A kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda szervezésében két kecskeméti, egy dabasi és egy kiskunhalasi diáklabor kapcsolódott be a Selye János Diáklabor-hálózatba - közölte a Piarista Rend Magyar Tartománya hétfőn az MTI-vel.
"Gyakran szembesülök azzal, hogy az ügyfelek szeretnék, ha elmondanám, hogy hogyan álljon össze a felelős befektetésük. Ez a helyzet olyan mint a főzés, a tanácsadó bitzosítja a konyhát és minden szükséges felszerelést, de a szakácsok ti vagytok, nektek kell eldönteni, hogy mit főztök, azaz, hogy mire fókuszáltok a befektetéseiteknél" - kezdte előa
Óriási, 73%-os részvétel mellett zajlott tegnap a lengyel választás. A hivatalos részeredményeket még csak ma reggel kezdték el közölni, alacsony feldolgozottság mellett, így egyelőre az exit-poll tekinthető relevánsnak.
A folyékony anyagok területén a Horsch híres a kiváló BoomControl keretvezérlő rendszeréről, és most ezzel a keretvezérléssel lépést tesznek előre a pneumatikus műtrágyaszóró felé.
Az izraeli háború kiszélesedésének reális a kockázata, mert két fronton - az amúgy is instabil Libanon és Gáza felől - támadják Izraelt, miközben a Gázai-övezet kiürítése gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Az övezet ismételt elfoglalása sem opció.
Az újonnan vásárolt városi terepjárók, vagyis az SUV-k átlagos szén-dioxid-kibocsátása magasabb az Egyesült Királyságban, mint a 2013-ban vásárolt használt autóké - derül ki a Possible klímacsoport tanulmányából. A kutatás szerint a felső 20%-os jövedelmi csoportba tartozó háztartások 81%-kal nagyobb valószínűséggel rendelkeznek nagy károsanyag-kib
Első hallásra talán hihetetlennek tűnik, de az egy magyar háztartásra jutó pénzügyi megtakarítás idén megközelítette a 13 millió forintot. A Bankmonitor szakértői szerint jelentős átrendeződés is megfigyelhető: csökkent a bankbetétben és készpénzben tartott összeg, míg az államkötvény és a befektetési jegyek szerepe felértékelődött.
Németországban csökkentek a nagykereskedelmi árak szeptemberben az egy évvel korábbiakhoz mérve, havi összevetésben viszont nőttek - közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn.
A magyar e-kereskedők külföldi terjeszkedésében segítséget nyújtó Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) októberben hivatalosan is elindítja díjmentes, cégekre szabott, egyedülálló Mentorprogramját. A nyáron meghirdetett szakmai program a Furbify, a Lumenet és a Vágyaim.hu vezetőségének fog támogatást biztosítani személyre szabott mentorációk kere
A globális energiaválság, a háború és a klímaválság együttes hatásainak következtében az energiahatékonysági kérdések az energiaátmenet középpontjába kerültek - mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke az MNB ötödik alkalommal megrendezett Zöld Pénzügyi Konferenci
Első hallásra talán hihetetlennek tűnik, de az egy magyar háztartásra jutó pénzügyi megtakarítás idén megközelítette a 13 millió forintot. Szakértők szerint jelentős átrendeződés is megfigyelhető: csökkent a bankbetétben és készpénzben tartott összeg, míg az államkötvény és a befektetési jegyek szerepe felértékelődött.
1979-ben az Ensz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (Fao), Romány Pál magyar mezőgazdasági miniszter javaslata alapján nyilvánította október 16-át élelmezési világnapnak. Célja, hogy felhívja a figyelmet a szegénység és az éhezés problémájára és tudatosítsa az emberekben, hogy az otthoni felelős élelmiszer-gazdálkodás megteremtése könnyebb,
A Scania a Brüsszelben október 7-12. között megrendezésre kerülő Busworld 2023 nagyvásáron mutatja be úttörő újdonságát – az akár 520 kWh kapacitású, fenntartható módon előállított akkumulátorokat használó alacsonybelépésű 4×2-es elektromos buszait.
Az ország legerősebb szuperszámítógépe, a Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusán működő Komondor hulladékhőjével fűtik a jövőben a debreceni sportuszodát - jelentette be a város polgármestere a helyszínen sajtótájékoztatón csütörtökön.
Bérleti szerződések esetén előfordul, hogy a bérlő olyan munkálatokat végez a bérleményben, amely annak értékét növeli. Különösen ingatlanbérlet esetén szokott felmerülni, hogy a bérlő által a bérlet időtartama alatt végzett beruházásokkal, felújításokkal miként kell elszámolni.
Egy magyar kriptós vállalkozás, a Samandriel-Group álomvilágba illő hozamokat kínált. Tavaly év végén már felkerült az MNB “figyelmeztetések” adatbázisába. Most
Október 16-án megkezdődik az alaptámogatás, az újraelosztó támogatás és a termeléshez kötött támogatások előlegeinek kifizetése. Az uniós szabályok szerint a teljes támogatásnak legfeljebb 70 %-a fizethető ki előlegként.
Hónapok óta napi nettó 20 millió köbméter körüli földgáz érkezik Magyarországra Szerbia felől, a Török Áramlat irányából, miközben Ausztria felől hetek óta szinte semennyi, és éppen ezért is tűnik veszélyesnek az a friss bolgár törvény, ami durva költségemelkedést okoz a bolgár gáztranzit cégnek az orosz földgáz továbbítása kapcsán. Amint hétvégi c
Milyen késedelem, mulasztás, illetve szerződésszegés idézhet elő sérelemdíjat, bánatpénzt, kötbért? Ismertetjük a jogi személyek közötti egyes károkozások kártalanítási lehetőségeit.
A portál cikkének írásakor mintegy harmincan demonstráltak. A munkabeszüntetés háttere, hogy a vágók fizetésemelést és a munkakörülmények javítását szerették volna elérni, kéréseiket azonban a vállalat vezetése válasz nélkül hagyta. A demonstráció résztvevői fehér virágokat vittek magukkal, mellyel azt akarják jelezni, hogy ők továbbra is szeretn
Eddig a 112 nem tudta bemérni, hol történt a baj, azonban egy fejlesztésnek köszönhetően az operátor mostantól nagyon pontosan tudni fogja, honnan hívták.
A stílusmagazin magyar kiadása másodszor rendezett díjátadó gálát, ahol ezúttal kilenc kategóriában hirdették ki a közönségszavazatok alapján a győzteseket.
A feszült nemzetközi politikai helyzetben a forint még erősödni is tud, ellentétben a lengyel zlotyval. A lengyel részvényeket viszont nagyon veszik a választás után. Esik a gáz, stagnál az olaj, de aggasztóan magas szinten. Kína chiphiánnyal nézhet szembe, megugrott a bitcoin.
A MrSale után egy újabb magyar vállalkozás nyitott a kriptos fizetési megoldások felé, nevezetesen a Medence Mester. A balatonföldvári cég medence építéssel, medence fóliázással és medence felújítással foglalkozik 2007 óta. A cég kínálatában a fóliás fémpalástos medencéktől a polipropilén testekig, az uszodatechnikai szűrőtartályokon és medence szi
Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata, a Take That Magyarországra érkezik 2024. július 3-án a Budapest Park színpadára. De már csak hárman. A jegyértékesítés október 19-én indul, 20 ezer - 24 ezer forintba fog kerülni.
Szeptemberben 3,6 százalékkal, azaz 438 milliárd forinttal 12 734 milliárd forintra nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ).
Az AutoWallis Csoport az év első három negyedévében 34 925 darab gépjárművet értékesített, ami 46,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az elmúlt bő 2 évben egyértelműen az infláció alakulása határozta meg befektetéseink értékének alakulását, de most a múlt kísértete is felütötte a fejét. Nagyon fontos szakaszba érkezett az infláció elleni küzdelem: jöhet a második hullám, ami lehet, hogy durvább lesz, mint az első.