatnak az AutoWallis Csoport értékesítési számai. A magyar tőzsde autós vállalata az előző év hasonló időszakához képest 11 százalékkal több, összesen 7.410 darab gépjárművet értékesített az első negyedévben. A csoport gépjárműkölcsönzési területe is jól teljesített: a bérleti események száma több m
Tovább növelte árbevételét és nyereségét az AKKO Invest tulajdonában álló NEO Property Services Zrt. 2021-ben. A magyar ingatlanüzemeltetői és szolgáltatói piacon meghatározó vállalat a tavalyi év után 1,5 milliárd forintos osztalékot fizet, mely teljes egészében az AKKO Invest csoporthoz kerül. A NEO az idei évben további növekedést tervez, melyet