Februártól 700 milliárd forintos hitelkerettel elindul a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram a hazai vállalatok számára - jelentette be a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Nemcsak exportra, hanem valamennyi hitelcélra felhasználható forint- és euróalapú hitelt nyújt a program, minden hitelfelvétel mögött az Eximbank által biztosított forrás á
A friss hírek szerint a Goldman Sachs alapkezelője leépíti az 59 milliárd dollárt kitevő alternatív befektetéseit, mivel az jelentősen rontotta a bank eredményét – számol be a hírről a Reuters.
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos órabére tavaly a negyedik negyedévben 13,1 százalékkal 1630 forintra emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A középvezetők körében 9,2 százalékos volt az átlagbérek éves növekedése.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint hiába növekszik az egész Európai Unióban a megújuló termelők részaránya az energiamixekben, ettől még nőtt is a környezetszennyezés: egyre több tagállam számolja el a tűzifát zöld megoldásként, miközben a szén-dioxid-kibocsátás ettől még nő. Magyarország az egyik legnagyobb statisztikai trükköző.
PR tanácsadót keres a többszörös díjnyertes Front Page Communications, az ügynökség versenyképes fizetést és szakmai fejlődési lehetőséget kínál. (x) A Front Page olyan PR tanácsadót keres, aki dolgozott már PR-ügynökségnél, szeret írni. Az új munkatárs teljes munkaidőben, a cég budapesti irodájában dolgozik majd. A PR tanácsadó feladatai között le
Kis Tünde, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) korábbi vezérigazgató-helyettese 2023. január 1-jével igazgatóként csatlakozott a PwC Magyarországhoz. Új pozíciójában feladata a jelentős beruházásokhoz kapcsolódó tanácsadási projektek vezetése, valamint a szolgáltató- és K+F központok helyszínválasztásához és megvalósításához kapcsolódó komplex t
Hárman, Visky András író, drámaíró, Oláh Gyárfás szobrászművész, divattervező és Imre Éva színésznő kapja idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat - közölte vasárnap a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz).
David Malpass, a Világbank-csoport elnöke vasárnapi nyilatkozatában aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a világgazdaság lassulása akár hosszú ideig is elhúzódhat, szerinte akár egy vagy két évig is kitarthat írja az Index.
A hazai egyetemeken nappali tagozaton tanuló diákok túlnyomó része szerint nem mondható magas színvonalúnak a magyar oktatási rendszer az európai mércéhez képest. A diákok jellemzően kedvezőtlennek látják az iskolán belül elérhető kiegészítő képzési és ösztöndíj-lehetőségeket – derül ki egy felmérésből. Ennek fényében különösen fontos lenne a diáko
Ütemesen zajlik a 2022. év után járó uniós agrártámogatások kifizetése, ennek keretében pénteken 59 milliárd forintot utalt ki a Magyar Államkincstár több jogcímen a gazdálkodóknak – jelentette be Feldman Zsolt.
Franciaország és Németország bejelentette, hogy a két ország közötti környezetbarátabb utazás érdekében megerősítik vasúti kapcsolataikat – a hírről a Bloomberg számolt be.
Harmadik évébe fordul az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) Magyarországon. Egyre nő a tét, mind az energiapiaci környezet, mind pedig a rendszerből adódó költségviszonyok miatt. A KPMG szakértői arra figyelmeztetnek: a kedvezményezett vállalkozásoknak számtalan buktatót kell leküzdeniük ha be akarják zsebelni a hatékonyságjavulásért
2022 negyedik negyedévében 1630 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint.
A B2B iGaming technológiai szolgáltató EveryMatrix biztosítja a jövőben a fejlett digitális sportfogadási szoftvermegoldásokat és szolgáltatásokat a Szerencsejáték Zrt. TippmixPro márkájának.A Szerencsejáték Zrt. szerződést kötött a máltai központú EveryMatrix szolgáltatóval. Az együttműködés keretében a B2B iGaming technológiai szolgáltató cég meg
Főállású katás ügyfelem szeretné tudni, hogy új katásként évi hány nap számít a nyugdíjába. Ha létesít egy heti 20 órás jogviszonyt, akkor összeadódik a katásként szerzett nyugdíjidővel? Tehát így kijön a 365 nap? – kérdezte olvasónk. Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
A nyitást követően kisebb pluszban van a BUX, a hazai blue chipek közül emelkedik a Richter, stagnál az OTP, valamint kisebb mínuszban vannak a Mol és a Magyar Telekom részvényei.
A hiteltermékek a futamidő végéig fix kamat mellett lesznek elérhetők, forint hitel esetén jellemzően legfeljebb 6 százalékos, euró hitel esetében jellemzően legfeljebb 3,5 százalékos szinten.
Jó hangulatban indul a hét első kereskedési napja az európai tőzsdéken, Amerikában pedig vegyes nyitásra van kilátás. Gazdasági események szempontjából csendesen indul a hét, idehaza ma mindössze egy részletes magyar államháztartási beszámoló jelenik meg a Pénzügyminisztérium jóvoltából. Ez várhatóan megerősíti majd a 6,1%-os GDP-arányos hiányt és
Lehetőség van hat hónapra visszamenőleg a nyugellátás igénybevételére, ha a jogosultsági feltételek már ebben a korábbi időpontban is fennálltak. Érdemes átgondolni a döntést, mert az idei 15 százalékos nyugdíjemelés csak annak jár, aki tavaly nyugdíjba vonult - írja az adó.hu.
A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete a bérek mielőbbi rendezését sürgeti az ágazatban, mert a dolgozók nagy része, még a többdiplomás alkalmazottak is változatlanul legfeljebb garantált bérminimumért dolgozik - írja az Azénpénzem.hu.
Minimális elmozdulással kezdett hétfő reggel a forint az euróval szemben azt követően, hogy pénteken késő este a Fitch Ratings negatívra rontotta a magyar adósbesorolás kilátását. Kora délelőtt enyhe gyengülés látszik az árfolyamban.
Ma kezdődő, egy héten keresztül tartó országos sztrájkot hirdetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, amihez többen csatlakoztak már. A legnagyobb megmozdulás január 31-re várható: ekkor már a szakképzésben dolgozók is csatlakoznak számolt be a HVG.
Régészek egy csoportja nemrégiben bejelentette, hogy a Kairótól 30 km-re lévő Szakkarában tavaly megtalált papirusztekercs valóban a Halottak Könyvének szövegét