A cseh gáztárolók feltöltöttsége 99,9 százalékos, jelenleg 3,455 milliárd köbméter gáz van bennük - jelentette be Jozef Síkela, cseh ipari és kereskedelmi miniszter csütörtökön Prágában, az X platformra feltöltött bejegyzésében.
"A brókercég után jön a bank: 2023. március 1-jei hatállyal bejegyezték Magyarországon az Interactive Bankot, az alapító a leggazdagabbnak tartott magyar ember, Péterffy Tamás brókercége" – számoltunk be elsőként a hírről tavasszal. Most kiderült: a magyar törvények miatt mégsem alapít bankot Péterffy Tamás.
Szlovéniában az energiaár-szabályozás az év végén lejár, de a háztartások fogyasztásának 90 százalékára meghosszabbították 2024-re is, a vállalkozások és más csoportok számára azonban nem - jelentette be Bojan Kumer környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi miniszter a csütörtöki kormányülést követően.
A magyar GDP négy százalékát tehette ki a magyarországi magántőkealapokban összegyűlt vagyon 2022-ben. Hogy melyik NER-közeli tulajdonoshoz melyik alap és mekkora összeg tartozik, az továbbra is bonyolult kérdés.
A bécsi székhelyű Bitpanda kriptovaluta tőzsde működési engedélyt kapott Norvégiában. A vállalat már számos európai országban rendelkezik engedéllyel, köztük Ausztriában,
Hat hónap után tűntek el a bevásárlószatyrok a Humusz Szövetség és a Greenpeace Magyarország komposztkísérletében, amelyben azt vizsgálták, hogy az élelmiszerüzletek lebomló zacskói szakszerű komposztálóban elhelyezve beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket.
Lendvai Klaudia, a Lounge Group PPC specialistája maga is bevallotta, hogy régebben napi egy-másfél órát is eltöltött tiktokozással. De mi teszi a fiatalok kedvenc appját ellenállhatatlanná, és hogyan aknázhatjuk ki a benne rejlő hirdetési potenciált? Erről mesélt a 2023-as Internet Hungary konferencián.
45 milliárd dollárnyi készpénzen ülnek a tőzsdén jegyzett játékipari vállalatok, ami a Microsoft-Activision tranzakció után további konszolidációhoz vezethet a 188 milliárd dolláros videojáték-piacon - írja a CNBC. Hasonló témákkal, hazai és külföldi részvénypiaci befektetésekkel is foglalkozunk a Portfolio Signature Online Klubján.
Németországban csökkentek a termelői árak szeptemberben éves és havi összevetésben egyaránt – közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken, tájékoztatott az MTI.
További csökkenés várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Csütörtökön a BUX 682,36 pontos, 1,20 százalékos csökkenéssel, 56 392,94 ponton zárt.
45 milliárd dollárnyi készpénzen ülnek a tőzsdén jegyzett játékipari vállalatok, ami a Microsoft-Activision tranzakció után további konszolidációhoz vezethet a 188 milliárd dolláros videojáték-piacon - írja a CNBC. Hasonló témákkal, hazai és külföldi részvénypiaci befektetésekkel is foglalkozunk a Portfolio Signature Online Klubján.
Joáv Galant izraeli védelmi miniszter egy beszédében a Gázai övezet elleni támadásra készítette fel lélekben az izraeli katonákat - jelentette a helyi média.
Szeptemberben is folytatódott az áramfogyasztás csökkenése Magyarországon, így már 16 hónapja tart a negatív trend, de a visszaesés mértéke tovább enyhült. A felhasználást elsősorban az fogta vissza, hogy a szeptemberi havi átlaghőmérséklet jócskán magasabb volt, mint a tavaly szeptemberi; sőt, a 20,6 fokos érték egyben azt is jelenti, hogy 1901 ót
A hagyományoknak megfelelően az idei Omék is helyszínt biztosított az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának kihelyezett ülésének. Nagy István agrárminiszer beszámolója után Ondré Péter, az AMC ügyvezető igazgatója bemutatta a szervezet munkáját.
Előremutató fenntarthatósági elvek alapján készült, díjnyertes dizájnbútorokat adományozott Balogh Levente üzletember a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemnek, amit jelképesen Dr. Gyuricza Csaba, az Egyetem rektora vett át. A bútorokat a Mate Budai Campusának közösségi terében helyezték el.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyebek között azt javasolja, hogy jogszabály tiltsa meg az árversenyt akadályozó szerződési gyakorlatokat az online szálláspiacon, emellett javítanák a szállásadók helyzetét a nyárihoz hasonló - a Booking.comhoz kapcsolódó -, tömeges piaci problémák hatékony kezelésében - közölte a GVH, miután lezárta gyorsított ág
Újjászületés előtt állhat a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar, ha sikerül jó válaszokat találnia a XXI. századot meghatározó kihívásokra - mondta az agrárminiszter pénteken, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának kihelyezett ülésén a budapesti Hungexpo Kongresszusi és Kiállítási Központban, a 81. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari K
Informatikai rendszerprobléma merült fel 2023. október 20-án 9 óra 45 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – tájékoztatott a ORFK Kommunikációs Szolgálat a police.hu-n.
Az Egyesült Államokban a használtlakás-eladások 2010 óta a legalacsonyabb szintre csökkentek szeptemberben a magas kamatok és az áremelkedés miatt - írja a Bloomberg.
Kiss Tímea lett az Armadillo Kreatív Ügynökség mood managere. Az új pozíció bevezetésével a cég azt a fontos célkitűzést szeretné megvalósítani, hogy a kreatív és innovatív gondolkozáson alapuló iparágban dolgozó kollégákat támogassa a mentális jólét javításában és a munkahelyi környezet pozitív alakításában. Kiss Tímea több mint 10 éves tapasztala
"Az alacsonyabb önerőhöz magasabb hitelösszeg is párosul, ami miatt a JTM-re, vagyis a jövedelemarányos törlesztő részlet mutatóra vonatkozó szabályokra érdemes lesz kiemelten odafigyelni."
Négy belterületi utat újítanak fel Őrbottyánban 243 millió forintos európai uniós forrásból a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz jóvoltából a jövő év végéig - tájékoztatta a Pest vármegyei település önkormányzata közleményben az MTI-t.
Magyarország is bevezeti a globális minimum-adószintet biztosító kiegészítő adót, melynek hivatalos tervezetét tegnap, október 18-án, hozta nyilvánosságra a kormány. Bár hazánk a végsőkig harcolt az eredeti G7-es tervezet ellen, de a nemzetközi nyomásnak engedve az OECD-vel és az EU-val karöltve mi is beadtuk a derekunkat. A kitartásnak köszönhetőe
Emelkedik a földgáz ára ma délelőtt a holland gáztőzsdén a félelmek közepette, hogy a közel-keleti konfliktus megzavarhatja a globális üzemanyagellátást a tél előtt - írja a Bloomberg. Emellett a a Török Áramlaton keresztüli gázszállítások körüli bizonytalanságok is felfelé hajtják ma az árakat.
Kelemen Bálint lett a Raiffeisen Bank informatikai vezetője. Az új menedzser feladata a digitális banki szolgáltatások további fejlesztésének irányítása, illetve az IT hatékonyabbá tétele lesz.
Nem állt még helyre az általános forgalmi adóból származó bevételek körül a rend, szeptemberben az előző évhez képest csupán 1,9 százalékkal nőttek a nettó áfabevételek - derül ki a költségvetés részletes havi statisztikáiból. Szintén nagyon érdekes, hogy nagyon megugrottak a kilencedik hónapban a központi költségvetés kiadásai.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta gyorsított ágazati vizsgálatát a hazai online szállásközvetítési- és szálláspiacon. A nemzeti versenyhatóság jelentéstervezetében több javaslatot fogalmazott meg: többek között megtiltaná az árversenyt akadályozó szerződési gyakorlatokat, illetve javítana a szállásadók helyzetén a nyárihoz hasonló, tömeges p
Emelkednek a kriptodevizák a mai kereskedésben, a bitcoin árfolyama a 30 ezer dolláros szintet közelíti. A szektorból érdemleges hír nem érkezett ma, de az optimizmust fűtheti, hogy a Coinbase jogi igazgatója, Paul Grewal arra számít, hogy az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet hamarosan jóváhagyja a bitcoin tőzsdén kereskedett alapot - közölt
Idén közel 15 millió szál krizantémot termesztenek a magyarországi kertészetek, amire az ősz beköszöntével, halottak napja közeledtével nagy a kereslet. Az idei sok napsütésnek köszönhetően a növények hamarabb virágoznak, már érdemes keresni őket az árusoknál, illetve akár elő is rendelni – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Az EU-s pénzekkel kapcsolatos tárgyalások tegnap nem hoztak eredményt, de folytatják. A forint erősen kezdett, de gyengült, a részvényeink vegyesen mozognak. Nem jó a hangulat Európában, aggasztóan drágul az olaj és a földgáz. Megtáltosodni látszik viszont a bitcoin.
Jövőre könnyebben léphetnek az önállósodás útjára az első lakásuk megvásárlását tervező fiatalok. 2024 első felében ugyanis várhatóan a mostani 20 százalékkal szemben már 10 százalékos önerővel is vehetnek lakáshitel segítségével lakást.
Egyelőre nem alakíthat kormányt Szlovákiában a választásokon győztes baloldali populista Robert Fico, mivel Zuzana Čaputová köztársasági elnök nem tudja elfogadni Rudolf Huliak környezetvédelmi miniszteri kinevezését. A szélsőjobboldali, oroszpárti Szlovák Nemzeti Párt (Sns) politikusa ugyanis az indoklás szerint nem hisz a klímaválság jelentette v
Energetikai fórumsorozatot indít az Energiaügyi Minisztérium (EM) annak érdekében, hogy a kistelepülések vezetőivel egyeztetni tudjon a Magyarországot érintő energetikai kérdésekről - jelentette be Koncz Zsófia, a tárca parlamenti államtitkára kedden a fórumsorozat első állomása előtt tartott sajtótájékoztatón a Győr-Moson-Sopron vármegyei Bágyogsz
Az Európai Unió Tanácsa által elfogadott rendelkezés arra kényszeríti a kriptoszolgáltatóknak, hogy információkkal szolgáljanak az ügyfelek eszközállományát illetően, amelyeket az
Az orosz-ukrán háború kirobbanását követően történelmi magasságokba repült az infláció Magyarországon, emiatt a cégeknek sorozatos béremeléseket kellett végrehajtaniuk az elmúlt szűk két évben. Mostanra viszont elérkeztünk arra a pontra, amikor önmagában a fizetések növelésével nem lehet megfelelően motiválni a munkavállalóinkat, állítja Dienes Mar
Lassan véget ér a növényvédősök munkája! Sokan a tárolási betegségek elleni zárópermetezésnél és a vesszők, rügyek lombtrágyás tápfeltöltésénél használták utoljára a permetezőgépet. De azért ne téliesítsék a gépüket, lehet, hogy még fel kell venni…
Jövőre könnyebben léphetnek az önállósodás útjára az első lakásuk megvásárlását tervező fiatalok. 2024 első felében ugyanis várhatóan a mostani 20 százalékkal szemben már 10 százalékos önerővel is vehetnek lakáshitel segítségével lakást.
Somogy, „az erdők országa”, de itt is lehet helyet találni még több fának, amelyek szebbé és vonzóbbá teszik az itteni településeket – mondta Feldman Zsolt Balatonbogláron a Településfásítási Program keretében tartott faültetés alkalmával.