Történetének legjobb értékesítési számait érte el 2022-ben az AutoWallis Csoport, a vártnál jobb eredmények után a társaság felülvizsgálhatja a 2025-ig terjedő időszakra vonatkozó stratégiájában megfogalmazott célokat – derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn megjelent jelentésből, tájékoztatott az MTI.
Nem jelentette be, hogy a csomagjában hús és sajt is van, ezért kiutasítottak Ausztráliából egy 20 éves spanyol férfit, aki ezzel az első az ország történetében, akinek az új, szigorított élelmiszerbiztonsági előírások miatt vonták vissza a vízumát – közölte az MTI.
Manipulálják a legnagyobb streaming zenei szolgáltatók online hallgatottsági számait. Egy most közzétett dokumentum szerint 2021-ben Franciaországban 1 és 3 milliárd között volt a hamis hallgatottság, vagyis vagy az összes lejátszás 1-3 százaléka – közölte az MTI.
Európai uniós támogatás segítségével, 632 millió forintos gyártási kapacitásbővítést hajtott végre Székesfehérváron az automatizálással és prototípus-fejlesztéssel foglalkozó, elsősorban autóipari gyártók gyártósoraira célgépeket tervező és gyártó Amplio Automatika Kft.
A WEF által megkérdezett vezető közgazdászok kétharmada számít idén globális recesszióra, és mintegy 18%-uk "rendkívül valószínűnek" tartja azt, vagyis több mint kétszer annyian, mint az előző, 2022 szeptemberében végzett felmérés során - írja a Reuters.
15-20 százalékkal drágulhat a bankolás, a tavaly kivetett különadó hatására minden korábbinál több cég emelhet tarifát. A legszegényebbek csak az úgynevezett alapszámlák közül válogathatnak, amelyekért akár havi 3 ezer forintot is elkérnek a bankok - hangzott el az RTL műsorában.
A GreenGo flottája tavaly több mint ötven százalékkal 500 autóra nőtt, szolgáltatási területe 100 négyzetkilométerre bővült, bérlési ideje megduplázódott és a cég ügyfelei a kölcsönvett gépjárművekkel kétszer annyi kilométert tettek meg, mint az előző évben - tájékoztatta az autómegosztó szolgáltató az MTI-t hétfőn.
Manipulálják a legnagyobb streaming zenei szolgáltatók online hallgatottsági számait. Egy most közzétett dokumentum szerint 2021-ben Franciaországban 1 és 3 milliárd között volt a hamis hallgatottság, vagyis vagy az összes lejátszás 1-3 százaléka.