Az orosz fegyveres erők 16 támadást vertek vissza a front négy szakaszán, amelyekben mintegy 580 ukrán katona esett el vagy sebesült meg - közölte a hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium.
Az Európai Unió illetékes tanácsa felülvizsgálta és frissítette az adózási szempontból nem együttműködő országok és területek uniós jegyzékét, Antiguát és Barbudát, Belize-t, valamint a Seychelle-szigeteket felvette, a Brit Virgin-szigeteket, Costa Ricát és a Marshall-szigeteket törölte a jegyzékből; a listán jelenleg tizenhat joghatóság található.
Az Egyesült Államok szankciókat vet ki a Hamász palesztin terrorszervezet számos tagjára, illetve pénzügyi és vagyonkezelő érdekeltségeire - közölte az amerikai pénzügyminisztérium szerdán.
Az elhízás komoly tünetegyüttes, nem szabad félvállról venni, főként ha már gyermekkorban jelentkezik. Annál is inkább, mivel ma körülbelül minden negyedik gyermek túlsúlyos vagy elhízott Európában és Magyarországon is.
Oroszország több ukrajnai nagyvárosra és környékére mért csapást szerdára virradó éjjel és nap közben, a támadásoknak halálos áldozatai és sérültjei is lettek.
"Teljes sikernek" nevezte az Egy övezet, egy út kezdeményezés tizedik évfordulóját ünneplő fórumot Vang Ji kínai külügyminiszter, szerdán este tartott eseményzáró sajtótájékoztatóján.
A Dogger Bank szélerőműparknál rengeteg tervezést és előkészületet igényelt a turbinák telepítése, amiben kulcsszerepet játszott a Voltaire, a belga Jan De Nul Group által tervezett és épített speciális hajó.
Elgondolkodtál rajta, hogy valamilyen egészségügyi területen szeretnél majd dolgozni, de még bizonytalan vagy, hogy milyen iskolatípust válassz? A szakképzési rendszerben 66 helyen hirdettek az országban egészségüggyel kapcsolatos szakképzést, ezek közül bármelyik neked való lehet. Mit kell tudni ezekről a képzésekről? A sikeres szakmai vizsgát let
A használaton kívüli szénbányák meglepően hatékony szén-dioxid-mentes energiaforrást biztosítanak Európában. Egy régi bánya az elmúlt hat hónapban zöld energiával látott el egy angol várost.
Október 20-22. között rendezik meg a Hungexpon az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt (OMÉK). Az eseményen minden korosztályt különféle vidéki hangulatú elfoglaltságokkal várnak. Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt két évente szervezi meg az Agrármarkenting Centrum. Célja a hazai agrárium és
A Nyilas fordítsa a rossz energiákat a javára, a Mérleg ne vegye mások szavait magára! Karrier horoszkóp: 2023.10.19. Kos A munkahelyi feszültség enyhül, ahogy a problémás munkatársaddal megtaláljátok a közös
Csak a negyedévenkénti nyugdíjkorrekció és a vegyes, más néven svájci indexálás bevezetése mentheti meg idősek százezreit az szegénységtől - jelentette ki szerdai online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője.
Jelenleg a törvényi szabályozás (1997. évi Lxxxi. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról) értelmében a társadalombiztosítási öregségi nyugdíjra jogosító öregségi nyugdíjkorhatára annak, aki 1957-ben vagy azt követően született, a betöltött 65. életév. Miért kéne ezt tovább emelni, és meddig?
Te is pályaválasztás előtt állsz? Sok fontos kérdésben kell döntened és még több határidőt észben tartanod? Ebben szeretnénk segítséget nyújtani Neked! Összeszedtük, mikor, milyen határidőre kell figyelni a középiskolai felvételi eljárásban. Rögtön itt az első fontos dátum! A középiskolák honlapján már megnézheted a felvételi tájékoztatókat. A közé
John Paul DeJoria története egy hamisítatlan amerikai álom. Gyermekkorát mélyszegénységben töltötte, élete során többször lett hajléktalan, és autókban kellett aludnia, de végül sikerült a nagy áttörés. Személyes vagyonát ma mintegy
A Nyerő Páros 13. napján a szerelmesek egy mese kellős közepébe csöppentek, ahol a fiúknak egy sárkánnyal és a gonosz boszorkánnyal is szembe kellett szállniuk, hogy kiszabadítsák kedvesüket a kastélyból. A játékot követően Henry Kettnerék és Joék kerültek a veszélyzónába, így a negyedik szimpátiaszavazás után Joe-nak és Hrovatin Csengének kellet
Gojibogyó növényem levelein furcsa szemölcsszerű képletek nőttek, sűrűn, hasonlóak a kicsi gubacsokhoz. Saját szaporítású, gyökereztetett virág, ami idén már nem is termett. Mik lehetnek ezek, menthető még a növényem?
Még pár hónap és a Debreceni Sportuszodát fűti hazánk legerősebb szuperszámítógépe által termelt hulladékhő. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (Kifü) Komondor elnevezésű szuperszámítógépének használatával így akár 400 kW hulladékhő is hasznosulhat.
Zöldebb, gyorsabb és hatékonyabb lett a fóliázás a Solutions Murales Proslat Inc. nemrég felavatott kanadai gyártócsarnokában. A Québecben épült üzem teljesen automatizált csomagolósort kapott. Az objektumok fekvő, sztreccs-fóliázására fejlesztett RoRo StretchPack® technológia nemcsak programozottan működik, további előnyei közé sorolandó, hogy pre
Ismertette idei TOP100-as listáját a nemzetközi szinten ügynökségi és rendezvényszervezői Oscar-díjnak számító Eventex Awards, amelyre felkerült a Lounge Group és a szintén a Lounge cégcsoporthoz tartozó Visual Europe Group neve is. Az Eventex-díj a rendezvényszervezés és az élményalapú marketing legnívósabb kitüntetésének számít, így nem csoda, ho
Hat hónap után tűntek el a bevásárlószatyrok a Humusz Szövetség és a Greenpeace Magyarország komposztkísérletében, amelyben azt vizsgálták, hogy az élelmiszerüzletek lebomló zacskói szakszerű komposztálóban elhelyezve beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket.
Hiába várják sokan régóta a napelemes pályázat újabb fordulóját, úgy tűnik, nem fogják elindítani azt, helyette 2024 januárjában egy új napelemes pályázat indul.
A tejsav az egyik legelterjedtebb savanyító ágens a halászati termelésben, ennek ellenére a pontyra gyakorolt hatásáról meglepően kevés adat áll rendelkezésre.
Töretlenül hisz a fiatal generációban, a PR-szakma egyetemisták, sőt, középiskolások körében való népszerűsítése, a szakmai oktatás most az egyik legfontosabb feladat számára. Idealistaként úgy érzi, hogy a befektetett energia hamarosan megtérül majd. Ahogy abban is hisz, hogy a mesterséges intelligenciát a számunkra legmegfelelőbb módon aknázzuk m
Tényleg dicsérendően innovatív és kreatív az állam, ha arról van szó, hogyan lehet megszerezni állampolgárai pénzét. Három egészen különleges, világ szinten is unikálisnak tekinthető módszert is felfedezhetünk, ha alaposabban vizsgálódunk.
Az új eszköz a küldemény feladásakor megadott leírását alapul véve, mesterséges intelligencia és gépi tanulás felhasználásával adja meg az ügyfelek számára az Európai Unió hatóságai által megkövetelt Harmonizált áruleíró (Hs) kódokat. Az Eu a világ áruforgalmának mintegy 15%-át teszi ki, ezért nem véletlen, hogy a Ups Mi-alapú eszköze éppen akkor
Ha még nincs tervünk jövő nyárra, akkor jobban tesszük, ha kicsit körbenézünk az tengerjárók kínálata körül, mert hihetetlen nagy a felhozatal és igen érdekes útvonalak közül választhatunk. A főszerep ezúttal az extra hosszú körutazásoké.
Az Apollo Tyres megkezdte a várva várt EnduMile LHT, a vállalat első dedikált nagyteljesítményű pótkocsi (LHT) gumiabroncsának szállítását. A gumiabroncs minden téren lenyűgöző teljesítményt nyújt, beleértve a gördülési ellenállás tekintetében elért „A”-besorolást – ami az Apollo Tyres tehergépkocsiabroncsok esetében az első. Ez az új termék az Apo
November 16-án kerül a mozikba Tudor Giurgiu rendező magyar koprodukcióban készült Libertate '89 – Nagyszeben című történelmi drámája. A romániai kommunista rezsimet megdöntő forradalom eseményeit feldolgozó alkotás az NFI támogatásával készült. A film a Szarajevói Filmfesztiválon elnyerte a Nemzetközi Artmoziszövetség különdíját, a Transilvania Ne
Oroszországnak valószínűleg meg vannak a képességei hozzá, hogy Ukrajnában éveken keresztül bírják hadi anyaggal a háborút - mondta el a Növekedésnek Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.
Csaknem félmilliárd forint közpénz ütötte a markát az immár Mészáros Lőrinc holdudvarához tartozó Valton-Sec Zrt.-nek. Az őrző-védő gigavállalkozás az állami Városliget Zrt.-től nyerte el a megbízást.
A magyar bankok likviditási és finanszírozási helyzete megfelelő, az elmúlt években hozott szabályok hozzájárultak a bankrendszer sokkellenálló képességének növekedéséhez; a hazai bankrendszer a jelenlegi bizonytalan makrogazdasági környezet mellett is stabilan tölti be gazdaságfinanszírozó szerepét - mondta Szakács János, a Magyar Nemzeti Bank (M
Az izraeli események szomorú aktualitást adtak az Elliptic augusztusban készített elemzésének. Az amerikai kormányzattal együtt dolgozó blokklánc elemző cég az ismertebb terrorista hálózatok kritpo használati szokásairól készített összefoglalót. Az Elliptic analízise szerint a Hamász al-Kasszam Brigádjai, az al-Kaida, vagy épp az Iszlám Állam egyre
Csak a negyedévenkénti nyugdíjkorrekció és a vegyes, más néven svájci indexálás bevezetése mentheti meg idősek százezreit az szegénységtől - jelentette ki szerdai online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője.
1989. december 22. Nagyszeben, Erdély. Egyre több ember megy ki az utcára tüntetni Nicolae Ceaușescu kommunista rendszere ellen. Miután Ceaușescu egy helikopteren elmenekül Bukarestből, a katonaság átáll a tüntetők oldalára. Véres harcok kezdődnek a forradalmárok, a katonák, a rendőrök és a titkosrendőrség tagjai között. Az ostrom elől való kétsé
Van egy rossz hírünk! Létezik Magyarországon egy rovar, ami légy és kullancs is egyszerre. Bizony, ez az erőszakos vérszívó nem más, mint a kullancslégy!
A kisvállalkozói kedvezmény érvényesítésének lehetőségéről a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (szja-törvény) rendelkezik. A kedvezménnyel azok az egyéni vállalkozók élhetnek, akik az szja-törvény hatálya alatt a vállalkozói személyi jövedelemadó megállapítására vonatkozó rendelkezések szerint állapítják meg a jövedelmüket, eg