A Kraken kriptovaluta tőzsde mostantól támogatja a Bitcoin Lightning Network-öt, amely olcsó és azonnali BTC befizetéseket és kifizetéseket tesz lehetővé ügyfelei számára. “Az elfogadás azoktól az emberektől fog jönni, akiknek fiat pénz van a bankszámlájukon, és azt bitcoinba akarják átvinni – mondta Pierre Rochard, a Kraken bitcoin termékmenedzser
Az idegenhonos és inváziós károsítók kutatása és az ellenük való védekezési stratégiák kidolgozása mindig is kiemelt feladata volt az Elkh Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) Növényvédelmi Intézetének.
Az Európai Bizottság két új laboratóriumot adott át, hogy növelje az uniós piacon forgalmazott gépjárművek károsanyag-kibocsátása vizsgálatának kapacitását - közölte a brüsszeli testület pénteken.
Globális élelmiszerválságra figyelmeztet az ENSZ az ukrajnai háború miatt. A háború hatására ugyanis csökkent az ukrajnai és az orosz gabonaexport. Nemzetközi segélyszervezetek szerint elsősorban a világ legszegényebb országait sújtja a gabonakivitel hanyatlása.
A koronavírus járvány egyértelmű vesztese Budapest belvárosa és a rövidtávú lakáskiadás voltak, azonban a turizmus újraindulásával párhuzamosan a belső kerületek ingatlanpiaca is megélénkült, és úgy tűnik, hogy az Airbnb ismét vonzó alternatívává válhat a befektetési célú vásárlók számára. Sok még a kérdés azzal kapcsolatban, hogy hosszú távon mire
A 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság csoportkörének sorsolását 2022. április 1-jén, magyar idő szerint 18 órakor (helyi idő szerint 19 órakor) tartják Dohában. A sorsolás időpontjában az interkontinentális pótselejtezők két és az európai pótselejtező A ágának győztese még ismeretlen. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (Fifa) határozata értelmébe
Hazánk népszerű úti cél egy utazási portál globális foglalási adatai szerint: a tavalyi évhez hasonlóan idén is a 21. helyen áll a foglalások számát tekintve, 11 helyet javítva 2019-hez képest. A kontinensen belüli utazók körében népszerűbb, mint tavaly, idén Magyarország a 12. helyen áll. A mediterrán országok a nyári kedvencek a régióban, legtöbb
Átadták a Florin Zrt. új gyárkomplexumát, amellyel az ország magyar tulajdonban lévő legnagyobb és legmodernebb háztartásvegyipari termelési kapacitása jött létre.
Idén január elsejétől a 25 év alatti munkavállalók jövedelmét nem terheli 15 százalékos személyi jövedelemadó, ami érezhetően növelte a diákmunkára jelentkezők számát: többek között ennek az intézkedésnek is köszönhető, hogy az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet közel 65 százalékkal több jelöltet regisztrált az első negyedévben, mint egy évvel korá
Több millió forintos kártól óvhatjuk meg magunkat nyaralás alatt, ha utasbiztosítást kötünk, a díj pedig akár néhány ezer forintból is kijöhet. Ez egy átlagos nyaralás árának csak a töredéke, így nem érdemes pont ezen a tételen spórolni. Néhány kattintással azt is ellenőrizhetjük, hol a legolcsóbb ez a szolgáltatás, és meg is köthetjük a kiválaszto
Ha holnap leállna az orosz olajszállítás, a Mol akkor is tudná folytatni a munkát, de lényegesen kisebb kapacitással, és sok leállással, esetleges károsodásokkal, ami miatt jelentősen kevesebb dízel és egyéb termék lenne az amúgy is termékhiányos piacon. Ráadásul nagy kérdés, hogy mennyire fenntartható lenne ez a helyzet. A Mol vizsgálja, hogy mik
Egyre népszerűbbek hazánk nemzeti parkjai és az általuk kínált programok, ennek figyelembevételével fejleszti a kormány hazánk ökoturisztikai hálózatát - jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a Vízi Vándor Természetvédelmi Látogatóközpont átadóján, pénteken, Csákánydoroszlón.
A nemrég elfogadott alku nem azt jelenti, hogy mától leáll a gázszállítás azon partnerek irányába, akiktől nem érkezik a rubelben történő visszaigazolás, mivel a mai szállításokra vonatkozó kifizetések csak április végén vagy május elején lesznek esedékesek, közölte nemrég Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő.
A Mol-csoport felvásárolta a ReMat Zrt.-t, Magyarország piacvezető műanyag-újrahasznosító vállalatát, amely kommunális és ipari hulladékot használ fel regranulátum előállítására - közölte a Mol pénteken az MTI-vel.
A Volkswagen konszern pozsonyi üzemében egy hétre le kell állítani a teljes termelést, mert a világpiacon továbbra is fennálló chiphiányt tovább súlyosbítja az ukrajnai háború - idézte a német dpa hírügynökség a vállalat szóvivőjét.
Tovább bővíti budapesti kínálatát a KLM, a nyári csúcsidőszakban egyes napokon napi öt járat is közlekedik majd Ferihegy és Schiphol között – közölte a Holland Királyi Légitársaság.
A fosszilis tüzelőanyagokkal és fával történő fűtésből és főzésből származó kültéri légszennyezés évente több mint 27 milliárd euró egészségügyi költséget okoz az EU-ban és az Egyesült Királyságban - derül ki az Európai Közegészségügyi Szövetség (EPHA) legújabb tanulmányából. Az egészségügyi költségek háztartásokra lebontva átlagosan 130 euróba ker
Feléledni készül 2000 óta tartó tetszhalott állapotából a Huzella Kert Gödön, helyreállítási, fejlesztési munkái március végén kezdődtek és a tervek szerint 2023. december végéig tartanak. A kivitelezés ideje alatt is látogathatja a nagyközönség kertet, így az érdeklődők végigkövethetik annak újjászületését.
Március 31-én a Magnet és Gránit Banknál is megszűnt a zöld hitelek igénylésének lehetősége. A Takarékbank még kitart, az pedig a bankfúzió után derül ki, hogy a Budapest Bank éppen zajló beolvadása után az MKB befogad-e még igényléseket zöld hitelre.
A Peak Financial Services fintech tanácsadó márciusi összefoglalója szerint a nyílt bankolás segítségével a fogyasztók egy korábban hosszadalmas pénzügyi folyamatot gyorsan és kényelmesen végrehajthatnak a modern technológiák révén.
Történetének legerősebb évét zárta a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Pensum Group, miután árbevételét 19 százalékkal növelte 2021-ben.
Vasárnapra újabb demonstrációt tervez az emberemlékezet óta nem látott áremelkedés és gazdasági válság miatt a Srí Lanka-i elnök és a kormány lemondását követelő tömeg.
A Gazprom orosz energiaipari vállalat pénteken közölte, hogy kivonul Németországból, amely összefüggésben áll azzal, hogy az orosz és a német fél között vita alakult ki amiatt, hogy Moszkva ragaszkodik ahhoz, hogy az orosz gázért való fizetést euróról rubelre váltsák.
Ideiglenes könnyítést vezetnek be az ukrajnai áruellátás biztosítása érdekében a háborús helyzetben. Az ukrán közúti fuvarozók 2022. április 30-ig mentesülnek a fuvarozási engedély használatának kötelezettsége alól, ha Ukrajnába tartanak, vagy onnan érkeznek Magyarországra – közölte az ITM pénteken az MTI-vel.
Jelentős pluszban indíthatja a mai kereskedést az Alibaba, a DiDi Global, a Nio és több, az Egyesült Államok tőzsdéin jegyzett kínai vállalat részvénye is, miután a legfrissebb hírek szerint Peking mintegy 200 vállalat könyvvizsgálói jelentésének átadására készül az amerikai szabályozók felé.
Egyre népszerűbbek hazánk nemzeti parkjai és az általuk kínált programok, ennek figyelembevételével fejleszti a kormány hazánk ökoturisztikai hálózatát - jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a Vízi Vándor Természetvédelmi Látogatóközpont átadóján, pénteken, Csákánydoroszlón.
Egymilliárd forintos beruházásból újult meg a Miskolci Egyetem kollégiuma. A 2024-es Európai Egyetemi Játékokat a Debreceni Egyetemmel közösen rendező intézmény épületeinek modernizációja tovább folytatódik.
Történetének legerősebb évét zárta a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Pensum Group, miután árbevételét 19 százalékkal növelte 2021-ben. A működési hatékonyság még ennél is nagyobb ütemben javult, mivel a humánerőforrás-szolgáltatások, főként a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú vállalat adózott eredménye több mint
A jegybankok kamatemelései és az orosz-ukrán háború kitörése után világszerte emelkedésnek indultak az állampapírpiaci hozamok. Magyarországon is évek óta nem látott szinteket látunk, ami felemás hír lehet a befektetőknek.
2021-ben bemutatott stratégiájának finanszírozására, valamint a meglévő hitelek refinanszírozására a Waberer's 111 millió euró (40,9 milliárd forint) értékben hajt végre kötvénykibocsátást.