A Wikipédia finanszírozásáért felelős Wikimédia Alapítvány felméréséből kiderült, hogy a szavazók több mint 70%-a ellenezi, hogy a platform elfogadja a
Egy friss kutatás szerint a világjárvány kettős hatással volt a következő generáció tagjaira a családi vállalkozásban való részvétel szempontjából. Míg az utódok 43 százaléka elkötelezettebb lett a vállalkozás iránt és jobban bevonódik a cég működésébe mint a pandémia előtt, addig a jelenlegi generáció tagjai nehezebben adják át az irányítást a jár
A tőzsdék kivárnak az EKB ülése előtt, a BUX-ot a Mol húzza, a forint kissé erősebb lett. A légitársaságok papírjait veszik leginkább, mivel az utazási szezon jól alakulhat. A Ethereum-reform csúszhat, de a piac egyelőre nem aggódik, ahogy az egyik leghíresebb NFT elértéktelenedése miatt sem.
A Mastercard ma bejelentette Peter Bakenecker kinevezését a Mastercard közép-európai divíziójának új elnökeként. Ebben a szerepkörben a Mastercard stratégiájának, működésének és az üzletág minden aspektusának általános sikeréért felel Ausztriában, a Cseh Köztársaságban, Cipruson, Németországban, Görögországban, Magyarországon, Máltán, Lengyelország
Továbbra is tart az álláshirdetések számának növekedése, folyamatosan keresik az új munkavállalókat a cégek az ország minden megyéjében – mutat rá a Profession.hu első negyedéves jelentése. A tavalyi év azonos időszakához képest idén 66 százalékkal több állást hirdettek meg a portálon keresztül. Intenzív növekedés leginkább Somogy, Pest és Tolna me
Hatályukat veszítették a koronavírus elleni kötelező védőoltásra vonatkozó előírások, így azok a kötelezésben érintett munkavállalók, aki elutasították az oltás felvételét – hosszabb rövidebb kihagyás után – mostanára már munkába állhattak. Ezzel összefüggésben azonban érdemes megvizsgálni, hogy milyen társadalombiztosítási következményekkel jár, h
Az Oroszországot és Putyint is jól ismerő kémfőnök soha nem látott húzással próbálkozott a háború előtt. A támadást ugyan nem sikerült megakadályozni, de az orosz számítások egy részét így is keresztülhúzta, miközben a váratlanul kemény nyugati választ is előkészítette.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ismét a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Bács-Kiskun megyében. A fertőzés ez alkalommal egy körülbelül 3.500 egyedet számláló hízólúdtelepet ért el, ahol az állomány felszámolása már a gyanú alapján megtörtént.
A Forbes The Cloud 100 listáján szereplő amerikai cégek összértéke tavaly elérte az 514 milliárd dollárt, míg a Gartner prognózisa szerint a felhőszolgáltatásokra fordított globális kiadások 2022-ben várhatóan meghaladják a 495 milliárd dollárt.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ismét a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Bács-Kiskun megyében. A fertőzés ez alkalommal egy körülbelül 3500 egyedet számláló hízólúdtelepet ért el, ahol az állomány felszámolása már a gyanú alapján megtörtént.
Végleges ajánlatot tett Elon Musk a Twitterre, mivel szerinte a cégben elképesztő potenciál van, amit ő tud szabadjára engedni. A világ jelenlegi leggazdagabb embere részvényenkénti 54,2 dolláros ajánlatott tett, ami
A Valneva SE Covid-19 vakcinája megkapta az engedélyt az Egyesült Királyság gyógyszerfelügyeleti hatóságától. Ez a hatodik oltás, amelyet engedélyeztek az országban - számolt be a Bloomberg.
Szerdán túlnyomóan derült lesz az ég. Csütörtökön is sok napsütésre számíthatunk, emellett délelőtt főleg nyugaton és északon helyenként, a délutáni, esti óráktól északnyugat felől egyre többfelé megjelenik a fátyolfelhőzet, amely éjjel vastagszik is.
Az Európai Unió karbonsemlegességi céljai ambiciózusok, főleg az ukrán-orosz háború árnyékában, amely jelentős átalakításokat eredményezhet a fosszilis energiáról való átállásban, de akár fel is gyorsíthatja a folyamatot. Ebben nagy szerepe lehet a hidrogén-gazdaság kialakulásának, amelyben nagy lehetőséget látnak az uniós döntéshozók is, azonban e
75 millió forintot fektet be a Globe Medical cégcsoport a filmszakmában és médiában dolgozók, valamint potenciális megrendelőiket összekötő online platformot fejlesztő magyar startupba, a ’Crew Call’-ba. Befektetésben részesült a jelenleg béta verzióban működő crewcall.hu, amelynek segítségével gyorsan és egyszerűen, mindössze néhány kattintással m
A sikeres budapesti toborzónap után az ALDI Magyarország egy balatoni roadshow keretén belül keresi a magyar tenger környékén található üzleteinek jövőbeni munkavállalóit, amelyen bármely álláskereső részt vehet. A vállalat a balatoni üzleteiben 2022.06.01-08.31. között az ország többi ALDI áruházához képest magasabb, kiemelt bért fizet, továbbá az
A brit belügyminisztérium adatai szerint az idei első negyedév végére átlépte a 6,5 milliót azoknak az EU-állampolgároknak a száma, akik tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért folyamodtak.
Elon Musk részvényenként 54,20 dollárért megvásárolná a Twittert, mivel úgy véli, hogy a közösségi médiavállalatot magánvállalkozásként kell átalakítani. “Azért fektettem
Már 3,2%-ot esett a csütörtöki nyitás előtti kereskedésben a Wells Fargo árfolyama, miután a bank nyeresége jelentősen csökkent az idei első negyedévben.
Új díjcsomagot vezetett be TV szolgáltatásánál a Telekom, emellett pedig új neveket és funkciókat kapott több szolgáltatásuk is. A TV portfólió új prémium díjcsomagja mind az IPTV, mind a Telekom TV előfizetők igényelhetik. A díjcsomag már a március 8-án indult HBO Max streaming szolgáltatást is magában foglalja. A korábbi Alap, Szuper Családi HD,
Elon Musk felajánlotta a Twitter részvényenként 54,2 dolláron felvásárlását, mondván, hogy a közösségi médiavállalatot magáncéggé kell alakítani, mert a milliárdos szerint jelenleg a platform nem biztosítja megfelelően a szólásszabadságot.
Moszkva figyelmeztette a NATO-t, hogy ha Svédország és Finnország csatlakozik a katonai szövetséghez, Oroszországnak meg kell erősítenie védelmét, és a jövőben nem lehet elkötelezett az „atommentes” Balti-tenger mellett - írja az Euronews.
Az elemzői várakozásokat meghaladó bevételről és egy részvényre jutó nyereségről jelentett ma a Morgan Stanley az első negyedévre, a bank részvényeinek árfolyama több mint 2%-kal emelkedik a nyitás előtti kereskedésben.
Egy igen népszerű, örökösökkel kapcsolatos magyar sorozatban hallhattunk hagyatéki bíróságról. Valósnak tűnt, hiszen ügyvéd mondta – legalábbis a sorozatban. Valóban létezik hagyatéki bíróság?
Az Európai Központi Bank ma délután 13:45-kor teszi közzé a kamatdöntés utáni közleményét, Christine Lagarde elnök pedig 14:30-kor tart sajtótájékoztatót.
Az Európai Központi Bank ma délután 13:45-kor teszi közzé a kamatdöntés utáni közleményét, Christine Lagarde elnök pedig 14:30-kor tart sajtótájékoztatót.
Az egy részvényre jutó eredmény és a bevételek szempontjából is a piaci várakozásnál jobb teljesítményt nyújtott az első negyedévben a Goldman Sachs. A részvénypiac eddig 2,3%-os emelkedéssel díjazta a nyitás előtti kereskedésben a befektetési bank gyorsjelentését, miután a Morgan Stanley gyorsjelentése is pozitív fogadtatásra talált.
Május 2-án rajtol A Konyhafőnök új évada, a hétköznap esténként jelentkező gasztroshow a már megszokott zsűrivel tér vissza, és érkezik majd egy világsztár is a produkcióba. A Fördős Zé, Rácz Jenő és Sárközi Ákos alkotta zsűrit hetente sztárok fogják segíteni, akik mindent megtesznek majd, hogy próbára tegyék a versenyzőket. Ráadásul egy – egyelőre
A Bookline nem vált magyar Amazonná Földvári Gábor vállalkozó szeirnt, aki ott volt a cég születésénél és tőzsdei bevezetésénél, s akinek karrierútjáról szól az Első Yard, a Pénczentrum podcast sorozatának új epizódja. Földvári a podcastben azt is elmondta, hogy szerinte milyen potenciál lett volna a cégben és azt miért nem sikerült teljesen kiakná
Ahogy drágulnak a piaci kamatozású személyi és lakáskölcsönök, úgy lehet egyre többet nyerni az állam által támogatott hitelek. Aki ezeket igénybe tudja venni, az most már akár sok millió forintot is megspórolhat ahhoz képest, mintha ugyanezt a pénzt támogatás nélkül kapja a banktól. a Bank360.hu kiszámolta, mekkora a különbség az elérhető ajánlato
Tizenöt évvel ezelőtt, a tél közepén Cathie Martin türelmetlenül várta, hogy megérjenek a paradicsomai. A John Innes Centre botanikusa már tudta, mi fog történni: a paradicsomok zöld héja csodálatos lilává fog változni. Martin kicserélt néhány gént, hogy megnövelje a zöldségek antocián-tartalmát – ugyanazokat az élénk antioxidánsokat, amelyek az áf
A hét első felében visszatértek a virágzó gyümölcsfákat veszélyeztető fagyos hajnalok, és néhány enyhébb reggel után a szárazabb, szélvédett területeken vasárnaptól ismét több éjszakán is fagypont alá hűlhet a levegő. A húsvéti lehűlés országos, áztató esőt nem hoz, de kisebb-nagyobb záporok többfelé kialakulhatnak.
Az Európai Központi Bank ma délután 13:45-kor tette közzé a kamatdöntés utáni közleményét, amely gyakorlatilag egy az egyben a korábbi üzenetet erősítette meg. Mivel a piac erősebb üzenetet várt, a tartalmilag üres közleményre az euró gyengülésbe kezdett. Christine Lagarde elnök élőben tart sajtótájékoztatót.
A várakozási idő egy új Lamborghini SUV-ra már több mint 12 hónap, a növekvő gazdasági bizonytalanság ellenére nem csökken ugyanis a kereslet a tehetős autórajongók irányából - mondta az autógyártó vezérigazgatója tegnap a CNBC-nek. Stephan Winkelmann szerint a luxusautók iránti kereslet alapvetően beállhatott egy magasabb szintre, ami többek közöt